Vannak filmek, amelyek korszakot nyitnak, amelyek újraírják a játékszabályokat, és amelyek után semmi nem lesz ugyanolyan. Steven Spielberg ezzel az 1975-ös remekművel konkrétan feltalálta a modern blockbustert, és úgy rakta össze a filmtörténelem egyik legzsigeribb horror-thrillerét, hogy a legendás főszereplője – egy teljesen használhatatlan animatronikus Cápa – a film háromnegyedében nem is látszik. És tessék, mégis működik. Sőt, ettől működik igazán. A felépített mitológiától.
De beszéljünk a lényegéről: itt nem Jason Statham ugrál CGI-giccsbe fulladt díszletek között, nem a zöld háttér menti meg a rendezőt a tehetségtelenségtől, hanem egy igazi filmes, egy valódi látásmóddal rendelkező alkotó mutatja meg, hogy a kevesebb néha tényleg több. Spielberg nem hülyének nézi a nézőt, hanem éppen ellenkezőleg: a képzeletünkre bízza azt, amitől félni kell. Az iszonyatosan feszültségkeltő jelenetek során pontosan tudod, hogy ott van a Cápa, de nem mutatja. Csak a hullámokat látod, a víz alatti perspektívát, meg azt a két hangból álló, pulzáló, baljós, hidegrázós du-dumm zenét John Williamstől. Két hang, könyörgök! Két rohadt hang, és már ettől összecsinálod magad.
És akkor ott van a mechanikus Cápa, Bruce. Na, ő a film legnagyobb sztárja – vagy inkább antisztárja. Mert hát mi történt? Spielbergék megépítettek egy korszakalkotó animatronikus cápát, ami aztán egész egyszerűen nem működött. A forgatáson szétázott, elromlott, folyamatosan javítani kellett, és mivel teljesen megbízhatatlan volt, a rendező kénytelen volt új megoldásokat találni. És így lett a filmes kreativitás egyik legszebb példája: a Cápa hiánya maga lett a horror. Ettől lett A Cápa az, ami. Ettől vált Hitchcocki mesterművé egy egyszerű, állatos horrorfilm. (Sokan megköveznek talán, de a rendelkezésre álló lehetőségekből ilyen filmet még Hitchcock sem tudott volna rendezni.)
Aztán amikor végre megjelenik a nagy fehér gyilkológép – na, az tényleg az egyik legikonikusabb filmes pillanat. Ahogy Brody épp lazán eteti a halakat, aztán meglátja a vízből kiemelkedő, óriási állkapcsot, és hátrahőkölve elereszti a filmtörténelem egyik legjobb mondatát: "We’re gonna need a bigger boat." Igen, haver, sokkal nagyobb hajóra van szükségetek.
És akkor beszéljünk a karakterekről, mert A Cápa nemcsak egy horrorfilm, hanem egy elképesztően jól megírt emberi dráma is! Adott három teljesen különböző figura, akik az utolsó fél órában egy brutálisan feszült, vérrel és sós vízzel átitatott vadászatra indulnak. Robert Shaw annyira legendás, hogy konkrétan ellopja az egész filmet az Indianapolis-monológjával. Az a jelenet önmagában Oscar-díjat ért volna – egy olyan sztori, ami nemcsak a karaktert mélyíti el, hanem az egész film súlyát egyetlen brutális, gyomorszájon vágó mesévé sűríti.
És akkor a hatásáról még nem is beszéltünk. Mert hát A Cápa konkrétan elérte, hogy egy egész generáció rettegett a nyílt víztől. Állítólag emberek tömegei nem mentek be a tengerbe éveken keresztül. Mindezt egy 12 milliós költségvetésű film érte el, amiből ma már egy közepes blockbuster előzetese sem jönne ki.
90 Cápa (1975)
dráma | kaland | katasztrófafilm | thriller
Az Atlanti-óceán egy idilli turistaparadicsomán, Amity szigetén a tinédzser Chrissie úgy dönt, úszik egyet a gyönyörű, nyugodt éjszakai tengerben. Barátai inkább a parton... több»
Szereplők: Richard Dreyfuss, Roy Scheider, Lorraine Gary, Carl Gottlieb, Steven Spielberg
