Három szabály van. Az első: senki ne sérüljön meg, a második: senkit ne érjen kár,a harmadik: játssz úgy, mintha nem volna veszteni valód. Danny Ocean 24 órával feltételes szabadlábra helyezése után már készül a legújabb nagy dobására. Egy bokszmeccs éjszakáján Las Vegas három legnagyobb kaszinóját akarja kirabolni. Bandája válogatott fenegyerekekből áll, akik mind profik, és a pénzért bármire képesek. A tét 150 millió dollár – de többről szól ez az egész. A kaszinók tulajdonosa ugyanaz az ember, és ez az illető történetesen Ocean ex-feleségével jár.
2009 januárjában egy meghibásodott repülőgép pilótája csodával határos módon tette le a gépet a Hudson folyóra, mellyel 155 utas életét mentette meg a biztos haláltól. A kapitányt a média hősként ünnepelte, azonban az ellene indított vizsgálat derékba törte a karrierjét. Valós események alapján.
/ dráma | romantikus
Szívszorító történet két kamaszról, akik ifjú koruk nagy részét kórházban töltik. A 17 éves Stella örökletes betegségben szenved. Ha közvetlen kapcsolatba kerül bárkivel, az életével fizethez. Egy napon azonban megismerkedik Willel, aki alig várja, hogy megszabaduljon a kórházi falak látványától. Egymás iránti szimpátiájukból szerelmi kapcsolat bontakozik ki, s a kötelező lépéstávolág egyre nagyobb teherként nehezedik rájuk.
A Philip K. Dick regénye alapján készült sci-fi sorozat annak lehetőségét veti fel, hogyan alakult volna Amerika helyzete, ha a második világháborút a németek a japánok oldalán nyerik meg, a szövetségesekkel szemben. Az ország kétpólusúvá vált volna: a nyugati part japán, míg a keleti oldal német fennhatóság alá került volna, s a kettő közötti sziklás területet amolyan semleges övezetté kiáltották volna ki. A történet középpontjában egy regény áll, melynek szerzője elvonultan, rejtőzködve él - fél a német megtorlástól, ugyanis könyve a nagy háború szövetségesek általi győzelméről szól.
Az állatkerti állatok, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria a víziló jól megvannak a maguk kis környezetében. Marty azonban szeretné megízlelni a szabadság ízét, ezért néhány pingvinnel együtt megszökik. Barátai azonnal a zebra nyomába erednek, de olyan kalandokban lesz részük, melyekről álmodni sem mertek volna.
Christian Wolff egy matekzseni, akinek több érzéke van a számohkoz, mint az emberekhez. Egy kisvárosi irodista álcája mögött szabadúszó könyvelőként dolgozik a világ legveszélyesebb bűnszervezeteinek. Miközben Ray King nyomozó (J.K. Simmons) megpróbál a titokzatos férfi nyomára bukkanni, Christian elvállal egy legális munkát egy robotikai cégnek, melynek könyvelésében a fiatal számviteli ügyintéző (Anna Kendrick) súlyos ellentmondásokat talál.
/ romantikus | vígjáték | zenés
Beca a főiskolán úgy érzi, valahogy egyik klikkbe se tartozik bele. Végül kisebb nyomásra csatlakozik az iskola acapella csapatába, új ötleteire azonban nem bizonyul mindenki vevőnek. Barátságok és szerelmek szövődnek, de a tét nagy, az énekcsoportok versenye pedig újabb kihívásokat tartogat.
/ dráma | kaland | krimi | road movie
Louise (Susan Sarandon) egy kis vendéglőben dolgozik pincérnőként, magánélete problémás, ugyanis barátja, Jimmy (Michael Madsen), a zenész mindig úton van. Thelma (Geena Davis) élete sokkal nyugodtabb, ő házas, visszafogott és szolid. Egy napon a két barátnő úgy dönt, hogy kitörnek a hétköznapokból, és tartanak egy görbe estét. Az este viszont rosszul alakul, Thelmát megpróbálja megerőszakolni egy férfi, de Louise közbelép és lelövi a fickót. Ettől kezdve a két nő élete csak a menekülésről szól.
A legújabb technológiának köszönhetően sikerül újraéleszteni a rendőr, Alex Murhpy holttestét, akit szolgáltal teljesítése közben meggyilkolt egy bűnöző banda. A férfi mesterséges szerveket és végtagokat kap, melyet követően a világ legkorszerűbb rendőreként áll ismét munkába. Robotzsarunak gondolkodás nélkül kéne végrehajtania a parancsokat, azonban a robotban él az ember is, aki bosszút akar állni azokon, akik megölték. Ahhoz, hogy célját teljesítse, meg kell tagadnia felettesei parancsát.
Támadás éri az MI6 főépületét, M-et pedig utoléri sötét múltja. James Bondnak be kell bizonyítania, hogy hű a feletteséhez és MI6-hez. A 007-es ügynöknek szembe kell néznie az MI6-et fenyegető veszéllyel, ezúttal azonban nem válogathat az eszközök közül.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A napsütötte Dél-Itáliában, míg szünetelnek a csaták, lángra lobbannak a szívek. Don Pedro, Aragónia hercege és csapata megjött a csatából, hogy Leonato vidéki kúriáján töltsön egy felhőtlen hónapot. Egyik kísérője, Claudio rögtön szerelmes lesz Leonato szépséges lányába. Elválaszthatatlan cimborája, Benedek viszont megveszekedett nőgyűlölő: legújabb célpontja a makrancos Beatrice, aki hasonlóképpen érez a férfinem iránt. Bár a nyelvük kardéles, a lelkük mézédes - a két egymásnak teremtett pár egymásra talál. A kellemes együttlétet azonban megzavarja Don Juan, a herceg öccse, aki álnok terveket szövöget, s elég egy rosszindulatú ármány, a harcban edzett barátság kis híján véres párbajba torkollik. De minden jó, ha jó a vége.
A fiatal házasok nem akarnak fejest ugrani az ismeretlenbe, így úgy döntenek, hogy mielőtt gyereket vállalnak, örökbe fogadnak egy kutyát, akinek a segítségével megtanulhatják, mit jelent a felelősség és a gondoskodás. Választásuk egy Marley nevű, imádnivaló labrador kölyökre esik, aki azonban nehezebb esetnek bizonyul, mint ahogy elsőre gondolták. A zabolátlan eb végigkíséri őket életük minden állomásán.
/ akció | kaland | road movie | sci-fi | thriller
A posztapokaliptikus jövőben mindenkinek meg kell küzdenie a javakért és az életben maradásért. Az embertelen körülmények között két lázadó próbál igazságot szolgáltatni. Max (Tom Hardy) nem a szavak, sokkal inkább a tettek embere, aki saját békéjét keresi, miután elvesztette feleségét és gyermekét, Furiosa (Charlize Theron) pedig abban látja a túlélés lehetőségét, ha átkelve a sivatagon hazatér gyermekkori otthonába.
2044-ben az egész világot behálózó, virtuális valóságon alapuló játék, az Oasis nyújt menedéket azoknak, akik a sivár hétköznapokból menekülni szeretnének. Az Oasisben a játékosok a saját maguk által megválasztott avatarjukkal járhatnak be egy olyan világot, mely a valóságban elérhetetlen lenne számukra. Az Oasis alkotója, James Halliday végrendeletéből kiderül, hogy a játék atyja elrejtett néhány titkot a rendszerben, így halálával egy új játék veszi kezdetét: amelyik játékos teljesíti az összes titkos feladatot, az mesés vagyonra tehet szert. A 18 éves Wade, aki egész életét a játékban töltötte, nekivág a kalandnak. Ám arra ő sem számít, hogy egy idő után már nemcsak játékbeli énjének élete kerül veszélybe...
San Franciscóban egy őrült, de zseniális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, a lakosság körében pedig lassan eluralkodik a pánik: a gyilkosságok között látszólag nincs összefüggés. A gyilkos pedig játékba kezd a rendőrséggel és az újságokkal, rejtélyes, kódolt üzenetekben kommunikálva. Paul Avery (Robert Downey Jr.) újságíró és Robert Graysmith (Jake Gyllenhaal) illusztrátor bíznak abban, hogy képesek megfejteni az üzeneteket, és elkapni a Zodiákus névre keresztelt arctalan pszichopatát.
/ horror
Nancy Thomson (Heather Langenkamp) átlagos kamaszlány, életét azonban váratlanul hátborzongató események sora kavarja fel. Rémálmok kezdik gyötörni, minden éjszaka sikoltozva, verítékben fürödve ébred. Mikor gondjairól beszámol barátainak, rájön, nem ő az egyetlen, aki ilyen problémákkal küszködik. A szörnyű események hamarosan újabb fordulatot vesznek, mikor Nancy egyik barátnőjét álmában meggyilkolják.
/ dráma | romantikus
Serena van der Woodsen visszatért az internátusból az elegáns magániskolába, ahol már izgalommal várják a lányt. A visszatérésével együtt megindulnak a találgatások is. Legjobb barátnője, Blair is örül a lány érkezésének, azonban miután szerelme, Nate bevallja neki, hogy megcsalta őt a Serenával, már korántsem lelkesedik a dologért. Serena eközben új ismeretségekre tesz szert.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Ebben a megtörtént eseményeken alapuló, szívmelengető és hihetetlenül humoros romantikus vígjátékban a komikus Kumail Nanjiani, a Szilícium völgy tévésorozat sztárja saját szerelmének történetét meséli el. A pakisztáni származású, amerikai stand up komikus megismerkedik egy végzős lánnyal, akibe szerelmes lesz, bár a kulturális különbségek miatt a kapcsolatot a családja ellenzi. A lányt azonban egy titokzatos betegség támadja meg, s kómába esik. A férfi a lány családja, saját famíliájának távolságtartása és a bimbózó szerelem bizonytalansága között vívódva a humor segítségével próbálja magában a lelket tartani, miközben egyre jobban belesodródik a rögtönzött szerelembe. (Vertigo Media) Amerikában az évtized romantikus vígjátékaként ünneplik a Rögtönzött szerelmet, amelyet a kritikusok egyöntetűen az év egyik legjobb filmjének tartanak. Az alkotás világpremierje a Sundance filmfesztiválon volt, majd az év egyik meglepetés eredményét érte el a mozibemutatás során. A Sundance óta a vígjáték bejárta a világ fesztiváljait, szerepelt, a rangos 'A' kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat nyert. A film producere Judd Apatow a romantikus vígjátékok legértőbb és legsikeresebb rendezőjévé vált az elmúlt években (A 40 éves szűz, Felkoppintva, 40 és annyi). A film főszerepét Kumail Nanjiani (Szilícium völgy, Központi hírszerzés, Pofoncsata) maga játssza el, aki feleségével, Emily V. Gordonnal közösen írta a Rögtönzött szerelem forgatókönyvét is. Nanjiani mellett a függetlenfilmek népszerű sztárja, Zoe Kazan (Fejbenjáró bűn, Egyszerűen bonyolult, A másik csaj), a tévésztár Ray Romano (Szeretünk, Raymond, Jégkorszak-filmek), valamint az Oscar-díjas Holly Hunter (Zongoralecke, A cég, Karambol, Tökéletes másolat) játsszák a főbb szerepeket. Egyöntetű szakmai vélemények szerint a Rögtönzött szerelem Oscar-jelölésre esélyes a legjobb film kategóriában, a forgatókönyve és színészei révén is.
/ vígjáték
Az Agymenők (The Big Bang Theory) című sorozat előzményszériája a 9 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete Texasban, ahol a templomba járás és az amerikai foci a király. Miközben a tehetséges, ám kissé naiv és sérülékeny Sheldon a világgal foglalkozik, a családjának meg kell találnia a módját, hogy alkalmazkodjon hozzá. És nem elég, hogy Sheldon nincs egy intellektuális szinten a szüleivel és a testvéreivel, az iskolában is rendre gondjai vannak. (HBO)
Az Énekelj! című animációs vígjátékban Buster Moon, egy stílusos koala anyagi nehézségekkel küzd színházával kapcsolatban. Buster örök optimista; abban reménykedik, hogy a színház egyszer felvirágzik majd. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét. Öt versenyző akad, aki kiemelkedőnek bizonyul: egy simulékony természetű és hangú kisegér; egy félénk elefánt, aki kamaszos lámpaláztól szenved; egy lestrapált anya, aki 25 kismalacról gondoskodik; egy gorilla, aki szakítani akar családja bűnözői múltjával; és egy punk-rock tarajos sül, aki arrogáns pasijától szeretne megszabadulni. A versenytől mindannyian életük teljes átalakulását várják...
Egy farmon minden állatnak megvan a maga helye, de Babe, a kismalac nem találja a helyét a világban. Malacka helyett sokkal inkább lenne kutya. Amikor a régi otthonából Hoggett (James Cromwell) farmjára kerül, új barátokat szerez, és régi vágya is beteljesülni látszik, ugyanis Babe tehetség a juhterelésben, sikerül megtalálnia a hangot a birkákkal. Új gazdája be is nevezi Babe-et az év terelőversenyére.
Ronin - így hívták a középkori japánban azokat a szamurájokat, akik elárultak urukat, és szent esküjük ellenére szembefordultak vele. Franciaországban, Párizs egy eldugott kocsmájában hat egykori titkosügynök gyűlik össze, hogy megkapják életük legveszélyesebb megbízatását. Ezúttal nem a hűség hajtja őket, de nem is a becsület, csupán a pénz. Számkivetett roninként vállalkoznak egy szigorúan őrzött táska megszerzésére, amit egy titokzatos megbízó akar magának.
Jerry Lundegaard (William H. Macey) született vesztes, de most szeretne ezen változtatni. Nagyratörő terveihez azonban pénz kell, és mivel apósát hiába kérlelte, úgy dönt, megzsarolja a férfit, és két fura alakkal elraboltatja feleségét. A terv szerint ők majd váltságdíjat követelnek apósától, és a kapott pénzen megosztoznak, ezzel pedig mindenki jól jár. Az emberrablók azonban véletlenül megölik a túszukat, és a teljes terv felborul. Ráadásul a helyi seriff (Frances McDormand) is nyomozni kezd a hulla miatt.
Schmidt és Jenko épp csak kikerültek a rendőrakadémiáról, máris komoly feladatot kapnak: le kell leplezniük egy veszélyes kábítószer-kereskedő bandát. Tehetségükben ugyan sokan kételkednek, ők azonban mindent megtesznek a siker érdekében. Beépülnek egy gimnázium diákjai közé, a beilleszkedés azonban nem várt bonyodalmakat tartogat.
Hawk, a kamionsofőr, életének legnagyobb tévedését próbálja jóvátenni: 10 éve nem látott fiával, Michaellel szeretné rendbe hozni kapcsolatát. Hawk sorban nyeri a díjakat a szkander bajnokságokon. Így igyekszik elnyerni Michael elismerését és szeretetét. A fiú, akit egész életében apja ellen neveltek nagyszülei, lassan rádöbben: szüksége van apjára.
Rocky immár nem a dicsőségre és a győzelemre hajt. Új küzdelmében a bosszúvágy vezérli. Mentorával és jó barátjával, Apollo Creeddel a Szovjetunió legyőzhetetlen ökölvívója, Ivan Drago halálos ütései végeztek. Az Olasz Csődör úgy dönt, hazai pályán mérkőzik meg Dragóval. Ebben a küzdelmében azonban nem csak barátja emlékéért száll ringbe, hanem nemzete, és a szabad világ nevében is.
A John le Carré regényéből készült minisorozat főhőse Jonathan Pine, az egykori brit kommandós, aki jelenleg egy európai hotel éjszakai portása, akit megbíznak a Richard Onslow Roper, nemzetközi fegyverkereskedő szervezetébe való beépülésre. Örömmel tesz eleget a kérésnek, hiszen egykori szerelmét Roper ölte meg.
A nem túl távoli jövőben alapjaiban rendeződött át az élet: az idő lett az új pénznem, s azé az élet, akié a fizetőeszköz. A gazdagok 25 évesek maradnak, a szegényeknek minden perc drága kincs. Az elkülönülő világok fiatalokra és öregekre oszlanak, a semmitevőkre és a gettóba szorultakra. Az idő teltét karóra mutatja, s ha összeérinti két ember a csuklóját, adhatja-veheti az időt. Amikor itt a vég, egyszerűen megáll a szív. Egy gettóbeli férfi váratlanul rengeteg időt kap egy milliomostól, de gyilkossággal vádolják, és menekülésre kényszerül. Egy gazdag lányt ejt túszul, akivel egymásba szeretnek, a hajszájuk pedig az egész rendszert felforgató irányba tart.
John Constantine (Keanu Reeves), a természetfeletti ügyekre specializálódott, magát a poklot is megjárt magánnyomozó egy napon minden korábbinál nehezebb ügybe botlik. Legújabb megbízója, egy rendőrnő nem hisz a túlvilágban, azonban bármilyen árat hajlandó megfizetni azért, hogy megtalálja ikertestvére gyilkosát.