A film főgonosza konkrétan kb. 1 percet van a filmben, és soha sem interaktál egyetlen másik szereplővel sem, sőt, el sem hagyja bolygóját... A Venom 3 a legjobb fajta rossz film, ahol nem kell azt mondanom, hogy legalább a zene vagy az alakítások jók voltak, mert semmi sem sikerült.
Valószínűleg csak a csoda miatt formálódott egységes filmmé. Majdnem semelyik történeti elemnek sincs értelme, és az ótvar gusztustalan CGI kimondottan idegesítőnek hatott. Főszereplők és mellékkarakter viszonya is mintha jelenetenként változna, a sztoriban nagyobb lyukak vannak, mint bármi, amit Venom be tudna tömni, és olyannyira céltalan teljes szekciói a filmnek, hogy vagy a Sonyn belül versenyeznek, hogy ki tudja a legrosszabb szuperhősfilmet csinálni, vagy olyan sokszor vágták meg, hogy már senki sem tudta, mégis miről kéne szólnia a végére. Az egyetlen korábban működő elemet, Eddie és Venom kapcsolatát nem sikerült összehozni, kár, hogy még ennek humorát sem tudta konzisztensen megtámogatni a film. Ha érdekel a történetírás, ez a film iskolapéldája majdnem minden létező narratív hibának.
A film legeslegelső jelenete egy 'tell don't show' rész, ahol a főgonosz a kamerának elmeséli életét és célját (ezt követően már csak egyetlen f*ngnyi hosszú jelenetben látjuk őt, a film legvégén). Az egész paródiába illően rossz. A történet bemutat pár olyan klisés mellékszereplőt, hogy szerintem a producerek közül valaki allergiás volt az új gondolatokra. Tudós, aki a tudományt ember életek fölé helyezi, katona, aki kérdés nélkül lelő mindent, amit lát, gyerekek, akiknek egyetlen célja, hogy megmentsék őket, gonosz szörnyek, akik minden jelenetben primitív módon üvöltenek. Látom, csukódik le a szemed, de nem gond, a film egy ponton átmegy egy végtelen hosszú, de legalább közepesen szórakoztató harci jelenetbe, majd minden katarzis nélkül lezárul.
Kényelmetlenül sok időt szentel a rendező totál jellegtelen, expozíciókban beszélő mellékszereplőinek, vagy húsz percet egy random hippi családdal vagyunk, ami mintha egy teljesen más filmből került volna ide. A sztori szerint, ha Venom felveszi a teljes formáját, a szörnyek el tudják kapni, ezt a film vagy hatszor arcunkba mondta, a hatodik B osztály karácsonyi előadását megszégyenítő dialógusokkal. Venom pedig kb. instant felveszi a teljes alakját, hogy... táncolhasson... A történetnek nincs értelme.
Tom Hardyn látszott a legjobban, hogy nem akar itt lenni, és úgy színészkedett, mintha ügynöke a kamerán kívül folyamatosan fegyvert fogott volna a kutyájára. Jah, azt tudtad, hogy a sötét szobában képernyőket néző gonosz hatósági figura Eddie volt barátnőjének a pasija? Miért került a filmbe, és miért nem vezetettek sehová a jelenetei?
A gond az, hogy nagy ritkán (hangsúlyozom, NAGYON-NAGYON ritkán) felvillan, hogy mi lehetett volna ez a film. A tudós nőci összes dialógusa tipikus gonosz karakteré volt, szinte biztos, hogy kivágták a twistet, hogy ő a film valódi antagonistája. Venom és Eddie kapcsolata egy remek párhuzam lehetett volna a belső titkaink és vágyaink megtestesedésének és elnyomott érzelmek felszínre törésének. Ahogy beszélgettek a jövőjükről és terveikről, meglepően terapetikusnak hatott, persze az égvilágon sehova sem vezetett a dolog, és még a vegasi Szabadság-szobrot sem nézték meg. A hippi család igazság keresése és hitének validálása, nem viccelek, a film egyik katartikus pillanata volt, de a sztori egyszerűen képtelen volt ezzel mit kezdeni. A sok szimbióta emberek közti ugrálása még majdnem működött volna, a gond az, hogy nekik egyszerűen nincs érdekükben, hogy Venom életben maradjon, hisz csak miatta tud visszatérni a főgonosz, szóval értelmetlen, hogy fél tucatjuk az életét adta ezért.
Mint mondtam, csoda, hogy ez így összeállt filmé, és a Sony jó ötletnek tartotta kiadni. Ugyanazt érdemli, mint a Madame Web és a Morbius. Ezek a Venom-filmek bámulatosak, mert a közepesen szórakoztató első rész után csak egyre rosszabbak lettek.

71 Venom - Az utolsó menet (2024)
Eddie Brock (Tom Hardy) egykor elégedett életet élt, barátnője és állandó munkája volt, amíg egy kiéhezett földönkívüli lény ki nem választotta őt gazdatestül. Azóta... több»
Szereplők: Tom Hardy, Andy Serkis, Chiwetel Ejiofor, Stephen Graham, Juno Temple