/ dráma | romantikus
A sorozat középpontjában három dél-karolinai nő áll, akik már a középiskola óta legjobb barátnők. Legyen szó bármilyen nehézségről a szerelmet, a családot vagy a karriert illetően, mindig számíthatnak egymásra. Az Édes magnóliák első évada május 19-től magyar nyelven is kizárólag a Netflixen.
Ben Platt a 2019. szeptember 29-én a Radio City Music Hall-ban adott koncertje volt a zenész debütáló szólóalbuma kapcsán indított turnéjának utolsó, egyszersmind leglátványosabb állomása. A zenekarral kísért élő koncert felvétele, melyen a népszerű feldolgozások mellett Platt olyan slágerei is felcsendültek, mint a 'Sing to Me Instead' vagy a 'RAIN' csak a Netflix műsorán látható május 20-tól.
Egy tinédzser lány megpróbálja megtalálni a helyét a dél-afrikai középiskola bonyolult világában, de az élete váratlan fordulatot vesz, amikor rájön családja titkos múltjára. A Netflix új sorozata, a Vér és víz május 20-án debütál magyar nyelven.
Egy ismeretlen elkezdi kiszivárogtatni az iskola diákjainak féltve őrzött titkait. Sofía, az iskola egyik visszahúzódó diákja úgy dönt, a kezébe veszi az ügyet, és leleplezi a hekkert.
A modern kori indiai zsaruknak fel kell venniük a harcot az évszázados brit hadsereg zombi tisztjeivel. Patrick Graham Az élőhalottak serege című horrorsorozata május 24-től csak a Netflixen.
Az USA kormánya megelégelte a törvénysértést, olyan ellenőrzési rendszer alkalmazását készül bevezetni, ami mindenki számára lehetetlenné teszi bármilyen jogellenes cselekmény elkövetését. Graham Bricke (Édgar Ramírez) épp elhagyni készül az országot, de úgy gondolja, előtte még megleckézteti a kormányt, és Kevin Cash-sel (Michael Pitt) és Shelby Dupree-vel (Anna Brewster) karöltve beírja a nevét az emberiség legnagyobb gazemberei közé. Az idő egyre jobban sürgeti őket, alig néhány napjuk maradt csak hátra a részletek kidolgozására. Rick Remender és Greg Tocchini képregénye alapján Karl Gajdusek készítette a film forgatókönyvét. A rendezői széket Olivier Megaton kapta, a produceri feladatokat Jesse Berger, Jason Michael Berman és Barry Levine látta el. Az utolsó bűntény június 5-től látható a Netflixen.
Hannah Gadsby második stand-up estjén sem kertel: témái közt szerepel a népszerűség, az identitás kérdése, a nyelv, a feminizmus és még sok más. A Hannah Gadsby: kutyám, Douglas május 26-án magyar nyelven is kizárólag a Netflixen.
Áldozatok szerte a világból tárják a nézők szemei elé a visszaéléseket, manipulációkat és az érzelmi kizsákmányolás okozta sebeiket, melyekért egytől-egyig a pedofíliáért elítélt multimilliomos, Jeffrey Epstein tehető felelőssé. A történetekből fény derül a a szerteágazó szexkereskedelem megrázó részleteire is. A Hatalom és perverzió: A Jeffrey Epstein-sztori május 27-től látható a Netflixen.
Kenny Sebastian lábbeliket és röpképtelen madarakat elemez, ráadásul beismeri, hogy az az egyik legnagyobb félelme, hogy stand-up komikusként nem elég viccesek a produkciói.
Négy indiai-amerikai diák krónikája, akik egy közös célt tűztek ki maguk elé: hogy megnyerve az ikonikus bajnokságot valóra váltsák az álmukat. A Netflix dokumentumfilmje június 3-tól magyar felirattal is látható.
Nyerj bepillantást az Amerikai Egyesült Államok egykor first ladyjének, Michelle Obama életébe. Egy bensőséges, megható dokumentumfilm a világ egyik legbefolyásosabb nőjéről és a reményről. Az Így lettem a díjnyertes dokumentumfilmes, Nadia Hallgren rendezésében május 6-tól csak a Netflix műsorán.
/ dráma
Egy banki alkalmazott nehéz időket él át. Kétségek közt vergődő férje elvesztette az állását, ő pedig egyre távolabb kerül a dédelgetett álmaitól. Egy nap a nő egy látszólag kiapadhatatlan pénzforrásra talál az otthonában...
Clay-re és barátaira nehéz év vár, hiszen közeleg az érettségi, a múlt sötét titkai pedig továbbra is beárnyékolják a jövőjüket.
Egy négy csillagos tábornokot azzal bíznak meg, hogy állítsa fel az Egyesült Államok katonaságának legújabb hivatalát, az Űrhadosztályt. A férfi külön tudósokkal az oldalán belevág a történelmi feladatba! Az Űrhadosztály egy fergeteges humorú munkahelyi vígjáték-sorozat a kultikus A hivatal alkotóitól olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint John Malkovich, Steve Carell, Lisa Kudrow, Jane Lynch, Fred Willard és Ben Schwartz. A széria május 29-től magyar nyelven is csak a Netflix műsorán!
Egy szomorú és szürke kisváros varázslói a helyi lakókat használják fel arra, hogy kísérletezzenek a fekete mágiával.
Jen és Judy dolgai nem a tervek szerint mennek. Mármint egyáltalán nem. Ahogy egyre lejjebb csúsznak a spirálban, egymásba kapaszkodnak, hogy megőrizzék titkaikat.
A második világháború után járunk, a helyszín az amerikai álom központja, Hollywood, ahol egy csapat filmes és színész aspiráns mindent elkövet azért, hogy megvesse a lábát a csillogással, hírnévvel és gazdagsággal kecsegetető filmiparban. A Hollywood új szemszögből enged bepillantást az 'álomgyár' rendszere és kulisszái mögé, ahol a reflektorfény árnyékában Hollywood aranykorától kezdve a napjainkig jelen vannak a bőrszínt, a nemet és a szexuális hovatartozást illető egyenlőtlenségek és igazságtalanságok. A 3 Emmy-díjra jelölt Ian Brennan és a 6 Emmy-díjas Ryan Murhpy egyedülálló hétrészes sorozata május 1-től látható magyar nyelven is kizárólag a Netflix műsorán.
/ dráma
Jahkor Abraham Lincoln (Ashton Sanders) arról álmodik, hogy elismert és sikeres rapper lesz, azonban az oaklandi környék és a folyamatosan dúló bandaháború közepette egyre messzebb sodródik a céljaitól. Az ingoványos talajon a fiú számára a helyes út a horizont homályába vész, mely tragikus következményekkel jár az életére. Jahkor nem kerülheti el a büntetést, és ugyanabban a börtönben végzi, ahol apja, J.D. (Jeffrey Wright) is raboskodik. A fiút, aki soha nem akart az apjára hasonlítani, a sors végül mégis ugyanarra az útra terelte. Vajon képes lesz túllépni a saját árnyékán, és a végigjárva az önismeret útját jobb jövőt biztosítani az újszülött fiának? A Fekete Párduc társírójának (Joe Robert Cole) erőteljes alkotása, a Letöltendő élet Jeffrey Wright, Yahya Abdul-Mateen II, Regina Taylor és Isaiah John főszereplésével május 1-től kizárólag a Netflix műsorán.
/ romantikus | vígjáték
A suli legjobb tanulójának számító Ellie segít az iskola legjobb sportolójának a tanulásban. Ellie titokban szerelmes a srácba; rövidesen szoros kapcsolat szövődik közöttük.
Amikor a nap mindenkire nézve halálos veszélyt jelent, egy repülő utasai megpróbálnak eljutni egy nyugati menedékre, a biztonságot jelentő sötétségbe. Az Érkezés a sötétségbe május 1-től csak a Netflix műsorán.
/ vígjáték
Sebastián, egy mérsékelten sikeres rádiós műsorvezető keresi a helyét a világban,miközben eltökélt szándéka, hogy visszaszerzi két gyermekének anyját, egykori feleségét, akibe továbbra is szerelmes. A Majdnem boldog ember május 1-től látható a Netflix műsorán.
Egy nő mindent elkövet, hogy tisztázza férjét, akit sorozatgyilkosságok elkövetésével vádolnak. A Netflix India új filmje Jacqueline Fernandez, Manoj Bajpayee és Mohit Raina főszereplésével április 1-jén debütál a streaming szolgáltató kínálatában.
Vajon miért annyira menő a Chrissy tánc, és miért van mindenki odáig tőle?
/ thriller
Katie egy fiatal, jóravaló teremtés, aki egy idős férfit ápol. Miután a gondozottja meghal, a nő élete egy csapásra megváltozik, ugyanis kiderül, hogy ő örökölte a hatalmas birtokot. Katie a gyilkosság és a megtévesztés mindent átszövő hálójának kellős közepén találja magát, a túlélésre pedig csak akkor van reménye, ha nem átallja megkérdőjelezni mások indítékát, és azokét sem, akiket szeret. A világszerte nagy sikernek örvendő Riverdale sztárja, a még mindig szemtelenül fiatal Camilla Mendes ezúttal egy csavaros thrillerben csillogtatja meg egy korábban nem látott oldalát. A Veszélyes hazugságok kizárólag a Netflixen magyar nyelven április 30-tól!
/ vígjáték
Teto komoly kihívás elé állítja magát: inkognitóban tehetős apja cégénél vállal munkát. Itt ismerkedik meg Paulával, akinek azt hazudja, hogy szegénységben nevelkedett, de a hazugság csakhamar kicsúszik a kezei közül. A Szerelem inkognitóban április 29-től magyar nyelven is csak a Netflixen.
Miután a 16 éves lányt, Cyntoia Brownt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek, a múltja, a mentális állapota és maga a jogrendszer kétségessé teszi a bűnösségét.
/ dokumentum | dráma | életrajzi
Két nő szerelmi viszonya a negyvenes évek Amerikájában nem volt elfogadott dolog, Pat és Terry azonban igyekeztek mindennek ellenállni és utat engedni kapcsolatuknak.
Egy csapat középiskolás diák története, akik olyan események részeseivé válnak, ami kihívás elé állítja emberi értékeiket és a moralitásukat. A Netflix Asia legújabb sorozata, a Tanórán kívüli foglalkozás április 29-től magyar felirattal!
Devi egy modern, első generációs indiai-amerikai tinédzser lány, akinek meg kell vívnia a maga harcait a beilleszkedéshez. Amikor Devire rátalál a szerelem, addigi bonyolult élete újabb fordulópontok elé kerül. A Netflix új sorozatát a népszerű színésznő és humorista, a 6 Emmy-díjra jelölt Mindy Kaling élete ihlette, aki producerként egyengette a sikervárományos széria útját. Az Én még sosem... április 27-től magyar nyelven is kizárólag a Netflix műsorán.