/ dráma | romantikus
Egy fiatal és hiú színésznek mindene megvan, mégis képtelen a kötődésre, egy nap azonban rátalál a szerelem. Még mielőtt azonban bármilyen komoly kapcsolat kialakulhatna közte és a fiatal doktornő között, önmagukat kell legyőzniük. Minden sejtjükkel kívánják egymást, így nagy valószínűséggel semmi nagy baj nem történhet...
/ dokumentum | dráma
Megrendítő dokumentumfilm a magyarországi zsidók deportálásáról. A Coopturist utazási iroda szervezésében megvalósult emléktúra az egykori Auschwitz-Birkenauba.
Varjú teherautó-sofőrként dolgozik. Egy nap felvesz egy Balatonboglárra tartó dögös stoppost, akit még napokkal később is képtelen kiverni a fejéből, holott a srácot egy szerető lány, Zsozsó várja odahaza. A hetvenes évek slágermoziját, A kengurut, amely áthatóan ragadta meg a korszak szellemét és hangulatát, közel 1,8 millióan láttak a mozikban. Szűk farmert viselő fiatalok a nyugati világról álmodoztak, miközben a legnépszerűbb zenekarok, köztük az LGT, az Omega és a Fonográf dalai szóltak a rádiókban.
/ dráma
Egy tanárnő, egy festő és egy orvos úgy döntenek, hogy a badacsonyi domboknál alapítanak művésztelepet, és megvásárolnak egy régi fogolytábort. A tanárnő egyik diákja meginvitálja őket egy vitorlázásra, viszont ott rádöbbennek, hogy a lány apja a tábor egykori vezetője volt, az orvos pedig fogoly. Ezután a lány eltűnik.
/ dráma
A "Kutya éji dala" cím vagy a prérifarkas vonítása abból az ismert jelenségből indul ki, hogy a kutyák megugatják a holdat, ez az animális és a kozmikus kapcsolat állandóságára és rendszerességére utal. Az emberek bonyolultabb formában ugatják meg a kozmoszt. A film hat szereplőnek a szálait követi olyan formában, hogy töredékes jelenetek, töredékes életszeletek játszódnak le az ajtó mögött. A hat szereplő a társadalom különböző prototípusait jeleníti meg /volt tanácselnök, álpap, Attila, a kísérletező zenész, csillagász, a kisfiú, a mindenfelé nyitottság, a katonatiszt, a szép ösztönös feleség/, a rendező mindegyik személyt azonos közelségből láttatja. Az álmok pedig szerves összekötő anyagává válnak e kis töredék életeknek.
/ családi
A félárva Kornél egy asztmás kisfiú, aki betegsége miatt nem tud részt venni kortársai játékaiban. Találkozik Izával, a cserfes kislánnyal, aki elképesztő történeteket tálal fel Kornélnak a lakóház egykori lakóiról. Iza eseménydús meséinek szereplői különleges képességgel rendelkeznek, s a két fiatal együtt indul felfedezőútra, hogy megtalálják az Árnyékrablók által elrabolt Garabonciást, Kornél édesapját...
/ dráma
A paraszt származású sebész, Jámbor Ambrus úgy érzi, a helyén van a társadalomban. Az idők neki kedveztek, a "fényes szellők" diplomával, értelmiségi léttel ajándékozták meg. Aztán egy szép napon kénytelen szembenézni önmagával. Ádámfy professzor, a "lecserélendő régi értelmiségi" egy hihetetlenül nehéz szívműtéttel bebizonyítja, mennyire érti a szakmáját, milyen erős és mennyire emberi. Újjáéleszti, visszahozza az életbe a beteget, akiről már mindenki más lemondott volna. Ambrusnak megrendül a hite önmagában, és kérdőjeleire választ keresve hazautazik édesapjához.
/ szatíra
Forgó Anna, járási úttörőtitkár váratlanul azt a megtiszteltető értesítést kapja, hogy egy úttörőt jelölhetnek angliai jutalomutazásra. Megindul a keresés mechanikus gépezete a feltételeknek megfelelő, 13-14 éves, jótanuló, fizikai dolgozó gyermeke, valamilyen hangszeren is játszani tudó jelölt keresésére. Végre egy falusi iskola lázas sietséggel előállítja Balogh Tibit, aki ítéletük szerint megfelel a feltételeknek. A mezőről, a munkából becipelt szülők föl sem eszmélnek, máris írásos engedélyüket adják az úthoz. Tibi anyja azonban végül visszavonja beleegyezését.
/ dráma | musical | romantikus
Bacsó Péter filmje Karády Katalint nem mint filmsztár, hanem mint magánembert mutatja be. A történetnek három főszereplője van: Zsüti, a dalszövegíró, A Díva, a sztár és A Tábornok, a kémfőnök. A Díva szerelmes a Tábornokba, aki rájön, hogy tenni kell valamit a az országért, ami éppen a II. világháborút nyögi. A hármójuk világa keveredik. Történet az emberi sorsokról és azok forgandóságáról.
/ dokumentum | zenés
A dokumentumfilmben az Illés zenekar koncertjét láthatjuk legnagyobb slágereikkel, valamint interjúkat a rajongókkal, illetve a zenekar tagjaival, akik megosztják gondolataikat a beatzenéről és a korszakról.
Az 1970-es évek Magyarországán két tizenéves testvér túszul ejt 20 lányt egy kollégiumban. Tettükkel szeretnék biztosítani dezertálásukat nyugatra. Az első modernkori túszejtés igaz története alapján.
A Free Entry egy kalandos utazás a felnőttkorba, egy nyári ifjúsági dráma, amelynek története Betty és „V” vad, ámde bizonytalan kapcsolata körül forog. A két 16 éves lány különböző módon teszi meg a lépéseket az önállóság felé, és mindketten megtapasztalják barátságuk fontosságát.
Kovács úr őszintén hisz a kommunizmus eszméjében, azonban megpróbáltatásai során rádöbben, hogy a párt és az "eszme" nem hisz benne. Kilátástalan helyzetében kezébe kerül egy titkos telefonszám, ami mindent megváltoztathat.
/ zenés
...Baranya székhelye, számos könnyűzenei formáció bölcsője. Vajon minek köszönhető, hogy a város évtizedek óta zenei tehetségek garmadájával gazdagítja a kultúrát? Talán az éghajlat vagy a Mecsek hegyvidékes területei, vagy talán Emma néni, a kórus híres vezetője hatott ösztönzőleg? Szabó Simon megpróbálja felgöngyölíteni a rejtélyt. Lévai Balázs filmjében a legsikeresebb pécsi zenészekről kaphatunk értékes ismereteket.
/ vígjáték
A hetvenes évek Magyarországa. Nagy dolgok történnek errefelé naponta. Most éppen a Petőfi Emlékháznál, az egykori Petrovics fogadóban egy vígoperát szeretnének a tévések felvenni. Nosza, megbolydul az egész település, leginkább a múzeumigazgató, Czakó jön lázba, mert a híres televíziósok és neves színészek jelenlétét arra kívánja felhasználni, hogy az építendő kultúrház javára adjanak jótékony célú műsort, méghozzá a helyi műkedvelők részvételével. Az lesz majd a nagy kettős siker! Óriási bevétel várható, és talán még a megyei tanács is minden támogatást megad a kultúrház építéséhez...
/ dráma
A régi céllövöldét kénytelen eladni a tulajdonos. Fia, Feri búcsúzóul lőhet még egyet. Néhány évvel később ugyanez a fiú egy rendőrnyomozóval szemben ül. A féltve őrzött puskával lelőtte az apját. A holttestet elrejtette az ágyneműtartóban, majd az anya segítségével elásta, de a bűntény napvilágra került. Ferit letartóztatták. A nyomozó szeretné megérteni a gyilkosság indítóokait, megismerni a fiú személyiségét, viszonyát a családhoz, a világhoz. Feri azonban nem ad tisztességes válaszokat. Apjáról azért elmond egy-két történetet.
/ vígjáték
Hat ismeretlen érkezik egy csoportterápiára. Mindannyian különböző egyéniségek, közös bennük azonban, hogy önmagukkal és a világgal is akadnak gondjaik. A beszélgetés három nő, három férfi és a foglalkoztatást vezető orvos között zajlik, az idő előrehaladtával pedig egyre jobban megnyílnak egymás előtt. Hamarosan az is kiderül, hogy egyáltalán nem azok, akiknek egyébként mutatják magukat. A Kecskeméti Katona József Színház nagy sikerű elődasábáól Cseke Péter készített egészestés filmet, amely könnyed, szórakoztató, és az egyén problémáival való szembenézést is segíti.
Egy nap Ede (Csiszár Jenő) és Zaki (Magyar Attila), a két sikertelen rockzenész elcsíp egy pályázatot: zenés darabot kell írniuk vakoknak, a Vakok Intézete jubileumára. Két éjszaka összedobják a musicalt, ám csak akkor kapják meg az ígért összeget, ha be is tanítják a gyerekeknek. Ede elkezd próbálni a fiatalokkal, de csődöt mond. Kénytelen Imola (Bozsik Yvette), egy vak kisfiú balett-táncos mamájának a segítségét kérni. Imola eleinte viszolyog különleges tanítványaitól, a saját hatéves vak kisfiát sem szereti. Ráadásul Ede mindjárt a próbák elején lelép, így Imola egyedül marad a vak fiatalokkal. És a velük való munkában lassan leküzdi irtózatát a saját kisfiától.
/ dráma
Az intézetben nevelkedett csinos, fiatal szövőnő, Jutka zavaros, rendezetlen kapcsolatok után megismerkedik egy egyetemista fiúval, Andrással. A kisebbségi érzéstől szenvedő lány azt hazudja a fiúnak, hogy ő is egyetemista. Kibontakozó szerelmüket egyre jobban zavarja ez a hazugság. András mindenben meg akar felelni munkásból értelmiségivé avanzsált szülei elvárásainak, és ez sok konfliktus elé állítja az érzékeny lányt. Jutka fellázad a megalázó szituáció ellen.
Baracs mérnök visszaérkezik a szülőfalujába, hogy megépítse a vasutat. Amikor Korláthy gróf megtudja, hogy nem az ő birtokán keresztül tervezi az útvonalat, kiutasítja a házából. Baracs erre, mint a dúsgazdag Eleméry gróf - azaz Miska, a segédlovász - barátja jelenik meg a gróf estélyén.
1958-at írunk. Öt fiatal, kamasz fiú fényes nappal elköti egy magas rangú tiszt (Szervét Tibor) autóját. A rangidős Blaskira (Pindroch Csaba) felnéznek a többiek: Egei, Bóna, Holecz, Mansfeld (Fancsikai Péter). Mindannyian nagyon fiatalok, szinte gyerekemberek és vakmerőek. A forradalmi lázadás és a hazafiság szellemétől megfertőzve, még két évvel a forradalom leverése után is a felkelés újraélesztéséről, folytatásáról ábrándoznak, ahogyan titkos rövidítésük szól: MUK, vagyis "Márciusban újra kezdjük!". Ábrándjaik gyerekes csínyekkel, kamaszos balhékkal, és apró köztörvényes bűnökkel keverednek. Mansfeld Pétert azonban egy szöktetési terv is hajtja: sógorát akarja a börtönből kiszabadítani. Ezért elrabolnak egy őrségben álló törzsőrmestert (Seress Zoltán), akit - miután kiderül, hogy két kisgyermek apja - szabadon engednek. A fiúkat azonban elfogják, s vizsgálati fogságba kerülnek. Mansfeld Péter a szembesítések, kihallgatások során mindent magára vállal, hogy a már kor szerint büntethető Blaskit és a többi fiút megmentse. Fenyő főhadnagy (Nagy Ervin) és Szautner hadnagy (Dimény Áron) minden alkalommal érzi azt a hihetetlen kitartást, bátorságot és erőt, ami a börtönben megkínzott Mansfeldből árad. A kezdetben kis huligán, hőzöngőként számon tartott banda elfogása "magasabb szempontból" már egy veszélyes ellenforradalmár, Mansfeld Péter ügyévé alakul. Fenyő kételkedése a fiú ilyen fokú bűnösségében Bárányos ezredes (Eperjes Károly) szemében a bizonytalanság jele. Márpedig a bizonytalanság nagyon veszélyes. Ennél talán csak az egész országba ívódott félelem a nagyobb. A háromgyerekes anya, a fodrászként dolgozó Mansfeldné (Maia Morgenstern) kétségbeesetten és kitartóan küzd fia kiszabadításáért. Elszántan keresi azt az ügyvédet, aki megmentheti fiát a börtöntől, vagy még valami annál is rosszabbtól. Végül Mansfeldné egy kijelölt ügyvéddel, Dr. Gárgyánnal (Blaskó Péter) folytatja küzdelmét. Mansfeld Péter közben a lehetőséget kihasználva, egy helyszínelésnél megszökik. Az út azonban, amit számára kijelöltek még nem itt ér véget.
/ dráma
Munkalehetőségek és kultúra hiányában a kis baranyai falu elnéptelenedik, csak a Kántor család marad. Erzsi néni itt élt, itt akar meghalni. Anti jól jövedelmező fakitermeléssel foglalkozik, távol a családi háztól. Amikor Andriskát fölveszik a városi kollégiumba, a magányos Julin erőt vesz a depresszió. Megpróbál a hitbe menekülni, de gyötrelmei csak fokozódnak. Utolsó, zavarodott kitörési kísérlete egy szakadékban végződik.1972- Karlovy Vary: a legjobb női alakítás díja Törőcsik Marinak, a Nemzetközi Filmklubok Szövetsége Don Quijote díja; 1974 - Milánó: Arany Pecsét-díj
Beszélgetés a beat és a tánczene ellentétéről, a politikai háttérről, az akkori zenei jövőképről, az 1966-os Táncdalfesztivál sikeréről és eredményeiről.
Egy szív nélküli apáca, egy felboncolt ismeretlen, egy meggyilkolt szabó. A munkások a domonkos templom falát újítják fel, amikor a fal leomlik. A tátongó lyukon keresztül egy ősi lépcső vezet a titkok kamrájába. A helyi pap és a kurátorok lemerészkednek a rég elfeledett kriptába, amelynek mélyén 264 poros, pókhálós koporsó rejtőzik. A legnagyobb megdöbbenést az okozza, amikor a koporsókat kinyitva nem csontvázakat, hanem mumifikálódott testeket találnak. Csecsemőket, nőket és férfiakat, díszes ruhákban és csipkés szemfedőkben. A kutatók nyomozni kezdenek. Hogyan maradhattak meg a testek ilyen épségben? Kik voltak ők? Miben haltak meg? A kaland két idősíkon keresztül folytatódik. A film visszarepíti a nézőt a 18. századba, ahol, mint kiderül, a múmiák sorsa összefonódik. A gyilkosság, a titkos szerelem és a halálos betegség összekapcsolódik a mai nyomozásban. A megoldás csak a történet végén oldódik meg, amikor a szálak a vizsgálat eredményeként összeérnek. Misztika, titkok, múmiák.
Milcho Manchevski rendezése az anyaság és a gyermekvállalás utáni vágyakozás lírai története. Három anya küzdelmét láthatjuk egy lebilincselően emberi történetben, ahogy a gyermekvállalás nehézségeivel néznek szembe. A 17. századi mítoszoktól kezdve a fogantatás rituáléjén kerezstül egészen a napjainkban mindenkit foglalkoztató abortusz és adoptálás kérdéseit feszegeti a film története, egyúttal pedig a szerelem, az anyaság és a hűség kérdései is felmerülnek. Machevski filmje megragadó vizuális élmény. Az Eső című filmjével 1994-ben elnyerte Velencei Arany Oroszlánt, amely egyúttal nemzetközi ismeretséget is szerzett a macedón rendzőnek.
/ romantikus | sci-fi | történelmi
Sergius, a valaha nagytudású, de lassan rögeszméibe merülő professzor feltalál egy olyan gépet, amelynek sebessége gyorsabb a Föld forgásánál és így vissza tud repülni a múltba. Leányát és vagyonát annak ígéri, aki bele mer ülni ebbe a gépbe. A kalandvágyó Tibor Ákos gróf vállalkozik erre, így különös kalandokat él át a 18. századi osztrák-magyar világban, és beleszeret a gyönyörű velencei énekesnőbe, Rosinába.
/ dráma | romantikus
Megismerhetjük Berend Ivánt, aki nemes, és bár minden képességgel rendelkezik, hogy a többi dzsentrihez hasonlóan éljen és élvezze az életet, inkább a tudományok felé fordul. Egy előadása során egy gyémántot is eléget, hogy az igazát bizonyítsa. Egy bánya tulajdonosaként éppen egy új tűzoltóanyaggal kísérletezik. Viszont Kaulmann Félix bankár azt tervezi, tönkreteszi Ivánt, és ehhez a bányában dolgozó pár – Evila és Péter – segítségét kéri.