/ Sorozat / vígjáték
A történet egy 30 éves gyerekes férfit, a lúzer legjobb barátját és egy fiatal szélhámost követ nyomon, akik egy ál-rockzenekart alapítanak, amely a helyi zenei színteret is meghódítja, de a hazugság hamarosan kicsúszik a kezükből.
/ Sorozat / dokumentum
A második évad a 2004-es madridi merényletsorozat, Európa történetének legnagyobb terrorcselekménye körüli eseményeket és annak a lakosságra, a rendőrségre, valamint a politikai és igazságszolgáltatási rendszerre gyakorolt hatását mutatja be. A négy fejezet mindegyike a tragikus esemény egy-egy elemével foglalkozik: a támadással, a politikai csatározással, a rendőrségi művelettel és a vádlottak perével.
Az "A fiúk" (The Boys) című sorozat univerzumában játszódó animációs spin-off. Nyolcrészes antológiasorozat, ami az A fiúk eddig nem látott szegleteibe enged betekintést.
Jean-Luchoz második útja során csatlakozik néhány ismerős arc az eredeti sorozat korszakából - barátok és ellenségek egyaránt.
Ez a film a komikusikon Lucille Ball felemelkedését, Desi Arnazzal való kapcsolatát és azt mutatja be, hogyan változtatta meg örökre Hollywoodot az I Love Lucy című úttörő szitkomjuk, amely még jóval az 1989-ben bekövetkezett halála után is megalapozta a színésznő örökségét.
Lépj be a Dawn FM élményébe - a The Weeknd élőben adja elő legújabb albumát egy teátrálisan nyugtalanító és zaklatott világban.
/ vígjáték
A 24 éves zenebarát, Noah első alkalommal vigyáz a babájára egyik éjszaka.
1960-at írunk, és a változás szele dúsítja a levegőt. Midge végre olyan munkát talál, ahol teljesen kiélvezheti kreativitását. De elkötelezettsége és a helyek, ahová munkája szólítja, viszályt okoz közte és családja, illetve barátai között.
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
A testvérek, Ana, Sofia és Beto megpróbálják túlszárnyalni a hagyományos kapcsolatokat, például szüleik 30 éves házasságát, amely épp most ért hirtelen véget.
/ Sorozat / vígjáték
Jay Baruchel a LOL című nemzetközi siker-vígjátéksorozat kanadai változatának házigazdája. A hatrészes versenysorozatban a 10 legjobb humorista tehetség küzd meg egymással egy olyan leszámolás keretén belül, ahol bármi megtörténhet.
1964-ben, a hidegháború kellős közepén egy francia titkosügynök első bevetésére indul. Beleszeret egy nőbe, aki a KGB-nek dolgozik.
Peter és Emma összefognak, hogy szabotálják exeik új kapcsolatát, tervük azonban egy kicsit másként alakul, mint várták.
Jack Reacher a katonai rendőrség tagja volt, viszont leszerelése után letartóztatják. A vád gyilkosság, viszont nem ő a tettes. A szálak egy összeesküvéshez vezetnek, korrupcióval, erkölcstelenséggel és zsarolásokkal. Az egyetlen ember, akihez fordulhat - ő maga.
Egy ügyvédnő visszautazik az időben, és találkozik más nőkkel a történelemben, akik a nők jogaiért küzdöttek.
/ Sorozat / dokumentum | vígjáték
Dokumentumfim-sorozat, amely a 90-es években Guy Torry által indított, nagy hatású komédiabemutatót vizsgálja, amely segített elindítani az iparág néhány leghíresebb fekete komikusának karrierjét.
Egy elkeseredett próbálkozás miatt, hogy kifizessenek egy hatalmas számlát egy kocsmában, egy csapat kívülálló nagy kalandozásba kezd, amely során megmentik Exandria világát a sötét varázshatalmaktól.
Három lakótárs, akik autizmussal küzdenek, megtanulnak együtt élni és hasonló dolgok felé vágyakozni az életben.
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, 125 év bizony el tud repülni egy pillanat alatt. A Hotel, ahol a szörnyek eltölthetik megérdemelt pihenésüket, szinte csillog-villog, noha Drakula is úgy érzi, hogy már ráfér egy kis pihenés. A búcsúbuli azonban balul sül el, felbukkan a színen Van Helsing, a szörnyvadász, aki egyből megkörnyékezi Johnnyt azzal, hogy felajánlja a segítségét. Hogy a srác könnyebben illeszkedhessen be a szörnytársadalomba, egy sugárral természetfeletti lényt farag belőle, a végeredmény azonban félsiker. Johnnyból ugyan tényleg szörny lesz, viszont mindenki más emberré változik. Nincs mese, Dél-Amerikába kell utaznia hősünknek, hogy megtalálja az ellenszert. A régi banda felkerekedik, Frankenstein, Múmia, Láthatatlan Ember és Farkasember újra összefog, hogy megmentsék barátaikat. Megérkezve Dél-Amerikába azonban semmi sem úgy történik, ahogy azt eltervezték, így ezúttal is minden káoszba torkollik. A Hotel Transylvania negyedik része ismét izgalmas kalandokat ígér, a franchise közel másfél milliárd dolláros bevételével gyakorlatilag filmtörténelmet írt, az újabb folytatás pedig további mókát és humort tartogat.
/ dráma
Bácsikája New York-i bárjában egy fiatal srác igazi apafigurát keres, akire felnézhet.
/ Sorozat / vígjáték
Egy alacsony rangú nyomozó és újonc partnere kábítószerügyletek kapcsán kutakodik. Az azonos című ausztrál sorozat japán adaptációja.
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Lily és Jorge testvérek, és mindketten próbálják megtalálni életükben a célt és a szerelmet. Nyomon követhetjük a Diaz testvéreket, miközben látszólag egymástól függetlenül találkoznak a város lakóival az év egyik legforgalmasabb időszakában - az ünnepek alatt.
Holden és a Rocinante legénysége a Mars és a Föld flottájával karöltve harcol, hogy megvédjék a belső bolygókat Marco Inarostól, és a pusztítástól, amit okozna. Mindeközben egy távoli bolygón új hatalmak születnek.
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm szűrők néllkül meséli el Chiara Ferragni és Fedez szokatlan életét. Egy őszinte történet egy párról, akiket rengetegen követnek, és megismerhetjük egy fiatal család intim pillanatait, akik azért harcolnak, hogy álmaik valóra váljanak.
/ Sorozat
Lehetséges nyomtalanul eltűnni 2021-ben? Tíz híresség kapja a feladatot, hogy eltűnjön 10 napra. Profi nyomozók próbálják őket megtalálni - vajon ki marad észrevétlen?
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm bemutatja Nabilla sikereit, problémáit és az akadályokat, amelyeket leküzdött, valamint a sorsdöntő pillanatokat életében. Elmeséli, hogyan vált sikeres előadóművésszé és a legkövetettebb francia influencerré 6,6 millió követővel, miközben sikeresen igazgatta családi életét is.
/ romantikus | vígjáték
Egy ügyetlen, cinikus, nagy képzelőerővel megáldott és szenvedő lány története, akit Stellának hívnak.
/ Sorozat / sportfilm
Nyomon követhetjük a híres olasz futballklub legutóbbi, 2020/21-es évadát.
Hanna titokban tönkre akarja tenni az Utraxot belülről. Egyetlen segítsége volt ellensége, az ex-CIA ügynök Marissa Wiegler. Egy európai utazás során kalandjaik egy új irányt vesznek, amikor Hanna és Marissa rábukkannak egy titkos operáció részleteire, ami készülőben van. A legijesztőbbek pedig a személyek, akik mögötte állnak.
Egy olyan világban, ahol létezik a mágia, csak néhányan képesek használni. Moiraine öt fiatal férfival és nővel találkozik, ami egy veszélyes, egész világra szóló kalandot indít útjának. Robert Jordan könyvei alapján.
/ Sorozat / dokumentum | zenés
Natti Natasha, reggaeton szupersztár mesél a családjáról, kapcsolatairól és arról, mi minden szükséges, hogy valaki a latin zene csúcsán maradjon. Mindeközben pedig próbál eligazodni egy új városban, új barátokkal.