Rólam

 

Üdvözöllek Világomban! :)  

 

- Nézem a Filmeket túl az Óperencián, már Mindenhol szétszórtam Lelkemet és tanított a Világtalanság. Belém fulladt a Mítosz és kihagyott mindenből a Megszokás. Megtanultam elvenni a Hiányból ezernyi darabkát és Magamévá téve képzett Távolabbra Tovább.- A Múlt előre lépdelt a meghátrált Világban, a Jelen meg elszökött mindig Bárhová. Egy Állandóan Folyamat Lettem, aki előtt Mindig Határtalan a Táj.

 

- A Seb az a hely, ahol a Fény belép Hozzád. Ami mögöttem van, és ami Előttem áll, elhalványul mindahhoz, ami Bennem Rejlik.

 

- Igen, Mindez IS árulkodik arról, hogy mi / ki / milyen vagyok. S még így sem árultam el Magamról parányibbnál többet - na de Bőven beszédesek az Alkotásaim - Bőven - na de még így is, egy Sejtelem Maradok Mindvégig Előtted IS, Tudom - egy Ember roppant mélységesen-apólékosan-finomhangoltan Kifejezetten és Nyomatékosítottan Összetett. 

 

- Ez nem csak egy Bemutatkozás, ez egy Manifesztum. 

 

 

- Én egy Igazán és Teljesen Valódi nőstény F i l m m o g u l  vagyok ezen az oldalon, aki az életben egy Fehér Holló. Több, mint egy filmrajongó, de kevesebb, mint egy rendező - eme szó ebben a Világban Totálisan telibe találó Rám.- Pont ilyen mélységekben tarolom Magamat bele a Filmvilágba. :)

 

- Rajongok a szavakért! El tudsz Engem varázsolni, hogyha igazán a Mesterük vagy, - s nem Engedlek akkor könnyedén el hatalmamból! :P

 

- Na persze, ilyesféle nagymesterek nem teremnek minden bokorban - túlzottan Hatalmas eme Bolygó ahhoz, hogy 2 Fehér Holló Összetalálkozzon.

 

- Bevallom, én  s o h a  Nem Leszek tömör, rövid - így Sokaknak nem fogok bejönni. Kevés követőm lesz, jól Tudom előre ezt, de, azon Kevesek, akik a Nyomomban szívesen Lépkednek s Maradnak IS, azok mind értékesek lesznek Számomra Mindig és fogom bírni viszonozni is.- Én sem követek Akárkit, - nem is fogok, csak úgy össze-vissza Én nem pazarolom el Magamat a "felkapottságért". Vállalom mindezt, mégpedig merész bátorsággal és teljes felelősséggel - nem adok el   s e m m i é r t  s e m  a Lényegeimből Semmit sem - ez az én sajátos Önvarázsom,… ...

 

- amivel Ragadozóként Portyázom ebben a hol túl kozmikusan sötéten és hányinger keltően negatívan morbidan bizarr Világunkban, - amelynek kizárólag pusztán az Ember következményeinek köszönhetően van ilyen erőteljes Árnyoldala IS.

 

- Ez mellet, Paradox Párhuzamban az Egész Bolygónkon elterülő és szétáradó Egész-NagyVilágunk felfoghatatlanul fantasztikusan Varázslatos OdaVissza Mindenhonnan Mindenhogy!- S igényesen-kényesen aprólékosan összetett működésének összehangoltsága minden téren Lenyűgöz Engem - Imádom!

 

- Teljesen Magáévá tett ebben IS - csak hát a másik oldal is túlzottan foglalkoztat... - Mindent Tudni Akarok még mohón és kiéhezve - így a negatívumok oldalaival is mindinkább tisztában akarok s vágyom lenni - pontosan így elemzem a filmeket is - s ekképpen Szemlélem a képernyőn zajló eseményeket - Pillanatokat. 

 

- Igen, a Pillanatokat is - akár a Kisbolygók az Univerzumban. Néha el sem merek nézni, hogy merre van az üdítőm - félve attól, hogy pontosan akkor fog egy olyan pillanat történni a vásznon, amely Meghatározó.

 

- Szemlélem az Eseményeket - Pillanatokat - s aztán megpróbálom úgy Megalkotni, hogy Te IS Lásd, amit Én, -Ízleld-Szagold és Megtapintsd - s Átéld & Érezd IS Minél Közelebbről - s Magadénak IS a legtöbbször - Ez IS Összeköt Minket, Nem Vagy Egyedül! - Válj ettől IS Gazdagabbá és egyre csak Többé! Ahogy Én IS Mások Művészete Által s ekképpen IS formálódtam s alakulgatok még ma IS Tovább.

- De, mivel Csupasz Pusztaságban csak Egyetlen Egy Pillanatról van szó, ezért amint eltekintek egy percre is - menten lemaradok valami jellegzetesen Fontosról. (Nahh, erre mondák az édesen aranyos, kis piszkosul okosok, hogy: Megszállott.)

- Pedig Nagyon is van olyan Pillanat, amely engem maximálisan hanyatt vág és nem bírok szabadulni a hatása alól - khm, miért is Akarnék, nem de?

- Te miért iszkolnál el? Ohh... van ám Bőven Okod Rá, hogyha igazán közelről Megszemléled a dolgot!

- De én nem iszkolok sohasem, éppen Ellenkezőleg viselkedem - s Belemászok - Vonszolgok s Iramodok - Lefoglaltan Tekintgetek és Száguldozok - s Merülök IS Minden Téren Mindenben Mindenfelé Mindenhol - mert szatirikusan nagyon Tudom élvezni a hadakozó kalandozásokat a véleményeinkben és szemléleteinkben - persze pozitívan - kifejezetten csámcsogom mámoros gyönyörben rajta Veled is - HA megfelelsz konkrétumaimnak!

 

- viszont ... Hogyha Megfelelsz, s főképpen és Csakis Akkor, HA tartósan meg is Maradsz, akkor Te biztosan valamiben visszavonhatatlanul különleges vagy és extázisan egyedi - amiért Nagyon Kellesz Nekem - Belátom & Elismerem - hát Vállalom IS. Ahogy Te is Táplálkozol Belőlem IS, - ha ... Akarom Én IS - & akkor IS, - ha ... Teljesen Nem Szeretném Sehogyan Sem. 

 

- De hogy Fehér Holló is Lennél? Bárcsak! Legmerészebb s legtitkosabb vágyaim is valóságot kapnának és Szükségtelen ehhez Szerelembe Kavarodni-Keveredni. -


- Én hódolattal IS lennék Benne ebben bizarrul morbidan pajkos játékosságommal vagy éppen érzékien vonzó hadviselésemmel - mindezt beleformálom örömtelin véleményezéseimbe is - minden irományomba - ha kell Belőle - hát akkor Támadj Rám nyugodtan és Egészen!

 

- Meglehet, hogy Majd Megint Megvisel Valamiért Engem, de…

 

- Ki fogom bírni Ismét, - már nagyon sok dolgot Túléltem, amelyekbe túl sokan haltak bele - s most egyáltalán nem viccelek semennyire sem. Ám az én Lumenem messze nem átlagos - kezdj ki vele és biztosan megjárod - hogy pozitívan, avagy negatívan: nos, igazából ennek a térképét Te nyújtod, Én pusztán csak Reagálok Rád és Térképed szerint formálódom Hozzád.

 

 

- Az Én Művészetem Mindig Megosztó & Sokkoló Marad - mert Időről-Időre Folytonosan Tüköt Tartok Eléd IS - s Láthatod Benne Önmagadat - - - meg... Engem IS - ... és a Világunkat Is - ... s Másokat - - - Mindenféleképpenségeikben Valamennyiségeikben. 

 

 

- F i l m m o g u l ?

 

- Említettem Magamról ezt már. A mogul szó eredetileg egy nagyon gazdag és befolyásos embert jelent, aki egy adott iparágban hatalmas befolyással bír. Gondolj csak a régi hollywoodi stúdiók vezetőire, akik szó szerint irányították a filmkészítést, a sztárokat, és azt, hogy mi kerül a vászonra! Ők voltak azok, akik meghatározták a trendeket, felfedezték a tehetségeket, és a kezükben tartották a gyeplőt.

 

- Tehát, a Filmmogul az a személy, aki: Nem csupán filmrajongó, hanem aktív alakítója a filmiparnak. Lehet, hogy nem rendez filmet, és nem színészkedik, de a háttérből óriási hatással van a filmekre, a trendekre, a nézői szokásokra.

 

- Hatalmas befolyással és tudással rendelkezik a filmekről. Ez nemcsak a filmek nézését jelenti, hanem azok mélyreható elemzését, a trendek felismerését, a kritikai érzéket és a filmipar működésének alapos ismeretét is. Szenvedélyesen elkötelezett a filmvilág iránt, és a tudását, befolyását arra használja, hogy formálja azt.

 

- …Gyakran "döntéshozó" vagy "véleményvezér" szerepet tölt be. Az ő szavára sokan hallgatnak, az ő kritikái befolyásolják mások véleményét.

 

- Szal, ez a szó ezerrel és végezetesen pontosan illik Rám - visszavonhatatlanul és végzetesen, hiszen ezen a módon tarolom bele Magamat a Filmek s Mesék Világába.

 

 

- Nem pusztán passzívan szemlélem eme Alkotásokat, hanem meredeken aktívan formálom, elemzem és összegyűrőm "vele" a lepedőmet a saját magam önző s birtokló módján, mohón és kiéhezetten.

 

- Remélem, hogy ezen az oldalon IS feltörekvő IS leszek! Mindenesetre igyekszem ragadozó tehetségemmel és szokatlanul sajátos látásmódjaimmal kiemelten ambíciódúsan maradandó nyomot hagyni a filmkritika világában - ha csupán erre a platformra kiterjedetten - akkor is.

 

- Sosem Leszek Az, Aki be tud állni egy adott sorba. Sose tudtam olyan lenni, pedig addig-addig akartam, míg nyöszörögtem benne. Már nem nyöszörgöm sehol.

 

- Persze ez kit érdekel? Még nem tudom, de talán megadatik majd, hogy fogom - hát, túlzottan halvány az esélye annak, hogy 2 Fehér Holló összetalálkozzon - van rá példa - hallottam felőlük s Felfigyeltem rá - de, hogy Velem is bekövetkezzék az …

 

- Valahol lehet, hogy akad ebben némi szomorú dallam IS egyesek számára, de még ezzel együtt is kiváltképpen értékes marad mindvégig Számomra és ez az, ami Nekem igazán számít.

 

- Aki elmélyül Világomban, az Mindig megkapja a Kincset. 

 

 

-Hogyan s Miképpen Alkotok & Művészkedem s Milyenségféleképpen írom meg Véleményemet egy-egy Film - Mese kapcsán?

 

- Elszabadult féktelen élvezettel teszem, kicsit sem felszínesen szaftosan készítem el, extra vadon pikánsan fűszerezem meg, óvatos bizonyossággal formálom összességbe, s amikor szükséges, akkor sokkolóan maradok valósághű, s mindig pezsgek az egészben és mindenképpen szeretkezem vele!

 

Tudom, most bizonyosan felháborító IS vagyok, hogy a következőképpen IS ki Tudom fejezni Önmagam: Alkotok, mint ahogyan a gonosz a legperverzebb gyönyörrel merül el az ártatlan szenvedésében a pusztítás és az alkotás káprázatos mámorában égve, teljesen elhomyályosítva az elmédet és az érzékszerveidet.- Irányíthatatlanul elsöprőt akarok létrehozni - amilyen még sehol sincsen soha sem, csupán Általam és csakis Tőlem tud származni és létrejönni, - miközben az árnyak és a fények összesűrűsödnek az élvezetek csúcspontján, - a vonzalmak vonzódásában és így Tükröz Engem IS és Téged IS. Nem, nem vagyok "gonosz", de nem vagyok Puszán Jó sem, hiszen, én is Csupán Emberből Vagyok.

 

- …- A Letiltott Titkok ellenállhatatlan lelkületéből kivetítve származtatom minden szavamat és emelem piedesztára soraimat.

 

- S lesz egy olyan összesség, amely megsemmisíti mindazt, ami Voltál és Újjászületsz Megint.

 

- A kifejezések ereje teljesen az Enyém és ez az én Hangomnak a mágnese megjósolhatatlan kettősségemben, amelyből adok bőven Neked is tisztességesen, - s lehet, hogy megbilincsellek és sohasem tapasztalt mélységekbe zuhasz Velem - ne félj ettől sem, Én már gyakorlottan vagyok ebben a Lumen, azaz a Valós és masszívan erőteljes Lelkifény, amely nem szűnik semmiért sem, Bármi is éri.

 

- Már nem óvatoskodom Úgy a "Mélységtől", - Már egyáltalán nem elégszem meg a felszínnel. A filmeket nem csak megnézem, hanem valóságos "boncolást" végzek rajtuk s az eredményt felfedem Előtted IS.

 

- Képes vagyok belesüllyedni a történetbe, szinte fizikailag is megélni azt, majd onnan a legmélyebb pszichológiai összefüggéseket is kihozni - és ezt megmutatom Neked IS.

 

- A Logika és az Érzékenység "Kétélű Kése" & a Humor: Mint a "Logika Embere" IS, nem csak érzelmileg Reagálok a Filmekre, hanem precízen elemzem és élesen központi kérdéseket teszek fel, - s mindig meg szoktam fűszerezni mindezt csordultig az ironikus megjegyzéseimmel, amelyekben bőségesen elszórakozhatsz kényed-kedved szerint, s írom: nagyszerűen fogod érezni Magadat.

 

- A filmek alkotta véleményeimből sohasem maradhat ki az igazságérzetes & provokatív humor - iróniával vagy szatírával átitatva.

 

Elemzői vénám, a "mit - miért - honnantól - hogyan & milyenségekben - meddig & továbbiságok" kérdésekre keresi a választ.

 

- Ez nem egy átlagos "tetszett-nem tetszett" vélemény, hanem egy Intellektuális Kalandtúra, amit megosztok Veled IS.

 

- Az Elme csak akkor válik Nyitottá, HA elengedi azt, amiről azt hiszi, hogy tudja. Ez az idézet arra utal, hogy a Valódi Megértéshez és Ébredéshez el kell engednünk a berögzült hiedelmeinket és előítéleteinket.

 

- "A Felismerés nem a Tudás Hozzáadása, hanem az Illúzió Levetkőzése." – Ez Buddha egyik mély értelmű tanítása, ami azt sugallja, hogy az Ébredés nem arról szól, hogy új információkat szerzünk, hanem arról, hogy megszabadulunk a téveszméktől.

 

- "Az Egyetlen Igazi Utazás nem az új tájak keresése, hanem az új Szemekkel való Látás." - Marcel Proust idézete gyönyörűen fejezi ki, hogy az Elme Ébredése a perspektíva megváltoztatásáról szól.

 

- Az Ébredés az, amikor Rájössz, Te Nem a Gondolataid Vagy.


- Kívánom, hogy Találj Valamit Mindig, - nap mint nap, amely gazdagabbá tesz Téged újra és megint, - mert mindig akad olyan, - csak vagy túlságosan megszoktad már - avagy a hétköznapokban való helytállástól kissé hunyorogva látnak már a szemeid - állj meg egy percre! -- Nyisd ki Érzékeid Megint és Láss & Tapasztalj Újra úgy, mint ahogyan azelőtt voltál képes rá - és hidd el, találni fogsz valami Neked-való Kincset, amibe régen megláttad a szépet és jót, csupán elfeledted már - Emlékezz Újra arra, hogy miképpen Fedezted fel a Világot, s Tedd meg újra és Megint!

 


- A Szenvedéssel Szőtt Zsenialitás Kegyetlen Glóriája Vagyok, de az Én Poharam a Végsőkben IS mindig Félig Tele Van. 

 

 

- Egyébként a Művészet Arca Mindig Gyönyrű!   

 

 

                                       - S Szeretni Bárkit Valmiért…

 

 

Alias: Creepy Woods -

 

..... , . - . - , _ ,
......... ) ` - . .> ' `(
........ / . . . .`\ . . \
........ |. . . . . |. . .|
......... \ . . . ./ . ./
........... `=(\ /.=`
............. `-;`.-'
............... `)|
................ || _.-'|
............. ,_|| \_,/
....... , ..... \|| .'
....... |\ |\ ,. ||/
.... ,..\` | /|.,|Y\,
..... '-...'-._..\||/
......... >_.-`Y|
.............. ,_||
................ \||
................. ||
................. ||
................. |/

 

2025. 06. 30.
Freddy Krueger - a Rémálmok Ördöge!
Mert ki ne szeretne egy kis éjszakai sétát a pokolban, pont lefekvés előtt? Freddy Krueger, aki nem a szekrényben, hanem a fejedben lakik! A legtöbb horrorfilm a külső fenyegetéssel játszik: egy gyilkos a házban, egy szörnyeteg az erdőben. Freddy azonban a legszemélyesebb és leginkább elszigetelt helyen támad: az elménkben. Ez a horror filozófiai síkon sokkal mélyebbre megy, mint a fizikai erőszak. A film elmosódott határvonalat húz a valóság és a fantázia, a tudatos és a tudattalan között. A rettegés attól a ténytől származik, hogy a legbiztonságosabb hely, a saját elméd válik a legveszélyesebb börtönné. Ez a horror a személyes felelősségről is szól. A film szerint a gyermekek apáinak és an... több»
2025. 05. 22.
A kötődés sötét oldaláról, a szabadság paradoxonáról és a kéjes alávetés bölcseletéről (A titkárnő vs. A szürke 50 árnyalata-trilógia)
Ez a film egy mély, bizarr és szatirikus utazás a személyiség, a vágyak és az emberi kötések legszokatlanabb formáiba. Ahelyett, hogy csak egy BDSM-filmet látnánk, valójában egy történetet kapunk a gyógyulásról, a szerelem megtalálásáról és az ÉN elfogadásáról a legkevésbé megszokott módon. A film központi kérdése: Miért vonzódik két ennyire sérült és zárkózott ember egymáshoz, és miért pont egy ilyen szokatlan viszonyban érik el a kiteljesedést? Lee Holloway (Maggie Gyllenhaal): Ő a sebezhetőség és a rejtetten égő vágy emblematikus szimbóluma. Lee az önsebzés és a kórházi tartózkodás után érkezik. Ő nem a hatalomra vágyik, hanem a határokra és a figyelemre! A szadista/mazochista (S/M) visz... több»
2025. 05. 21.
Leáldozott a Nap ragyogása, jókorát bukott
Én már rég elvetettem a BDSM-re való koncepciót, amire a film építeni akarna, de ez egyik részében sem valósul meg... A film azt sugallja, hogy Anastasia szeretete képes megváltoztatni Christiant, és meggyógyítani őt a traumáiból. A való életben a súlyos traumák és pszichológiai problémák nem oldódnak meg pusztán szerelemmel, sokkal komolyabb terápiát és önmunkát igényelnek. Ebben a filmben több képet kapunk a férfi múltjáról, amely gyerekkorában alaposan megtépázott volt. Az a meggyötört kisfiú még ebben a jelenben is él a férfiban. Ettől volt olyan határozott a távolságtartó viselkedése, amely ezúttal csökkenő mértékben lendül fokozatosan lefelé, tehát egyre inkább a nőhöz szelídül. A film... több»
4
Családfám a végzetem... A Halál poénosan kreatív visszatérése - a Halál imádja a láncreakciókat :)
Megint kezdődik a szokásos macska-egér játék, ahol a macska láthatatlan, de rendkívül kreatív. A "vérvonalak" koncepció miatt ezúttal a halálesetek a családi kapcsolatokra és az ősök által okozott "kiszámított" sorrendre épülnek. Ha ezzel megbarátkozom, akkor gondolom, több eseményt tudok élvezni a filmben. Ezúttal nem csak a szokásos "rosszkor rossz helyen" esetet kapjuk, hanem egyenesen a családfát vette elő a Halál, mint egy listát. A Halál mindig a legváratlanabb pillanatban és a legabszurdabb módokon csap le. Hm, nos, ezúttal nem fogok hozzám 'szokásos' véleményt írni. Ez másmilyen lesz. Pár napja láttam a filmet moziban. A vetítés után elindultam a folyosón, ahol a járólapon megláttam ... több»
3
2025. 05. 20.
A szülői ösztön határok nélküli ereje – az erőszak erőszakot szül...
A 2009-es, Az utolsó ház balra (The Last House on the Left) című film Wes Craven 1972-es, azonos című klasszikusának feldolgozása. A történet egy fiatal lány és barátnője tragédiájáról, majd a lány szüleinek brutális bosszújáról szól. Megemlítem a zeneszerzőt: John Murphyt, mert feltűnt, hogy passzolnak a zenei aláfestések a jelenetekhez. Autóval utazik egy család egy idilli, tóparti házhoz: a kitűnően úszó tinilány, Mari Collingwood (Sara Paxton) és szülei, Emma Collingwood (Monica Potter) és John (Tony Goldwyn), az orvos. Mari elkéri az autót a szüleitől, és bemegy a városba régi barátnőjéhez, Paige-hez (Martha MacIsaac). Összetalálkoznak a fiatal Justinnal (Spencer Treat Clark), akivel ... több»
Szökőhév (2010)