Ballát, a fiatal orvost (Máté Gábor) és feleségét (Udvaros Dorottya) szívesen látják a kis településen, a páros azonban nem túlságosan lelkes. Balla asszony kétségbeesetten vágyik a nagyvárosi életre, és a háziorvos vidéki gyakorlatában sem megy minden simán. Böszörményi Géza szatirikus filmjében gazdagítja a vidékre költöző értelmiség toposzát. A főbb szerepeketKoltai Róbert, Jiří Menzel, Szacsvay László, Udvaros Dorottya és Pogány Judit alakítják.
/ vígjáték
Revizor magyar módra. A kisvárosba látogató borellenőrről egy félreértés folytán elterjed, hogy miniszter. És hirtelen minden működni kezd, ami eddig nem működött. A film ugyan 1957-ben készült, de csak 1984-ben mutatták be. Talán nem véletlenül.
Oh, azok a régi szép idők, amikor az ifjúság nyári "építőtáborokban" építette a szocializmust, no meg a saját "karrierjét", hiszen az egyetemi felvételin jó pontnak számított a közösségi munkában való részvétel. Vera a Balatonhoz, barackszedő táborba indul ügyeletes szerelmével, Gyurkával, aki barátaival filmezni megy a magyar tenger partjára... Herskó János filmje egy helyét kereső fiatal lány portréja, aki a felnőtté válás utolsó stációit járja. A film a San Sebastian-i filmfesztiválon kívül még a Magyar Játékfilmszemlén is díjat nyert, valamint a Magyar Filmkritikusok Díját is megkapta.
/ dráma | történelmi
A film Dózsa Györgynek állít emléket, aki tudatosan áldozta életét az elnyomottak igazáért. A Zápolya (Csíky András) által legyőzött és elfogott Dózsa Werbőczy (Major Tamás) ítélőszéke előtt áll. Werbőczy Dózsa fejére olvassa, hogy a török ellen szervezett kereszteshadat megbízói és a földesurak ellen vezette. Dózsa visszaemlékszik: a földesurak karóba húzatták a jobbágyokat, mert azok a kereszteshadba akartak beszállni. Ezt meg kellett torolni, és ki kellett szabadítani a jobbágyokat. Dózsát Lőrinc pap (Koltai János) győzte meg a szegények igazáról.Dózsa nem tagad meg semmit, ezért tüzestrón-halálra ítélik. Az alvezéreknek enniük kell vezérük húsából.
Bálint abban a hitben él, hogy rövidesen ő töltheti be a színáz igazgatói pozícióját, miután az éppen leköszönő vezetőségi tag távozott. Szalainak, a színház tulajdonosának azonban teljesen más elképzelései vannak a jövőre nézve, az igazgatói posztra pedig a kevés szakmai tapasztalattal rendelkező Hamar Imrét ülteti, mindezt pedig épp a Rómeó és Júlia próbáján közli a társulattal. Imre teljesen más elvek szerint kívánja vezetni a szíházat, amely sokaknak szokatlanul hat, ám a csőd szélére sodródott intézményt minden áron meg kell menteni a bezárástól. Medveczky Balázs Ecc-pecc kimehetsz című színdarabjából Madarász Isti rendezete a filmes változatot, a főbb szerepekben olyan nevekkel, mint Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Csőre Gábor, Szabó Erika, Ember Márk, Hunyadkürti István és Gubás Gabi.
/ dráma | játékfilm | romantikus | vígjáték
A Herczeg Ferenc színművéből készült tévéfilmben egy szerelmi háromszög szövevényes története bontakozik ki Sándor, Cecile és Pál között.
A Zsadányi család ünnepel fiai - István és Gábor - tisztté avatása alkalmából. A családfő él az alkalommal és politikai nézeteit népszerűsíti az ünneplők körében. István és Gábor a jellegzetes vidéki választási harc hevében meggyilkolják édesapjuk ellenjelöltjeként fellépő baloldali parasztvezért, Baksa Andrást. Az eset szemtanúja Szeles-Tóth, aki az I. Világháború kitörése után István parancsnoksága alá kerül.
A nyolcvanas évek Magyarországán járunk. Maurer Gyuri, a veszprémi autószerelő mindig, mindent meg tud oldani, a pártvezetők Ladáit is ő bütyköli. A család végre lehetőséget kap egy kis kiruccanásra a riviérára, amikor a várt négy útlevél közül csak három érkezik meg. Gyurinak ekkor hatalmas ötlete támad: kölcsönveszik az egyik disszidenstől nála maradt autócsodát, hogy azzal vágjanak neki az útnak. Igazi német túristaként érkeznek meg a Balatonra, ahol a legnagyobb luxusban részesítik őket. A család azonban még csak nem is sejti, hogy ezzel a megjelenéssel egyenesen a hidegháború kellős közepén találja magát. A Lévai Balázs és Tiszeker Dániel rendezésében készült Nyugati nyaralás főszerepeiben Pokorny Lia, Szőke Abigél, Orosz Ákos, Szervét Tibor, Ötvös András, Mészáros Máté és Patkós Márton láthatók.
Rohamosan épülő szocialista város valahol a Duna partján, az ötvenes évek elején. Ott tanárkodik, szervezi a piros betűs ünnepeket, vigyáz a focisták erkölcsére, és teszi, amit tenni jónak lát Csocsó, született Csomai Gusztáv. Ez a történet leginkább róla szól, az életvidám, optimista és örökké tevékeny Csocsóról, aki minden üldözés, macerálás és egyéb zaklatás ellenére is ember maradt az embertelenségben. Az eseményeket elsősorban a tizenhárom éves Pék Zsoltika naplójából ismerjük meg, aki számára Csocsó nemcsak oroszul kevéssé beszélő orosztanár, hanem atyai jóbarát és példakép is.
/ dráma | romantikus
A tévéfilm 1864-ben, a franciaországi Lyonban játszódik. Hector Berlioz romantikus zeneszerző szerelmi történetén keresztül arra világít rá, hogy vannak, akik még életük alkonyán sem mondanak le vágyaikról. A főszereplő egy utolsó romantikus lépésre készül: megszöktetné gyerekkori szerelmét, a már nagymamakorú, tisztes kispolgári életet élő Estellát. A cselekmény időtlen kérdést vet fel: létezik-e örök szerelem, és ha igen, érdemes-e mindent kockára tenni érte.
A főszereplő, Tóth Eszter, akit 1944-ben öt orosz katona megerőszakolt Kárpátalján, megszül egy gyermeket: az ördög fattyát. A történet egy nő sebzett lelkének rezgéseit mutatja be a történelem nyomása alatt.
Frank Remnicknek, a csendes és vadregényes alaszkai pusztákért felelős magányos amerikai rendőrbírónak egy erőszakos rabokkal teli börtönszállító repülőgép lezuhanásával kell megbirkóznia. Azzal a feladattal bízzák meg, hogy megvédje a várost, amelynek biztonságára esküt tett, de kezd gyanakodni, hogy a baleset nem baleset volt, hanem egy jól kidolgozott, nemzetközi politikai következményekkel járó terv első lépése.
Egy egyedülálló apa egy tragikus autóbaleset részese lesz, rövidesen pedig részt vesz egy olyan kísérletben, amelynek még szörnyűbb következményei lesznek.
Po nagy kihívásokkal nézett szembe, de arra senki sem készítette fel, mi történik, amikor egy csapat gyereket kell tanítania, akik erős és titokzatos chi energiával rendelkeznek. Együtt varázslatos kalandokra indulnak, gonoszokkal harcolnak és legendákká válnak.
Senki sem tudja, ki találta ki a Pánikot, és mikor kezdődött. Viszont Carp elfeledett városkájában, Texasban ez a játék az egyetlen esély a menekülésre. Minden nyáron a leérettségizett diákok életeiket kockáztatják veszélyes kihívásokban és próbatételekben, amelyek során legnagyobb félelmeikkel néznek szembe. A főnyeremény egy akkora összeg, ami megváltoztatja az életüket. Bárki játszhat, de csak egy nyerhet.
Jose Hernandez az első mezőgazdasági munkás, aki az űrbe utazott. Történet a kitartásról, a közösségről és az áldozatvállalásról egy lehetetlen álom megvalósítása érdekében.
Egy tehetséges nőnek az intellektusa lehetőséget ad arra, hogy a titkos európai rendőrség élére álljon. De ez visszafelé sül el, és mindent elveszít. Az otthonában elkövetett gyilkosság és az elrabolt örökösnő ügyét követően volt felettese siet segítségére egy rendőrrel, aki visszahelyezheti őt pozíciójába.
Pelyhes családja nagy útra készül: közekeg ugyanis a zord tél, és ilyenkor a költözőmadarak melegebb éghajlaton keresnek maguknak otthont. Ám Pelyhes egy véletlenl folytán lemaradt az indulásról, egyedül pedig nem vághat neki a nagy útnak, mert még kicsi. Viszont minden bátorságára és rátermettségére szüksége van, hogy átvészelje a telet - de szerencsére ebben segítségére lesz számos új barát, akik a szívükön viselik a kismadár sorsát. (ADS Service)
/ vígjáték
A gyengébbik nem képviselői a csodálatos Beauty Shopban "randevúznak" egymással. Gina, az akaratos tulaj senkitől sem irigyli a szolgáltatásait. Csinos kis üzletében a konzervatív fehérnéptől kezdve a szókimondó feketékig mindenféle "népség" megfordul. Miközben új frizurát kapnak, a nők gondtalanul trécselnek az életükről, legyen az örömteli esemény vagy bánat, gond vagy éppen valami jó dolog. Persze a pasik és a szerelem sem marad ki a témák sorából. Eközben a rivális fodrászüzlet tulajdonosa keseríti meg Gina életét.
Paul Kersey soha többet nem akar erőszakhoz folyamodni. Egy új városban, új munkával, új névvel, új barátnővel, és annak lányával végre megtalálta azt a boldogságot, amiről évek óta álmodott. Amikor a vér szerinti apa, Tommy O'Shea felbukkan, hogy bandája segítségével megszerezze a lányát, Olívia harcba kezd ellene. Nem tudhatja még, hogy ez a csata a vesztét okozza, O'Shea brutális módszerrel fosztja meg legnagyobb büszkeségétől, a szépségétől. Bár Paul a végsőkig tartja magát elhatározásához, hogy soha többé nem folyamodik erőszakhoz, amikor a szeme láttára hidegvérrel meggyilkolják a barátnőjét, nincs visszaút. Kersey a mélyről jövő gyűlölettől, és a személyes vérbosszú vágyától hajtva, üldözni kezdi a bűnözőket.
/ dráma | romantikus
A kísérleti műtétnek köszönhetően Virgil visszanyeri gyermekkorban elvesztett látását. A férfi olyan világba csöppen, ahol a tárgyaknak nincs sajátos jelentésük, és a nagy távolságok csak néhány centinek tűnnek. Virgilnek formáról formára, színről színre, méretről méretre fel kell fedezni ezt az új tájat, meg kell tanulnia, hogy a fénytől nem kell félni. De amint azzal küszködik, hogy megértse az előtte feltáruló káprázatos új világot, elveszíti szem elől azt, amit leginkább akart. Csak amikor nem a szeme után megy, hanem a szívére hallgat, akkor érti meg, hogy mit jelent igazán "látni".
Egy extrém tengeri kaland óriási hullámai a legvadabb izgalmak közé sodorják a két vakmerő búvárt, Sebastiant (Chris Carmack) és Danit (Laura Vandervoort). Egy férfi és egy nő óriási összeget ajánl nekik, hogy egy korallzátonynál merülhessenek, és ez rögtön kihozza belőlük a kalandort. A veszélyes hawaii zátonynál azonban kiderül, hogy klienseik nem azok, akiknek mondják magukat, és egyáltalán nem a csodás vízi világ érdekli őket. A váratlan és egyre veszélyesebbé váló események próbára teszik hőseink búvártudását, erejét, szerelmét és életösztöneit is, pedig mindezekre óriási szükségük lesz, ha élve akarják megúszni..
1934, New York. Két banda (egy fehér és egy fekete) rivalizál egymással az illegális lottóbevételek miatt. A helyzet sokkal összetettebb, mint elsőre látszik. A háború mögött Madam Queen áll, aki börtönbe vonulásakor megbízza a fekete banda fejét, hogy semmiképpen ne engedje a fehéreket hatalomra jutni, amíg ő "üdülni megy".
Frank tizenegy évi börtönbüntetés után szabadul, be akarja hozni az elpazarolt éveket és még a kihalt sötét utcán mászkál, arról az életről álmodozik, amit a börtönben elképzelt magának. Ugyanis odabent kidolgozott egy módszert, mellyel éjszaka milliókat szerezhet, míg nappal élheti mindennapi életét.
Politikai thriller klasszikus témával és kiváló színészi alakításokkal. Boyette-et Gallagherre bíztak, akinek az a feladata, hogy visszaszállítsa őt az Egyesült Államokba. Boyette azonban megszökik, és Gallagher-nek a nyomába kell erednie. De amikor keresésbe kezd, rájön, hogy ez nem csak rutinfeladat, és meg kell akadályoznia egy tervezett merényletet.