Qohen Leth (Christoph Waltz) egy visszahúzódó számítógépzseni, aki egy elhagyatott templomban dolgozik. Minden nap várja a telefonhívást, ami szerinte majd választ ad majd nagy kérdéseire. A Vezetőség (Matt Damon) nagy munkával bízza meg. Azt a feladatot kapja, hogy derítse ki az élet értelmét, vagy bizonyítsa be annak nemlétét. A férfi munkáját Bainsley (Mélanie Thierry) és Bob (Lucas Hedges) igyekszik segíteni. Qohen a kutatásai során megismeri a szerelmet is. A férfit megrendíti az új tapasztalat, mely magyarázatot nyújt saját életének értelmére.
Amikor egy adósság miatt egy fiatalember életveszélybe kerül, a biztosítás behajtása érdekében gonosz anyja ellen bérgyilkosságot rendel el.
Nem sokkal a rendszerváltás után járunk egy borsodi kis faluban, ám úgy tűnik, hogy a szabadság nem hozta el azt a változást, amelyre sokan számítottak. Csornai, a volt potentát továbbra is pozícióban szeretne lenni, a polgármesteri címre hajt. Polyák ezzel szemben egy emberkerülő, mogorva alak, aki esztergályosként dolgozik. A faluba egy nap egy amerikai turista érkezik, akinek elmondása szerint apja repülőgépe a második világháború idején itt zuhant le, és szeretné megtalálni, a helyiek pedig mindenben a segítségére lesznek.
/ dráma
A "Kutya éji dala" cím vagy a prérifarkas vonítása abból az ismert jelenségből indul ki, hogy a kutyák megugatják a holdat, ez az animális és a kozmikus kapcsolat állandóságára és rendszerességére utal. Az emberek bonyolultabb formában ugatják meg a kozmoszt. A film hat szereplőnek a szálait követi olyan formában, hogy töredékes jelenetek, töredékes életszeletek játszódnak le az ajtó mögött. A hat szereplő a társadalom különböző prototípusait jeleníti meg /volt tanácselnök, álpap, Attila, a kísérletező zenész, csillagász, a kisfiú, a mindenfelé nyitottság, a katonatiszt, a szép ösztönös feleség/, a rendező mindegyik személyt azonos közelségből láttatja. Az álmok pedig szerves összekötő anyagává válnak e kis töredék életeknek.
/ dráma
Steve Butler és Sue Thomason egy nagy cég kereskedői, akiket most egy olyan vidéki városba küldtek, amit nagyon érzékenyen érintett a gazdasági válság. A település lakóinak nincs más lehetősége, mint aláírni egy olyan számukra rendkívül előnytelen szerződést, amivel a környéken lévő nyersanyagok kitermelésének jogait Steve cégének kezébe adják. A látszólag könnyűnek tűnő feladat akkor válik bonyolulttá, amikor Steve jobban megismeri a helyi viszonyokat, és ez hatással lesz rá és döntéseire.
Karola bármit megtenne a karrierje érdekében, viszont amikor Balázzsal való kiegyensúlyozott kapcsolata veszélybe kerül, nehéz döntésre kényszerül. Lehet, hogy a kapcsolattal már alapból baj volt? Netán a lány bizonytalansága okozta a problémákat?
/ dráma
Az 1900-as évek eleje, francia provinciák. Célestine egy gyönyörű, libertariánus fiatal lány, aki szobalányként dolgozik a Lanlaires család szolgálatában. Joseph, a kertész mutatja be neki a házat, ahol munkába kell állnia. Itt Mr. Lanlaire fogadja őt, és elhalmozza kedves szavakkal. Ezt követően találkozik ura beképzelt, és barátságtalan feleségével, aki nem könnyíti meg számára a beilleszkedést.
Mikor Luke (Ryan Gosling), a vándorcirkusszal utazó motorversenyző rájön, hogy régi szerelme, Romina fiút szült neki, elhagyja a társulatot, és hazaszáguld hozzá. Mivel nem tudja eltartani a családját, bankrablónak áll, és motorversenyzői készségei segítségével egy ideig sikeresen menekül a törvény emberei elől. A fiatal rendőrtiszt, Avery Corss (Bradley Cooper) azonban keményebb ellenfélnek bizonyul, mint gondolta volna.
/ családi
A félárva Kornél egy asztmás kisfiú, aki betegsége miatt nem tud részt venni kortársai játékaiban. Találkozik Izával, a cserfes kislánnyal, aki elképesztő történeteket tálal fel Kornélnak a lakóház egykori lakóiról. Iza eseménydús meséinek szereplői különleges képességgel rendelkeznek, s a két fiatal együtt indul felfedezőútra, hogy megtalálják az Árnyékrablók által elrabolt Garabonciást, Kornél édesapját...
/ dráma
Dokumentum-játékfilm egy lakásproblémával küzdő, munkás házaspár életéről, emberi kapcsolatairól és a család felbomlásáról. Irén, a fiatal munkásasszony a szoba-konyhás, peremkerületi lakásban él kislányával, katonaidejét töltő férje szüleinél. A családban mindennaposak a gyilkos viták, a veszekedések és ezen a leszerelő férj hazatérése sem változtat. Sőt, az apának sikerül féltékenységet szítani fiában is a felesége ellen, aki így végképpen védelem nélkül marad.A film 1979-ben a mannheimi filmfesztiválon nagydíjat kapott, Budapesten pedig a Magyar Filmkritikusok díját, valamint a legjobb elsőfilmes rendezés és a legjobb operatőr díját.
Az első magyarországi dramatizált rövidfilm, melyből mindössze fotók maradtak fenn.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Solomon Northup egy tisztességes és elismert New York-i hegedűművész az 1840-es évek elején. Egy nap azonban tőrbe csalják, eladják rabszolgának, és a szenvedés olyan formáit kell átélnie, melyet legrosszabb rémálmaiban sem gondolt volna. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, miután a könyörtelen Edwin Eppshez kerül. 12 évet tölt rabszolgaságban, és bár számtalanszor próbálták megtörni, nem adta fel a harcot. A sors végül összehozza egy kanadai áccsal, aki az utolsó reménysugárt jelenti életében.
Marianne és Paul, egy amerikai pár St. Tropez közelében tölti vakációját. A kellemesnek ígérkező nyaralás azonban nem várt bonyodalmakhoz vezet, amikor Marianne meghívja magukhoz korábbi szerelmét, Harryt, és a férfi lányát, Penelopét.
Egy falusi keresztelőn találkozik Gócza Menyhért és sógora, Fodor András. A szertartás után felelevenedik kétféle értelmiségi magatartást tükröző életútjuk. Gócza, a felkapott szobrász sorra eladta régi álmait, Fodor, a zárkózott iskolaigazgató viszont börtönévei dacára is hűségesen kitartott az elvei mellett. Az ital és az emlékek felszakítják az életük kudarca okozta sebeket: Menyusnak saját silánysága, Andrásnak tehetetlensége fáj...
Hosszas kísérletezés után az 1960-as években Dr. Béres József rájött, hogy a növények betegségei hozzáadott nyomelemekkel kezelhetők. Feltételezve, hogy az eljárás állatok és emberek esetében is működhet, folytatta a kutatást, mígnem 1972-re elkészült a Béres Csepp, melyet elsőként saját magán és komoly betegségben szenvedő húgán tesztelt. A gyógytermék egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, a hatalom azonban mindent megtett, hogy a feltaláló munkáját megnehezítse, és a Béres Csepp hírnevét bemocskolja. Béres Józsefet kuruzslás vádjával feljelentették, ám a hiteles fellépésű, becsületességéről híres kutatónak sok pártfogója akadt. Az érzelemteli film nem csak a Béres Csepp története. A hatalommal szemben vívott szélmalomharc mellett bemutatja a hatvanas, hetvenes évek Magyarországát, a szocialista társadalom ellentmondásait, az egész lakosságot sújtó megtévesztést és félrevezetést. Béres József szerepében Gáspár Tibor, Jászai Mari-díjas színész látható, a feleségét Huszárik Katalin alakítja. További szereplők: Székely B. Miklós, Hatházi András, Seress Zoltán, Für Anikó, Lukács Sándor, Trokán Péter, Bede-Fazekas Szabolcs, Oberfrank Pál, Trill Zsolt.
Öt egyetemista srác úgy dönt, hogy egy vidéki házikóban tombolják ki magukat egy hétvége erejéig. Az éjszaka azonban egy rémálommá válik, amikor félelmetes természetfeletti lények támadják meg őket. A srácok pont úgy viselkednek, ahogy azt a horrorfilmekben már megszokhattuk. Eközben egy csapat technikus figyeli és néha irányítja őket. Ugyan megpróbálnak elmenekülni, de bármilyen tervet eszelnek ki, valaki, aki mindent lát, mindig keresztbe tesz nekik.
/ dráma | romantikus
Ahogy a nyár őszre fordul, Keith Reynolds zenetanár (Guy Pearce) az éhező művészként megélt régi napjain mereng. Miközben felesége, Megan (Amy Ryan) és lánya, Lauren (Mackenzie Davis) a lány középiskolai utolsó évére készül, Keith azokba az estékbe kapaszkodik, amikor egy neves manhattani szimfonikus zenekarnál helyettesíthet csellistaként. Megan úgy dönt, a család befogad egy külföldi cserediákot. Sophie (Felicity Jones), az angol középiskolai végzős könnyen beilleszkedik, de hamarosan nagy kihívás elé állítja a családi kapcsolatrendszert. Felszínre hozza Keith személyiségének impulzivitását, mellyel a látszólag tökéletes családot ismeretlen területekre taszítja.
A digitális világ térhódítása rengeteg változást hoz az életünkbe, s ha nem sikerül lépést tartanunk, vagy lebecsüljük az online térben rejlő lehetőségeket, könnyen lehet, hogy kellemetlen helyzetben találjuk magunkat. A három szomszéd, Marie, Christine és Bertrand a saját kárán tapasztalja meg, milyen fontos az elővigyázatosság a webes kapcsolattartásban, s úgy döntenek, egy kissé gyanús hálózati szakértő segítségével felveszik a harcot a korunk embere fölött uralkodó technológiai vállalatokkal. Alapos okuk van a bosszúra, hiszen mindhármójuk életét zaklatók keserítik meg. Marie egy róla készült, csakhamar nyilvánosságra hozott pornó felvétel miatt aggódik, míg Christine-nek a megélhetése forog kockán, ugyanis taxisofőrként nem tud új utasokat szerezni, amíg egy online alkalmazás szerint alacsony az ügyfél-elégedettségi pontszáma. Bertrand középiskolás lánya zaklatóival szeretne leszámolni. A felbőszült barátok a vidéki városkából indulva hosszú utat tesznek meg, Kaliforniában és Madagaszkáron is megfordulnak, hogy végre elégtételt vegyenek.
/ dráma | romantikus
A film főhőse négy fiatal. Az egyik pár a mai világban otthonosan mozgó dekoratív, a minél gyorsabb meggazdagodásra törekvő, drága kocsival, drága ruhákban járó fiú és lány. A másik a bumfordi cipőjű, álmodozó, vágyakozó vidéki lány és a szakadt alsónadrágos ügyetlen biztonsági őr. Naponta megyünk el az utcán ilyen emberek mellett, és alaposabb elemzés nélkül is rögtön megállapítjuk, hogy született vesztesek.De most ők a főszereplők, és végre figyelünk rájuk. Modern mese ez. Érzelmes és ironikus történet, ma, kétezerben, Budapesten.A csábításról, a rossz döntésekről szól ez a film és egy olyan világról, melyben a dolgok elcsúsztak a helyükről. Mit tanulhat egy fiatalember abban a környezetben, ahová nem való, ahová csak hamis álmai vagy mások csábítása vitte?Megőrizhető-e a belső harmónia egy idegen környezetben, ahol nem élhetünk a saját értékeink szerint?
/ dráma
Az állami gondozásban felnőtt Szőnyi Erzsi a szüleit keresi, szeretné tudni, hogy honnan származik. Édesanyja jelentkezik is, de a személyes találkozáskor nem vállalja a lányt a férje előtt. Ez nem könnyíti meg Erzsi életét, továbbra is csak sodródik az emberek között, és egy klubban megismerkedik Gáborral...A filmben az Illés együttes is közreműködik, a főszerepet pedig a népszerű énekesnő, Kovács Kati játssza.
A szülők mindent elkövetnek, hogy megvédjék lányukat, miután bevallotta, hogy megölte az egyik barátját. A hazugságok azonban újabb hazugságokat szülnek.
A sorozat cselekménye a zombiapokalipszis után született, felnövekvő generációt követi.
/ romantikus | vígjáték
Adott egy épp felújítás alatt álló lakás, és számtalan ember, akik mind egy kicsit máshogy szeretnék élvezni a lakás nyújtotta lehetőségeket. Itt van rögtön két férj, Balázs és Henrik, akik nem is különbözhetnének egymástól jobban. Az egyiküknek a család a fontos, a másiknak a csábítás. Aztán itt van rögtön két feleség: Anikó, aki gyerekekre vágyik, és Linda, aki csak bosszút szeretne állni a férjén. De számolni kell a lakást felújító dizájnerrel és egy lökött nővel, aki a szerelmével üldözni - ők mind csak arra várnak, hogy végre egyedül maradhassanak a lakásban, amikor betoppan a nagy Ő. Ám a bonyodalmak, hazugságok, vágyak, szerelmek és átverések hálójában végül sosem az érkezik, akinek kéne - és hiába a néha megpróbált őszinteség, az csak még többet ront a helyzeten. (Intercom)
/ dráma
Jókai Mór regénye alapján. A dunai hajós, Tímár Mihály megkaparintja egy görög kereskedő kincseit. Hogy lelki békéje helyreálljon, a kereskedő lányát felneveli és feleségül veszi. Hiába próbál mindent megadni az asszonynak, csak a hála köti össze őket. Az életunt férfi egy dunai szigeten, egy a társadalmon kívül élő nő, Noémi mellett talál rá a boldogságra. Végül eldobja vagyonát, és itt éli le életét.
/ vígjáték
Két pár, Cecilie és Andreas, valamint Liv és Malte, termékenységi kezelésen vesznek részt, és felfedezik, hogy a klinikán kicserélték a megtermékenyített petesejteket, ami abszurd konfliktusok lavináját indítja el.
/ dokumentum | zenés
Húsz évvel megalakulásuk után az Arashi népszerű tagjai új kalandra indulnak. A sorozatban betekintést nyerhetünk a formációt alkotó tehetséges művészek életébe.
Kusuo és barátai visszatértek néhány újabb pszichés kalandhoz. Ha eddig nem voltak gondok, akkor most lesznek!
Hatsumi (Miona Hori) és családja normális életet él, legalábbis addig, amíg Ryoki (Hiroya Shimizu) meg nem félemlíti és zsarolja a lányt. Szerencsére jó barátja, Azusa (Mizuki Itagaki) az ő oldalán áll.
Szerető barátnő, gondoskodó család, és az áttörést hozó filmszerep... Főhősünknek mindene megvan, amire egy korabeli srác vágyhat. Csakhogy egy mobilos applikáció mindent megváltoztat. Miközben Rómában forgatja első filmjét, Niccoló megszállottá válik...
Egy isztambuli festőnő kétségbeesetten próbál magyarázatot találni egyre furcsább eseményekre, míg végül saját magát, létezését és életét is megkérdőjelezi.