Asteroid City

A film érdekesen játszik a karakterekkel. Néha robotikusnak tűnik az egész. A film megvalósítása, abban a formában, hogy visszarepít bennünket az '50-es évekbe, nagyon jó ötlet volt. Hogy miről szól a film, az számomra nem derült ki. Inkább a kor sze... Többlleme tette nézhetővé számomra. Jó ötletnek találtam, hogy az író alkotói folyamatával vezette végig az események fonalát. Nem vagyok benne biztos, hogy még egyszer megnézem. :)

Az 50-es évek Amerikájába visszarepítő Wes Anderson-rendezés, az Asteroid City egy kimondottan idegesítő film. A mesterséges színvilág rettenetesen zavaró és még inkább műanyaggá teszi az egészet. Bár rengeteg sztár szerepel a filmben – Tom Hanks, Scarlett Johansson, Margot Robbie, Adrien Brody, Bill Murray, Liev Schreiber, Matt Dillon, Willem Dafoe, Edeward Norton –, ők sem képesek megmenteni a végeredményt. Az pedig szürreális és gyengécske. A központi téma egy sivatagi kisváros ifjúsági csillagász-találkozója, amely egyszer csak átvált az idegenek fenyegetése miatti teljes elzárásra a külvilágtól. A mesterséges légkör és színezet ettől a ponttól még mesterségesebb lesz. A karakterek valószínűtlenek, a konfliktusok pedig műviek. De a legnagyobb gáz a filmmel az, hogy bepaliznak nyolc-tíz öregedő sztárt, akik méltatlan helyzetben csinálnak hülyét magukból. És nem jópofán. A másik nagyon dühítő dolog az a színezés. Nem tudni, milyen hatást reméltek ettől, de rettenetes. Ez marad meg leginkább bennünk utána.

Wes Anderson nevét hallva, olvasva aligha van olyan mozirajongó, aki ne tudná azonnal, hogy mire számítson. A rendező stílusa elvont, abszurd, ezer közül is felismerhető. Egyedi kézjegyét, az erőteljes stilizációt pedig talán még egyszer sem járatta ... Teljes kritika

A Wes Anderson-filmek elsősorban stíluson utaznak, és általában egy-egy kisebb témát dolgoznak fel, felszínesen izgalmas karakterekkel. Az Asteroid City azonban megpróbál egy mélyebb témát körüljárni: a filmben Wes Anderson saját magát és alkotói képességét tárgyalja ki. Ezt egy metaköntösbe csomagolja, a film egy film létrehozását mutatja be. Na most, maga a film lényegében random jelenetek összessége, melyben szinte robotikus karakterek próbálnak érezni dolgokat. Hogy pontosan mit, az interpretációfüggő. Lehet az egyik karakter halálának feldolgozása a központ, lehet az életcélok hiányának keresése az, lehet valami meghökkentő esemény feldolgozása. És lehet mindhárom. Mindezt érzelmileg visszafogott módon látjuk. A film egyáltalán nem akar válaszokat adni, és igazából van annyi koherencia a történetben, hogy ez nem is baj. A története mindenféle analízis nélkül is megállja a helyét, hisz a rendező stílusa és furcsa karakterei végig izgalmasak maradnak. Még akkor is, ha a fel kell ébrednünk a film végén.