Vannak olyan filmek, amelyeket amikor először láttam, sokkal többre számítottam volna tőlük, majd időszakosan mindig újranézem őket, és mindig egy kicsit jobban tetszenek, mint korábban. Na már most az Event Horizon, avagy magyarra fordítva a Halálhajó is pont egy ilyen alkotás. Nem hinném, hogy még egy pár újranézés után többre értékelném a négy csillagnál, de ha azt nézem, hogy mekkora csalódás volt számomra annak idején e film, akkor már a négy csillag is hatalmas teljesítmény tőlem. Na de lássuk, hogy mit is nyújt a Halálhajó című film a nézőjének!
Azon nézők, akik jelen filmünk esetében azt várják, hogy futurisztikus kézi ágyukkal próbálják megvédeni magukat az űrhajósok valami rettenetes lénytől, azok bizonyára hatalmasat fognak csalódni a Halálhajóban. Pedig ha megvizsgáljuk a film rendezőjének (Paul W.S. Anderson) filmográfiáját, akkor valószínűleg senki nem gondolta volna azt, hogy egy végtelenül érdekes, és egyben egy igazi űrhorrort fog majd kapni eme rendezőtől.
Érdekes, hogy egyes pletykák szerint a rendezőnek pont az volt a szándéka, hogy mindenféle idegen létformával pakolja teli a filmjét, és csak a film forgatókönyvírójának (Philip Eisnernek) köszönhetjük azt, hogy végül nem ez sült ki a végeredményből. Merthogy jelen filmünk rettegésfaktorát nem az idegen lények fogják majd generálni, hanem sokkal inkább a nagybetűs ismeretlentől való félelem, illetve az emberi gonoszság pokoli mélységei. Így van, ugyanis szerintem a Halálhajó az egyik legütősebb pszichológiai horror, amelyet valaha is a sci-fi műfajában megalkottak.
Roppant csalóka a film történetének az alapfelállása, ugyanis szinte egy pillanatra se érzékelteti a nézőjével, hogy itt valami egészen rendkívüli dolgot fog majd látni a másfél órás játékidőben. De ahogy szépen haladunk előre a filmbéli eseményekkel, úgy a forgatókönyvíró nagyon is okosan, mindig csak egy kis aprósággal fokozza a nézőben az ismeretlen filmbéli tényezők számát, és ezáltal kezd majd a nézőben egyre jobban elhatalmasodni az a fajta érzés, hogy az Event Horizon űrhajóval valami igazán nincs rendben.
Ráadásul a díszlettervezők is kitettek magukért, hisz az űrhajó mind külső, mind pedig belső megjelenítésében van valami igazán félelmetes. Az pedig, amit a film utolsó perceiben láthatunk, bevallom, nekem örökre a memóriámba égett, hisz a borzalom efféle megnyilvánulásával nem mindennap találkozik a néző.
A filmbéli karakterekre sem igazán panaszkodhatunk, hisz a forgatókönyvírónak sikerült egytől-egyig különböző személyiségeket megalkotnia, legtöbbjüknél még háttértörténetekkel és személyes tragédiákkal is meg lettek spékelve, de csakis azért, hogy mindezt kihasználják majd a félelemkeltés oltárán. Színészek terén sem marasztalnám el a filmet, hisz kimondottan jól passzoltak a filmbéli karaktereikhez, és hát az alakításaik előtt is le a kalappal.
Számomra effektíve két apróság miatt nem tudtam megadni a maximális öt csillagot a Halálhajónak. Az egyik a zenei betétek, amelyeket Michael Kamen (1948–2003) komponált a filmhez. Egy efféle történet szerintem bőven megérdemelt volna valami hatásosabb és még félelmetesebb zenét. Tulajdonképpen egy napja néztem meg újra a filmet, de már most alig emlékszem ezen dolgokra.
A másik apróbb negatívuma a filmnek az én szememben a játékideje. Egyes pletykák szerint a különböző vágások visszaállításával létezik egy 130 perces változata is a filmnek, amire jómagam nagyon is kíváncsi lettem volna, ugyanis annyi, de annyi rejtély marad feltáratlanul eme történetben, hogy én még néztem volna eme elkárhozott űrhajó történetét.
Összegezve szerintem is bőven megérdemli a Halálhajó a kult-státuszát, hisz majdhogynem egy tökéletes sci-fi horrort tisztelhetünk benne. Erős négy csillag részemről.
79 Halálhajó (1997)
2047-ben egy csapat űrhajóst indítanak útnak, hogy járjanak utána, mi történt az eltűntnek hitt Event Horizon nevű űrhajóval. Az Event Horizonnek hét éve egyszer csak minden... több»
Szereplők: Laurence Fishburne, Sam Neill, Jason Isaacs, Joely Richardson, Kathleen Quinlan
