Sziporka, Puszedli és Csuporka, a három szuper erővel felruházott kislány Utónium professzor teremtménye. Az egyébként átlagos életet élő lányok segítségére azonban olykor szükség van - a polgármester minden esetben hozzájuk fordul, ha Bogárfalvát valamilyen gonosz erő veszélyezteti.
Mindenki ismeri és találkozott már Nathan Drake-kel, hiszen ő az, aki már keresett kincset Amazónia esőerdeiben, volt már partravetett a karibi szigeteken, és persze műkincsrablókkal is összeakaszkodott Tibetben. Ő a 21. század Indiana Jonesa, a világ legvagányabb kalandora, akinek múltja ismeretlen, jövője pedig kiszámíthatatlan, most azonban minden megváltozik, hiszen olyan kihívással kell szembenéznie, amely örökre megváltoztatja az életét. A népszerű és kultikus videójáték alapján a Zombieland, a Venom és A csempész rendezője, Ruben Fleischer készített filmet, amelynek főszerepében a Marvel-filmek sztárja, Tom Holland, illetve a legendás Mark Wahlberg lesz látható. A kaland és izgalom garantált, az Uncharted pedig nem csupán a PlayStation rajongói számára ígér nagyszerű szórakozást. További szerepekben Antonio Banderas, Tati Gabrielle, Sophia Taylor Ali, Patricia Meeden és Sarah Petrick lesznek láthatók. A film 2022. februárjában érkezik a mozikba az InterCom jóvoltából.
Gyembo és húga, Tashi átlagos tinédzserek, Bhutánban, a világ utolsó buddhista királyságában. Szabadidejüket leginkább focizással töltik, vagy a Facebookon lógnak. Kis himalájai falujukban édesapjuk a felelős a helyi buddhista monostor őrzéséért. A tisztség apáról fiúra száll, így az apa reméli, hogy hamarosan ő is fiának adhatja tovább a szent feladatot, szeretné, ha Gyembó mielőbb bevonulna a szerzetes iskolába. Eközben lánya, Tashi, profi focista karrierről álmodik, és egyre nyíltabban fejezi ki fiús identitását. Életében először elhagyja szülőfaluját, hogy megmérettesse magát az első női nemzeti focicsapat válogatótáborában. Egy olyan bhutáni család élesen megrajzolt és érzékeny portréját láthatjuk a filmben, amelyben a generációk közötti szakadékhoz csak a családtagok egymás iránti szeretete mérhető. És bár a bruttó nemzeti boldogság-index magas Bhutánban, sajnos még itt sem lehet minden álomból valóság. (filmhet)
Egy gyönyörű és fiatal szomáliai lány megérkezik Magyarországra, hogy új életet kezdjen - ám ez jóval nagyobb falatnak bizonyul számára, mint elsőre tűnik. Zurbó Dorottya dokumentumfilmje apró, hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be a fiatal lány életének meghatáro változásait, ahogy megpróbál beilleszkedni egy számára nagyon új és ismeretlen világba, miközben próbálja tartani édesanyjával a kapcsolatot. A szökött szomáliai lány mégis mindent elkövet, hogy családja áldozata ne legyen hiábavaló, és megállja a helyét napjaink Magyarországában. (mnf.hu)
/ dráma | romantikus
Miután elvesztette a szüzességét, Isabelle titkos életet kezd mint call girl, és ügyfeleivel szállodákban találkozik. Végig nagyon laza, nem igazán tűnik úgy, hogy a találkák vagy a pénz, amit keres, nagyon felizgatná.
/ dráma
Egy Afrikából Európába tartó menekülteket szállító hajó egyetlen túlélője Francis, aki fogadalmat tesz, hogy becsületes életet fog élni. Csakhogy hivatalos papírok nélkül nem soly esélye van a boldogulásra. Berlinben ismeri meg Reindoldot, aki meglátja benne az eltökéltséget, és megpróbálja őt bevonni a kétes ügyeibe. Miközben Francis nyakig merül a kábítószerek, a bűnözés és az örömlányok világában, egyre inkább csökken az esélye annak, hogy megvalósítsa eredeti terveit. Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényét korábban Rainer Werner Fassbinder adaptálta, Burhan Qurbani új filmjében azonban a jelenlegi viszonyok mentén értelmezte át az eredeti történetet. A film Albrecht Schuch főszereplésével készült, aki 2020-ban elnyerte a német Oscarnak nevezet Lola-díjat, míg a további szerepeket Jella Haase, Joachim Król, Welket Bungué és Annabelle Mandeng alakítják. A korunk talán legaktuálisabb kérdéseit feszegető Berlin, Alexanderplatz a Mozinet forgalmazásában látható a magyarországi mozikban.
/ dokumentum | életrajzi | zenés
A legendás The Beatles zenekarról készült dokumentumfilm rendezője és forgatókönyvírója ismét a zenetörténelem jelképes alakjáról készített filmet. A Pavarotti című dokumentumfilmből megismerhetjük az olasz tenorista életútját és pályafutását. A példátlan tehetségű énekes emberek millióival kedveltette meg világszerte az opera műfaját, lehengerlő előadásmódjának köszönhetően szinte minden zenerajongó szívéhez közelebb került az operaének. A film rendezője, Ron Howard az előadóművész rokonaival, munkatársaival készült, ritkán látott interjúkkal, valamint korábban nem publikált felvételekkel teszi élvezetesebbé a filmet. A filmélményt Dolby Atmos technológia teszi még maradandóbbá.
/ dráma
A Nyolc hegy egy barátság története. Férfivá válás és gyerekkor magunk mögött hagyása. Férfiak története, akik megpróbálják eltörölni apáik nyomát, de számos nehézség során és fordulat után végül mindig hazatérnek. Pietro egy városi fiú, Bruno egy félreeső hegyi falucska "utolsó gyermeke". Bruno az évek során hű marad a hegyéhez, míg Pietro az, aki állandóan csak jön és megy a világban. Találkozásaik megismertetik őket a szerelemmel és a veszteséggel, emlékeztetik őket származásukra, hagyják kibontakozni sorsukat, miközben Pietro és Bruno felfedezik, mit jelent igazi barátoknak lenni egy életre. Az Alabama és Monroe, valamint a Csodálatos fiú rendezőjének, Felix van Groeningen legújabb alkotása, amely lélegzetelállító tájakra kalauzolja a nézőt. A Nyolc hegy főszerepeiben Luca Marinelli, Alessandro Borghi, Filippo Timi, Elena Lietti, Elisa Zanotto, Gualtiero Burzi és Surakshya Panta láthatók.
Léo és Rémi közel állnak egymáshoz. Fiúkori kalandjaikat együtt élik át, megosztva a világot és szinte minden pillanatot egymással. De lassan abba a korba érnek, amikor már neveket adunk a dolgoknak. Mi van köztük? Mély barátság vagy szerelem? A gondtalan vakáció után elérkeznek az iskolai napok, és velük együtt az osztálytársak kíváncsi kérdései és ironikus megjegyzései. Rémi látszólag nem vesz tudomást róluk, de Leo számára egyre több kétséget jelentenek mindezek. Arra vágyik, hogy beilleszkedjen a fiúk közé. Az apró engedmények összeadódnak, és az egyedülálló közelség elhalványul. Ahogy a gyermekkor véget ér, a felnőttkor kérlelhetetlenül behatol a két barát korábban gondtalan világába. A tehetséges belga rendező, Lukas Dhont egy rendkívüli barátságról készített egyedülálló és érzelmileg erőteljes portrét, amely kiemelkedik civilizáltságával, művésziségével, szokatlan empátiájával, valmint Eden Dambrine és Gustave De Waele első filmes alakításával.
Öt komikus történet keresztezi egymást véletlenszerűen, a főszereplők érzelmeire összpontosítva, sok ritmussal és akcióval elmesélve. A Cesc Gay rendezésében készült Elmondhatatlan történetek főszerepeiben Antonio de la Torre, Javier Cámara, Quim Gutiérrez, Maribel Verdú, Verónica Echegui és Àlex Brendemühl láthatók.
Charlie, a 270 kilós, visszahúzódó angoltanár megpróbál újra kapcsolatba kerülni 17 éves lányával, Ellie-vel. Charlie elvesztette a lányát, amikor elhagyta a családját egy szeretőért, aki később meghalt, Charlie pedig ezután a fájdalom és a bűntudat miatt zabálni kezdett. A látnok erejük rendező, Darren Aronofsky legújabb filmjét álló ováció fogadta a cannes-i filmfesztiválon. Brendan Fresar nagy visszatérésének lehetünk szemtanúi, hiszen a színész hosszú éves kihagyás után vállalt ismét szerepet nagyjátékfilmben. A produkció további szerepeiben érkezik Sadie Sink, Samantha Morton, Hong Chau, Ty Simpkins, Huck Milner, Sathya Sridharan és Ryan Heinke.
/ dráma
Cáit, a kilencéves kislány, aki 1981 nyarán nagycsaládjával él a szegénység sújtotta ír vidéken, elküldik egy középkorú házaspárhoz, Eibhlin és Seán Cinnsealachhoz, mert szülei újabb gyermeket várnak. Seán történetesen Cáit távoli unokatestvére. Egy hónappal később Cinnsealachék azt kérik, hogy Cáit térjen haza a tanévre, miután az anyja megszülte gyermekét. Cáit azonban nem szívesen megy vissza a szüleihez, akik rosszul bántak vele, amíg otthon volt. A Colm Bairéad rendezte A csendes lány főszerepeiben Carrie Crowley, Andrew Bennett, Catherine Clinch, Michael Patric, Kate Nic Chonaonaigh, Joan Sheehy és Tara Faughnan láthatók.
Cloé megtudja, hogy lehet, hogy rákos, és két órát kell várnia, míg a leletek megérkeznek. Elmegy a családjához és egy jósnőhöz. Találkozik egy katonával, aki szintén nem tudja, hogy mire számíthat a jövőben. Mire a papírok megérkeznek, a lány teljesen megváltozik.
Egy kiváló CIA-ügynököből álló csoport teljes titokban megöli az Egyesült Államok elsőszámú közellenségét, Oszama bin Ladent. Az Oscar-díjas Kathryn Bigelow a nyilvánosságra került részletek alapján forgatott nagy botrányt kiváltó filmje a rajtaütést, és annak előzményeit dolgozza fel.
Yolanda bárénekesként keresi a kenyérre valót és tartja el fiatal, kábítószerfüggő szeretőjét. A férfi azonban egy nap túladagolja magát, emiatt pedig Yolanda-t gyanúsítja a rendőrség. Menekülni kényszerül, míg végül egy furcsa apácarend, a Megalázott Megváltó Nők közössége fogadja be a nőt.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Becky del Paramo, a népszerű énekesnő Madridban ad koncertet, s hosszú évek után ismét találkozik lányával, aki azóta férjhez ment és sikeres televíziós bemondói karriert futott be. Az első estén férjével jelenik meg az anyjával eltöltött közös vacsora alkalmával, akiről később kiderül, hogy Becky egykori szeretője. Amikor a férfi gyilkosság áldozata lesz, a két nőt vádolják a gaztett elkövetésével.
Bereményi Géza önéletrajzi ihletésű, Európa-díjas alkotása felvázolja az író-rendező generációját, és ezen belül az unoka szemszögéből 1956 őszének gyermekkori önmagát. A nagyapa, a Teleki téri piac királya mindent pénzben mérlegel. Még az állambiztonsági hatóság sem tud vele mit kezdeni, deés még a Halállal alkut is köt. Az 1956-os forradalom idején azonban semmi sem a piac törvényei szerint működik, és ezúttal unokája még arannyal sem képes megmenteni a halálos vakbélgyulladástól ...
/ dráma
A film kezdete az 56-os forradalmat idézi. Köves és Bodor egy éjszaka elássák fegyvereiket. Köves elmenekül az országból, hátrahagyva feleségét és két fiát, Gábort és Dinit. A hatvanas évek elején folytatódik a t9rténet, amikor a börtönből szabadult Bodor lesz a család fennetartójává és a két fiú nevelőjévé. A srácok életére és érvényesülési lehetőségeikre rányomja bélyegét a külföldre emigrált apa személye. Barátaik is a kamaszkor jellegzetes érzéseivel küzdenek, miközben átlengi életüket a szex és a rock and roll, azaz a fiatalos lázadás energiája. Egy nap úgy döntenek, ők is lelépnek a szürkeségbe borult országból.
Nem sokkal a második világháború befejezése után egy fiatal és idealista főiskolai hallgatók csoportja egy vidéki katolikus teológiai iskolába megy azzal a céllal, hogy meggyőzze az ifjú tanoncokat az új kommunista társadalom fontosságáról. Mit tehetünk, ha úgy gondoljuk, hogy nálunk van a bölcsek köve? Vajon csak egyetlen érvényes útja van a forradalomnak, lehetséges-e nyílt, szabad párbeszéd, ha az egyik fél a hatalom oldalán áll? Ez csak néhány olyan kérdés, amelyre Jancsó Miklós és Hernádi Gyula választ keres a filmjében.
/ dráma
1950. Új igazgató érkezik a ménesbe. A paraszti származású Busó Janit, aki befejezte a pártiskolát, elutasítják a mezőgazdasági munkások, az egykori horthyista tisztek, akiket a gazdaságba küldtek, „osztályellenségként” megbélyegezve. Busó megpróbál valamilyen tekintélyt szerezni magának, de nem jár nagy sikerrel. A párttól kapott kétes támogatás sem segít, sőt, inkább akadályozza amúgy is nehéz helyzetét. Kovács András filmje a hatalom és a diktatórikus rendszer általános jellegét vizsgálja.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Éva egy újságíró, aki addig nem talál munkát, amíg az Igazság napilap főszerkesztője fel nem figyel szenvedélyes igazságszeretetére. Az újságnál találkozik Líviával, és azonnal beleszeret. Az érzelmeiket azonban titokban kell tartaniuk, és a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Lívia férje a belső elhárítás tisztje... Makk Károly alkotása az első olyan magyarországi film, amely pozitív megvilágításban ábrázolta a homoszexuális szerelmet. A rendszer éles kritikája beleolvad a szerelmi történetbe.
/ dráma | thriller | történelmi
Az elsőfilmes Szász Attila rendező politikai thrillere 1958. augusztus 16-án játszódik, amikor két fegyveres erőszakkal behatol a berni magyar nagykövetségre, és túszul ejti a nagykövetet, Koroknait. Amikor a svájci rendőrség körülveszi az épületet, feszült, fordulatokkal teli túszdráma veszi kezdetét.
András Ferenc ez a szatírája a késői kádári szocializmus képét vázolja. Augusztus 20-án, az új kenyér és a magyar alkotmány ünnepén egy Balatonnál élő vasutas család vendégül látja a pesti rokonát, aki magával hozza párthű főnökét és családjával. A háziasszony mindenkit hatalmas nyomás alatt tart, miközben fenséges, több fogásos ebédet szervez, hogy ezzel biztosítsa két gyermeke számára a nyugodt jövőt. Csakhogy a nő áldozatát a gyermekei és maga a gyomorbajokkal küzdő pártfunkcionárius is elutasítja.
/ dráma | történelmi
A világosi fegyverletétel és az 1848-ban szabadságharc bukása után Majláth Ferenc hadnagy és társai együtt vállalják, hogy ismét fegyvert fognak, ha a helyzet megköveteli. Hazatérése után azonban Majláth depresszióba zuhan, és elutasítja az együttműködést az új rendszerrel. Amikor meglátogatja őt az Ezredes, megtudja túle, hogy árnyékhadsereget szervez a Kossuthhoz hű katonákból. Csakhogy a rá következő nap a rezsim tisztjei letartóztatják a családját.
"Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend. Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent. Ülj közelébb a párodhoz, ez később fontos lesz. Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez, csak ennyit kell, hogy megjegyezz: Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha..."Stock és Salamon hosszú ideje társak. Közös kabarészámukkal nagy sikerrel lépnek fel estéről estére. A szilveszteri tévés közvetítésben való részvétel mindkettőjüknek nagyon fontos. Az egész ország előtt elénekelhetik közös számukat a háromlábú nadrágban: Egyedül nem megy. Salamon váratlanul leváltja Stockot egy új, fiatal táncos lány miatt.
Kerekes András, aranykoszorús sportrepülő esti egyetemre jár. A Műszaki Egyetemen folytat tanulmányokat. Amikor magabiztosan, sikerei teljes tudatában vizsgázni megy, a tanársegéd, dr. Tóth megbuktatja az anyagból tájékozatlan diákot. A dolog azért kellemetlen, mert a tanársegéddel, Tóth Pannával hamarosan máshol és másként is találkoznia kell… A film főszerepét játszó Zenthe Ferenc 100 éve született.
/ vígjáték
A lenézett, elnyomott kalaposlány élete egy pillanat alatt megváltozik. Mint a mesében, értesítik, hogy milliomos lett, mivel amerikai rokona - akit nem is ismert - méltóztatott elhunyni. Hogy milyen népszerűvé tud válni egy szegény lány még a vegetáriánus társbérlők előtt is, akik elől dugdosni kell a szobanövényeket? De micsoda erőfeszítésbe kerül, hogy az vegye el feleségül, akit kiszemelt magának, elképesztő.
/ dráma | életrajzi | romantikus | történelmi | zenés
Romantikus film a nagy romantikus zeneszerzőről, Liszt Ferencről. Hosszú utazások, nagy sikerek, szenvedélyes szerelmek és persze sok zene. A magyar-szovjet koprodukciós filmben a kor csaknem minden nagy magyar színésze szerepet vállalt - ha máshogy nem, hát a hangját kölcsönözte orosz kollégájának.
A történet a II. világháború nehéz napjaiba vezet vissza. A tehetséges fiatal költőt Bálintot katonának hívják be. Szerelmesével, Júliával tölti a bevonulást megelőző két napot és éjszakát. A laktanya küszöbéről azonban visszafordul. Ellenszenve és életösztöne erősebb a félelménél. Egy idős festőbarátja rejti el őt egy francia fiúval együtt, akinek szintén bujkálnia kell. Itt módja van Júliának is titokban meglátogatnia. A szerelmesek azonban nem lehetnek együtt sokáig. A rendőrség letartóztatja a leányt röpiratok terjesztésével vádolva. Bálint azt hiszi Júlia elhagyta és önként jelentkezik. Többé nem tér vissza, életét veszti. Szellemi hagyatékát - utolsó versét - három bajtársa, a "három királyok" hozzák meg, de gyarló emlékezetük kihagy és hiába próbálják átadni a végső üzenetet, a hosszú úton hazafelé elfelejtették.
Szokták mondani, hogy az ember legjobb barátja a kutya, de azt is, hogy a kutya csak olyan, amilyenre nevelik. Budapesten az egyik legújabb rendelet szerint össze kell írni az összes keverék kutyát, a korcsokat, melyek után súlyos adót kell fizetniük gazdáiknak. Dániel nem szeretne adót fizetni az átmenetileg hozzá került kutya, Hágen után. Lánya, Lili hiába tiltakozik, a kutya az utcára kerül. Hágen ezt követően egyre rosszabb helyekre kerül, kóborfalkához csapódik, harci kutya lesz, végül elfogják a sintérek. Társaival együtt azonban sikerül meglógnia a rácsok mögül. A bosszúra éhes kutyák elözönlik Budapest utcáit. Hágen, akiből eddigre félelmetes fenevad vált, szembefordul egykori gazdájával.