A filmről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyik kategóriába akar tartozni mert egy kicsit mindegyik, de nem egy összeálló egészben hanem mintha kis részleteket kapnánk a műfajokból.
Családi filmből átcsap krimibe, onnan thrillerbe és még romantikus szálat is kapunk ha nem lett volna elég az előzőek tömkelege. Anna Kendrick karaktere számomra kifejezetten irritáló volt ezzel a buzgómócsing stílusával. Erre lehet azt mondani, hogy jó színészi munka hiszen elérte ezt az érzést nálam. Eszméletlen játéknak lehettünk szemtanúi. Emily és Stephanie pedig tökéletesen kiegyensúlyozzák egymást míg a férj már-már átlagosnak számított közöttük. A mellékszereplőknek különösebben nem volt semmi haszna, ebből kifolyólag pedig gyakorlatilag rájuk hármójukra korlátozódott a film. Csavar is volt benne szép számmal, talán túlzóan sok is de legalább próbálkoztak.
Összességében a film inkább tévében nézős fajtának felel meg mint mozis élménynek. Egyszer mindenképpen nézhető és még élvezhető is.
A filmről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyik kategóriába akar tartozni mert egy kicsit mindegyik, de nem egy összeálló egészben hanem mintha kis részleteket kapnánk a műfajokból. Családi filmből átcsap krimibe, onnan thrillerbe és még romantikus szálat is kapunk ha nem lett volna elég az előzőek tömkelege. Anna Kendrick karaktere számomra kifejezetten irritáló volt ezzel a buzgómócsing stílusával. Erre lehet azt mondani, hogy jó színészi munka hiszen elérte ezt az érzést nálam. Eszméletlen játéknak lehettünk szemtanúi. Emily és Stephanie pedig tökéletesen kiegyensúlyozzák egymást míg a férj már-már átlagosnak számított közöttük. A mellékszereplőknek különösebben nem volt semmi haszna, ebből kifolyólag pedig gyakorlatilag rájuk hármójukra korlátozódott a film. Csavar is volt benne szép számmal, talán túlzóan sok is de legalább próbálkoztak. Összességében a film inkább tévében nézős fajtának felel meg mint mozis élménynek. Egyszer mindenképpen nézhető és még élvezhető is.