Barabás

Valamikor nagyon régen a szüleimmel és a testvéreimmel láttam ezt a Barabbas című amerikai történelmi filmeposzt. Még a hetvenes évek vége felé láttuk a magyar bemutatóján, és az egész család imádta, mind a hatan. Nem mindig vagyok szerelmes Anthony Quinnbe. Néha beképzeltnek tűnik. Barabásként azonban ragyogóan alázatos, mégis hatalmas. Ez messze a legjobb filmje. Az arca ezerszer többet mond, mint ezer szót. Mintha átalakult volna, és valóban a karakter lett volna, nem pedig eljátszotta. Sztoikus és zaklatott, kínozza a lelkében lévő válság. Barabás az az ember, akit a tömeg Krisztus helyett választott, és ez egy kitalált beszámoló a Krisztus keresztre feszítése utáni életéről. Jack Palance élete második legnagyobb teljesítményét nyújtja olyan emberként, aki gladiátorokat képez, és néha meg is öli őket. Az a gonosz nevetés, ó jajj. Az az arc. A pokol melyik sarka szülte ezt az embert? Majdnem olyan jó, mint Jack Wilson fegyveres szerepe a Shane-ben. Palance annyira aljas Barabásban, hogy mindenféle pacifista szívesen megölné, ha lenne rá lehetőségük. Van néhány lassú pont, de a díszletek fantasztikusak, és a történet is remek.

Igazán Húsvét táján érdemes megnézni ezt az Újszövetséghez kapcsolódó filmet. Azt olvastam róla, hogy a „Ben Hur”-hoz hasonlítható. A nép egyöntetű akaratára a címszereplő rablógyilkost bocsátották szabadon Jézus ellenében. Anthony Quinn alakítását sokan dícsérik, én is csatlakozom az elismerésekhez. Mellette feltétlenül meg kell említenii a fantasztikusan fiatal, sármos Vittorio Gassman szereplését. A jól bevált hollywoodi mintára készített monstre bibliás filmfeldolgozás, sok emlékezetes jelenettel. Remekül működik a középkorban elterjedt Biblia pauperum helyettesítésére is.

Nagyon megható és tanulságos film.

Bár nem vagyok vallásos, elbűvolt a történet, és tetszett az oldschool hatás.