/ kaland | romantikus | vígjáték
45 éves korában Rosa (Candela Peña) rádöbben, hogy voltaképpen sosem irányította a saját életét, és a többiek igényeit mindig a sajátjai elé helyezte. A nő úgy dönt, hogy elmenekül monoton élete elől. Rose elindul, hogy beteljesítse régi álmát, és saját vállalkozást hozzon létre. Azonban bármennyire is szeretné ezt a változást, régi életét nem lesz könnyű maga mögött hagynia. Apja, testvérei és lánya nem nélkülözhetik, és Rosa rádöbben, hogy több dolog szükséges az életének megváltoztatásához, mint azt korábban hitte. Iciar Bollaín a film rendezése mellett Alicia Lunával jegyzi a forgatókönyvet is. A Rosa esküvője a Cirko Film forgalmazásában a mozikban.
A sorozat befejező évada musical stílusban várható a Netflixen szeptember 22-től.
Férj és feleség egy kisvárosba költözik, viszont traumatikus élményekben részesülnek, miután betörés áldozataivá válnak. Az atrocitást követően mindenki gyanúsítottá válik, és titkok szunnyadnak a békés városkában.
/ akció | dráma | történelmi
A 60-as években Spanyolország többszáz holokauszttúlélő otthonává válik. Isabel, aki egy közülük, Skorzenyt keresi, Európa legveszélyesebb emberét, s ezzel nincs egyedül.
Kori kistestvére, Chrissy veszi át a vezetést ebben a különkiadásban, hogy saját kalandjaira induljon a városban. Különféle játékokat játszik, a csuklásra keres megoldást, és szánkóra száll.
Ketten jelentkeznek egy titokzatos túlélőjátékba, aminek a fődíja 40 millió dollár. Viszont nem is sejtik, milyen magas a tét.
Diane Dunbrowski minden buli szíve-lelke. Talán ezért is nevezik a chicágói partinénikének.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Az új igazgatónő érkezésével megváltozik az egyenruha és a hozzáállás is. Elérkezett a változás szele a Moordale iskolába.
Carlo Cracco, Michelin csillagos séf hat kirándulást tesz Olaszország-szerte, hogy újra felfedezze a helyi kulináris élvezetek valódiságát minden kiválasztott területen.
/ dráma
Beköszönt egy átmeneti időszak, de mint ahogy az lenni szokott, sok dolog visszatér a régi kerékvágásba. Vajon hőseink urai lesznek a káosznak, ami beköszöntött az első évad végén?
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm
A dokumentumfilm a hétszeres Forma 1-es világbajnok, Michael Schumacher életét és pályafutását dolgozza fel.
Eterniában Ádám herceg felfedezi Grayskull erejét, és He-man válik belőle, a világ ura. A klasszikus animációs sorozat feldolgozása.
/ dráma
1913-ban járunk, a béke utolsó napjain. A gyerekkorában elárvult Leiter Írisz ekkor érkezik Budapestre, és felkeresi szülei régi kalapszalonját. Minden vágya ugyanis az, hogy a csillogó szalonban dolgozhasson - ám az új tulajdonos, Brill Oszkár nem rajong az ötletért, és mindent elkövet, hogy megszabaduljon a fiatal lánytól. A lányt éjjel egy titokzatos idegen keresi fel, és a bátya felől érdeklődik - a lány pedig ekkor tudja meg, hogy van egy testvére. Egyedül indul neki, hogy a férfit megtalálja, és közben egyre mélyebbre süllyed Budapest labirintusában, ahol egyre nehezebben tájékozódik. (mnf)
Carl Casper (Jon Favreau) híres séf, aki nem szeretni, ha kekeckednek vele. Mikor a város leghíresebb ételkritikusa lehúzza főztjét, csípős megjegyzéseket küld neki Twitteren. A dolog vége persze az, hogy kirúgják, és Caspernek újra kell kezdenie életét. Úgy dönt, egy büfékocsival próbál szerencsét, és kisfiával, valamint legjobb barátjával nekivág Amerikának, hogy végül rájöjjön, nem a főzés az egyetlen dolog, amiért érdemes élni.
/ dráma
Jasmine (Cate Blanchett) a gazdagok gondtalan életét éli, mígnem az élete egyik napról a másikra összeomlik. Házassága tönkremegy, elhagyja gazdag férjét, Hallt (Alec Baldwin), és San Franciscóba költözik a testvéréhez, Gingerhez (Sally Hawkins). Bár Jasmine saját elmondása szerint össze akarja szedni magát, és rendbetenni az életét, nehezen képes megbirkózni a nehézségekkel és a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgaival.
Három nap egy fitnesz influenszer, Sylwia Zajac életéből. A közösségi média sztárját, Sylwiát hűséges alkalmazottak és csodálók veszik körül, miközben ő csak meghittségre vágyik. Sylwia csillogó világa nem több, mint látszat. A fiatal nő életének minden percét az online térben és az edzőtermek világában tölti, ezrek számára jelent motivációt, de a sikerek mellett az érzéseit is megosztja a követőivel. Az idő múlásával a szeretetéhsége és a magány a felszínre tör, melyet nem akar többé elrejteni a világ elől. A SWEAT egy rendkívül aktuális témát feszegető, őszinte alkotás, mely a 2020-as Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be a nagyközönség előtt.
Bear Gryllsnek egy repülőbaleset után súlyos amnéziája van, ezúttal azonban nem csupán a saját élete a tét, hiszen meg kell találnia a pilótát, aki nélkül egész biztosan nincs esélye a túlélésre.
Ebben az évadban a cukrászok paranormális alkotásokat hoznak létre, megünneplik a Fekete Történelmet, és megpróbálják újraalkotni Jaques Torres mestermunkáit. Mindezt egy 10 000 dolláros fődíj reményében. A műsor részben valósagshow, részben kaotikus parádé, de nem lehet levenni róla a tekinteted.
1944-ben egy visszavonult német hadtest magára marad egy francia városban. Az ottlakók megpróbálnak összhangban élni a megszállókkal. De egy napon gyerekek játszanak egy gránáttal, amit találtak, és véletlenül megölnek egy SS hadnagyot.
Jack és morcos apja folytatják utazásaikat annak reményében, hogy az apa-fiú kapcsolat tovább erősödik.
Lucifer megszerezte az előléptetést, de vajon kell-e neki a meló? Chloe viszont feladni készül nyomozói hivatását. Amenadiel csatlakozik a rendőrséghez.
Egy bérgyilkos története, akinek 24 óra áll rendelkezésére, hogy bosszút álljon ellenségein.
Egy baráti társaság számára a hétvégi kirándulás valóságos rémálommá válik, amikor valaki a fák közül vadászni kezd rájuk.
/ dokumentum | krimi
A LuLaRoe ruhavállalatot azzal gyanúsítják, hogy nők ezreit vezette félre üzleti stratégiájával.
A dokumentumfilm az Atlético Madrid emlékezetes évét dolgozza fel, amikor a La Liga bajnokai lettek. Betekinthetünk a kulisszák mögé eddig nem látott felvételek segítségével és a játékosok beszámolóival. Mindezek mellett szemtanúi lehetünk a Partido a Partido című dal születésének is.
A Vértestvérek a XX. század két legikonikusabb alakja rendkívüli, és egyben tragikus barátságának történetét mutatja be. Ez a két alak Muhammad Ali, minden idők legnagyobb bokszolója és Malcolm X, az Iszlám Nemzet és a fekete Amerika lázító és karizmatikus vezetője volt. Valószínűtlen barátság volt ez, hiszen egyikük szemtelen olimpiai bajnok volt, aki versben beszélt a fehér sajtó szórakoztatására, míg a másikuk egy valamikori fegyenc és értelmiségi, akiből a fehér elnyomás gonoszságait kritizáló forradalmár lett, és aki jelentéktelennek tartotta a sportot. Kötelékük mégis mély volt, a barátságuk pedig valódi.
/ dokumentum | krimi
Dokumentumfilm arról, miként sikerült elfogni a hírherdt sorozatgyilkost, Guy Georges-t.
Orvosi thriller, ami egy kórház sürgősségi osztályán játszódik. A sorozatban betekintést nyerhetünk az alkalmazottak mindennapjaiba, és szembesülhetünk a kihívásokkal, amelyekkel nap mint nap szembenéznek. A gyógyítás és életmentés örök harcában azok a legsérültebbek, akik másoknak próbálnak segíteni.