Görbe pokolfajzat

2024.11.10 00:07 kabel Olvasottság: 316x

0

Vegyes érzelmekkel álltam fel a tévé elől. Az új Hellboy-film egy meglepően kis költségvetésű, zárt sztori, és egyáltalán nem olyan, mint a korábbi adaptációk. Inkább egy A24-es, gótikus horrorra emlékeztet, mintsem képregénymozira. Nincsenek ismert színészek, várospusztító lézerek, robbanások vagy túl sok akció. A történet olykor véletlenszerű, gyenge vágások és horrorklisék egyvelege, de mégis egy egyedi, személyes dráma Hellboyról és egy háborúból visszatért katonáról. Végig érezni, hogy pár lelkes rajongó alkotását nézzük, akik elsősorban saját maguknak csinálták a filmet, viszonylag kevés pénzből, ezért nem is lehet összehasonlítani a vörös pokolfajzat többi adaptációjával. Mozikat messze elkerülve, egyenes streamingen landolt, ami elsőre aggasztónak hathat, de megnézése után beláttam, hogy a történet tényleg nem mindenkinek szól.

A produkció technikai oldala a leggyengébb. Az effektek, helyszínek és díszlet mind olcsónak tűnnek, egy-két helyen feltűnő a csúnya CGI is. Rengeteg az utólag felvett hangalámondás és a rosszul megvágott jelenetsor is. Szereplők sokszor teleportálnak jeleneteken belül, érezni, hogy nem volt kitalálva minden hónapokkal korábban, hanem csak elindították a jelenetet, aztán lesz, ami lesz. A szekvenciák tempója is nagyon összevissza sikerült, volt, hogy hőseinket élőhalottak támadták, majd percekig valami másra reagáltak, amíg a zombik szép nyugodtan várták, hogy a kamera újra feléjük forduljon, és újra haraphassanak. A legtöbb ijesztés is kizárólag azért jött létre, mert a film ok nélkül elválasztotta a szereplőket, holott egy pillanattal korábban még egymás mellett voltak. A sok jump scare között azért találni kimondottan jó pillanatokat is, és a címszereplő antagonista folyamatos jelenléte remekül megtámasztotta az egész film hangulatát. A narratíva akkor működött igazán, amikor bizarr, népi horror irányba ment el, gótikus karaktereinek komor monológjai ekkor nyertek értelmet.

A sztori szerint Hellboy és segédje, Bobby Jo egy isten háta mögötti amerikai bányavárosban találják magukat, ahol mindenkit behálózott a Görbe Ember hatalma. Itt egy Thomas nevű, világháborút megjárt, megtört férfit segítenek, aki szintén ekkor érkezik a sötét mágiával bűvölt közösségbe. Thomas több ok miatt tért vissza, fiatal korában egy helyi boszorkánnyal barátkozott, de alkut kötött a Görbe Emberrel, és gyermekkori szerelmét is újra látni akarja, aki nem mellesleg egy varázserővel bíró, alakváltó lány. A sztori kicsit sok dolgot dob nekünk és bizonytalan, hogy most a boszorkánytól, a fura lánytól vagy a címszereplőtől kéne igazán félni, mert nem nagyon tudtuk meg ezeknek az entitásoknak a viszonyrendszerét.

A színészek nem túl jók, Hellboynak alig van személyisége, és a film mintha nem is róla szólna olykor, ismert revolverét is csak párszor húzza elő. A lezárásra összeáll egy sztori, de még lett volna mit csiszolni rajta rendesen. Akad pár narratív inkonzisztencia is, tudom, ilyen boszorkányos mágiában nem kéne sok logikát keresni, de itt nagyon az volt az érzésem, hogy bármikor bármi megtörténhet, így nehéz volt komolyan venni a konfliktust. Thomas ördöggel kötött alkuja ugyanakkor remekül passzol a film komor hangulatába, melyet a rendező az egész cselekmény alatt megtartott. Nincs vicceket mesélő mellékszereplő vagy erőltet szerelmi szál sem. Hellboy személyes útja szépen belesimul a Görbe Ember hátborzongató ijesztéseibe, és bár a film nem nyitja meg a vérslagot, bedob néhány kellemesen gusztustalan jelenetet is.

A Hellboy: The Crooked Man a kettősségek filmje. Tempója hullámzik, a film nagy részében egy átlagos erdőben mászkálnak szereplőink, ahol múltbeli bűneiket taglalják, és kimondottan lassú a cselekmény. Csak a sztori második fele kap észbe, és kezdi el megoldani a konfliktusokat, amiket aztán egész katartikusan sikerül is lezárnia. Az indie filmes hatás ugyanannyi kaput nyitott meg, mint amennyit bezárt. Egyfelől végre nem egy világmegmentő, marveles hősfilmet kaptunk, de az unalmas történetvezetés rengeteg kívánnivalót hagyott maga után. A film látványvilága teljesen B kategóriás YouTube-fanfilmekre emlékeztetett, mégis a kisebb költségvetés miatt lehetőség volt egy eredetibb rétegfilmet készíteni, ahol egyszer sem volt az az érzésem, hogy egy filmstúdió bizottsági ülésén patikamérlegen kimért jeleneteit néztem.

Nyilvánvalóan, közel sincs Guillermo del Toro filmjeihez, de Hollywood legutóbbi próbálkozását felülmúlja, minden hibáival együtt. Szerintem támogatni kell azt, hogy több száz millió dolláros produkciók helyett, inkább több, kisebb filmet forgatnak, ahol nagyobb kreatív szabadsággal játszhat mindegyik rendező. Talán a következő próbálkozás jobb lesz. Ezt a filmet leginkább a vörös ördög, a gótikus horror vagy nem konvencionális képregényalkotások kedvelőinek tudom ajánlani.