David Cronenberg után szabadon.
A Bite című friss indie horror kapcsán egyből a Contracted című, Eric England által elkövetett hasonszőrű alkotásra asszociáltam, és ezzel a megérzéssel azt hiszem, nem is lőttem nagyon mellé.
A két film között feltűnő a hasonlóság: mindkettő egy esendő női karaktert állít a történet középpontjába, aki egyszeri „szabados” magatartásának köszönhetően különös betegséget kap el.
A betegségről persze mindkét esetben kiderül, hogy egészen horrorisztikus következményei vannak a főszereplő fiatal hölgy testi-lelki-szellemi állapotára nézve, valamint az is teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a hősnő környezetében lévők sincsenek biztonságban.
Sőt.
A Bite esetében a Casey nevű főszereplőnő tengerparti lánybúcsújával indulnak el a nem mindennapi események.
Ahogy a barátnők által forgatott found footage (amit imádok) jellegű házi videóból megtudhatjuk, Caseynek egy jókora, szinte „férfias” bepiálás alkalmával sikerül sikeresen megcsalnia a vőlegényét, elhagynia a frissen kapott jegygyűrűjét, és még valami fura kinézetű rovar is megcsípi.
A lánybúcsúról visszatérve a gondok tovább sokasodnak: hősnőnket gyötri a bűntudat a bulin történetek miatt; az esküvő szervezése sehogy sem akar haladni; sőt lassan, de biztosan az is kiviláglik, hogy van némi eltérés a fiatal pár tagjainak a jövőt illető elképzeléseiben; és ráadásul azt is megtudjuk, hogy a drága anyósjelölt nem szimpatizál túlzottan Caseyvel.
Mindezek tetejébe a titokzatos csípés nyoma csúnyán elfertőződni látszik, és gusztustalan, gennyedző keléseket produkál.
Nemcsak a sztori vonatkozásában, hanem a mondanivaló és a megvalósítás kapcsán is erős a hasonlóság a bevezetőben említett Contracted című alkotással.
Chad Archibald, a Bite rendezője, producere és társírója – aki egyébként a középkategóriás horrorfilmek rutinos szállítójának tekinthető – szintén összeköti a szexuális kicsapongást egy különös fertőző betegséggel, bár ő nem olyan deklaráltan teszi ezt, mint Eric England, valamint nem csak és abszolúte kizárólag a védekezés nélküli szex veszélyeit akarja a horror szűrőjén keresztül bemutatni.
Egy kevés szatirikus éllel rámutat a fiatal felnőtteket sújtó társadalmi-családi-baráti-önmagunkkal szembeni elvárásokra (esküvő, gyermekszülés kényszere, „öribari”-effektus, nyugdíj-előtakarékosság), és persze kétszer aláhúzva kiemeli, hogy egzotikus országokban egzotikus kórságokat kaphat el az ember, sőt netalán hipp-hopp meg is halhat.
Az alkotásban azért ezek az üzenetek nem lépnek túl az enyhe utalások szintjén, de becsülendő, hogy igyekszik valamilyen többlet vagy plusz mondanivalót adni a borzalmaknak.
A produkció kivitelezése és hangulata szintén összecseng Eric England már többször felhozott horrorjával. Chad Archibald is nagyon minimális büdzséből és eléggé nevenincs színészgárdával dolgozott, de viszonylag jól ki sikerült jönnie a rendelkezésre álló szűkös eszközökből. Az alkalmazott trükkök még látványosabbak és ütősebbek is, mint a Contracted esetében – akár a gyomorforgató bodyhorror-vonulatot, akár a Clive Barker-i rémlátomásnak is beillő, és nagyszerűen megalkotott „keltetőfészek-lakást” veszem alapul.
A színészek elég közepesen muzsikálnak, azért annyira emlékezetes alakítást nem kapunk (mondjuk a szereplők is eléggé egydimenziósak, tehát még lehetőség sem volt úgy annyira a brillírozásra), de látványosan ripacs játékkal (amit gyűlölök) sem kellett szembesülnöm.
Bár nem igazán nevezhető kiemelkedőnek a film, mégis tetszik, hogy szolgál egy-két olyan jelenettel, ami miatt az év emlékezetes horror pillanatai közé sorolható.
Casey „bébis” álma például rendkívül sokkolóan, kissé gyomorforgatóan, egyszersmind nagyon találóan reflektál a lányt sújtó elvárásokra. Aztán Casey átalakuló teste generálta különös képességei (méreg- és hangalapú támadás, illetve védekezés) is kifejezetten jól sikerültek és érdekesek voltak számomra. Ezek miatt a részletek miatt nekem tetszett ez a produkció, de persze én is éreztem, hogy ez nem az az alkotás, ami miatt felsőfokú jelzőkkel dobálózhatnék a kritikában.
Tisztes iparos munka.
Merthogy úgy általánosságban, filmként azért nem túl erős a mozi. Nem rendelkezik igazán szimpatikus főszereplőkkel, akikért annyira izgulni lehetne. A történet nem rejt igazi meglepetéseket vagy félelmetes csavarokat, és valódi emocionális csúcspontokkal sem igazán találkozhatunk benne. Egyes esetekben szimplán hiteltelenek az filmbéli események. A fényképezés néha egész ötletes, de a vágás, a hangmérnöki munka, és a zene tipikus középszer, olyan felejtős kategória.
Ha egy furcsa és kegyetlen képzavarral élhetek, akkor azt mondom, hogy a Bite végeredményben egy olyan rovarcsípésnek értékelhető, ami egy-két vonatkozásában ugyan emlékezetes tüskét hagy az emberben, de úgy általánosságban véve nem okoz erőteljes maradandó károsodást. Avagy érthetőbben: bizonyos részeiben meglepően jó, egészében meg inkább felejthető alkotás, ami mégis a jobbak közé sorolható, legalábbis számomra.
Négy csillag, és a kedvenc fotelem.
A szúnyogokra meg a bogarakra mostantól jobban oda fogok figyelni.
45 Bite (2015)
Miközben épp lánybúcsúját élvezi, Casey-t megharapja egy látszólag ártalmatlan rovar. Nem sokkal azt követően, hogy hazaér, szeretné lefújni a lagzi, azonban még mielőtt... több»
Szereplők: Annette Wozniak, Elma Begovic, Denise Yuen, Jordan Gray, Lawrene Denkers
