Mindenki boldog? Sok jót hallottam már a Stitches - Bohóc a pokolból című, angol–ír horrorkomédiáról, de egészen eddig még nem volt szerencsém ehhez a filmhez. Most, hogy pótoltam ez irán... több»
Légy a szeretteiddel, ameddig lehet! Teljesen ismeretlenül kezdtem bele a Maggie - Az átalakulás című, Arnold Schwarzenegger és Abigail Breslin színészek által fémjelezett horror-drámába, és azt kell, hogy í... több»
Deodeto újabb vérgőzös dzsungel filmje Ruggero Deodato nevét kevés embernek kell bemutatni, akik akárcsak egy kicsit is ismerik a 70-es és 80-as évek olasz filmgyártását. Viszont az kissé meglepett, amikor leg... több»
Zombik és western egy kiváló drámába csomagolva Már nem először jegyzem meg, hogy a horror és western mint műfaji keverék egész közel áll a szívemhez, de eddig a filmig nem találtam olyant, ami ráfért volna a kedvencei... több»
Kiszámítható és gyenge szellemfilm Vártam már erre a filmre, talán az előzetesében látottak miatt, vagy mert úgy éreztem, hogy ez még akár jó is lehet. Viszont most, hogy megtekintettem, kijelenthetem, hog... több»
Filléres apokalipszis A 2000-es évek után gombamód megszaporodtak az olyan tematikájú filmek, melyek egy lehetséges apokaliptikus világképet vázolnak fel a nézőnek. Kár is lenne tagadnom, kimo... több»
Történet egy vonatról és a farkasemberekről Valamikor, pár évvel ezelőtt láttam már jelen filmünket, bár túlságosan sok mindenre már nem emlékeztem belőle, ezért gondoltam, pont itt lenne az ideje, hogy felelevenít... több»
A bohócok eredete... Jómagam kimondottan nem kedvelem a bohócokat (talán még bennem is van egy kis félelem tőlük), ezért, mikor egy barátom felhívta erre a filmre a figyelmemet, vegyes érzelm... több»
Hát akkor lebegjünk! Régebben fanatikus Stephen King rajongónak mondhattam volna magamat, de az elmúlt évek során mintha kissé megkopott volna nálam a Mester renoméja. Talán ezért is örültem ... több»
BOO... vagyis inkább JAJ Valamilyen szinten mindig is egyfajta kétélű fegyver lesz az olyan szinten ismeretlen film, mint jelen alkotásunk (de legalább most már megnézem előtte az előzetesét, mer... több»
Zsigerekig hatoló, horrorisztikus családi dráma Úgy másfél évvel ezelőtt volt először szerencsém megismerkedni ezzel a filmmel, és már akkor is egy igencsak rendhagyó alkotásként tekintettem rá, ami számomra teljes mér... több»
Érdemes lesz odafigyelni erre a rendezőre Nem mondhatnám, hogy először találkoztam Mike Flanagan nevével fémjelezett filmmel, de mindeddig nem okozott csalódást számomra. Pedig hát bőven váltogatja a horrorfilmes... több»
Egy lassú tempójú, de remek hangulatú western-horror Vadászom az olyan típusú filmekre, mint a The Wind; már maga a műfaji besorolása is igencsak ritka még manapság is, hisz készültek már western-horrorfilmek (Burrowers - A... több»
Egy szuperhős nem mindennapi születése Rengeteget hallottam már erről a filmről, mégis valahogy eddig mindig elnapoltam a megtekintését, mert valahol azt éreztem, hogy kissé túlzó volt azon vélemények száma, a... több»
Jason az űrben Immáron a tizedik Péntek 13-as részhez érkezett el eme horror széria, és továbbra is rendkívül gyenge színvonalt képvisel, elsősorban a hetedik felvonása óta (legalábbis ... több»
Mesebeli csók Pár évvel ezelőtt futottam bele először ebbe a számomra ismeretlen filmbe, és be kell, hogy valljam, engem totálisan sikerült meglepniük vele, hisz, ha finoman akarom mag... több»
Megbotránkoztató és sokkoló Ez volt az egyik olyan film, ami szinte megkerülhetetlen volt a 80-as években, hisz ez idő tájt talán az egyik legnagyobb botrányfilm volt, amit valaha készítettek, és mi... több»
Hangulatban messze elmarad az elődjéhez képest Az 1986-os, Cronenberg által újra megrendezett Légy című film büszkélkedhet azzal a nem kis fegyverténnyel, hogy biztos helye van a szívemben azon filmek (rövid) listáján... több»
Csavaros történet, ami a bőröd alá kúszik Rengeteg pozitívumot olvastam már eddig erről az alkotásról, és szinte alig akadtam olyan kritikákra, ahol elmarasztalták volna, vagy negatívan értékelték volna a Netfix ... több»
Bosszúvágy 2.0 - Újratöltve Régóta szemezgettem már ezzel a filmmel, de eddig valahogy mindig elkerültük egymást, egészen idáig. Három dolgot tudtam a filmről a megtekintése előtt. Az egyik a műfaji... több»
54 Bohóc a pokolból (2012)
Sok jót hallottam már a Stitches - Bohóc a pokolból című, angol–ír horrorkomédiáról, de egészen eddig még nem volt szerencsém ehhez a filmhez. Most, hogy pótoltam ez irán... több»