François Sentinelle kettős életet él. Napközben ő Réunion szigetének legfelkapottabb zsaruja, aki kemény módszereiről és virágos ingeiről ismert, és híres sárga Defenderével üldözi a bűnözőket. Munkaidőn kívül (és gyakran munkaidőben) azonban Sentinelle-nek van egy másik foglalkozása is: varietéénekes. Minden helyi táncolt már a „Le Kiki” című, mára kissé kínossá vált ifjúkori slágerére. Az elmúlt tizenöt évben egy új album elkészítésével próbálta visszaszerezni a sikert... sikertelenül. Sentinelle azonban nem akar választani a rendőrség és a zene között. Miközben a koncertjeivel és az albuma megjelenésével van elfoglalva, erőszakos bűncselekmények hulláma rázza meg a szigetet. A helyi elit egyik prominens személyiségét elrabolják, egy másikat pedig meggyilkolnak. Bármelyik zsaru számára ez lenne élete ügye. De Sentinelle-nek, aki teljesen elmerül a zenéjében, nem igazán van kedve nyomozni.
Jack Whitehall versenyt fut az idővel, hogy az Egyesült Államokból az Egyesült Királyságba jusson karácsonyra. Négynapos eszeveszett utazása során különböző közlekedési eszközökkel és hírességekkel találkozik, miközben az ünnepi káosz ellen küzd, hogy hazaérjen.
Öt barát elindul egy tóparti házhoz, hogy kikapcsolódjanak és bulizzanak egy jót. Fogalmuk sincs arról, hogy eközben a földet megtámadták az idegenek.
Az amerikai japán maffia, a jakuza főnökei sorra gyilkosság áldozatai lesznek. A mészárlás helyszínén nem marad más hátra csupán egy papírból hajtogatott lótuszvirág. A félelmetes gyilkos nyomába Tony, a maffiózó-specialista és a koreai Kim ered. Kettejük nyomozása során fény derül a titokzatos sorozatgyilkos személyére.
/ akció
Brandon Beckett és Zero ügynök mentőakciót vezet Venezuelában, miután barátaikat túszul ejtették.
/ dráma | életrajzi | történelmi | vígjáték
1975. október 11-én egy fiatal komikusokból és írókból álló vad csapat örökre megváltoztatta a televíziózást. Az SNL 1975 az igaz története annak, ami azon az éjszakán a színfalak mögött történt, az NBC SNL első adását megelőző pillanatokban. A film bemutatja a káoszt és a varázslatot egy olyan forradalomról, ami majdnem nem lett, és valós időben számolja vissza a perceket a hírhedt szavakig: „Élőben New Yorkból, szombat este!”
/ vígjáték
Adam és menyasszonya, Sarah életük romantikus nászútjára készülnek Velencébe. Ám amikor az utazást Adam legjobb barátja, Ed megzavarja, a szerelmesek tökéletes nyaralása akaratlanul teljes katasztrófába torkollik.
Három híres harcművész: Sean, Dexter és Jackson egy csodálatos szigeten készülnek életük legnagyobb harcjátékára, s nem is sejtik, hogy milyen borzalmakat tartogat számukra a közeljövő. A Kobraként ismert tudós iszonyatos biológiai fegyveren dolgozik, amit most szeretne kipróbálni egy kísérleti alanyon. Amikor Sean és társai éppen el akarják hagyni a szigetet, nindzsa-harcosok támadják meg őket és a vérre menő küzdelem végén Sean-t megfertőzik a halálos vírussal.
/ akció | romantikus | vígjáték
Miután egy Rosario nevű gazdag ember megsértette, Jai Kishen elhatározza, hogy alaposan megleckézteti az illetőt.
Egy csoport önfejű és erős idősebb ember kiáll magáért, és nem hajlandók elveszíteni lakhelyüket. Vezetőjük Lupita, aki összefogja őket egy családban. De nem tudják, hogy szeretett bingo termüket másnak akarják eladni, aki hatalmasabb, mint a pénz.
Születésnapja reggelén Alexa Parker reklámügynök a fellegekben jár. Nemcsak azt sejti, hogy főnöke, Debra előléptetéssel akarja jutalmazni a kemény munkáját, hanem arra is számít, hogy barátja, Perry végre fel akarja tenni a nagy kérdést! Csakhogy Perry azért hívta meg ebédre, hogy szakítsanak, nem pedig azért, hogy megkérje a kezét, és ami a nagy előléptetést illeti? Kiderül, hogy ősriválisával, Jasonnel kell versenyeznie egy jövedelmező megbízásért egy potenciális új ügyfélnél, Craig Goodwin bormágnásnál. Kettejük közül az lesz az új értékesítési igazgató, aki alá tudja íratni vele a szerződést. Mindennek tetejébe még a telefonját is beleejti egy vödör vízbe!
/ vígjáték
Hannah Howard, egy csomagolóipari cég ügyvezető igazgatója azt a hírt kapja, hogy a kirendeltségét bezárják, és mindenki otthonról dolgozik.
Nincs még egy olyan kőkemény harcos a seregben, mint Mike Weston. Egy titkos küldetés teljesítése közben azonban társával együtt csapdába esik nem messze a kínai határtól. Az ellenséges kormánytól ellopott nukleáris fegyvereket ugyan elrejtik egy folyóban, de menekülés közben társát lelövik, és csak ő szabadul ki a dzsungelből. Egy évvel később a CIA újra a frontvonal mögé akarka küldeni, hogy visszaszerezze az elrejtett fegyvereket. Weston egészen addig elutasítja az ajánlatot, amíg cáfolhatatlan bizonyítékot nem szerez arra, hogy társa még életben van egy vietnámi fegyenctáborban.
Gotham City soha nem látott veszéllyel néz szembe, amikor feltűnik a színen Mr. Jégcsap és Méregcsók. Azonban Batman, Robin és Batgirl félelmet nem ismerve szállnak szembe a gonosztevőkkel, hogy örökre megszabadítsák Gotham városát a félelemtől.
/ horror
Egy önértékelési gondokkal küzdő tinédzser lány a legvalószínűtlenebb módon szerez magabiztosságot, méghozzá úgy, hogy a nyáron vámpírok ellen vív csatát legjobb barátja és egy különös, gazdag lány segítségével.
Egy titkokkal teli kisvárosban egy csapat fiatal nyomába szegődik egy misztikus gyilkos közvetlenül egy évvel azután, hogy szalagavatójuk estéjén valakit elgázoltak.
Clifford, egy hatalmas piros kutya, aki termete ellenére jóságos, barátságos, szelíd és jámbor; mindig segít a bajban és minden új ismeretség felé nyitott szívvel fordul.
Miranda Hollandert, a csendes életet élő tudóst egy nap meztelenül, önkívületi állapotban találják - kollégáival valamilyen ismeretlen lény végzett. A nő megtudja, hogy ő is egy kísérlet része, s idővel teste fölött kezdi átvenni az uralmat az idegen 'lény'. A Mexikóban élő Forbes-hoz fordul segítségért, ám az utazás nem várt nehézségektől tarkítottra sikerül.
A Bokushi programot kínál az amerikai harcoló veteránok számára, akik a céljukat és a jövő útját keresik. A kormányt aggasztja ennek a jól felfegyverzett, magasan képzett és örökké odaadó shinjáknak a szektaszerű programban való gyors felemelkedése.
Rachel nem olyan, mint a többiek a gimiben. Nem bandázik a menő arcokkal, nem jár menő cuccokban, nem pörög a menő bulikban. Önként zárja magát saját burkába. Ám ez a biztonságos világ darabjaira omlik, mikor legjobb barátnője, Lisa öngyilkosságot követ el. Rachel megtudja, hogy Lisát a népszerű focicsapat szexuális hódításokra kihegyezett játéka hajszolta a halálba. De a focisták vezetője, Mark gyanítani kezdi, hogy Rachel véget vet szórakozásuknak, mert bizonyítékot akar szolgáltatni a rendőrségnek. Mark kegyetlen trükköt eszel ki, amivel nem csak meg fogja alázni a lányt, de örökre meghúzza a határvonalat a lány világa és az övék között. Csakhogy Rachelben van valami, amiről senki, de még maga Rachel sem tud: iszonyatos telekinetikus erő birtokában van...
/ dráma | romantikus
June bátyja halála után Olaszországba költözik, hogy új életet kezdjen. Új elit iskolájában vonzódik Jameshez, egy veszélyes, titkos MMA-harcokban részt vevő fiúhoz, de végül a legjobb barátjával, Will-lel, a tökéletes, kitűnő tanulóval kezd el járni. A látszat azonban csalóka lehet, és June hamar rájön, hogy az iskolában senki sem az, akinek látszik, mert mindenki titkol valamit. Ahogy a feszültség növekszik és a rejtett igazságok napvilágra kerülnek, June-nak el kell döntenie, hogy kihez húz igazán a szíve.
A huszonkettedik század elején járunk. Fényévekre az otthontól, a világűr mélyén a Nightingale mentőűrhajó jelenti az egyedüli reményt a bajbajutottaknak. Amikor egy elkeseredett segélyhívás fognak, a hattagú legénység hipertér ugrást hajt végre. Miután átjutnak egy haldokló csillag gravitációs mezején, furcsa férfira bukkannak, aki egy különös tárgyat visz a hajó fedélzetére. Kiderül, hogy az idegen földön kívüli teremtmény. Az igazság felderítése közben a legénység versenyt fut az idővel: a születendő szupernova robbanásának ereje ugyanis megsemmisítheti az egész galaxist.
/ dráma | horror | musical | romantikus | sci-fi
Már első rendezése, Az elveszett lány is Oscar-jelölést hozott Maggie Gyllenhaal számára, most pedig egy merőben egyedi látványvilágú, gátlástalanul merész és izgalmas filmet készített Frankenstein véres szerelméről. A produkció már a szereplőgárdája miatt is kihagyhatatlan: a két főszereplőt Christian Bale és Jessie Buckley alakítja, mellettük pedig Jake Gyllenhaal, Peter Sarsgaard, Penélope Cruz és az ötszörös Oscar-jelölt Annette Bening is feltűnik. A történet középpontjában Frankenstein (Christian Bale) áll, aki magányában Chicagóba utazik, hogy felkeresse a mindent újra felfedezni vágyó tudóst, dr. Euphronioust (Annette Bening). A két különc együtt életre kelti egy meggyilkolt nő testét (Jessie Buckley), és megszületik a menyasszony. Ám amit ezután átélnek, az minden képzeletet felülmúl: a szenvedélyből fakadó gyilkosságokat csak a törvényen kívül élő szerelmesek vad, robbanásveszélyes érzelmei magyarázhatják.
Sötét komédiába illő történet három középkorú emberről, akik szerelmi háromszögbe keverednek, ami az egyikük korai halálához vezet.
Nyolc karizmatikus fiatal egy luxustengerparton üdül Florianópolisban. Kalandos ittlétük partizással, veszekedésekkel, drámákkal, szórakozással és kapcsolatokkal telik.
Egy extrém tengeri kaland óriási hullámai a legvadabb izgalmak közé sodorják a két vakmerő búvárt, Sebastiant (Chris Carmack) és Danit (Laura Vandervoort). Egy férfi és egy nő óriási összeget ajánl nekik, hogy egy korallzátonynál merülhessenek, és ez rögtön kihozza belőlük a kalandort. A veszélyes hawaii zátonynál azonban kiderül, hogy klienseik nem azok, akiknek mondják magukat, és egyáltalán nem a csodás vízi világ érdekli őket. A váratlan és egyre veszélyesebbé váló események próbára teszik hőseink búvártudását, erejét, szerelmét és életösztöneit is, pedig mindezekre óriási szükségük lesz, ha élve akarják megúszni..
Három bűnöző. Egy fekete, egy fehér és egy szőke. Három fiatal, akikben semmi közös nincs, hacsak az nem, hogy kapnak még egy esélyt. Be kell jutniuk oda, ahová a zsaruk nem tudnak: a bűnös, drogos Los Angeles-i éjszakába. A rendőrségről ugyanis eltűnt egy láda kábítószer, és a nyomok zsarukra vallanak. Julie-re, Pete-re és Lincre vár a feladat, hogy beépüljenek a drogos alvilágba, és elkapják a parazitákat. A szabályok egyszerűek. Nincs jelvény, nincs fegyver, nincs besúgás. Rajtuk a sor, hogy a kezükbe vegyék és megoldják az ügyet. A maguk módján.
/ dráma | romantikus
Kamila élete fenekestül felfordul, amikor a Di Bianco testvérek 7 év után visszatérnek. Thiago adta neki az első csókot, Taylor pedig a védelmezője volt. Most már megváltozott, de ők még mindig úgy tudnak hatni rá, ahogy senki más.