Egy tervezőmérnök hibát fedez fel a 'gépezetben', s jelenti ezt felettesének. Merthogy hibás áruval nem szabad lejáratni a céget, s a magyar ipart. Az igazgató viszont fél a tulajdonosi bírálattól. Mit lép a jelenleg külföldön tartózkodó, disszidált barátai társaságában mulató nagyfőnök?
Ötvös Csöpi, a legendás balatoni nyomozó ezúttal két fronton kénytelen helytállni: miközben szeretne rajthoz állni a Kék szalag vitorlásversenyen, egy régi, második világháborús repülőgéproncs titokzatos rakománya körül kibontakozó bűnügybe is belekeveredik. A víz mélyén rejtőző értékes kincsre egy bűnbanda is pályázik, így Csöpinek a Balatonon és partján egyaránt akcióba kell lendülnie, hogy megelőzze a gengsztereket. Segítőtársa, a jó szándékú, de ügyetlen Kardos doktor többnyire csak tovább bonyolítja a helyzetet, ám Csöpi esze, ereje és talpraesettsége végül a legnagyobb zűrzavarban is rendet teremt.
/ musical | romantikus | vígjáték
Mi köti össze a múltat a jelennel? A szerelem kétségtelenül, csakúgy, mint a zene, feltéve, hogy az valóban jó. Lili megtestesíti a modern lány kvintesszenciáját: magányos, aki megpróbálja meggyőzni magát az érdemeiről. Világa azonban megváltozik, amikor a szülei lakásában elrejtett régi levelek tárházára bukkan, olyan levelekre, amelyeket anyja eddig vonakodott felfedni. Habozás nélkül beleássa magát a levelek tartalmába, és ezzel a múlt emlékeinek áradatát szabadítja el. Egy felejthetetlen nyárra repíti a kilencvenes évek elejére, amikor három közeli barátnője a Balatonnál nyaral. Közülük a Törőcsik Franciska által alakított Eszter a barátjához való hűséggel küzd. Aprólékosan kidolgozott tervei azonban felborulnak, amikor megismerkedik egy sármos és humoros sráccal, akit Ember Márk alakít, és aki történetesen szintén egy zenekar tagja, aki a barátaival tölti az estéit a szigligeti strandon. Talán csak összekeveredtek a dolgok? Szerelem? Féltékenység? Talán néhány csók, pár pofon és még több csók. Ez még csak a kezdet. Egy nyár a Balatonnál felkavarja ezeknek a fiataloknak az életét – és esetleg még az utódaikét is.
/ dráma | történelmi
Mészáros Márta történelmi drámája Nagy Imre utolsó éveit és belső útját idézi fel: az 1956-os forradalom miniszterelnöke a remény és a nemzeti függetlenség jelképévé válik, amikor szembefordul a szovjet elnyomással, kilépést hirdet a Varsói Szerződésből, és a demokratikus többpártrendszer mellett áll ki. A forradalom leverése után azonban társaival együtt menedéket keres, majd letartóztatják, elszigetelik és koncepciós eljárás elé állítják. A film a politikai játszmák és kihallgatások mögött egy esendő, mégis erkölcsi tartását megőrző ember portréját rajzolja meg, aki a hatalom nyomása, az árulások és a közelgő halál árnyékában sem hajlandó megtagadni döntéseit és felelősségét.
Az új évad 152 évvel az előző események után játszódik, ahol az Alapítvány jelentős befolyásra tett szert, míg a Cleon-dinasztia birodalma hanyatlásnak indult. Egy új, veszélyes ellenség ("The Mule") tűnik fel, aki katonai erő és elmeirányítás segítségével tervezi átvenni a hatalmat az univerzum fölött.
/ dráma | romantikus | zenés
A Daisy Jones és a The Six rockzenekar felemelkedésének története a '70-es évek Los Angeles-i zenei színtéren, a világméretű ikon státusz felé vezető úton.
A William Blatty regényén alapuló 1971-es kultikus horror, Az ördögűző televíziós adaptációjának főszereplője egy lelkész, aki képes kiűzni a démonokat a megszállt emberek testéből. Tomas Ortega atya a katolikus egyház új reménysége: progresszív, ambiciózus és szenvedélyes. Chicago külvárosában egy kis közösséget vezet, és nem is sejti, hogy nyugodt élete hamarosan örökre megváltozik. Mindeközben a világ egy távoli szegletén egy másik pap, Marcus Brennan, az árva, aki a Vatikánban nevelkedett élet-halál harcot víb a gonosszal. Marcus és Thomas két teljesen eltérő jellem, azoban útjaik hamarosan keresztezik egymást, miután egy helyi család démoni erők fogságába kerül.
Három testvér (Hannah, Lee és Holly) és szeretteik (gyerekek, férjek, szeretõk) hagyományosan egy asztalnál falják a jobbnál jobb falatokat a hálaadás napján. Közben lepereg két év zûrzavaros szerelmi története, melynek szereplõi maguk a vacsoravendégek, a legmerészebb párosításban és felállásban.
/ romantikus | vígjáték
Annie nem túl szerencsés az életben. Még mindig nem talált rá az igazi, nem veti fel a pénz sem, de amikor megtudja, hogy legjobb barátnőjét, Lilliant eljegyezték, elhatározza, hogy koszorúslányként mindenben segíteni fogja őt. Valahogy mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene, és a koszorúslányok olyan kalandokba keverednek, melyeket egész életükben emlegetni fognak.
/ dráma | romantikus | sportfilm | vígjáték
Jackie és Alex műkorcsolyázó bajnokok, akik mindketten az olimpiai aranyra hajtanak. Ahogy közeledik a verseny napja, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz.
Helen Prejean apáca egy nap különös levelet kap. A halála ítélt Matthew Poncelet hosszú ideje van a halálsoron egy olyan bűncselekményért, amit saját bevallása szerint nem követett el. A férfit két tinédzser megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolják, ő azonban arra kéri a nővért, hogy segítsen neki megmenekülni a kárhozattól, és szerezze meg számára a kegyelmet. A film igaz történeten alapul.
A hadifogolytáborban is katona marad William McNamara tábornok, aki a háború végén esett német fogságba az embereivel. Ragaszkodik ahhoz, hogy honfitársai is katonákhoz méltóan viselkedjenek. Bajorország mélyén, a kegyetlen német őrök között is igyekszik elhitetni embereivel, hogy a fegyelem, a rend és az öntudat életben tarthatja és hazasegíti őket. Amikor az egyik barakkban gyilkosság történik, saját kezébe veszi az események irányítását. Szabályos haditörvényszéki tárgyalást tartanak. Még társai sem sejtik, hogy mindez egy nagyszabású akció része.
A NIMH titka című animációs filmben a négy kicsi egérgyerek nemrég megözvegyült mamája, Mrs. Brisby nagy bajba kerül. Korábban kezdődött el a szántás a réten, így veszélybe került otthonuk. Elmenni nem tudnak, mivel az egyik gyerkőcnek tüdőgyulladása van, amiért nem lehet kivinni a hidegre. A Nagy Bagoly azt tanácsolja Brisby mamának, hogy forduljon Nicodemus mesterhez, mert ő képes átvinni házukat biztonságos helyre. Az egérmama elindul, hogy felkeresse a mestert. Küzdelmes út áll előtte, s rosszakarója is akad bőven...
/ dráma | romantikus
A Stanley és Iris című drámában egy frissen megözvegyült gyári munkáslány beleszeret egy analfabéta szakácsba, miközben írni és olvasni tanítja őt saját konyhájában minden éjjel.
/ dráma | romantikus | western
Az Arthur Miller regényéből készült Kallódó emberek című filmben Roslyn válását követően vigaszt talál három különc társaságában, akik arra készülnek, hogy vadlovakat fogjanak be. A nő beleszeret Gay-be, a rodeo-lovasba, azonban szerelmüknek a vadászat véget vet. Kiderül az igazság: a férfiak célja, hogy összetereljék a lovakat és eladják őket egy takarmányt készítő gyárnak. A legfiatalabb tag, Perce döbben arra rá, hogy ez a cselekedet nem igazán imponál Roslyn számára. Ezért szabadon engedi a lovakat.
Cesar és Nestor, a két testvér elhagyja hazáját, hogy az álmok hazájában, Amerikában próbáljon szerencsét. A zenész fiatalokra hamarosan felfigyel az éjszakai élet színe-java, különösen Perez, aki meg akarja vásárolni a duót. Cesar azonban visszautasítja az ajánlatot, mert hisz abban, hogy egy nagy mecénás nélkül, szimplán tehetségükkel és kitartásukkal is elérhetnek a csillagokig.
/ vígjáték
Mit tehet az ember, ha hirtelen észreveszi, hogy már nem kamasz? Deanna (Melissa McCarthy) ugyan kicsit nehézkesen törődött bele a megváltoztathatatlanba, de azért tudja a választ: beiratkozik az egyetemre, és ott a suliba járókat (köztük a saját lányát) meghazudtoló hévvel veti bele magát mindabba, amit egy rangos tanintézmény kínál: pia, bulik, pasik és még több pia. Azután még egy kis buli… A helyzet jó, de nem egyszerű. És csak egyre bonyolultabbá válik… Mellissa McCarthy-t a Szívek szállodája tette híressé, és az ő nevéhez fűződnek az elmúlt évek legjobb, legsikeresebb, legvadabb vígjátékai, köztük a Koszorúslányok, a Női szervek és A kém is. Most ismét a férjével együtt írta ezt az őrült, belemenős komédiát. (Intercom)
Dwight azért küzd, hogy biztonságban tartsa családját és az embereit, miközben minden ügyét kézben tartja. Ráadásul még mindig vannak befejezetlen ügyei New Yorkban.
Egy fiatal Predator, akit kitaszítottak a klánjából, váratlan szövetségest talál útján egy androidban. A cél: a végső ellenfél felkutatása.
Charles, Olive és Mabel versenyt futnak az idővel, hogy felfedjék Bunny Folger, az Arconia egyik elnökének gyilkosát. De sajnos a bajok csak fokozódnak: a trió nyilvánosan belekeveredik az ügybe, akarva-akaratlanul egy rivális podcast alanyává válik, és szembe kell nézniük egy csoport New York-i szomszéddal, akik meg vannak győződve a bűnösségükről.
Dr. Louis Creed vidékre költözik a családjával, hogy nyugodt és csendes környezetben nőjenek fel a gyermekei. Amikor a család kedvencét tragédia éri, Louis segítséget kér a gyanúsnak tűnő szomszédtól, és ezzel egy olyan folyamatot indít el, amire ép ésszel és logikával nem tud magyarázatot találni - és ami egy olyan gonosz és megállíthatatlan erőt szabadít fel, aminek szinte lehetetlenh gátat szabni. A Stephen King-regény friss átdolgozása hűen követi az író munkásságának legjobb hagyományait. (UIP-Duna)
Nim és tudós apja egy szigeten élnek. Nim nagy rajongója Alexandra Rover (aki egy nagyvárosi írónő agórafóbiával, azaz fél a nagy terektől, ki se teszi a lábát az utcára) által kitalált regényhősnek, Alex Rovernek. Egy nap Nim apja egy viharban eltűnik a tengeren ezért Nim levelet ír a hős Alexnek, hogy segítsen neki megtalálni az apját. Az írónő erre összeszedi minden bátorságát és útra kel.
/ dráma | romantikus
Monserrat Mendoza családja eladósodott, ám anyai nyomásra a család fenntartja a jólét és előkelőség látszatát. Megoldásként nehéz anyagi helyzetükre a nagyságos asszony kitalálja, hogy szépséges lánya menjen férjhez a vagyonos Sebastián de Icazához, ám Monserrat tiltakozik: az ő szíve már foglalt...
Az aktuálpolitikai eseményeket és társadalmi kérdéseket is érintő sorozat A férjem védelmében című sorozat egyik kulcsfigurája, Diane Lockhart és ügyvédtársai köré épül. A sorozat negyedik évadában a Reddick, Boseman & Lockhart ügyvédi iroda jövője a STR Laurie kezében van, tekintélyes ügyfelük elvesztése után ugyanis Dianék a túlélés reményében kénytelenek szövetséget kötni a náluk erősebb irodával. Kérdés azonban, hogy a jóindulatú segítségnyújtás mikor fordul át a partnerségi viszony tiszteletben tartásából a függyetlenség teljes felszámolásába.
Lucky Prescott képtelen megbékélni a helyzetével. Miután a nagyvárosból egy vidéki városkába költöznek, a lány túlságosan távol érzi magát a világtól. Rövidesen azonban új barátokra lel, akikkel sorsa és élete örökre egybefonódik, majd megismeri Szilajt, a vad musztángot. Amikor Szilajt és ménesét tolvajok ejtik csapdápa, a lányok és a lovak együttesen összefognak, hogy mindenkit kiszabadítsanak. Elaine Bogan és Ennio Torresan rendezése a 2002-ben Oscar-díjra is jelölt Szilaj, a vad völgy paripája című alkotáson alapszik, az animációs mesében pedig Jake Gyllenhaal, Julianne Moore, Mckenna Grace, Eiza González, Isabela Moner, Walton Goggins és Marsai Martin kölcsönözték hangjukat a szereplőknek.
A sorozat arra keresi a választ, mi vezethetett az egykori NFL szupersztár, Aaron Hernandez halálához.