/ dráma | krimi | romantikus | vígjáték
Egy veterán svindler (Will Smith) a szélhámosok királya, de ő is arra vágyik, hogy tovább adhassa megszerzett tudását. Úgy dönt, hogy szárnyai alá vesz egy fiatal, csinos nőt (Margot Robbie), de a dolgok egyre bonyolultabbá válnak, miután elkezdenek érzelmeket táplálni egymás iránt. A férfi ekkor teljesen megszakítja a kapcsolatot tanítványával, majd néhány év múlva már külön utakon járva épp ugyanazt az aranyifjút próbálják meg megkopasztani. Csakhogy nem ők az egyedüliek, akik a mesés zsákmányra hajtanak...
A császárpingvinek között a legfontosabb dolog az éneklés, ha nincs jó hangod, akkor senki sem vagy. A kis Topi (/Elijah Wood) úgy született, hogy énekelni nem tud, de táncolni annál inkább. Aki nem tud énekelni, annak bizony semmi esélye a szerelemre, a bátor Topi viszont úgy dönt, hogy megpróbál azzal boldogulni, amihez ért, s ha a császárpingvinek nem látják szívesen, inkább odébb áll. Nekivág hát az Antarktisz fehér jegének, hogy új barátokra leljen. Másfajta pingvinekhez csatlakozik, akik szívesen látják körükben.
/ akció | fantasy | romantikus | vígjáték
A szerelemért meg kell küzdeni, ezt Scott Pilgrim (Michael Cera) is tudja, viszont amikor megismeri Ramonát (Mary Elizabeth Winstead), olyan feladattal találja szembe magát, ami valóban megizzasztja. Új szerelme meghódításához ugyanis a basszusgitárosnak le kell győznie a lány 7 gonosz exét, akik midnent megtesznek annak érdekében, hogy az új udvarlót eltántorítsák szándékától. Scott pedig keményen küzd, mert hiszi, hogy megéri.
A Bourne filmek atyja, Tony Gilroy ezúttal rendezőként is jegyzi a rendkívüli népszerésgnek örvedő franchise legújabb epizódját, melyben új karaktert vezet be a Bourne univerzimba. A film főszereplője Aaron Cross, akinek az életben maradásért szembe kell néznie Jason Bourne tetteinek következményeivel.
/ dráma | romantikus
Violet és Theodor története, akik amint egymásra találtak, máris megváltoztatták a másik életét. A két fiatal rengeteg mély lelki sebet hordoz magában, ám úgy tűnik, egymás társasága nagy segítség lehet számukra.
/ fantasy | misztikus | romantikus
Egy modernkori koreai uralkodó egy rejtélyes portálon keresztül átjut egy párhuzamos világba, ahol megismerkedik az erőszakos bűncselekmények szöuli osztályának detektívjével, Jeong Tae Eullal. A király: Örök uralkodó június 18-tól kizárólag a Netflix műsorán.
/ dokumentum | zenés
Koncertfilm a Queen Népstadionbeli fellépéséről. Az egyes számok között láthatjuk az együttes tagjait "civilben" is: megérkezésüket a Dunán, szentendrei és budapesti sétáikat, vagy gokartozásukat a Hungaroringen.
Földtenger távoli szigetvilágát az éhínség réme fenyegeti. A gabona elszárad, a háziállatok hullanak. Két sárkány bukkan elő a viharfellegek közül egymást marcangolva - ez a közelgő katasztrófa előjele. Darabokra szakadhat az egész, kényes egyensúlyban lévő világ. Ged főmágus, a varázslók legnagyobbika, a fenyegető veszély okait kutatja. Két botcsinálta utitársa - Arren, a száműzött herceg és Therru, a tűz bélyegét viselő lány - társaságában veszélyekkel teli útra kél, melynek végén szembe kell néznie ősellenségével, Cob mágussal, aki az örök élet reményében kaput akar nyitni az élők és a holtak világa közt.
Egy olyan világban, ahol az emberek vérengző szörnyetegekké válnak, egy kamaszfiú és szomszédai a túlélés zálogaként megpróbálják megőrizni az emberségüket.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, valami, amit még az itteniek sem képesek megmagyarázni, aki pedig nem él a fővárosban, az nem is értheti. Megmagyarázhatatlan továbbá az is, ha szüleid egy havi keresetét egy lisszaboni jegyre költöd. Áron 29 éves, komplexusos férfi, hiába tudhatja a zsebében frissen szerzett diplomáját, barátnője elhagyja, szülei tartják el, mert sajnos nincs munkája. A lisszaboni utazás szakítja ki megszokott hétköznapjaiból, és segít neki feldolgozni az élet okozta csalódásokat. Miután hazatért, újult erővel próbálja rendezni zűrös életét.
Simon József taxisofőrt kirabolja két idős hölgy utasa. Hiába fordul az elvált, adósságokkal küzdő férfi a rendőrséghez, a hatóság emberei kétkedve fogadják a beszámolóját. A férfi nyomozni kezd, és gyorsan rábukkan a hivatásos tolvajokra. Mivel elvesztette hitét az igazságszolgáltatásban, úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az ügyet. Ebben a nagyhatású és korszakalkotó alkotásban András Ferenc új alapokra helyezte a magyar thrillert.
Kis Emil és Felleghy Hédi szerelmi kapcsolatba már majdnem ötven éve tarta, mióta találkozta egy vidéka kastályban. Történetünk kezdetével monoton életükből hiányzik a kaland, és egy lakótelep szürke betonfalai közt élik az életüket. Emil, aki már elmúlt 70 éves, elindul, otthagyva feleségét, amelyet a behajtók fenyegetnek. Kilátástalanságában udvarias, békés stílusban kirabolja az útjába eső első postát.
/ dráma | romantikus
1948. Angi Vera, az árva lány egy vidéki kórházban segédápolónő. Miután nyíltan bírálta a munkahelyén lévő tűrhetetlen állapotokat, a vezetés jobbnak látta, ha bentlakásos pártiskolába küldik a szókimondó lányt. Ott hamar pártfogóra talál, a régi aktivista, Traján Anna személyében. Annából a mozgalom és az átélt szenvedések kiölték az emberi érzéseket, megvet és gyűlöl mindent, ami másokat boldoggá tesz. A megszeppent és befolyásolható Angi Verát sikerül maga mellé állítania, és elkezdi a lány "ideológiai" nevelését.A film az ötvenes évek léleknyomorító világát mutatja be, azt a korszakot, amikor még a rendszer hívei is bármikor áldozattá válhattak.
1962 augusztusában járunk. Gagarin meghódítja a világűrt, a küszöbön áll a harmadik világháború, de Magyarországon minden nap épp olyan, mint bármelyik másik. És hogy ez így is maradjon, arról a Simon házmester is gondoskodik. A KIL tehetségkutató műsort szervez, a nyertes pedig Helsinkibe utazhat az ifjúsági világtalálkozóra, csahogy a győztes kiléte már jó előre eldőlt... A Csinibaba a kádári rendszer paródiája olyan népszerű hazai sztárokkal a főszerepekben, mint Reviczky Gábor, Gálvölgyi János, Pogány Judit és Molnár Piroska.
A sorozat fiatal főszereplőnője felfedezi misztikus erejét, és segítségével megpróbálja megmenteni a világát a gonosz, sötét hatalomtól. A kegyetlen háború okozta pusztítás megállíthatatlannak tűnik, a béke csak akkor köszönthet be, ha hőseinknek sikerül epusztítaniuk az Árnyzónát. A Netflix nagyszabású fantasy sorozata Leigh Bardugo bestseller regénye alapján Ben Barnes, Luke Pasqualino, Zoë Wanamaker és Julian Kostov főszereplésével április 23-tól a streaming szolgáltató kínálatában.
/ dráma | fantasy | misztikus | romantikus
Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád? (Forgalmazza: Mozinet)
A francia vígjáték bohókás könnyedséggel, ugyanakkor igaz együttérzéssel közelít egy társadalmilag érzékeny témához. Főszereplői autistáknak próbálnak segíteni, hogy könnyebben eligazodjanak a bonyodalmakkal átszőtt mindennapokban. Valamennyi érintett személy életét más probléma nehezíti, ezért a kezelési módszerek is szerteágazók. Ha a helyzet úgy kívánja, mentoraik akár a végletekig is hajlandók elmenni a várt eredmény érdekében. A felkavaró történetet a főszereplők mellett autista fiatalok és laikus előadók teszik hitelessé.
A ötvenes évek Amerikájában egy átlagos háziasszony úgy dönt, hogy stand up komikus lesz. Miriam "Midge" Maisel egy eszes, szép és életteli zsidó lány, aki előtt egyenes pálya áll: menjen egyetemre, találjon egy jó férjet, szüljön gyerekeket és legyen az övé a legjobb Yom Kippur-vacsora a környéken. Tökéletes élete viszont egy pillanat alatt omlik össze, amikor férje két gyerek után elhagyja egy fiatalabb nőért. Amikor véletlenül egy stand-up esten találja magát, felfedezi a benne rejlő tehetséget, és erőt vesz magán, hogy újraértékelje egész addigi életét.
A két kontinensen játszódó, mintegy ötven év eseményeit magába sűrítő detektívtörténetben két Oscar-várományos színész, Tim Roth (Martin) és Clive Owen (Dovidl) játssza a főszerepet. Lebilincselő dallamok kíséretében elevenednek meg a filmvásznon a háború szörnyűségei, miközben a cselekmény a barátság erénye mellett a szószegés és könyörületesség kérdését is körüljárja. Mindeközben kiderül, hogy olykor a zene az egyedüli eszköz, ami segíthet fényt deríteni a valóságra, s a zeneszó igazi gyógyír a léleknek.
A Legendás állatok és megfigyelésük 2 története 1927-ben veszi majd fel a fonalat, néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejtenie a sötét varázslót, Gellert Grindelwaldot. Csakhogy Grindelwald ígéretéhez híven megszökött a fogságból, és új követőket kezdett gyűjteni maga köré, hogy behódolásra kényszerítse a varázstalanokat. Az egyetlen, aki megállíthatja nem más, mint egykori legjobb barátja, Albus Dumbledore, aki egykori diákjától, Newt Scamandertől kér segítséget. A kaland során újra keresztezi egymást Newt és Tina, valamint Jacob és Queenie sorsa is. A New Yorktól, Londonon át Párizsig vezető események közepette Newtnak új veszélyekkel is szembe kell néznie a megosztott varázsvilágban, de a történések hűségét is próbára teszik majd.
/ dráma
A James Franco és Maggie Gyllenhaal nevével fémjelzett, az 1970-es évek New Yorkjában játszódó sorozat a pornóipar korai éveiről, legalizálásáról és felemelkedéséről szó, arról, hogyan született meg a milliárd dolláros amerikai szexipar.
A Michael Connelly regényei alapján készült sorozatban egy rendhagyó, idealista ügyvéd az autója hátsó ülésén rendezte be az irodáját.
Jessica (Rachel McAdams) népszerű és elkényeztetett lány a suliban, akire sokan irigyek. Ám egy ellopott fülbevalónak köszönhetően másnap reggel egy megnyerő csirkefogó, Clive (Rob Schneider) bőrében ébred. Jessicának meg kell találnia a fülbevaló másik felét és tulajdonosát, hogy visszaszerezze testét. Közben folyamatosan szembesül a férfiasság árnyoldalaival és mérhetetlen előnyeivel. A túl dögössé vált Clive-nak viszont nem olyan sürgős a dolog. Neki épp kapóra jön egy új test, hogy másra kenjen egy apró bűntényt.
A Déva egy árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát.
A tíz éves Dongót szülei és keménykezű edzője élsportoló tornásznak szánják. Akárcsak edzőtársainak, ez élete és nappala, teste pedig tele van a fegyelmezéshez "szükséges" kék-zöld foltokkal. Tizenhárom éves korában első kitörési kísérletként megszökik egy nagy bajnokság előtti versenyről. 19 évvel később megérkezik egy modernül felszerelt kanadai edzőközpontba. Tornász gyerekek edzését bízzák rá. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie - a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel. A film érdekessége, hogy a szereplők önmagukat játsszák: Hajdu Zoltán Miklós és Kyle Shewfelt az életben is tornászmester és tanítványa, Shewfelt a 2004-s olimpián talajon aranyérmet nyert.
/ kaland | romantikus | vígjáték
Mindenki focizik. Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel (Fekete Ernő), aki nem tud hibázni, és helyettesével (Schmied Zoltán), aki meg nem szeret. De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranylábú rosszfiúval (Nagy Dániel Viktor), mellettük a dekázásban élen járó helyi pappal (Bánki Gergő) életükben először szintén neveznek. És nyerni akarnak. És mert a faluból elszármazott, titokzatos milliomos éppen ebben az évben dönt úgy, hogy szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja magához Brazíliába, hirtelen megemelkednek a tétek, és felkavarodnak a falu addig nyugodt hétköznapjai. De kell még néhány nagy szerelem, még nagyobb tömegverekedés, váratlan házkutatás, rejtélyes rablóbanda, kigyulladó vasutas és merdzsón érkező cigányvajda, hogy kiderüljön, ki és hova utazik végül… és akkor talán még Gáspár Laci is megérkezik. (InterCom)
/ dráma | romantikus
Sandra egyedülálló anyaként neveli kislányát Párizsban. A nő teljes életét az anyaságnak, illetve édesapja gondozásának szenteli. A brilliáns elméjű férfi egykor tolmácsként dolgozott, ma már viszont egyre kiszolgáltatottabbá válik a napok előrehaladtával. Egy nap Sandra váratlanul összefut egy régi barátjával, akihez rövidesen vonzódni kezd. Kapcsolatukat gátat szab, hogy a férfi házasságban él, így mindkettőjük életében egyre nagyobb a csalódás és a fájdalom. Sandra egy idő után képtelen uralkodni az érzésein, és úgy érzi, hogy napról napra egyre nehezebb döntéseket kell hoznie, mind apja ápolásával, mind pedig a saját életével kapcsolatban. Mia Hansen-Løve legújabb rendezése az Egy szép napon érzéki filmalkotás, amely a női lélek minden apró rezdülését kívánja feltárni a nézők előtt. Egy optimizmussal teli történet, amely minden fájdalmas felhang ellenére pozitívan kíván a jövőbe tekinteni. A film főszerepében látható Léa Seydoux a kritikusok szerint pályafutása eddigi legjobb alakítását hozza Sandra szerepében.
/ családi | dokumentum | kaland
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 210 éves tölgyfa, amely oszlopként emelkedett a természet királyságában. Ez a látványos kalandfilm rendkívüli szereplőgárdát vonultat fel: mókusok, harkályok, szajkók, hangyák, mezei egerek.... Ez a vibráló, zümmögő és csodálatos kis világ elkötelezi sorsát e fenséges fa körül, amely befogadja, táplálja és védi őket a gyökereitől a csúcsáig. Költői óda az élethez, ahol egyedül a természet fejezi ki magát. Laurent Charbonnier és Michel Seydoux költői alkotása egy olyan természetfilm, amelyet eddig még nem láthattak a nézők. Egy nagyvolumenű produkció, amelyben a főszerepet maga az élet és a természet játsza.