/ thriller
Egy krimiíró rádöbben, hogy a valóság még kegyetlenebb, mint az általa írt történetek... A mocsár csöndje április 22-től a Netflixen.
/ thriller
Az 50 éves Lorenzo sikeres festőművész. Békésen él gyermekével és feleségével, Ingriddel, a nő azonban egyre inkább rabjává válik a gondolatnak, hogy kisbabájukat elcserélték.
Három bronxi kölyök küzd a környékért, ahol felnőttek, és amit annyi szeretnek. Ám az igazi ellenség szokatlan formában érkezik.
/ dráma | életrajzi | romantikus
Elsa Andersson édesanyja húga születésébe belehalt. Apja egy éven belül újranősült, ám a kislány nem szerette meg mostoháját. Fiús természet lévén sokat vitatkozott édesapjával, majd amikor felnőtt pilótának jelentkezett Ljungbyhed-i iskolába. Az intézmény egyedüli női hallgatójaként számos kihívásnak kellett eleget tennie; az igaz szerelem megtapasztalása is az új élmények közé tartozott.
1959-ben Romániában az állami rendőrség megpróbál rekonstruálni egy bankrablást, amelybe bevonja magukat az elkövetőket is. A későbbiekben az elkövetőket bíróság elé állítják, a tárgyalásról pedig felvételt készítenek. A hat embert halálra ítélik, az ügyükről készült film pedig országszerte szenzációvá válik.
/ dráma | életrajzi | krimi | romantikus
Madam Claude a hatvanas évek végén egy rendkívül sikeresnek mondható nyilvánosházat vezet, amelynek köszönhetően a politikai elit köreiben is nagy befolyással bír.
/ dráma | romantikus
Négy rövidfilmből álló antológia, amelyek középpontjában a kapcsolati problémák és a feltörő érzelmek állnak.
Ismerd meg az alvás titkait, hogy még kipihentebb és energikusabb lehess a mindennapokban!
/ vígjáték
Galeazzo di Torre Alta márkit egy titokzatos elkövető gyilkoja meg, akinek kilétéről még csak feltételezései sincsenek a hatóságoknak. Annyi tudható, hogy az illető Diabolicusnak nevezi magát. Mint kiderül, az ügy mögött egy hatalmas örökség áll, emiatt pedig senki sincs biztonságban.
/ dráma | krimi | romantikus
Lebilincselő drámai történet arról, meddig hajlandó elmenni az ember, hogy érvényesíthesse politikai akaratát.
A Montalbano nyomozó sorozat szerzője, Andrea Camilleri portréja.
/ dokumentum | krimi | történelmi
A dokumentumfilm a bangladesi, fekete és meleg közösségek ellen elkövetett szélőséges londoni támadásokat tárja fel a kilencvenes évek végéről.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Rövidfilmek, amelyek fiatal felnőtteket követnek, ahogy megpróbálnak kiigazodni az érzelmeiken, és szerelmet találnak a legfurcsább helyeken.
Betekintést nyerhetünk egy tekintélyes angol egyetem tanszékvezetőjének életébe és mindennapjaiba. Ji-Yoon nehéz helyzetben találja magát, mint az első női tanszékvezető, ezen kívül a kevés szinesbőrű tanár egyike is az egyetemen.
/ horror
Természetfeletti jelenségek bukkannak fel egy vadon közelében, amely egyre nagyobb félelmet kelt a helyiekben. A rejtélyes eseményekre pedig aligha találnak választ egyhamar.
Az okos, de nagyon visszahúzódó Teté új iskolába kerül, és bármire hajlandó, hogy beilleszkedjen. Viszont az osztály legnépszerűbb lányának más tervei vannak...
Élő felvétel a Broadway musicalről, ami Diana hercegnő életét dolgozza fel. A felvételeket a Longacre színházban készítették New Yorkban, a koronavírus-járvány tombolása közben.
Egy bátor zoológus, nagyszájú húga és félénk asszisztense eszeveszett kalandokra indul, hogy vadállatokat mentsenek és megismerjék a természetet.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Peternek elege van abból, hogy családja örök szinglinek tartja, így a közelgő karácsonyi ünnepekre felkéri egy barátját, Nicket, hogy mutathassa őt be párjaként szülei előtt.
Steffi egy családi titok nyomában járva eljut egy eldugott argentin üdülőbe, ahol újra wakeboardversenyeket rendeznek.
/ vígjáték
Szexuális kielégülés. Házasság és mellékszereplők. Pénz. Hatalom. Tisztelet. Ali kiáll azokért a nőkért, akik mindezt és még annál is többet akarnak ebben a nyers és pikáns különkiadásban.
/ vígjáték
Egy dokumentumfilmes stáb követi figyelemmel a Woldsley fegyintézet rabjait és személyzetét, miközben Catherine Tate több karaktert is megformál, hogy a büntetés-végrehajtási rendszert a maga brutális humorával a legjobban érzékeltesse.
Diakité és Monge rendőrök, akik teljesen ellentétes személyiségekkel rendelkeznek. Váratlanul egy nagyszabású bűnügy felderítése közben kerülnek egy csapatba.
Hat barát egy héten át bulizik, de egy sorozatgyilkos kísérti őket, mert egy sötét titok a múltjukból a felszínre bukkan.
Boldog vagy? Ezzel a kérdéssel Zoa és négy másik vonzó, a közösségi oldalakon nagyon aktív fiatal meghívást kap a történelem legexkluzívabb partijára egy titkos szigetre, amelyet egy új ital márkája szervez. Ami izgalmas utazásnak indul, hamarosan egy életre szóló utazássá válik. Ám a paradicsom valójában nem az, aminek látszik - Üdvözöljük az Édenben.