Eltékozolt nappalok!
Elvették az élményt, a borzongás érzését, hiszen miért is ülnénk le megnézni egy horrorfilmet? Már a film elején kezdett gyanús lenni, hogy a papírból készült árnyékbábokat látunk. Semmi jót nem jelent a film szempontjából, csak annyit, hogy nem tudták kitölteni a kilencven percet. Történetmesélés bábokkal? Sajnos gyakrabban feltűnnek, mint szeretnénk. A történet egy kiégett, alkotói válságban szenvedő férfiról szól, Anthony McCoyról (Yahya Abdul-Mateen II), akinek a színészi játéka pont olyan, mint a festményei. Egy szóval lehetne jellemezni, de nem teszem. Amikor egy családi összejövetelen Troy Cartwright (Nathan Stewart-Jarrett), a rózsaszín nacis, aki „mutogatja a hátsóját”, ezt idéztem, felteszi a nagy kérdést, hogy: akartok hallani egy ijesztő sztorit? Gondoltam, miért ne? Meggyújt egy gyufát, azzal két gyertyát, és utána nem történik semmi. Még csak bele sem borzongtam a történetbe, annyira unalmasan adta elő, viszont a borokhoz ért, azt legalább megtudtuk. Unott arccal néztem végig a film készítőinek és a szereplőknek a vergődését. Nincs összhang a szereplők között, csak csapongunk ide-oda, mint a denevérek. A film stagnál az első képkockától az utolsóig. Az első rész szereplőjét (Tony Todd) itt már kiírták a sztoriból, pedig az mindent vitt! De ez? Néha a film nézése közben volt egy kis Brundle: A légy érzésem. Mondhatom, hogy feledésbe merül ez az alkotás, ha még nem tettem meg! Bukásra volt ítéltetve! A rendező, Nia DaCosta, mint mindenki a filmben, számomra ismeretlen. A forgatókönyvírók: Jordan Peele és Win Rosenfeld szerintem nem igazán tudták, hogy a közönség milyen filmre vágyik, csak csináljunk valamit! Nem jött be! A külföldi kritikusok felpontozták, úgy látszik, nekik tetszett. A vágót nem tudom, hogy ki volt, de néha elveszítettem a fonalat, annyira összevissza volt vagdosva film. A mellékszereplőkre már nem is emlékszem, annyira felejthető volt az alkotásuk. Csak egyvalami fogott meg, és az a zene. (Sajnos nincs feltüntetve a zeneszerző.) Nagyon jól passzolt volna egy másik filmhez, aminek van valami mondanivalója, mert fülbemászó és félelmetes volt! Katasztrófa az alkotás, és minden elismerésem azoknak, akik végig tudják szenvedni! Jó szórakozást!

50 Kampókéz (2021)
Ne mondd ki a nevét! A Tűnj el! Oscar-díjas rendezője, Jordan Peele egy vérfagyasztó városi legendát tár a nézők elé egy lényről, akiről egy barátod idősebb testvérétől... több»
Szereplők: Yahya Abdul-Mateen II, Tony Todd, Colman Domingo, Teyonah Parris, Nathan Stewart-Jarrett