Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 14348  | 

Top Streaming

Cziffra György különös helyet foglal el a magyar zenei életben. Száz év telt el születése óta, de neve majdnem száz éve kering nemzedékről nemzedékre a világban élő zeneszeretőkben. Szinte azonnal ismert lett, hiszen már öt-hat évesen a cirkuszi porondtól eljutott Dohnányi Ernő figyelmének fókuszába, s még be sem töltötte tizedik életévét, amikor főiskolai hallgató lett. Budapest, Zeneakadémia, lenyűgöző tehetség. Ígéretes művészi karrier kezdetét és gyors felívelését rejthetné magában mindez, ám az egyenes út helyett előtte és utána is − nem túlzás állítani − a poklok poklát is megjárta. Mind a mai napig vegyes érzelmeket vált ki a Cziffra-jelenség. Cziffra György saját pályája kacskaringóin is nap mint nap megélte mind az elutasítást, mind a felmagasztalást. Filmünk ezt a félelmetes és megejtő emberi és művészi utat szeretné megmutatni.

Két szomszédos Baranya megyei faluban a háború után a proletárhatalom által kitelepített (s részben a későbbiek során vissza-haza!-települt) német családok és a háború végén (a Moldvából kitelepített, s Bácskán keresztül meghurcolt, végül ide, Baranyába) betelepített csángó családok idézik fel történelmüket. Sorolják máig izzó sérelmeiket, újraélik feloldhatatlannak hitt ellentéteiket egy csángó fiú és egy német lány házasságkötése napján.

Kati édesanyja meghalt, de egyre nehezedő körülményei miatt képzeletében újra életre kelti, amikor szüksége van rá. Apját lefokozzák munkahelyén, így lakásuk társbérletté alakul. Amikor egyik lakótársa külföldre költözik, Kati befogad egy utcán élő fiút, aki már börtönben is járt tiltott határátlépés miatt.

A régi zsinagógából már csak néhány romos várfal maradt. Két rabbi és néhány gyerek meglátogatja az épület maradványait.

Két rabbinövendék visszatér az olaszliszkai zsinagógához. A pusztulás egyre erősebb, ez látszik a temetőn is. A falakon gyerekek rajzai, a padlón egy lány ugróiskolázik...

A kommunikációs nyelv három alapvető összetevőjének - a szövegnek, a képnek és a hangnak - egyidejű filmi ábrázolására tesz kísérletet a mű: az egyes elemek megszokott közlési módjától eltérő formában.

A század elején, az első világháború előtt játszódó kémtörténetben az orosz kémek és a magyar kémelhárítók csapnak össze a határ menti Toprinban, még orosz területen.

A tiszaeszlári vérvád-per körülményeit felidézve a film megpróbálja feltárni a szereplők belső világát, egyéni és kollektív hiteikből fakadó motivációikat.

Egy távoli magyarországi roma falu energikus polgármestere elszántan igyekszik feltenni otthonát a térképre, és minden lehetséges uniós támogatásra pályázik. Sikerül pénzt szereznie egy biokertészeti projektre – és egy teniszpálya építésére. De nehéz változást előidézni Besencén, ahol az emberek 99%-ának nincs munkája...

Bozsó Gábor hivatásos betörő, de lánya, Éva, aki semmit sem tud erről, előkelő intézményben nevelkedik. Amikor beleszeret apja egyik áldozatába, a dolgok nagyot változnak.

Hajnóczy Péter A hangya és a tücsök című novellájának adaptációja.

Az első magyar rajzfilmsorozat ötletadó darabja, amelynek folytatásával a magyar rajzfilmgyártás történetében megszületik a modern gyerekfigura-típus Peti személyében. A központi téma a mai gyerek és a technika vívmánya. Csakhogy Petivel és bájos, állandó kislány-partnerével nem félelmetes dolgok történnek, mint Jancsi és Juliskával, hanem a szó mai értelmében fantasztikusak.

Groteszk, filozofikus kísérlet a rajzfilm hagyományos világképének meghaladására. Az 1964-es Miskolci Rövidfilmfesztiválon nívódíjat, Rodezben 1966-ban a nemzetközi filmköltészeti napokon nagydíjat elnyert alkotás.

Egy válogatás az 1976-ban a Moszkva téren elhaladó emberekről. Az akkori ruházat szinte mindenben eltért a maitól.

Attila, egy cigány kisebbségi férfi összesen 6 évet töltött börtönben, miután a bíróság 18 alkalommal ítélte el. Mire utoljára szabadult, elhatározta, hogy leszokik a kábítószerről, és felhagy a bűnözéses életmóddal. Az egykori drogos gondolatai egyetlen döntés körül forognak: szerzetes lesz-e, vagy párkapcsolatban él. Ahhoz, hogy választ találjon, meg kell birkóznia múltjának démonaival. Útja során visszatér a börtönbe is.

A huszadik század egyik legfontosabb tudósegyénisége volt Neumann János. A század első felében a matematika és az atomenergia felhasználása volt a meghatározó a világ fejlődése tekintetében, a második felében pedig az informatika és a biológia.Neumann János mind a négy tudományágban úttörő jelentőségűt alkotott.Róla szól filmünk...

Karinthy Frigyes huszonöt évesen, kalandos úton szökteti meg nagy szerelmét, a háromgyermekes Judik Etel színésznőt. Fél éven át Berlinben bújkálnak, tartva a féj haragjától, majd összeházasodnak Budapesten, miután egy nagyobb összeg kifizetésével megbékítatték a férjet. Az író a Boga nevet imádott párjának (a „bogárka, bogaram” becézéséből eredően). Etel az első világháború után kitörő spanyolnátha-járvány áldozata lesz. Karinthy így ír naplójában a tragikus eseményt követően: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt…” Két év elteltével egy telefonvicc meghívását komolyan véve ismerkedik meg Karinthy Böhm Aranka orvosnővel, aki akkoriban még férjes asszony volt. Aranka, aki minden férfi figyelmét felkelti szenvedélyes természetével, már másfél évtizede színesíti a házasságukat, amikor Karinthyt, aki változatlanul szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban műteni kell. Az élet-halál között lebegő író egyszerre két nővel viaskodik, képzeletben Bogával, a valóságban Arankával…

Szürrealista vízió szénpor-gyurmaanimáció a zsarnokság feltámadásáról és bukásáról.

NA 2023

/ dráma

Egy független társulat két szereplővel szeretné színte vinni Csehov Három nővérét.

NA 2022

/ dokumentum

Kim Corbisier Budapest titokzatos alakja volt. Kapronczai Erika rendező tíz évvel ezelőtt találkozott vele először, akkor egy rövidfilmet akart forgatni vele. Rögtön kiderült, hogy Kim nagy bajban van. Kapronczai végül hátrahagyta eredeti elképzelését, és Kim metadonfüggéssel való megküzdéséről, a leszokás folyamatáról kezdett dokumentumfilmet készíteni. Ez is befejezetlen maradt. Néhány hónappal azután, hogy a rendező megismerte, Kim öngyilkos lett. Huszonhét évesen, mint a szupersztárok. Kicsi, de rendkívül erős életmű maradt utána. A kameráját Kapronczaira hagyta, rajta megigéző felvételekkel. Ez már a harmadik közös filmes projektjük. És az első, ami végre elkészül.  

Fisch Ernő 1903-ban született magyar zsidó családban, Máramarosszigeten – egy olyan városrészben, amelyet a 20. század eseményei többször is érintettek. Megélte Erdély el-, majd visszacsatolását. Saját szavaival, halálra ítélték. A világ megváltozott körülötte, egyik napról a másikra arra kényszerült, hogy bujkáljon, erdőben éljen.

Elie Wiesel kamaszkorát és szenvedéstörténetét bemutató dokumentumfilm. Elie tizenöt éves volt, amikor a fasizmus brutális módon örökre megváltoztatta az életét. Ötven évvel később visszatér Sighetu Máramarosszigetbe, a városba, ahol született, hogy végigjárja az emlékezés fájdalmas útját – de vajon lehet-e beszélni a kimondhatatlanról? Vagy Auschwitz túl van minden emberi nyelvi kapacitáson – a hely, ahol a szavak és a történetek elfogynak?

A Városi legendák című sorozatban olyan mendemondákat gyűjtöttek egy csokorba a műsor készítői, melyek akár a mi családunkról is szólhatnának. Hiszen minden famíliának megvannak a saját történetei, melyek szájról-szájra öröklődnek, s melyeknek gyökere és igazsága a régmúlt feledésébe merült.

A film az ötvenes évek békésmegyei ún. "gyújtogatási" koncepciós pereit idézi fel, az elítélteket, a kivégzettek családtagjait, az ítélkező bírókat, és egy aprótermetű, szerző-mozgó, tótkomlósi embert, akit spiclinek szervezett be az államvédelmi hatóság.

A történet Frimont Zoltánról szól, aki egy fiatal, magyar származású francia orvos. Romániában van kiküldetésben feleségével, aki szintén orvos, amikor váratlanul összeomlik, és egy erdélyi pszichiátriai intézetben találja magát.

Miklós huszonnyolc éves. Jelenleg a Magyar Narancs és más képes folyóiratok kedvelt fotósa. Barátaival zenekart alakított, havonta egyszer-kétszer szólógitárosként lép fel a pesti éjszakában. Lányokkal könnyen ismerkedik, de nehezen találja meg a megfelelő partnert. Viszonylag kötetlen munkaidejéből következően napjai lazán telnek, esténként a Hold nevű mulatóhelyre jár a barátaival. Itt találkozik Dórával...

Egy fiatal hölgy, akit felültettek, hogy segítsen a szeretőjének lopni, de elkapták és börtönbe került. Egyetlen vágya, hogy újra láthassa kedvesét, és végül ráveszi a börtönorvost, hogy engedje ki egy estére. Amikor megtalálja a kedvesét, kiderül, hogy a férfi arra készül, hogy kirabolja egy hotel széfjét, és eltűnjön új szerelmével. A világok ütközése halálos balesethez vezet.

Oliver számára a bolygó csak egy miniatűr játszótér, ahol bármit megtehet. Miközben éli bugyuta életét, az emberek sokkal fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Építenek egy napórát, amin keresztül fel tudják venni a kapcsolatot az univerzummal. Oliver életét ez megzavarja, hiszen nem törődött eddig nála hatalmasabb dolgokkal. Az univerzum hangja, egy nagy árnyék megjelenése, az idő és tér észlelése, és ezzel saját kisszerűségének felismerése, számára a végzetet jelenti, s beleveti magát az űrbe.

NA 2023

/ krimi

Ismeretlenek hatolnak be a gnieznói székesegyházba, és ellopják a lengyel kereszténység alapítójának, Szent Adalbertnek a hamvait tartalmazó életnagyságú ezüst ereklyetartó szobrot. Az ügyet a tapasztalatlan nyomozó, Andrzej Baran oldja meg, akinek felesége neves nemzetközi művészettörténész. Andrzej tisztában van vele, hogy a közvélemény feszült a két évvel ezelőtti, kommunistaellenes Jerzy Popiełuszko atya politikai gyilkossága miatt, és egy újabb egyházellenes bűncselekmény fokozza a feszültséget. Ahogy Andrzej belemerül a nagyra törő nyomozásba, azon kezd el gondolkodni, hogy a lopás mögött talán egy hazai összeesküvés áll. A valós események által inspirált, feszült retró krimi hiteles helyszíneivel, szereplőivel és hangulatával pontosan ábrázolja az 1980-as évek Lengyelországát. A történetnek van egy finom misztikus vonása és vallási tartalma. A sikeres filmjeiről és sorozatairól ismert Sebastian Buttny rendezi és írja a filmet. „A Szent” főszereplői Mateusz Kościukiewicz, Lena Góra, Dobromir Dymecki és Leszek Lichota, a film magyar koprodukcióban készült. A zeneszerző Pejtsik Péter (After Crying).

Lord Harding megment egy örököst az öngyilkosságtól, és maga mellé veszi. A lord és Harry Kernett különös egyezséget köt: mivel Harding hatalmas adósságot halmozott fel, a férfi életbiztosítást köt Kernett életére, aki megígéri, hogy egy év múlva távozik az élők sorából.