Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 1085  | 

Telekom TVGO korábbi premierek

Sok-sok év telt ez azóta, hogy Craine, Bronson, Angus és Wendell, más néven 'A láncok leverői' megszöktek az embertelen vietnami hadifogolytáborból, azonban most úgy érzik, mintha ismét börtönbe kerültek volna. Csakhogy ezúttal a katonai veteránoknak fenntartott Hogan Hills-i nyugdíjas otthonban töltik a "rabságukat". Mind a négyüknek van egy-egy álma, melyet még azelőtt szeretnének valóra váltani, mielőtt még túl késő lenne. Így hát ismét összedugják a fejüket, hogy kiötöljék a zseniális menekülési tervet, és végérvényesen maguk mögött hagyják az otthon pokolinak tetsző falait. Csakhogy ezúttal még a korábbiaknál is nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük. Vajon sikerül észrevétlenül megszökniük a rendet árgus szemekkel felügyelő ápolók elől? Az elhivatottságukhoz nem férhet kétség, ez azonban még korántsem biztos, hogy elegendőnek bizonyul.  Mark Lamprell A nagy szökés és a Szomszéd nője mindig zöldebb által inspirált humorban bővelkedő filmje korosztálytól függetlenül kínál felhőtlen szórakozást. 

Premier
2020. 12. 03.
Premier
2020. 12. 03.

Rugó, a szöcske imádja a kalandot, és önmagánál semmi sem fontosabb a számára. Egy napon különös felfedezést tesz: rátalál egy rejtélyes térképre, mely bőséges kincset ígér. Csakhogy a térkép hiányos, a másik fele pedig az ellenséges sáskák tulajdonában van. Rugó felkerekedik, hogy megszerezze a hiányzó darabkát, új barátokat ismer meg, és idővel azt is belátja, hogy a gazdagságnál sokkal jelentősebb dolgok is vannak az életben.

Premier
2020. 12. 03.
Premier
2020. 12. 03.

Hogy a kiadó teljes titokban tudja tartani egy bestseller kötet utolsó epizódját, kilenc fordítót a nyüzsgő városoktól távoli házban szállásolnak el, akik egy szigorúan őrzött páncélteremben állnak neki a fordítói munkának. Azonban úgy tűnik, minden elővigyázatosság hiába, ugyanis a könyv első oldalai valamilyen módon mégis megjelennek a világhálón. A szöveget megosztó titokzatos alak irdatlan mennyiségű pénzt akar kicsikarni a kiadótól, amennyiben nem teljesülnek a feltételei, nyilvánosságra hozza a világszerte milliók által várt folytatás teljes szövegét. A feszültség egyre növekszik, és senki nem áll a gyanú felett. Vajon a kilenc fordító közül ki felel a szivárogtatásért? A Teljes titoktartás Lambert Wilson (Mátrix) és Olga Kurylenko (A Quantum csendje) főszereplésével 2020 nyarán a hazai mozikban. 

Premier
2020. 12. 01.
Premier
2020. 12. 01.

Ivan, a gorilla a Big Top plázában éli az életét egy koros elefánt, Stella és Bob, a kutya társaságában. A fiatal gorilla szinte már teljesen elfelejtette, milyen volt az élet azelőtt, hogy a plázba ketrecébe került volna, és igazság szerint, nem is igazán foglalkoztatja a dolog. Ivan már 9855 napja él fogságban, tévét néz, banánt eszik, festeget, a képeit pedig gazdája, a Big Top tulaja, Mack busás áron adja el a vásárlóknak. Stella krónikus lábbetegsége ellenére minden nap kénytelen fellépni a pláza látogatóinak szervezett show-ban. Ivannal ellentétben ő még élénk emlékeket őriz arról, milyen volt az élet máshol, például a cirkuszban, ahol a legtöbb trükkjét elsajátította. Stella legszívesebben egy állatkertben élne, ahol sokkal nagyobb tere lenne. Miután Rubyt, az elefántbébi Stella mellett helyezik el, a dolgok egyszeriben jelentős fordulatot vesznek. A koros elefánt sajnálatos módon megbetegszik, azonban halála előtt arra kéri Ivant, hogy viselje gondját Rubynak, és keressen neki egy helyet, ahol boldogan és szabadon élhet. Ivan ígéretet tesz régi barátjának, de fogalma sincs arról, miként válthatná valóra Stella utolsó kívánságát. A gorilla szövetségesre talál a pláza igazgatójának lányába, Juliában, és a fejében lassan összeáll a nagy és ambiciózus szökési terv. K. A. Applegate azonos című gyerekkönyve a megjelenését követően hatalmas sikert aratott, 2013-ban pedig elnyerte a Newbery Medal-t, és számos további szépirodalmi díjra jelölték. A történetből a Walt Disney égisze alatt Thea Sharrock rendezte meg a sikervárományos animációs filmet, melynek főbb szereplőinek hangját eredeti nyelvben olyan világsztárok kölcsönzik, mint Angelina Jolie, Helen Mirren, Bryan Cranston, Danny DeVito és Sam Rockwell.

Premier
2020. 12. 01.
Premier
2020. 12. 01.

Az Oscar-díjra jelölt A vörös teknős című animációs film alkotói ezúttal Dino Buzzati egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású meséjét dolgozták fel az animáció műfajában. A 20. század korszakalkotó gyermekkönyvének filmes feldolgozásában Leander, a medvék királya több élelem és rég elveszett fia, Tóni megtalálásának reményében bundás népével megindul a völgy felé a hegyekből. A történet, mely Szicília varázslatos, fantáziával átitatott hegyei és völgyei között játszódik, a medvék és emberek együttélését mutatja be. Csakhogy ez a találkozás olyan veszélyeket is rejtegethet, melyre nem lehet elég felkészült a medvevilág. Vajon az emberi szokások átvétele ellenére képesek lesznek megőrizni a medvék mindazt, ami olyan különlegessé teszi őket?  Lorenzo Mattotti, a világhírű illusztrátor rendezése, a Medvevilág Szicíliában a 2019-es Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol szenzációs nézői és kritikai fogadtatásban részesült.  A hazai közönség első alkalommal a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon láthatta a nagysikerű, magával ragadó és káprázatosan egyedi látványvilággal rendelkező animációs filmet, melynek képkockáin valósággal megelevenednek Dino Buzatti összetéveszthetetlen figurái. A Medvevilág Szicíliában a Mozinet forgalmazásában 2020. tavaszán országszerte látható a magyarországi mozikban.

Premier
2020. 12. 01.
Premier
2020. 12. 01.

Nyles (Andy Samberg) életét különös jelenség fordítja a feje tetejére: egy időhurok rabjává válva minden reggel ugyanarra a napra ébred, újra és újra elkíséri barátnőjét egy esküvőre Palm Springsben. Egy nap azonban vonzódni kezd a koszorúslány Sarah-hoz (Cristin Milioti), s a dolgok egyre bonyolultabbá válnak, mert a lány is viszonozza az érzéseit. S hogy még nagyobb legyen a felfordulás, váratlanul Sarah is bekerül az időhurokba.

Premier
2020. 12. 01.
Premier
2020. 12. 01.

Owen bármennyire is szeretne, nem tud szabadulni a mókuskérékből, minden idejét lefoglalja a munkája, aminek a családja látja kárát. Amikor tudomást szerez róla, hogy bácsikája után ő örökli a cirkuszt, úgy gondolja, végre egy csapásra minden megváltozik. A kezdetben áldásnak tűnő különleges örökség azonban csakhamar átokká válik, az egykor sikeres vándorcirkusz ugyanis már semmit sem őriz fénykora dicsőségéből. Az egyetlen kiutat a reménytelen helyzetből az állat alakú kekszek jelentik, melyek állattá változtatnak bárkit, aki megeszi őket. A varázserőre a nagybácsi testvére is szeretne szert tenni, ezért Owennek és barátainak minden leleményességükre szükségük lesz, hogy kicselezzék az aljas rokont.

Premier
2020. 11. 30.
Premier
2020. 11. 30.

Amikor Blitzen december 21-én bejelenti a visszavonulását, egy törpe lovacskának minössze 3 napja van arra, hogy bizonyítsa rátermettségét, és helyet kapjon a Mikulás csapatában. 

Premier
2020. 11. 30.
Premier
2020. 11. 30.

A nyolcéves Elise különleges napra ébredt, de nem talál magyarázatot arra, miben különbözik a szokásos hétköznapoktól. Hiába kérdezi a falu lakóit, az ismerősöket és rokonokat, válasz helyett csak értetlenkedő tekintet kap. Egyre biztosabb benne, hogy van egy titok, ami a csodás érzést okozza, ezért úgy dönt, hogy mindenképp a végére jár a dolognak. Miközben egyre közelebb kerül a megoldáshoz, rájön, hogy egy még nehezebb feladat teljesítése vár rá. Be kell bizonyítania könyezetének, hogy az ünnepi hangulat képes mindenen felülemelkedni, és a karácsony varázsa belengi a szürke mindennapokat is. 

Premier
2020. 11. 30.
Premier
2020. 11. 30.

Grace Davis (Tracee Ellis Ross) az énekes szupersztárok mesébe illő, fényűző életét éli, bárhova menjen, mindenhol rajongók és fotósok hada várja, az őt övező, évtizedek óta tartó rajongás azonban önhitt dívává tette. Csakhogy Grace már a negyvenes éveiben jár, kezdi azt érezni, hogy túljutott pályája csúcsán, és a csillaga már leáldozóban van. Túlhajszolt személyi asszisztense, Maggie (Dakota Jonhson), akire minden nap minden órájában bármiben számíthat, és aki rajongással figyeli őt, gyerekkorától zenei produceri karrierről ábrándozik. Amikor Grace bejelenti, hogy új albumot szeretne kiadni, a producere (Ice Cube) és a stúdió nem támogatják az ötletét, és eszük ágában sincs kockáztatni egy kétes kimenetelű produkcióért a biztos bevételeket. Maggie és Grace egyre közelebb kerül egymáshoz, a fiatal tehetség pedig előáll egy dallal, ami mindkettejük karrierjére hatalmas hatással lehet. Ha Grace nem akar a múlt homályába merülni, kockázatot kell vállalnia, de vajon milyen árat kell ezért fizetnie? A tévés szakmában az utóbbi évtizedekben komoly tapasztalatot szerző Emmy-díjra jelölt rendező, Nish Ganatra első hollywoodi filmje egy humorral átszőtt romantikus zenés dráma a Los Angeles-i zenei világról, mely 2020. augusztusától látható a magyarországi mozikban.     

Premier
2020. 11. 30.
Premier
2020. 11. 30.

James Figuares szomjazik a sikerre, ám úgy tűnik, műkritikus karrierje megbicsaklott, és be kell érnie annyival, hogy megismerteti a Milánóba látogató kíváncsi turistákat a műremekek történetével. Egy nap azonban felcsillan a remény számára, amikor meghívást kap a környék egyik legvagyonosabb embere, a szenvedélyes műgyűjtő hírében álló Joseph Cassidy (Mick Jagger) otthonába. Egy ilyen kapcsolat kapukat nyithat meg előtte, ám Cassidy nem puszta jóindulatból akarta megismerni a kritikust. Nagy rajongója Jerome Debney (Donald Sutherland) művészetének, ezért megbízza Jamest, hogy lopja el egy festményét. Giuseppe Capotondi valóságos sztárparádét felvonultató filmje (Donald Sutherland, Mick Jagger, Elizabeth Debicki), a Charles Willeford regényét feldolgozó A hazugság színe, mellyel tíz év kihagyás után tért vissza az mozifilmek világához, 2020 áprilisában az ADS Service forgalmazásában a magyarországi mozikban.

Premier
2020. 11. 30.
Premier
2020. 11. 30.

A karácsony a család ünnepe, amikor az egymástól távol élő rokonok összegyűlnek egy békés vacsorára. Katrine és Mads is meghívja otthonába a családtagokat, az örvendetes esemény azonban nem úgy alakul, ahogyan tervezték. A vendégek közt vannak Katrine külön élő szülei, lelkész nővére, Barbara folyton okoskodó férjével és öntörvényű, fékezhetetlenül izgő-mozgó fiukkal. Nem maradhatnak le a vacsoráról a vendéglátó házaspár kamasz gyerekei, valamint Mads szülei sem, s megérkezik Patricia is, aki az elmúlt időszakot a rehabilitációs osztályon töltötte. Ezzel a felhozatallal szinte borítékolható, hogy az ünnepi vacsora közel sem lesz zavartalan. A Születésnap, Ádám almái, Csak a szerelem számít, Tapsvihar és Dominó nagy hírű rendezője, Paprika Steen a Családi karácsonyban nemcsak rendezőként bizonyít, hanem főszereplőként is remekel. A film tehetséges színészek garmadáját sorakoztatja fel; a Palackpostából ismert Jacob Lohmann és a többek közt a 64-es naplóban játszó Fanny Bornedal is a színészlistát gazdagítja. A vígjáték a dán kritikusok tetszését is elnyerte, hét kategóriában kapott jelölést a év dán filmje díjra, a forgatókönyv pedig méltán kapta meg a legjobbnak járó Bodil-díjat.  

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

Egy idős, feleségét gyászoló férfi Észak-Norvégia egy kis falujában szeretné leélni a hátralévő életét. Bár magányra vágyik, kiderül, hogy a szomszédját ismeri valahonnan. A múltra visszagondolva kamaszkori emlékekképek villannak fel. 15 éves fiúként apjával a folyó mellett töltötte a nyarat egy viskóban. Fiatalkora egyik legélménydúsabb időszaka volt, amikor rátalált az első szerelem, miközben vadlovakat szelídítve és favágóként dolgozva a természet szépsége is magával ragadta. A látszólagos harmónia azonban mélyreható szenvedést és fájó sebeket takar.  A film Per Petterson, a norvég bestseller szerző díjnyertes regénye alapján készült. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, operatőrét A legjobb művészeti teljesítmény Ezüst Medve-díjával jutalmazták. Főszerepben a skandináv filmekből és hollywoodból szintúgy ismert Stellan Skarsgård (Az eltűnés sorrendjében, Hullámtörés, A birodalom-sorozat, Good Will Hunting, Táncos a sötétében, Dogville – A menedék, A Karib tenger kalózai, Mamma Mia!, A tetovált lány, Melankólia, Thor: Sötét világ, Bosszúállók: Ultron kora, A nimfomániás I-II., Csernobil-sorozat) látható. A rendezői széket Hans Petter Moland foglalta el, aki napjaink dán filmjeinek egyik legkiemelkedőbb rendezője; többek közt a Palackposta, Az eltűnés sorrendjében, Dermesztő hajsza, Hajszál híján úriember című filmeket is ő készítette.

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

A kutatók számára az 1910-es évek egyik legnagyobb kihívása a Déli-sark meghódítása volt. 1911 decemberében Roald Amundsen expedíciója elsőként érte el a Déli-pólust, s ezzel beírta nevét a világ legsikeresebb felfedezői közé. A skandináv történelmi dráma nem csupán a felfedezőút körülményeire koncentrál, hanem Amundsen magánéletéből is felvillant egy-két epizódot. A film egy jelentős történelmi mérföldkő eseményeit mutatja be. Rendezője, Espen Sandberg  már számos skandináv történelmi személyiségnek állított emléket filmjeivel (Kon-Tiki, Max Manus). Amundsent Pål Sverre Hagen (Kon-Tiki, Palackposta, Hét nővér, Lótolvajok) alakítja, a női főszerepet Katherine Waterson (Beépített hiba, Steve Jobs, Legendás állatok és megfigyelésük, Logan Lucky – A tuti balhé , Legendás állatok – Grindelwald bűntettei) kapta.  

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

 A 18 éves Dávid az Imromptu nevű zenei formáció énekese. A banda épp egy nívós versenyen szeretné megmérettetni magát, amikor a srác gyanítani kezdi, hogy a korosodó karmester szemet vetett a kamaszkorú csellistára. Dávid próbál utánajárni a történteknek, de a kutakodást érzelmi akadályok nehezítik, a gyanúba keveredett művész ugyanis egyben az ő tutora is.  

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

Latte egy félelmet nem ismerő, hősies sünlány, akire mindenben számíthatnak az erdő lakói. Latte segítségére pedig minden korábbinál nagyobb szükség lesz, miután a szárazság következtében kiszáradnak a helyi tavak. Hősünk és apró bajtársa, egy fiatal mókus kiötölnek egy tervet, miként szerezzék vissza a vizet, ehhez azonban meg kell szerezniük egy varázserővel bíró követ, melyet a Medve király őriz. Ezzel megkezdődik kettejük hatalmas kalandja, mely során számos veszéllyel kell szembenézniük, azonban közös erővel semmi sem jelenthet akadályt a számukra a céljuk elérésében. Sebastian Lybeck mesekönyvének adaptációja a Latte és a titokzatos varázskő című animációs filmmel újabb gyerekek újabb generációjának ígér feledhetetlen élményt.  

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

Az éppen nyugdíjba vonuló házaspár, Marilou és Philippe izgatottan várja az előttük álló időszakot. Azt tervezik, hogy nyugdíjas éveiket Portugáliában töltik, és végre kizárólag a pihenésre és kikapcsolódásra koncentrálnak. Meg sem fordul a fejükben, hogy bármikor felbukkanhat egy segítségre szoruló rokon, aki keresztülhúzhatja a terveiket. Márpedig a népes família valamennyi tagja úgy gondolja, hogy ideje kitölteniük valamivel a nagyszülőkre zúduló szabadidőt. Így történhet meg, hogy Marilou és Philippe azon kapja magát, hogy nemcsak a lányuk válása körüli ügyek intézése szakadt a nyakukba, hanem az unokák felügyelete, ide-oda szállítása is egyre gyakrabban hárul rájuk. Lassan be kell látniuk, hogy ha valóban szeretnék kicsit élvezni a megérdemelt éveket, ki kell szállniuk a mókuskerékből. Ehhez azonban gyakran igencsak frappáns kibúvót kell keresniük, s közben mindvégig abban bíznak, hogy végre a gyerekeik is belátják, a segítségnyújtásnak is van határa.  A Családból is megárt a sok fergeteges családi vígjáték, melyben nagyszülők, szülők és unokák egyaránt felismerhetik saját személyiségvonásaikat. Főszereben a legjobb francia komédiák (Vasárnapi apukák, Jövőre…ha minden jól megy, Zsaroló zsaruk, Egy indián Párizsban, Válás francia módra, Pelenkás bajkeverő, A francia miniszter) kedvelt színésze, Thierry Lhermitte, párját Michèle Laroque alakítja.

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

Anja (Andrea Bræin Hovig) és Tomas (Stellan Skarsgård) az életüket a karrierjüknek, a táncnak és a színháznak szentelik. Azonban az életvitelük a családjukra is komoly hatással volt, két fiatal fiuk és serdülő lányuk mellett Tomasnak két felnőtt gyermeke is van az előző házasságából. Hazatérve a nő által rendezett nagysikerű balett előadás nemzetközi premierjéről az orvosa közli vele szörnyű és lesújtó diagnózist: rákos daganata van, melyet nem lehet operálni, és melynek köze lehet korábbi tüdőrákjához, melynek kapcsán egy évvel korábban sikeres kezelésen esett át. A mindig erős és kitartó nő egyedül munkamániás férjének mondja el történteket, meghagyva gyermekeit a boldog tudatlanságban. Az elkövetkező napok alaposan próbára teszik Anja és Tomas kapcsolatát, és kérdésessé válik, hogy vajon továbbra is van-e közös jövőjük... A Maria Sødahl rendezésében bemutatott, a Berlini Filmfesztiválon a legjobb film díjára jelölt Remény főszerepeiben Andrea Bræin Hovig és a Golden Globe-díjra jelölt Stellan Skarsgård nyújt felejthetetlen alakítást. A Remény 2020 tavaszán az ADS Service forgalmazásában érkezik a hazai mozikba. 

Premier
2020. 11. 16.
Premier
2020. 11. 16.

Hogy mi teszi a jó feleséget? Nem könnyű kérdés, de van, aki válasszal tud szolgálni. A mindig kimért és alapos Paulette Van Der Beck arra tanítja fiatal növendékeit a lányneveldében, hogy a legfontosabbak a háztartás körüli teendők, és a házastársi kötelességek betartása. Azonban mély meggyőződései alaposan meginognak, amikor férje váratlanul elhuny. A nő összetörve gyászolja hitvesét, amikor betoppan az életébe első szerelme, ez a találkozás pedig mindkettőjük életében sorsfordítónak bizonyulhat. Vajon mi történik, ha egy jó feleségből egyszeriben szabad nő lesz? A hazánkban is nagy sikerrel vetített Én és a mostohám után Martin Provost ezúttal Juliette Binoche főszereplésével egy parádés humorú drámai vígjátékban keresi a választ a szív nagy kérdéseire, a rá jellemző összetéveszthetetlen humorral.      A Hogyan legyél jó feleség? az ADS Service forgalmazásában 2020-ban a magyarországi mozikban.

Premier
2020. 11. 09.
Premier
2020. 11. 09.

Egy fiatal pár, aki a tökéletes otthont keresi, csapdába esik egy rejtélyes labirintus-szerű környéken, ahol minden ház egyforma.  

Premier
2020. 11. 04.
Premier
2020. 11. 04.

57 2020

/ akció | dráma | krimi | thriller

Ava (Jessica Chastain) egy képzett, profi bérgyilkos, aki egy magas rangú célpontok kiiktatására szakosodott szervezetnél dolgozik. A nő csendben és a legnagyobb alapossággal végzi el a rá bízott feladatot, és sosem hibázik. Azonban egy balul sikerült küldetés után új helyzetben találja magát: ha túl akarja élni a rá leselkedő veszélyeket, minden tudására, erejére és kitartására szüksége lesz... A segítség BAFTA-díjra jelölt forgatókönyvírója ismét az Oscar-díjas Jessica Chastainnel forgatott, ezúttal azonban a rendezői székből irányította a lebilincselő akció-kriminek ígérkező film munkálatait, melynek főbb szerepeiben Chastain mellett olyan sztárokat láthatunk, mint Colin Farrell (Golden Globe-díj) és John Malkovich (2 Oscar-jelölés). Az AVA a Big Bang Media forgalmazásában júliustól látható a magyarországi mozikban.  

Premier
2020. 11. 03.
Premier
2020. 11. 03.

Salma mindent tűvé tesz, hogy megtalálja szüleit, akik csecsemőkorában magára hagyták őt. Több éves sikertelen próbálkozás után a kezébe kerül egy szülővárosa történetéről szóló könyv. Végre felcsillan a remény, és talán megtudhatja, kik a vérszerinti felmenői. A kutakodásban két barátja, Jorge és Pedro is támogatja őt. Valószínűleg egyikük sem sejti, milyen döbbenetes kalandokban lesz részük, ahogy arra sem számítanak, hogy a holtak világának furcsa teremtményei is a segítségükre sietnek.  

Premier
2020. 10. 22.
Premier
2020. 10. 22.

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Ám mikor egy nagy hatalmú ellenség ismét feltűnik a színen, T’Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét. (Forum Hungary)

Premier
2020. 10. 12.
Premier
2020. 10. 12.

A Kaliforniai álom után Ryan Gosling és Damien Chazelle ismét együtt dolgozik: ezúttal egy elképesztő és igaz történetet visznek filmre a NASA missziójáról, hogy embert küldjenek a Holdra. A film történetének középpontjában Neil Armstrong életének 1961 és 1969 közötti időszaka áll, amely a lehető legpontosabban mutatja be, milyen aprólékos munka és rengeteg áldozat kísérte a történelem addigi legveszélyesebb küldetését. A film James R. Hansen könyve alapján készült. (UIP-Duna)

Premier
2020. 10. 12.
Premier
2020. 10. 12.

JJ (Dave Bautista) nem arról híres, hogy csendben kezeli a dolgokat. A CIA ügynök inkább a tettek, mint a szavak embere, ez azonban nem kis kellemetlenséget okoz a számára, miután legutóbbi akciója során mindenki meghalt, aki információval szolgálgatott volna a számára. A férfinek nincs több dobása, a főnöke, Kim (Ken Jeong) pedig ezúttal egy nem éppen testhezálló feladattal bízza meg: ha meg akarja tartani a munkáját, be kell épülnie a hétköznapi emberek közé. Csakhogy miután a kilenc éves Sophie felfedezi az általa telepített rejtett kamerákat, JJ még a vártnál is nehezebb feladattal találja szemben magát. Sophie ugyanis megfenyegeti, hogy kitálal, hacsak nem tanítja meg őt a kémkedés minden fortélyára. A kisujjeskü megköttetik, a párosnak pedig közös erővel kell szembenéznie a rájuk leselkedő veszélyekkel, a lány tehetségéhez azonban szemernyi kétség sem férhet.  

Premier
2020. 10. 01.
Premier
2020. 10. 01.

Az európai űrprogram óriási kihívás előtt áll, javában zajlik űrhajósaik felkészítése egy egy évig tartó űrutazásra, az ún. Proxima küldetésre. Sarah boldogsága azonban nem felhőtlen, mert bár tudja, hogy a karrierjének óriási lendületet adna a minden bizonnyal megismételhetetlen lehetőség, nem hagyja nyugodni a lelkifurdalás, amit a lánya miatt érez. Tudja, hogy Stella életében ő az egyetlen biztos pont, mivel egyedülálló anyaként neveli őt, senki sincs, akire nyugodt szívvel rábízhatná. Ugyanakkor a munkáját is szenvedélyesen szereti. Bizonytalansága a kislányra is ráveti árnyékát, s kettejük kapcsolata érezhetően megromlik a kialakult helyzet miatt.  Alice Winocour drámája az anyaság és karrier sokszor egymással vetekedő próbatételeiről szól. Számos nívós filmfesztiválon kapott pozitív visszajelzést; San Sebastianban a zsűri különdíjával és az ökumenikus zsűri különdíjával jutalmazták, Torinóban különdíjban részesült. Főszereplői olyan nagy sikerű színészek, mint Eva Green (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, Éjsötét árnyék, Casino Royale, Méh), Matt Dillon (Ütközések, A ház, amit Jack épített, Keresd a nőt!, Én, a nő és plusz egy fő, Vad vágyak, Majd’ megdöglik érte) és Sandra Hüller (Toni Erdmann).  

Premier
2020. 10. 01.
Premier
2020. 10. 01.

Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak titkai, mindenki gyanús. Csak egyetlen férfi oldhatja meg a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap. Agatha Christie világhírű regényének vadonatúj filmváltozatát az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh rendezte, s ő alakítja a jól ismert detektívet, Hercule Poirot-t is. (Forum Hungary)

Premier
2020. 09. 29.
Premier
2020. 09. 29.

Nem mehetünk el ezen betegség mellett szótlanul, nem tekinthetünk erre a témára félvállról. Mindenki érintett, minden családban fellelhető sajnos demenciális beteg. Az elmúlt években az orvostársadalom is átalakulóban van: Nemzetközi szinten és hazánkban is kezdik felfogni, kimondani a súlyos igazságot: a demencia, az Alzheimer szinte egy új népbetegség, amely ma éppúgy rengeteg áldozatot szed, mint a rák, vagy anno a pestis. Sajnos felkészületlenül érte a tudományt, az orvosokat és a családokat is. Senki nem tudja, kinek mi a feladata, ki kihez fordulhat, hol és mi a segítség. Filmünkkel ezt a kaotikus helyzetet próbáljuk némiképp orvosolni, fogalmakat, folyamatokat tisztázunk betegek és orvosok bemutatásával.  

Premier
2020. 09. 21.
Premier
2020. 09. 21.

Seok-Woo nem egy mintaapa. Elhanyagolja a lányát, csak a munkájával foglalkozik, és ügyet sem vet szeretteire. Többek között ezért is vált el tőle a felesége. Hogy legalább valamilyen szinten helyrehozza megromlott kapcsolatát kislányával, születésnapján elviszi Busanba az édesanyjához. De miután felszállnak a vonatra, elszabadul a pokol. Egy gyorsan terjedő vírus támadta meg az országot, és vérszomjas zombivá változtatja az embereket. Egy fertőzött a vonatra is feljut, és megkezdődik az élet-halál harc. Több állomáson is ugyanazzal a helyzettel találkoznak: túlélők nincsenek, és mindent elárasztottak az élőhalott hordák. A vonaton egy kis csapat túlélő próbál megmaradni, miközben a zárt térben villámgyorsan terjed a kór. Eljut hozzájuk a hír, hogy Busan még biztonságos, ezért a mozdonyvezető megállók nélkül továbbindul a végállomásra. Viszont a szörnyetegek nemcsak a fertőzött emberek, hanem a túlélők között is ott vannak.

Premier
2020. 09. 17.
Premier
2020. 09. 17.

A film főhőse Dave (Alexander England), egy kiégett zenész, aki unokahúga kedvéért önkéntes munkát vállal egy táborban. Itt ismerkedik meg egy félelmet nem ismerő tanárnővel, Miss Caroline-nal (Lupita Nyong’o), aki azonnal felkelti az érdeklődését. Csakhogy a nő figyelmére nem csak ő, hanem gyakorlatilag az összes gyerek, valamit Teddy McGiggle (Josh Gad) is mindennél jobban vágyik. Azonban, amikor beüt a zombi apokalipszis, minden a feje tetejére áll. Vajon Dave képes lesz elhódítani a tanárnő szívét, vagy a zombik jutnak hozzá hamarabb?    

Premier
2020. 09. 01.
Premier
2020. 09. 01.