Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 14202  | 

Top Streaming

1948, az önálló zsidó állam megalakulásának éve. Az ENSZ szavazás eredménye attól is függ, hogy miként alakul a térség politikai arculata. A harcnak erről az időszakáról, egyik lényeges eseményéről szól a film, melynek színhelye Ciprus. A sziget brit fennhatóság alatt áll, ide érkeznek az áttelepülők, akiket alkalmi táborokban helyeznek el, s nem engedélyezik továbbhaladásukat az anyaországba, Palesztinába. Ekkor a táborba érkezik egy zsidó aktivista, aki zsidó kapcsolatait felhasználva, ciprusi segítséggel megszervezi a behajózást. A hajót az Exodus névre keresztelik. Az Egyesült Nemzetek Választmánya megszavazza Palesztina felosztását és az angol csapatok kivonulását. Most már nem az angolok és zsidók állnak szemben egymással, hanem a zsidók és az arabok, ez pedig belügynek tekinthető.

Nincs még egy olyan kőkemény harcos a seregben, mint Mike Weston. Egy titkos küldetés teljesítése közben azonban társával együtt csapdába esik nem messze a kínai határtól. Az ellenséges kormánytól ellopott nukleáris fegyvereket ugyan elrejtik egy folyóban, de menekülés közben társát lelövik, és csak ő szabadul ki a dzsungelből. Egy évvel később a CIA újra a frontvonal mögé akarka küldeni, hogy visszaszerezze az elrejtett fegyvereket. Weston egészen addig elutasítja az ajánlatot, amíg cáfolhatatlan bizonyítékot nem szerez arra, hogy társa még életben van egy vietnámi fegyenctáborban.

Lars megörökli nagyszülei farmját, de nem biztos benne, hogy ilyen életre vágyik. Eközben megérkezik menyasszonya, akinek nincsnenek rendben a bevándorlási papírjai. A közösség a szájára veszi a párost, akik végül a férfi barátjához, Olafhoz menekülnek. A rendezetlen okiratok miatt nem sikerül összeházasodniuk, és az idő csak telik, ami új szerelmet hoz a nő számára a segítő barát személyében.

Amikor egy távoli szigeten élt nyugodt élete darabokra hullik, mert visszatér bosszúszomjas egykori kapitánya, egy tapasztalt exkalóznak szembe kell néznie véres múltjával, és újra szabadjára kell engednie halálos képességeit, hogy megmentse a családját.  

Két korrupt zsaru anyagot terjeszt, de amikor szereznek maguknak egy szállítmányt, megölnek egy beépített embert, így mindkét oldalt maguk ellen fordítják.

A sorozat bemutatja a 2023-as NASCAR Cup Series rájátszását és az őszi bajnoki futamot, exkluzív hozzáférést biztosítva a versenyzőkhöz és a csapatokhoz.

A koreai háború alatt Japánban állomásozó amerikai katonák és a helyi lányok között romantikus kapcsolatok szövõdnek, dacára a kilátásba helyezett büntetésnek, sõt a szigorúan tiltó parancsoknak. Gruver õrnagyot a koreai háború hõs pilótáját Japánba irányítják, mivel rendíthetetlenül támogatja a hadseregen belüli ellenzéket, akik nem nézik jó szemmel az amerikai katonák és a japán nõk házasságát. Gruver azonban szerelmes lesz, ami meglehetõsen aláássa az elõítéleteit és konfliktusba keveri az amerikai légierõvel, valamint a japán kulturális tabukkal, tilalmakkal.

A kamasz Carrie félénk természete, szeplős arca miatt kilóg iskolatársai közül, akik rendszeresen gúnyolódnak rajta. Mélyen vallásos anyja pedig otthon terrorizálja fanatizmusával. Az elfojtott agresszív indulatok megnövelik a lány telekinetikus képességeinek erejét. Az iskolai bálon átélt megaláztatás azonban megfékezhetetlen bosszúvággyal járja át a lányt...

A fekete humort se nélkülöző film Anglia királyáról, III. Györgyről szól, aki uralkodása alatt fokozatosan elveszti ép elméjét. A király romló idegállapota lehetőséget ad az ellenségeinek, akik az amerikai gyarmat elvesztésével vádolják, hogy megfosszák őt a tróntól. György felesége, legodaadóbb híveivel együtt mindent elkövetnek, hogy megmentsék a királyi trónt, azonban a legjobb orvosok se képesek segíteni az őrült uralkodón. A hívek ezért a kétes hírű, William Pitt doktort szerződtetik, akinek rendhagyó gyógyítási módszerei a modernkori pszichiátriára emlékeztetnek. Miközben Dr. Pitt igyekszik a beteg elméjének mélyére hatolni, lenézően és megalázóan bánik vele. Ilyen magatartással a király korábban még sohase találkozott.

Arthur hirtelen elhagyja feleségét, Eve-et, hogy egy egyszerû, melegszívû teremtéssel kezdjen új életet. Eve és három felnõtt lánya ijedten reagálnak az eseményre. A polgári békesség látszatának romjai alól idegbajok, depressziók, hazugságok és kétségbeesések bukkannak elõ.

A Reacher spin-off középpontjában Neagley, egy magánnyomozó és a 110-es különleges nyomozócsoport egykori tagja áll. Nyomozói képességei és az egykori egységen belüli kapcsolatai révén az intrikák hálójába merül. A cselekmény az akció, a feszültség és az éles eszű nyomozói munka keverékét ígéri. A sorozat kibővíti a Reacher-univerzumot, kiemelve egy erős, független karaktert, akit személyes veszteségek és az igazság rendíthetetlen keresése vezérel.

A karácsony a szeretet ünnepe, de nem zárja ki a veszekedést. Sem a cselvetést, az árulást, és a ravasz kitolást. Egy kisváros büszke polgára (Danny DeVito) elhatározza, az idén olyan boldog karácsonyt szervez, hogy még az űrben is tudjanak róla. Annyi kis fényes villanykörtével akarja feldíszíteni házát, hogy a marslakók is jól lássák. Szomszédját (Matthew Broderick), aki egyébként maga is jóravaló, rendes polgár ez a terv rettentően bőszíti és mindenképpen meg akarja akadályozni. A frontvonalak egyértelműek, a lövészárkokat kiásták. Két elvetemült családapa mindenre kész, hogy pokollá tegye a szomszédja életét. Kellemes ünnepeket!

Roger kisebbségi komplexusa miatt ellátogat az egyedi módszereiről híres Dr. P-hez. Az orvos terápiája hatásos; Roger hamarosan maga is érezni kezdi a javulást. Végre érez magában annyi bátorságot, hogy ismét felkeresse egykori szerelmét, azonban váratlan rivális akad az útjába: maga Dr. P.

Egy haldokló lövész utolsó napjait azzal tölti, hogy keresi a módját annak, hogyan halhat meg minimális fájdalommal és maximális méltósággal.

A sorozat D. Sándorné, közismert nevén Bróker Marcsi életét dolgozza fel, aki egy karcagi utazási irodában illegális banki tevékenységet folytatott, és 15 év alatt mintegy 12 milliárd forint kárt okozott ügyfeleinek. A főszerepet Bacskó Tünde alakítja, míg a mellékszerepekben olyan neves színészek tűnnek fel, mint Thuróczy Szabolcs, Anger Zsolt és Rezes Judit.

Holnap
20:00
RTL
Holnap
20:00
RTL

Anette egy kormányzati tanulmány részeként a 40-es éveik közepén járó és annál idősebb nőket kérdez szexuális életükről, és olyan kérdésekről humorizál, amelyek ismerősen csengenek mindenkinek, aki már maga mögött hagyta a fiatalkori hormonok által vezérelt eufóriát.

Egy fiatal tengerészgyalogost arra kér fel a CIA, hogy barátkozzon össze egy terroristacsoport vezérének lányával, hogy belülről buktassa meg a szervezetet.

1987, október 19: összeomlik a New York-i tőzsde, és végre olyanok is a tűz közelébe kerülnek, akiknek eddig nem volt rá túl sok esélyük. 

Óz, a csodák csodájának egy modern képekbe öltöztetett újragondolása

Olen Steinhauer sorozatát az új évezred egyik legjobb kémtörténetének tartják. A forgatókönyvet többek között Larry J. Cohen (Borgiák) jegyzi. A második évadban folytatódik a kémjátszma, melyben nem tudja ki a barát, ki az ellenség. (HBO)

A tizenkét éves Sean és barátai megszállottan rajonganak a régi szörnyfilmekért, ezért saját klubot alapítanak Monster Squad néven, ahol vámpírokról, vérfarkasokról és más rémségekről beszélgetnek. A játék azonban váratlanul valósággá válik, amikor Drakula visszatér, hogy a világuralomhoz szükséges varázserejű amulettet megszerezze, és maga mellé gyűjti Frankenstein teremtményét, a múmiát, a vérfarkast és a kopoltyús szörnyet. A felnőttek eleinte mit sem sejtenek a fenyegetésből, így a gyerekekre hárul a feladat, hogy megfejtsék Van Helsing régi naplóját, megtalálják a módját a gonosz megállításának, és megmentsék kisvárosukat attól, hogy Drakula örökre szabadjára engedje a sötétséget.

Johnny Worricker évek óta hűséges tisztje az MI5-nak. Amikor kollégája és társa meghal, egy különös aktát hagy lezáratlanul maga mögött. Ezzel egy időben Johnny összejön a dögös politikai aktivistával, Nancyvel. A férfi ráébred, hogy mindez nagyon gyanús, ezért kilép a szolgálatból és civilként próbál meg utánajárni a dolgoknak.

Madrid, 2019. Egy sorozatgyilkos káoszba dönti a várost. Az áldozatok között látszólag nincs kapcsolat...

Herman J. Mankiewicz megírta a filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusa, az Aranypolgár forgatókönyvét. Ez a munka azonban nem kevés viszontagsággal járt.

Egy autópályán kegyetlen támadás ér egy rabszállító kocsit. A szolgálatot teljesítő Martinnak (Javier Gutiérrez) sikerül túlélnie és elrejtőznie a kabinban, a foglyok azonban keresik a módját, hogy megölhessék és elmenekülhessenek. Közben valaki kívülről hajlandó bármit megtenni, hogy megszerezze az egyik rabot.

A dán kormány megszegve ígéretét azt tervezi, hogy aláír egy szerződést, ami engedélyezné az USA-nak, hogy olajfúrásokat végezzen Grönlandon. Mia, a politikai tudósító egy tévéműsorban azt mondja, hogy nem csodálná, ha a környezetvédők erőszakosan tüntetnének ez ellen. Rasmus, az egykori olimpiai sportlövő ezt szó szerint veszi. Megfogja fegyverét, és egyesével kezdi levadászni az érintetteket. Rasmus Miát is beveszi a tervébe.

Sherlock Holmes és hű társa, Dr. Watson megbízásából a 19. századi Londonban vagány fiatalokból álló csapat beleveti magát a bűntények utáni nyomozásba. A Baker Street 221B vagányai március 26-tól kizárólag a Netflix kínálatában. 

Egy rendőrnyomozó gyengéd kapcsolatot alakít ki egy sorozatgyilkossal, hogy leleplezhessen egy globális bűnszervezetet, amely gyermekrablással foglalkozik.

Egy kisvárosi anyuka fantáziadús utazásra indul az emlékei között, miközben házasélete éles ellentétet mutat vad gyermekkorával.

Öt idegen egy elhagyatott házban, ahol gyermekeknek szól a zene. Ez akár egy horrorsztori kezdete is lehetne.