Gergő a tinik áloméletét éli. Bíró apja egyengeti életét, érettségi után egy amerikai egyetemen folytatja tanulmányait. Nincs azonban elmenetel búcsúbuli nélkül. Gergő haverjaival beleveti magát az éjszakába, provokatív videókat készítenek a nézettség reményében, ám túl messzire mennek. A menő és népszerű Gergő fogadásból lefekszik Lillával, amiből botrány kerekedik és a lány eltűnik. A baráti társaság ezek után ismét elindul az éjszakába, ezúttal azért, hogy megtalálják a lányt.
/ dráma
A történet a magyar szabadságharc leverése idején játszódik, amikor Csákberény a császári katonák terrorja alá került. A falu két papját egyik napról a másikra letartóztatják, amiért felolvasták a Magyar Függetlenségi Nyilatkozatot. Bár az osztrák katonák élvezik hatalmukat, az elnyomással nem tudnak azonosulni. A hadifogságban tartott bírósági tárgyalás célja a beismerő vallomás megszerzése, a szuverenitás megsértésének bizonyítása.
/ dráma
A szakma intrikái, rágalmai elől Hódosi András festőművész kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és (adócsaló) libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet. A vezető funkcionárius lánya beleszeret Hódosiba. Apja, hogy korrumpálja, tudta nélkül a libatenyésztési buli részesévé teszi Hódosit is...
/ dráma
Magyarország az ötvenes években igyekszik újjáéledni a második világháború után. Leopold atya azért küzd, hogy szerzetestársaival újra felállíthassák a ferences rendet, és bár kezdetben a kommunista berendezkedés nem akadályozza őket semmiben, ez a békés állapot nem tart már sokáig. A rend ugyan visszakapta korábban elkobzott kegytárgyait, rövidesen azonban Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják. Hogy megtörjék őt, borzalmas kínvallatások alá vetik, a kihallgatás vezetésével pedig egykori tanítványát, a vallásos életnek hátat fordító Keller főhadnagyot bízzák meg. Az atya akaratereje törhetetlennek bizonyul, ez a kihallgatás pedig mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Eperjes Károly rendezése, a Magyar passió 2021 őszén érkezik a hazai mozikba, főbb szerepeiben maga Eperjes Károly és Telekes Péter lesz látható.
/ dokumentum | életrajzi
A dokumentumfilm készítői mindenhová követték Hosszú Katinkát, a magyar úszóbajnokot, aki épp a 2020-as olimpiára készült Tokióba. Hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték ezt az időszakot, hiszen a tét egyáltalán nem volt kicsit. Az alkotók nem csupán egy karriert kívánnak feltárni, a filmmel egyúttal arra is vállalkoztak, hogy bemutassák Hosszú Katinka életútját, jelenét és persze múltját is. A Katinka 2022. május 12-én érkezik a hazai mozikba az InterCom jóvoltából.
Az első világháború után rendeződni látszanak az európai viszonyok, a spanyolnátha járvány okozta sokkból lassan újra magához tér az öreg kontinens. Csakhogy rengeteg halott temetetlenül nyugszik a földeken. A világon ragadt szellemek, melyek nem lelnek megnyugvásra, pedig egyre dühösebbé válnak. Egy ifjú fotós, Tomás (Klem Viktor) 1918 telén azzal próbálja biztosítani a megélhetését, hogy családjaik körében fotózza az elhunytakat. Miután egy fiatal kislány megkeresésre egy kis lélekszámú, a világtól eldugott faluba érkezik, ahol sorra kapja a megbízásokat, természetfeletti jelenségek sorának lesz részese. A szellemek mondani akarnak valamit, Tomás pedig úgy dönt, hogy utánajár a dolog hátterének. Csakhogy ezzel veszélyes terepre téved, az újabb és újabb támogatásoknak úgy tűnik, szinte lehetetlen elejét venni, a kísértetek ugyanis nem a békességre törekednek. Bergendy Péter és állandó munkatársa és Hellebrandt Gábor, aki kreatív producerként vette ki a részét a munkálatokból, 2021 januárjában az Intercom forgalmazásában az A-kategóriás Varsói Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatott Post Mortemmel elhozza a mozikba az első magyar horrorfilmet olyan népszerű hazai sztárok főszereplésével, mint Reviczky Gábor, Schell Judit, Anger Zsolt, Klem Viktor és Hámori Gabriella.
Egy korrupt bíró összeroppan, melyet követően azt hiszi, Isten kiválasztotta, hogy igazságosztóként szolgáljon tovább.
Peter és Emma összefognak, hogy szabotálják exeik új kapcsolatát, tervük azonban egy kicsit másként alakul, mint várták.
/ romantikus | vígjáték
A Casey McQuiston azonos című regénye alapján készült történet középpontjában Alex Claremont-Diaz, az Egyesült Államok elnökének fia és a fiatal walesi herceg, Henry rivalizálása áll. Miután nagy felfordulást okoznak egy esküvőn, hamarosan kényszerű barátság, majd még ennél is több alakul közöttük, amit igyekeznek titokban tartani.
/ dráma | romantikus | vígjáték | zenés
Sophie, a 40 éves elvált anya dacol a hőséggel, hogy lányával együtt elmenjen Coachellára, miután apja lemondja a közös utazásukat.
Egy texasi kisvárosban eltűnik egy közkedvelt tinédzser, Kate. Mindeközben, látszólag ettől függetlenül Jeanette, aki addig csendes és visszahúzódó volt, a legismertebb lány lesz a városban. Mire pedig elérkezik 1995, az egyik leggyűlöltebb emberré válik Amerikában.
Lisbeth Salander ugyanaz a magányos, zárkózott és emberkerülő lány, aki nem tud túllépni a múltján - ennek ellenére kora egyik legtehetségesebb hackere. A sors úgy hozza, hogy ismét együtt kell dolgoznia a valaha sikeres újságíróval, Mikael Blomkvisttal, és a két teljesen különböző ember újfent kénytelen elviselni egymást. Lisbeth új ügye látszólag ártatlanul indul, amikor segíteni akar egy autista kisfiúnak, ám az ügy szálai hamar az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséghez és a svéd arisztokrácia gondosan titkolt, sötét ügyleteihez vezetnek. A lány élete legveszélyeesebb és legszövevényesebb ügyében találja magát, amiből igen nehéz lesz kikeverednie. (Intercom)
Colt, Rocky és Tum Tum, a három kiskölyök a kiváló nindzsa mestertől, Moritól tanulja a mesterséget. A mester korábbi tanítványa, Hugo Snyder, aki komoly alvilági múlttal rendelkezik tudomást szerez a három nindzsakölyökről és elhatározza, hogy elrabolja őket. Azonban ez nem bizonyul olyan egyszerű feladatnak, mint azt gondolta...
/ romantikus | vígjáték
Paul nősülésre adta a fejét. Ahogy az már lenni szokott, a barátai legénybúcsút rendeznek számára. Többek között három forróvérű táncosnővel mulatják át az éjszakát. Egyikük, Becky, nem tudván, hogy ő a vőlegény, ráakaszkodik Paulra. Másnap reggel leendő anyósa ébreszti telefonon az ifjút. Amikor Paul meglátja maga mellett az ágyban a lányt, már nincs visszaút, ki kell találnia valami hazugságot. Első lépésként megpróbálja eltüntetni a bizonyítékokat. Ám egyre több kellemetlen helyzetbe keveredik. Ráadásul megjelenik a színen a táncosnő volt barátja, a féltékeny Ray.
Az egykor időutazó Bill és Ted, akik egykor arról álmodoztak, hogy igazi rocksztárok lesznek, mára átlagos középkorú apukák, akiknek állásuk és családjuk van. A mai napig nem sikerült azonban megírniuk azt a dalt, amiről a próféciák szólnak, amelyik tulajdonképpen egyesítené a széthulló világot, és amely megmentené a Földet a fenyegető katasztrófától. Egy utolsó esélyt kapnak hőseink, hogy beteljesítsék sorsukat, ismét a jövőbe utaznak, hogy egy kis segítséget kérjenek a dal megírásához, ebbből pedig a lányaik sem maradnak ki. Egy ilyen eszement csapattal pedig talán elkerülhető az emberiség teljes pusztulása. A kalandból persze nem hiányozhat néhány igazi zenész legenda sem.
Ez egy az Ori ellen keményebb fellépést sürgető Ős által készített láda, ami Celestis-mező melletti hegyeknél van elrejtve. Az Igazság Ládája Daniel szerint képes rá, hogy megállítsa az Ori invázióját a Tejútrendszerbe, mivel mindenkivel képes megláttatni,hogy az Ori nem éppen olyan, mint amilyennek a hívőiknek lefestették őket. Az aktiváláshoz meg kell adni egy kódot (ironikusan az Eredet szó az Ősök nyelvének egyik régi dialektusában) a tetején levő gombokkal.
A legendás Sam Raimi és Gil Kenan új életet lehelnek a klasszikus történetbe. Egy kertvárosi család házát megszállják a dühös szellemek, akik rettenetes veszélyt jelentenek minden ott tartózkodóra. A család legfiatalabb lányát ért támadást követően a család mindent megtesz azért, hogy megmentsék őt.
/ dráma | krimi | road movie | vígjáték
Egy profi bankrabló és fiatal társa újra összehozzák a régi bandát egy utolsó, minden korábbinál nagyobb balhé kedvéért.
James Bond, a szuperügynök egy brit kutatóközpont megbízásából dolgozik. A KGB ügynökei megszereznek egy apró mikrochipet. Bond megismerkedik Zorinnal, a gyárossal, akinek tervei között szerepel, hogy megszerzi a nyugati partok komputeriparát.
/ dráma | romantikus
A Kék ég története a korai '60-as évekre tehető. Hank Marshall a hadsereg tudósaként keményen dolgozik, többek között nukleáris atomkísérleteket folytat. Miközben minden idejét lefoglalja a munkája, hőn szeretett felesége viszonyt kezd a támaszpont parancsnokával. Ahogy telik az idő, a Marshall családnak nem csupán a hűtlenséggel kell szembenéznie...
Pete Garrison ügynök felel a First Lady biztonságáért. Egyik társa bizalmas információt szeretne közölni vele, mielőtt azonban erre sor kerülne, holtan találják. Az ügy felderítését David Breckinridge-re, Garrison egykori pártfogoltjára és barátjára bízzák. Nemrég ugyanis összerúgták a port, mivel a férfi azt hiszi, hogy Garrisonnak viszonya van az ő volt feleségével. A főiskola befejezése után Breckinridge csapatába kerül Jill Marin, az ambiciózus ügynöknő. Amikor kiderül, hogy az elnök ellen merénylet készül, rájönnek, hogy áruló van a titkosszolgálat munkatársai közt. A gyanú Garrisonra terelődik.
A hidegháború feszültségtől terhes, az atomháború rémképével átitatott korszakában Európa hősökre vár. Wonder Womanben (Gal Gadot) is felébred a tenniakarás, elszántan veszi fel a harcot a világra leselkedő veszedelemmel. Csakhogy ezúttal két félelmetes ellenséggel is szembe kell szállnia. Cheetah (Kristen Wiig) és Maxwell Lord (Pedro Pascal) jelentette fenyegetés minden korábbinál nagyobb feladatot ró Wonder Womanre, akinek a végső győzelem érdekében komoly áldozatokat kell meghoznia, miközben rejtélyes körülmények között feltűnik szerelme, Steve Trevor (Chris Pine) is. Az óriási sikert aratott, több mint 800 millió dolláros összbevételt produkáló 2017-es Wondar Woman folytatásában ismét egy erős női szuperhős méretteti meg magát az igazság nevében, ezúttal a nyolcvanas évek Amerikájában és Európájában. A film rendezői székét az első részt is jegyző Patty Jenkins foglalhatta el, míg a főbb szerepekben visszatér Gal Gadot és Chris Pine. A film zenéjét a DCEU két korábbi produkciójában is közreműködő Oscar-díjas Hans Zimmer szerezte. Az idei év egyik legjobban várt filmje, a Wonder Woman 1984 2021-ben a magyarországi mozikban az Intercom forgalmazásában. (qwer)
/ dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
Sandra Bullock és Nicole Kidman már az első, kultikussá vált részben is tökéletes párost alkottak, most pedig új életet lehelnek a boszorkányos romantikus vígjáték műfajába. Boszorkányok? Kétségtelen. Elbűvölők? Naná. Átkozottak? Nagyon is. Családjuk generációk óta kapcsolatban áll a természetfelettivel, a két teljesen különböző, mégis elválaszthatatlan nővért pedig két különc nagynéni neveli egy rejtélyekkel teli, régi házban. Minden adott lenne a boldogsághoz… egyetlen dolgot leszámítva: átok ül rajtuk. Bármelyik férfi, akibe beleszeretnek, végzetes sorsra jut. Ám ők nem hajlandók elfogadni ezt a végzetet. Bármerre járnak, varázslat kíséri őket, mégis ugyanarra vágynak, mint bárki más: az igaz szerelemre. És ezért bizony még a legerősebb mágiától sem riadnak vissza.
/ vígjáték
A középiskolás diákok váratlan utazásra indulnak, amikor elindulnak, hogy átvegyék a pizzájukat, és egy egyszerű feladatból szürreális kaland lesz.
Kicsoda Clifford? Egy nagy és piros kutya, de értsd szó szerint. Nagyobb, mint bármelyik másik eb, amit valaha láttál, és pirosabb, mint a legérettebb alma. Ugyanakkor ne tévesszen meg, hogy magasabb, mint egy kétemeletes ház, szívében ugyanis jámbor, mint egy bárány, aki valósággal rajong a gazdájáért, Emily Elizabethért, aki ugyanilyen szeretettel viszonyul hozzá. Cliffordnál jobb és hűségesebb kutya barátot egy ember sem kívánhatna. Miközben Emily Elizabeth (Darby Camp) azért küzd, hogy beilleszkedjen az iskolatársai közé, felfedez egy kis piros kiskutyát, aki csakhamar a legjobb barátjává válik. Amikor Clifford varázslatos módon egyszeriben hatalmasra nő, felhívja magára egy genetikai cég figyelmét, Emily-nek és Casey bácsinak (Jack Whitehall) meg kell küzdenie a kapzsiság erőivel. Kalandos útjuk egészen New Yorkig vezet. Clifford nagy hatást gyakorol a környezetében élő emberek életére, és megtanítja Emilyt és nagybátyját az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet valódi értelmére. A világszerte generációk szívét meghódító Clifford, a nagy piros kutya című, hazánkban is sugárzott tévésorozat húsz éve örvend töretlen népszerűségnek, most pedig eljött az idő, hogy Clifford a televíziók képernyői után a mozivásznakon is bizonyítson, és gyerekek illetve felnőttek további millió zárják a szívükbe. A Paramount Pictures égisze alatt készült film rendezői székét az élőszereplőket és a CGI-t ötvöző hollywoodi produkciók veteránja, Walt Becker (Avlin és a mókusok 4) foglalhatta el. A Clifford, a nagy piros kutya a UIP-Duna Film forgalmazásában látható a hazai mozikban.
/ krimi
Fiktív krimisorozat a három legjobb barátról, Romanóról, Ceruzáról és a Pápáról, akik együtt jutnak el a kisstílű bűnözéstől a komoly bűncselekményekig.
/ vígjáték
A sorozat egy család történetét meséli el, melynek tagjai elszakadtak egymástól, és Budapesten élnek. Nagypapájuk, aki Ökörapátiban lakott, halálát követően rájuk hagyja hatalmas vagyonát, 612 millió forintot. Az öröklést azonban feltételhez köti. Gyermekeinek és unokáiknak vissza kell költözniük szülőfalujukba, és egy éven keresztül ott élni. Az egy év alatt mindössze 12 órára hagyhatják el a falut. Aki ezt nem tudja betartani, elveszíti az örökség rá eső részét. Ha senki sem képes rá, a falusiak kapják a vagyont.
A New York City-ben játszódó, valódi bűneseteket feldolgozó detektív-dráma főszereplői Jack McCoy helyettes államügyész (Sam Waterston), az ügyész Jamie Ross (Carey Lowell), valamint Lennie Briscoe gyilkossági nyomozó (Jerry Orbach).