R. L. Stine-t a "Gyermekirodalom Stephen Kingjének" is nevezik, ami nem véletlen: gótikus horrormeséi gazdag örökséget alkotnak. Zseniális young adult regényfolyamát, a Libabőr-sorozatot többek között Tim Burton is adaptálni szerette volna, ám végül 2015-ben Rob Letterman rendezésében készült egy érdekes feldolgozása a sorozatnak: a különböző Libabőr-regények szörnyeit egyetlen filmbe zsúfolták, főhősnek pedig magát R. L. Stine-t tették meg, Jack Black alakításában. A kerettörténet szerint amit Stine papírra vet, az megelevenedik, ezért regényeinek rémségeit lakat alatt őrzi kézirataiban. Azonban ha a könyvek kinyílnak, a benne raboskodó szörnyek elszabadulnak, aminek bekövetkeztére természetesen nem kell sokat várni.
A mesebeli szörnyek invázióját keretbe foglaló történet a young adult könyvek/filmek jellegzetes, klisés elemeiből tevődik össze, költözés, álmos kisváros, gimnázium, beilleszkedés, iskolabál, az iskola lúzere, első szerelem, mogorva apuka stb. De a film nem is akar több lenni, mint ami: elsősorban gyerekeket célzó, szórakoztató családi film. A gótikus horror klasszikus elemeinek, pl. kísértetház, jeti, vérfarkas, óriás sáska, életre kelt baba, gonosz törpék, a regényes easter eggeknek, a hangulatos atmoszférának, valamint a szerethető karaktereknek hála, apróbb hibái ellenére is élvezhető, szerethető lett a végeredmény. És ha már karakterek: részben szintén műfaji sajátosság a felületes karakterábrázolás, a gyerekszereplők karaktereire ráfért volna némi mélyítés. Champ karaktere papírízűbb a meselényeknél is, Hannah pedig csak azután lesz valamelyest érdekes, miután kiderül Stine titka vele kapcsolatban. Zach és különösen a Stine-t alakító Jack Black azonban sokat javítanak a csapat átlagán, különösen utóbbi nyújt szórakoztató alakítást, a valódi R. L. Stine cameójáról nem is beszélve.
Pepi egyébiránt karakteres kis gonosz, jó ötlet volt őt megtenni az események mozgatórugójává. És noha a film sok érdekes Libabőr-kreatúrát felvonultat, ez jelenti az egyik nagy gyengeségét is, ugyanis aránytalanul kevés játékidőt szentel nekik egyenként. Pepin kívül a Jeti, a kerti törpék, vérfarkas, a lebegő pudli, valamint az imádkozó sáska kapnak egy-egy rövid jelenetet, itt jön képbe, hogy a film játékidőt, bővebb magyarázatokat, bővebb karakterábrázolást is elbírt volna. A kisebb-nagyobb logikai buktatókba, illetve a kívánnivalót hagyó CGI-ba nem kötnék bele, előbbibe azért, mert egy gyerekfilmről beszélünk, utóbbiba szintén a családbarát mivolta, illetve amiatt, hogy ezek a lények a sztori szerint sem valóságosak, csupán a képzelet szüleményei.
Összességében tehát egy abszolút korrekt és szórakoztató horrormese, mely tökéletes családi program lehet, másrészt viszont a rendelkezésre álló alapanyagokból egy sokkal szerteágazóbb, részletgazdagabb, mozgalmasabb adaptáció, akár egy több részes franchise vagy minisorozat is készülhetett volna, így ez az alkotás megmarad az erősen közepes mezőnyben.
