Erőszak, vér, kegyetlenkedés... Sokan talán azt gondolnák, hogy ezek a jelzők kizárólag a horrorok és az akciófilmek műfaját jellemzik.
Az alábbi filmeket elnézve ez azonban korántsem tűnik egyértelműnek. Sőt! Emlékeztek még a Passió hírhedt korbácsolós jelenetére? A Kutyaszorítóban Mr. Blond pszichopata viselkedésére? A Casinoban látott kegyetlenkedések sorára?
Listánkban ezúttal minden idők legerőszakosabb filmjeit gyűjtöttük össze, és minden kiválasztott filmhez írtunk egy-egy jelzőt, hogy milyen típusú erőszakkal érdemelte ki a helyezést. Azt nem állítjuk, hogy mindegyik kihagyhatatlan darab, de a rangsorba távolról sem csak olyan produkciók kerültek, melyek kizárólag öncélúan, a botránykeltés érdekében használják az erőszakot.
Mivel szinte az összes filmes műfaj terítékre került a gore-tól, a drámán át egészen a westernig, ezért a sorrend ezúttal teljesen mellékes.
Volt olyan film, amit nem tudtatok végignézni a brutalitása miatt? (Megsúgjuk, nekünk bizony volt, nem is egy.)
37 Snuff 102 (2007)
(2)
Három nőt elrabol egy elmebeteg férfi, aki kegyetlen, beteg módon megkínozza őket, sőt még videóra is veszi. több»
Szereplők: Andrea Alfonso, Julián Alfonzo, Rodrigo Bianco, Nicolás Blanco, Lucas Delgado
37 August Underground's Mordum (2003)
(2)
Két barát megismerkedik egy harmadik férfival és magukkal viszik, hogy szerelmes párokat kínozzak és öljenek meg a lehető legkegyetlenebb módokon. több»
Szereplők: Jerami Cruise, Cristie Whiles, 'M.' Kadath, Fred Vogel, Erika Schultz
56 Cannibal (2006)
(2)
Az igaz történeten alapuló filmdrámában egy kannibalisztkus hajlamokkal megáldott férfi önkéntes társát keresi egy internetes hirdetés útján, akit elfogyaszthat ebédre,... több»
Szereplők: Carsten Frank, Victor Brandl, Tobias Sickert, Joachim Sigl, Carina Palmer
42 Srpski film (2010)
(18) (7)
Milos, a visszavonult pornósztár békésen éli mindennapjait feleségével, Mariaval és 6 éves fiukkal, Petarral. A család anyagilag egyre nehezebb helyzetbe kerül, Milos pedig... több»
Szereplők: Srđan Todorović, Sergej Trifunović, Jelena Gavrilović, Slobodan Bestic, Katarina Žutić
31 Murder-Set-Pieces (2004)
(2)
Főhősünk egy náci fényképész, aki fiatal lányokat invitál modellkedésre, akiket végül váltogatott módszerekkel trancsíroz fel.
52 Egy kés filozófiája (2008)
(3)
A film voltaképpen egy monumentális haláltánc-fantázia, epikus és sokkoló-szemkápráztató lidércnyomás-folyam a világtörténelem egyik legnagyobb, mindmáig kellőképpen nem... több»
Szereplők: Tetsuro Sakagami, Tomoya Okamoto, Yukari Fujimoto, Manoush, Yumiko Fujiwara
A film két történetet mesél el. Az első 1618-ban játszódik Nagasakiban, amikor a keresztények komoly kínzásoknak vannak kitéve. Egy bíró a fejébe vette, hogy kiirtja... több»
Szereplők: Yûsuke Kazato, Rena Uchimura, Akira Shioji, Masataka Iwao, Ryûichi Nagashima
50 Stoic (2009)
(2)
A börtönben sok olyan dolog történik, amiről fogalmunk se lehet. Egy rab öngyilkosságot követ el, majd cellatársait sorra kihallgatják, ám az igazságra csak nehezen derülhet fény.
Szereplők: Edward Furlong, Shaun Sipos, Steffen Mennekes, Reese Alexander, Daniel Boileau
63 Ember a Nap mögött (1988)
(2)
dráma | háborús | horror | történelmi
Az Ember a Nap mögött című háborús drámában orosz és kínai hadifoglyok kerülnek a Squadron 731-re, ahol brutális kínzásoknak vetik alá őket. Ezek közül kiemelkedik egy új... több»
53 Salo, avagy Szodoma 120 napja (1975)
(14) (14)
dráma | háborús | horror | szatíra
Az utolsó Pasolini-film De Sade márki nyomán: négy fasiszta egy villában a legváltozatosabb szexuális kínzásoknak veti alá a foglyokat. "A Saloval mindazokhoz fordulok, akik... több»
Szereplők: Laura Betti, Paolo Bonacelli, Giorgio Cataldi, Umberto Paolo Quintavalle, Aldo Valletti
63 Veled is megtörténhet (1992)
(2) (2)
dráma | krimi | szatíra | vígjáték
TV-ben (FEM3, csütörtök 01:33)
Egy forgatócsoport dokumentumfilmet forgat egy szabadúszó bérgyilkosról... több»
Szereplők: Benoît Poelvoorde, Jacqueline Poelvoorde-Pappaert, Nelly Pappaert, Hector Pappaert, Jenny Drye
58 Cannibal Holocaust (1980)
(15) (20)
1979-ben négy dokumentumfilmes eltűnt a Dél-Amerikai dzsungelben miközben filmet forgattak a kannibalizmusról? Hat hónappal késõbb a New York Egyetem és a Pan American Broadcasting... több»
Szereplők: Robert Kerman, Francesca Ciardi, Perry Pirkanen, Carl Gabriel Yorke, Luca Barbareschi
51 Cutting Moments (1997)
Sarah és Patrick az egymástól elhidegült házaspár egy külvárosi házban élnek gyerekükkel. Egy napon Sarah úgy gondolja, a legjobb módja annak, hogy felhívja magára férje... több»
60 Guinea Pig (1985)
(4)
A Guinea Pig című horror az emberi lélek egyik legdeformáltabb aberanciáját mutatja be. Egyszerű képet kapunk arról, mit is jelent fájdalmat okozni embertársainknak. több»
73 Battle Royale (2000)
(12) (9)
dráma | kaland | sci-fi | szatíra | thriller
A távol-keleten, egy idillinek tűnő, valójában azonban vérengző diktatúra irányítása alatt szörnyű kísérletek zajlanak le időről időre. A kísérlet értelmében egy... több»
Szereplők: Takeshi Kitano, Chiaki Kuriyama, Aki Maeda, Tarô Suwa, Takashi Tsukamoto
62 A sógun orgyilkosa (1980)
(2)
A Sógun orgyilkosa című filmben Ogami Ittonak, a sógun harcosának az a feladata, hogy a hitszegő szamurájokat és daimjokat lefejezze. Egy alkalommal, amikor hazatér, azt látja,... több»
Szereplők: Sandra Bernhard, David Weisman, Tomisaburo Wakayama, Kayo Matsuo, Minoru Ôki
55 Ichi the Killer (2001)
(2)
akció | dráma | horror | krimi | thriller
Az Ichi the Killer című japán horrorban Kakira, a szadista jakuza harcos eltűnt főnöke keresésére indul, s eközben találkozik a pszichopata gyilkossal, Ichivel, aki olyan... több»
Szereplők: Tadanobu Asano, Jun Kunimura, Nao Ōmori, Paulyn Sun, Susumu Terajima
54 Tôkyô zankoku keisatsu (2008)
(2)
akció | horror | sci-fi | szatíra | vígjáték
A Tôkyô zankoku keisatsu című horrorban a rendőr Ruka mindent elkövet, hogy megbosszulja apja halálát, akit orgyilkosok mészároltak le. A fiatal nő egy olyan rendőri szervezet... több»
Szereplők: Eihi Shiina, Itsuji Itao, Yukihide Benny, Jiji Bû, Ikuko Sawada
80 Fűrész 6. (2009)
(14) (10)
Strahm ügynök halála után Hoffman lesz Jigsaw hagyatékának egyetlen örököse, de ahogy az FBI nyomozass egyre inkább szorítja a nyaka körül a hurkot, újra be kell indítania a... több»
Szereplők: Tobin Bell, Shawnee Smith, Devon Bostick, Scott Patterson, Melanie Scrofano
63 Grindhouse - Terrorbolygó (2007)
(9) (10)
akció | horror | thriller | vígjáték
William Block és felesége, Dakota orvosként dolgoznak, az egyik éjjeli ügyelet során azonban a város lakói szabályosan elárasztják a rendelőt. A tüneteik hasonlóak: üszkös... több»
Szereplők: Bruce Willis, Quentin Tarantino, Josh Brolin, Rose McGowan, Michael Biehn
72 Dredd (2012)
(27) (7)
akció | krimi | sci-fi | szatíra
A Dredd bíró filmes adaptációja egy lidércnyomásos disztópia. A világban tombol a bűnözés, a bíróké a feladat, hogy igazságot szolgáltassanak, Dredd pedig nem válogat a... több»
Szereplők: Lena Headey, Domhnall Gleeson, Karl Urban, Olivia Thirlby, Langley Kirkwood
65 Az 1000 halott háza 2. - A sátán bosszúja (2005)
(4) (6)
A seriff gyilkosait testvére veszi üldözőbe. A sorozatgyilkosok igyekeznek elmenekülni üldözőjük elől, akit azonban egyre inkább hatalmába kerít az őrület. Ahogy közelebb... több»
Szereplők: Danny Trejo, Lugosi Béla, Michael Berryman, William Forsythe, Geoffrey Lewis
72 Mártírok (2008)
(35) (5)
Egy fiatal nő igazi bosszúra szomjazik azok ellen, akik gyerekkorában elrabolták és megkínozták. Az élő pokolba tartó utazására elkíséri egy barátnője, aki szintén... több»
Szereplők: Morjana Alaoui, Mylène Jampanoï, Catherine Bégin, Robert Toupin, Patricia Tulasne
74 Jûsan-nin no shikaku (2010)
(2)
A Shogunok idejében egy ifjú nemes lord kínozza és öli az embereket, miközben rangja mentességet ad neki a törvényes felelősségre vonás alól. Nem menekülhet azonban a 13... több»
Szereplők: Kōji Yakusho, Takumi Saito, Ken Mitsuishi, Takayuki Yamada, Yûsuke Iseya
75 Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)
(3) (10)
dráma | életrajzi | horror | krimi | thriller
A Henry: Egy sorozatgyilkos naplója című krimi igaz történetet dolgoz fel és a kegyetlen sorozatgyilkos, Henry Lee Lucas és társának, Ottis Toole-nak a kegyetlen ámokfutását... több»
Szereplők: Michael Rooker, Tom Towles, Mary Demas, Anne Bartoletti, Elizabeth Kaden
70 Machete (2010)
(14) (6)
Machete egy nap olyan emberrel húzott ujjat, akivel nem kellett volna. Torrez, a mexikói drogbáró kivégeztette a családját, de nem sok hiányzott, hogy a férfi is odavesszen. Az... több»
Szereplők: Robert De Niro, Steven Seagal, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, Rose McGowan
77 Köpök a sírodra (2010)
(32) (12)
Jennifer könyvet ír, és az efféle alkotómunkához nem a legjobb környezet egy nyüzsgő nagyváros, így egy időre egy nyugodt erdei kis házba költözik. A helybélieknek rögtön... több»
Szereplők: Andrew Howard, Saxon Sharbino, Daniel Franzese, Chad Lindberg, Tracey Walter
75 A vad banda (1969)
(5) (60)
Pike és katonának öltözött társai rablóbandaként garázdálkodnak a vadnyugaton, s az erõszakos konkurens bandákkal vívott küzdelem egyre kegyetlenebbé válik. Thornton, aki... több»
Szereplők: William Holden, Ernest Borgnine, Edmond O'Brien, Emilio Fernández, Robert Ryan
74 Visszafordíthatatlan (2002)
(14) (14)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Három fiatal, Marcus, Alex és Pierre együtt indulnak el bulizni. Közben azonban Alex és Marcus összekülönböznek, a lány pedig úgy dönt, haza indul. Az aluljáróban azonban... több»
Szereplők: Monica Bellucci, Vincent Cassel, Albert Dupontel, Stéphane Drouot, Philippe Nahon
76 Bosszúvágy (1974)
(9) (15)
akció | dráma | krimi | thriller
Paul Kersey átlagos, nyugodt és boldog életet él feleségével és lányával. Építészként dolgozik és soha nem szerette az erőszakot. Az élete azonban gyökeresen megváltozik,... több»
Szereplők: Jeff Goldblum, Charles Bronson, Olympia Dukakis, Hope Lange, Vincent Gardenia
64 Magasfeszültség (2003)
(20) (5)
Marie (Cécile De France) és barátnője, Alex (Ma?wenn Le Besco) egyetemisták. Két szemeszter közötti szünetben vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. A ház a semmi... több»
Szereplők: Cécile De France, Maïwenn, Philippe Nahon, Andrei Finti, Oana Pellea
77 Született gyilkosok (1994)
(23) (16)
dráma | krimi | road movie | szatíra
Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) Knox egy boldog szerelmespár, akik keresztül-kasul járják az országot, és szórakozásból embereket ölnek. De nem mindenkit:... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Juliette Lewis, Tommy Lee Jones, Robert Downey Jr., Ashley Judd
83 Robotzsaru (1987)
(14) (23)
akció | krimi | sci-fi | szatíra | thriller
A legújabb technológiának köszönhetően sikerül újraéleszteni a rendőr, Alex Murhpy holttestét, akit szolgáltal teljesítése közben meggyilkolt egy bűnöző banda. A férfi... több»
Szereplők: Peter Weller, Miguel Ferrer, Dan O'Herlihy, Paul McCrane, Jon Davison
80 Láttam az ördögöt (2010)
(15) (3)
A jegyesed elhunyt, brutálisan meggyilkolta egy szívtelen gyilkos, aki fiatal nőket vesz célba. A gyötrelem, amit érzel, nyomasztó, és az egyetlen dolog, ami enyhülést hoz, az a... több»
82 Passió (2004)
(20) (24)
Mel Gibson Jézus Krisztus életének utolsó tizenkét óráját dolgozza fel. A brutalitása miatt igen sokat vitatott alkotás soha nem látott módon jenelíti meg a Megváltó... több»
Szereplők: Monica Bellucci, Jim Caviezel, Claudia Gerini, Sabrina Impacciatore, Luca Lionello
76 The Expendables - A feláldozhatók (2010)
(44) (10)
Az akciófilm műfajának nagy öregjei, Sylvester Stallone, Dolph Lundgren, Jet Li és Bruce Willis együtt térnek vissza a filmvászonra. Egy könyörtelen és halálos zsoldoscsapat... több»
Szereplők: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Eric Roberts
82 John Rambo (2008)
(15) (7)
A veterán John Rambo Thaiföldön telepedett le, magányosan él, halászik és kígyóméreggel üzletel. Sarah, egy humanitárius szervezet egy tagja azzal keresi fel a férfit, hogy... több»
Szereplők: Sylvester Stallone, Julie Benz, Richard Crenna, Ken Howard, Graham McTavish
85 A rajtaütés 2. (2014)
(17) (7)
A The Raid 2-ben az első részből megismert Rama (Iko Uwais) őrült kalandjait követhetjük nyomon. Rama megpróbál beépülni a jakartai alvilág leghírhedtebb szindikátusába, hogy... több»
Szereplők: Iko Uwais, Kazuki Kitamura, Arifin Putra, Tio Pakusadewo, Oka Antara
87 Kill Bill (2003)
(58) (36)
A hírhedt Menyasszony (Uma Thurman) egykor egy nőkből álló elit bérgyilkos csoport tagja volt. Miután azonban teherbe esett, úgy döntött, otthagyja a szervezetet, és férjhez... több»
Szereplők: Uma Thurman, Lucy Liu, Michael Madsen , Daryl Hannah, David Carradine
90 Casino (1995)
(43) (20)
Az igaz történeteken alapuló film a hetvenes évek Amerikájában játszódik, középpontjában a pénz, a telhetetlenség, a szenvedély és az egészségtelen mértékű ambíció... több»
Szereplők: Robert De Niro, Sharon Stone, Joe Pesci, James Woods, Kevin Pollak
90 Rettenthetetlen (1995)
(55) (26)
dráma | életrajzi | háborús | történelmi
Disney+
Sir William Wallace a skót történelem egyik legemblematikusabb figurája. Hosszú távollét után hazaérkezvén szembesül azzal, hogy országában a kegyetlen I. Edward, angol... több»
Szereplők: Mel Gibson, Brendan Gleeson, Sophie Marceau, Brian Cox, Tommy Flanagan
89 Kutyaszorítóban (1992)
(46) (26)
Quentin Tarantino első nagyjátékfilmje limitált vetítéssorozatban digitálisan felújítva visszatér a mozikba, a klasszikus 1992-es szinkronnal és feliratos változatban is. A... több»
Szereplők: Quentin Tarantino, Steve Buscemi, Tim Roth, Michael Madsen , Harvey Keitel
89 Mechanikus narancs (1971)
(20) (26)
dráma | krimi | politikai | sci-fi | szatíra
Alex fiatal, gondtalan és agresszív, ahogy társai is. Életük nem áll másból, mint mások terrorizálásából és az élvezetek hajszolásából, ám a fiú élete megváltozik,... több»
Szereplők: Malcolm McDowell, Steven Berkoff, David Prowse, Pat Roach, George Coulouris
91 Isten városa (2002)
(48) (21)
Isten városa Rio de Janeiro legkeményebb és legszegényebb városnegyede, ahol mindennaposak a gyilkosságok, rablások, összetűzések és bandaháborúk. A szálakat javarészt a drog... több»
Szereplők: Alice Braga, Seu Jorge, Paulo Lins, Alexandre Rodrigues, Leandro Firmino
90 Oldboy (2003)
(44) (31)
akció | dráma | misztikus | thriller
Cinego | Amazon Prime Video | TV-ben (Paramount Channel, csütörtök 01:33)
A hétköznapi családapa, Oh Dae-soo gyanútlanul éli életét, míg egy napon fogságba ejtik. A férfi nem tudja, hogy ki és miért kapta el. Éveken át egy cellában raboskodik.... több»
Szereplők: Choi Min-sik, Crispin Freeman, Oh Dal-Su, Yoo Ji-Tae, Hye-jeong Kang