A gyertyák csonkig égnek

Nem volt érdemes szegény Iglódy Istvánnak 2005-ben megrendezni, illetve előbb a Pesti Magyar Színházban előadatni ezt a Márai-adaptációt, Pozsgai Zsoltnak az átirata még csak a csontvázát sem adja vissza az eredeti műnek. Látszódik, hogy a Konrádot a... Többlakító Agárdy Gábor már nagyon beteg volt, ennek ellenére nekem a játéka jobban tetszett, mint a Henrik figuráját játszó Avar Istváné, pedig Avart jobban kedveltem. Csak tíz év telt el a forgatás óta és már mindhárman évek óta halottak! A TV-játék annyira sznassz, hogy elkeserítő. Az biztos, hogy nagyon nehéz feladat, vagy talán lehetetlen is ennek a csodálatos regénynek az átültetése egy másik műfajra, de legalább megpróbálhatták volna igényesebben végrehajtani. Márai stílusművészete bámulatos, ezt a „járt-e Cecile a Török utcában” jellegű cselekményt fantasztikusan fel tudta dúsítani a kor felidézésével, a szereplők jellemének elemzésével, valamint a szituáció drámaiságának felfokozásával. Egyedül a nádasdladányi Nádasdy kastély „alakított” fényesen, az a pár snitt, amiben "szerepelt" a – nevezzük filmnek, mert díjat is nyert a Filmszemlén – legjobb pillanatai. Az eléggé szerény értékelés egyedüli alapja a három halott emlékének szól, mert különben nézhetetlen lenne. Az eredeti művet Lukács Sándor nekem nagyon tetsző felolvasásában hallgattam, így kaptam kedvet a változat megnézésére. Annyi haszna mégis volt a látottaknak, hogy az eredeti művet könyv formában is elolvastam.