Az eredeti, 1989-es Országúti diszkó a 2009-ben elhunyt Patrick Swayze főszereplésével valódi kultuszfilmmé nőtte ki magát. Bár vannak, akik nem veszik észre (főleg a fiatalabbak), de igenis egyedinek számított annak idején filmet készíteni a kidobóemberek világáról, főleg úgy, hogy a központi karakter nem a megszokott kőagyú, bunkó izomember, ahogyan a 80-as évek diszkókorszakában ezt megszoktuk.
A 45-50 körüliek talán még emlékeznek azokra az évekre, amikor a diszkóőrület tombolt Magyarországon, és bizony nem ment ritkaszágszámba egy-egy bunyó sem még a legfelkapottabb helyeken is. Láttuk, hogy a kidobóemberek beavatkozása nem mindig volt igazságos (sőt, néha még rontottak is a helyzeten).
A Patrick Swayze által megformált karakter viszont szakított a klisékkel, az ő alakításában megjelenő placcmester (a kidobóemberek főnöke) egy higgadt profi, aki nem odabent, hanem az utcán intézteti el a balhézókat. Az általa megjelenített Dalton művelt, és jártas az ázsiai harcművész-filozófiákban. Ám ugyanakkor gyarló ember is, akit mérhetetlenül feldühít a helyi kiskirály, Brad Wesley gátlástalansága, így véresen számol le maffiájával.
Az új, 2024-es Országúti diszkó gyökeresen más korszakot és más stílust tár elénk. Itt Dalton (Jake Gyllenhaal) egy kisiklott egzisztencia, egy lecsúszott figura, aki még kap egy utolsó esélyt a sorstól arra, hogy visszanyerje korábbi hírnevét: elvállalja egy floridai bár placcmesteri állását. Sajnos Gllenhaal – bár valójában jobb színészi képességekkel rendelkezik, mint szegény Patrick Swayze annak idején, mégis – ebben a filmben (itt és most) lényegesen gyengébb alakítást mutat. Az általa megformált kidobóember és harcművész egy álmatag karakter, nagyon kevés eredeti szöveggel.
Kapunk ugyan néhány jól kidolgozott bunyót, és az is növeli a film élvezetességét, hogy szerepel benne az MMA legenda, Conor McGregor, ám az összhatást így sem emelkedik közepes fölé. A néző érzi, hogy valami fontos hiányzik az egészből. Olyasmi, ami az eredeti, 1989-es részben igenis megvolt. Ez pedig a szenvedély, a tűz és a valódi küzdeni akarás.
A filmbeli Knox (Conor McGregor) egy ostoba pojáca, aki csak rombolni akar, bárki legyen is a célpont, Dalton pedig elvben a jó fiú, aki a bár megmentésén dolgozik, de valahogy sántít az egész, mert hiteltelen a konfliktus. Tudjuk, hogy a háttérben egy helyi milliárdos áll: Ben Brandt (Billy Magnussen), és valójában neki fáj a foga a mulatóra (ezért küldi oda emberét, Knoxot balhézni), de nem érezzük a két oldal igazi szembenállását.
Az 1989-es részben Brad Wesley gonoszsága egyértelmű, vannak áldozatai, és érezhető a kisváros összefogása is ellene, az a folyamat, ahogyan a helyi kidobóember, Dalton mögé felsorakozik mindenki. A 2024-es részben max. egy helyi boltos áll Dalton mögé, a többség vagy kineveti, vagy tart tőle, esetleg szánja.
Ami pozitívum (mert azért ilyen is akad), az a film legvégén látható McGregor–Gyllanhaal bunyó a két szálkásra kigyúrt és jól verekedő profi harcművész között. Ezt biztosan sokat gyakorolták, és elismerés Gyllenhaalnak, aki szimpla amatőr létére méltó partnere volt a többszörös MMA világbajnok McGregornak. Küzdelmük valódi csemege a harcművész fanoknak.
A végső verdikt a 2024-es részt illetően 3 csillag, ha az 1989-es négyet ér (márpedig az bizony erős 80%-os film nálunk). Vagyis a 2024-es Országúti diszkó Filmometer értéke pontosan 55%.
62 Országúti diszkó (2024)
Egy volt UFC-bunyós a megélhetéséért küzd. Miután egy Florida Keys-i roadhouse tulajdonosa rátalál, hogy a kocsijában alszik, kidobóember lesz, és belekeveredik a törvényen... több»
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Billy Magnussen, Joaquim de Almeida, Doug Liman, Darren Barnet
