Megint kezdődik a szokásos macska-egér játék, ahol a macska láthatatlan, de rendkívül kreatív. A "vérvonalak" koncepció miatt ezúttal a halálesetek a családi kapcsolatokra és az ősök által okozott "kiszámított" sorrendre épülnek. Ha ezzel megbarátkozom, akkor gondolom, több eseményt tudok élvezni a filmben.
Ezúttal nem csak a szokásos "rosszkor rossz helyen" esetet kapjuk, hanem egyenesen a családfát vette elő a Halál, mint egy listát. A Halál mindig a legváratlanabb pillanatban és a legabszurdabb módokon csap le.
Hm, nos, ezúttal nem fogok hozzám 'szokásos' véleményt írni. Ez másmilyen lesz. Pár napja láttam a filmet moziban. A vetítés után elindultam a folyosón, ahol a járólapon megláttam a földön elterült vizet. Hopp, ez csúszik, kikerülöm, ahh, ez olyan, mintha a Végső állomásban lennék, ami marhaság, de így a film után mégis poén.
Megyek tovább, de nem tűnik fel azonnal, hogy teljesen egyedül tartok az adott kijárat felé, amely nem nyílik. Oké, visszafordulok, elindulok a tömeg felé. Ohh, a rossz irányt most korrigálom, megint olyan érzetem van, mintha a Végső állomásban lennék, és akaratlanul is figyelek, de azért még ezt a poént is értékelem.
Kiérek a plázából. Nahát, ez a kabát idefelé is ott hevert a földön, nem tudom, mitől, de most még furcsább. Már 22:30 volt. Haladok a járdán – csessze meg! Semmit se látok, hogy hova lépek. Mérgelődtem magamban, de ezúttal nem gondoltam, hogy hé, megint Végső állomás érzés, és a szituációban támadt észrevételem teljesen jogos volt, mégsem lettem óvatosabb. Jött szembe velem egy suhanc csipetcsapat, miközben lendületes haladásom egy orbitálisan nagy esésbe torkollott, konkrétan elhasaltam a járdán.
Baromira megijedtem, mert simán lehetett volna orrtörés, vagy simán telibe kóstolhatta volna az arcom a járdát, mégis nem tudtam elvonatkoztatni, hogy melyik film vetítéséről jöttem ki, és hogy aztán milyen poénos érzeteim támadtak. Így kitört belőlem, és szétáradt a térben a nevetésem. Túlélem, gondoltam, s ekkor eszembe jutott, hogy a filmben az egyik karakter ugyanezt mondta. Lassan feltápászkodtam, a térdem baromira fájt, de még 10 percig nevettem.
Persze utána már nem volt többet kedvem kacarászni, mert csak sántikálni tudtam, fájt, hogy alaposan a járdának csapódott a térdem, a 2 seb is fájt rajta, no meg még csípett is. Eltelt pár nap, még mindig fáj, de szépen gyógyul, de ez már számodra lényegtelen.
Az előző Végső állomásokban többször is volt ütőképesség, nem pusztán szórakoztatott, mint eme film, amiktől azok jobbnak számítanak, de engem ez nem hatott meg különösebben, nem is úgy indultam el a moziba, hogy az ütőképességet vártam volna tőle, így ezen részről nem is csalódtam. S az előzőekben mindig biztos voltam, hogy az adott illető most meg fog halni. Ezen film e téren többször kijátszott, meglepetést okozott, ami eléggé jó volt, csak annyiban zavart, hogy megtépázta a korábbi filmek adta logikai felépítését, ami a többi alkotásban megvolt, és jó volt, megfelelően működött, és hatásosan váltott ki reakciót a nézőből.
Az előző filmekben vagy szórakoztató, vagy izgalmas volt, ahogy az adott áldozat elkezd mindenféle óvintézkedéseket tenni, hogy a Halál ne tudja elérni. Ebben a filmben nem volt ilyen. Az sem rémlik, hogy a többi filmben unatkoztam volna üresjáratok vagy felesleges töltelékjelenetek miatt – ebben volt.
Igen, ez a nagy visszalépés a 60-as évekbe... Nagyon újszerű húzás volt a többi részhez képest, kezdetben hatásos is volt, és elégedett voltam vele, érdekes zamatot adott a filmnek, ám ahogy haladt a történet, ez valahogy teljesen lecsengett, és el is tűnt, így utólag már nem tudom, hogy volt-e értelme beletenni a filmbe.
Én szinte mindegyik baleseten és haláleseten nagyokat nevettem, nem voltam ezzel egyedül. Még egyik részén sem nevettem ennyit, az előzőekben értek azért meghökkenések, amit ez a film nem adott meg, csak nagyon ritkán, ám én ezt nem bánom, számomra nem vett el a filmből, mert nagyon is jól elszórakoztatott, és ezt mindvégig tartani tudta. Igaz, akadt ritkán olyan, hogy fárasztóan túlzásba estek a Halál komponálásával, túlnyújtott előkészülettel alapozták meg, az izgatottságom eközben elszállt, de a mód bevégzésén még így is tudtam nevetni.
Csak hát a túlnyújtott előkészületek elejét még élveztem, de aztán cseppet sem, inkább untam, amit bántam, és ezt nem kellőképpen tudta ellensúlyozni, hogy a végkifejlete megnevettetett.
Mi volt hatásosan ijesztő? Iris (Gabrielle Rose), az idős nagymama, aki kőkeményen elbarikádozta magát erőddé alakított otthonában. Ahogy az a nő nézni tudott... a hideg futkosott tőle a hátamon. Úgy beleégett az elmémbe, mint Hopkins Hannibáljának kiélesedett tekintete az üvegfalon át. Baromira jól kihasznált mimikája volt. A nagyi 'megszállottsága' nem bújt bohócruhába, döbbenetesen hatásos volt. Na, az ő alakítása zseniális!
A másik, aki még a küllemével és karakterének megformálásával megfogott, az a túlélő néger férfi volt, William Bludworth, akit Toni Todd játszott. Utólag olvastam, hogy a színész meghalt, és a film az ő emlékének van szentelve, de a nagyinak ő sem ért a nyomába.
Ez a két szereplő maradandó maradt számomra. S a nagyi halála előkészületek nélkül, váratlanul történt, és hatásosan. Az ő halála pofon csapott, néztem egy nagyot, és megdöbbentem. Tetszett. Az unokájára fröccsenő vér hiteltelenül beborította annak arcát, ezzel nem értek el semmit nálam, amit akartak, értelmetlennek véltem. Én szívesen láttam volna még a nagyit, a film alatt volt, hogy eszembe jutott.
A nagyi elbarikázott erődje arra szolgált, hogy megvédje őt, de én arra gondoltam, hogy "Te jó ég! Ez tiszta veszély, még ez fog megölni valakit." Nem tudom, hova tegyem azt, hogy erődjében a nagyi évtizedeken át túlélt, ám az oda érkező családja még be sem jutott, és az erőd totálisan megsemmisült egy robbanásban. Most akkor...? Plusz az erődben is próbálkozott a Halál a nagyi ellen, csak ő gyors iramban mindig kivédte. Akkor ööö, miképpen volt valaha is biztonságos az erőd? Szóval mi értelme volt konkrétan?
Ebben a filmben a jelenben lévő lány, Stefani Reyes (Kaitlyn Santa Juana) megérzései nem olyanok voltak, mint a többiben. A többiben az adott intuícióval megáldott karakter konkrétan felismerte a Halál jeleit, ezért konkrétan tudta, mit tegyen ellene. Ebben a filmben az intuíciós Stefani csak úgy összeeszkábálta, hogy az ágvágó leesik, ettől a lombfúvó megzavarja a gyerekek labdával való játékát, és a labda fejbe találja a halállistán lévő adott személyt, akire ettől valahogy rátalál a végzet.
Nekem ez nem tetszett, nem volt semmi alapja, sem felépítése. Csak logikus találgatások halmaza, és ez elvett a filmből. Ezen nem volt mit élveznem, pont olyan volt csupán, mint nézőként az én logikus találgatásaim.
Nem vezették erről megérzések Stefanit, csak valami légből kapott logikai sort dobott össze, ami nekem nem tetszett, hiszen mindegyik rész az intuíciókra alapoz. Ez meg nagyon kilógott a sorból, minden esemény váratlanul csak megtörténik, és próbálják túlélni a szereplők, Stefani nem tudja sosem, hogy kire mi vár. Nem is ér el sikereket sem a megelőzésben, sem a megmentésben.
Ez már se nem volt logikus, se nem volt érthető, a Halál sokszor váratlanul, előjelek nélkül lecsapott, és end. Nekem ez, ahogy említettem, nem jött be, elvett a filmből még akkor is, ha ezeken a haláleseteken meg tudtam alaposan döbbenni, vagy nevetni lehetett rajtuk.
Akinek megérzései a többi filmet hűen képviselték, az a nagymama fiatalon és öregen is, de az előbbin jobban megmutatkozik a folyamat: ahogy rohan elvenni attól az irritáló kis p*cstől az érmét, rohan lefedni a lángoló edényt és stb. Na, ő tudta, mi miből lesz, kire mi vár, és azt cselekedte minden ellen, amit kell – teljesen sikeresen. Csak kár, hogy megérzéseit öregen már nem lehetett látni, pedig tutira jól állt volna neki, s nagyon el tudta volna játszani. Öregen csak láttuk, ahogy ránézett tárgyakra, eszközökre, és cselekedett. Kár!
S amúgy ezek a halállistán lévő karakterek nem élnek túl egy katasztrofális eseményt, mint a többi Végső állomás filmekben. Csak a katasztrófát túlélők leszármazottjai /vérvonalak/, akiknek ezért nem is szabadna létezniük. Ebben a filmben a főszereplő Stefani nem kap előérzetet a közelgő tragédiáról, ami az összes többi Végső állomás filmmel szembemegy, és ezt a Végső állomásokra visszatekintve nem tudom elfogadni. Ezért nincsen semmi segítség a Halál kijátszására.
Az, hogy az a tetoválós fickó, Erik Campbell, Stefani unokatestvére (Richard Harmon) eleinte egyszer sem hal meg, annak miértje jól jött egy fordulatnak. Ő az egyetlen az összes részt tekintve, tudtommal, aki nem volt a listán, de végül meghalt. Oké... kivívta a Halált, és vesztett. Ütős válasz egy kicsit, mégsem tudom elfogadni, hogy passzol a képbe. Elvégre minden előző filmben minden listán lévő kihívja a Halált, miközben meg akarja úszni, szóval ez a kihívás dolog igazából alapból adott...
A főszereplő, Stefani Reyes egyetemista, akit rémálmok gyötörnek a torony 1968-as összeomlásáról. Szerintem gyengén teljesít Kaitlyn Santa Juana színésznő. Nem keltett bennem semmiféle hatást, csak elnéztem, és ennyi. Pedig őt sokat lehetett látni a vásznon, így elvett a filmből.
Erik Campbellt, Stefani unokatestvérét bírtam (Richard Harmon). De az ő halála a filmre vonatkoztatva teljesen felesleges volt, és értelmetlen. Az ő végítéletén nem nevettem, először humoros volt, ahogy sorban kiderül, hol is vannak piercingjei, de összességében annyira bugyuta halála volt, hogy semmi hatást sem gyakorolt rám. A többi szereplő számomra teljesen feledhető. Gyenge színészi játékok.
A táncparketten egy leeső csillárdarab miatt betörik az üvegpadló... Az a masszív, tömény és vastag üvegpadló egy apró csillárdarab miatt... Ebben semmi poén, semmi komoly, csak élvezhetetlen esemény. A többi Végső állomásban is abszurd volt a Halál előkészülete, de logikus, nem megtámadható, és így vagy úgy, de ütött.
Amik még megmaradtak az elmémben: a pénzérme a zongorán – ez túl fárasztó... Tetszik a lángoló nő, aki megpróbál futni a tűz elől, amely hátulról körülöleli, és persze ettől még inkább lángol. :D :D Nevettem.
Stefani nagybátyja egy üvegszilánkba lépve (ami amúgy hosszasan és kacifántosan került oda, bár ennek feszültségét élveztem, mert azt hittem, valaki megissza) földre esik a gyepen, és egy fűnyíró átmegy a fején. Ez egy jól sikerült jelenet.
Amikor Stefani megpróbálja megmenteni Juliát, az unokatestvérét, a Halál úgy dönt, hogy ez a fajta "újrahasznosítás" szó szerint összezúzza őt. A megégett Darlene-re, Stefani anyjára rádől egy oszlop, és szétloccsan. Váratlanul ért, hatásos, tetszik.
A pénzérme az agyamra ment... Újra és újra felbukkan, és halált okoz. A többi filmben választékosak voltak az eszközök meg minden, mindent egyszer használtak fel, és kész, és ettől is azok a filmek a jobbak. Emlékszem még több halálesetre, csak nem tartom érdemesnek írni róla + így nem lövök le minden 'poént'.
A film végéről nem írok semmit. Átlagosra értékelem ezt a filmet, mert a többitől több téren lemarad + vagy többször szembe megy az előző filmek alapjaival, amelyek meghatározóak, és korrekt felépítést adnak a filmeknek. Viszont tartósan jókedvre derített még úgy is, hogy egyes jelenetek felesleges töltelékek voltak, és akadtak üresjáratok, 2-3 alkalommal unatkoztam. Nem tudom azt állítani, hogy többször nézhetős, mint az előző részek. Láttam, ráadásul egy moziban, nem bántam meg, de egy életre elég volt nekem.
A halál igazságos. Akik akaratlanul is kikerülik a sorsukat, és megmenekülnek a végzetük elől, azokat végül elkapják. A Halál könyörtelen: még ha valaki többször is kitér... több»
Szereplők: Tony Todd, Richard Harmon, Brec Bassinger, Max Lloyd-Jones, Teo Briones
Nagyon jól írsz. Jó hosszan. :) Komolyan tetszik. Próbáltam privátban írni, de nem sikerült.