Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 6470  | 

Legjobb filmek a Netflixen

1975-ben, amikor Amerika társadalmi és politikai felfordulással szembesült, a filmkészítők a káoszt művészetbe alakították. Ez a dokumentumfilm azt vizsgálja, hogyan hozott létre egy viharos korszak olyan ikonikus filmeket, mint a „Taxisofőr”, a „Száll a kakukk fészkére” és a „Hálózat”. 

David Letterman ebben az évadban is sztárokkal, világhírű vendégekkel beszélget.

A Miamiban forgatott különkiadásában Hernández humorosan mesél első generációs amerikai neveltetéséről, helyi közönség előtt.

Lily (Blake Lively) új fejezetet kezdett az életében. A fájdalmas emlékekkel és kihívásokkal teli gyermekkora ellenére sikerült felülemelkednie a múltján, Bostonba költözött, és boldog új életet épített fel. Régóta dédelgetett álma, egy saját üzlet beindítása most már elérhető közelségbe került. Örömét tetézi, hogy megismerkedik egy csodálatos férfival, aki kedves, jóképű és gondoskodó, és természetesen beleszeret. A boldogság azonban múlandó. Lily hamarosan azzal kényetelen szembesülni, hogy a múltja rabul ejtette, és megismétli ugyanazokat a hibákat, amelyek elől egykor menekült. Küzd a szabadulásért, nehéz helyzeteken keresztül. Szerencsére újra felbukkan egy régi barátja, aki talán segíthet neki. A legnehezebb döntést azonban egyedül neki kell meghoznia. A világszenzációnak számító, lebilincselő regényből megjelenésekor azonnal filmet is forgattak. Az érzelmes, felkavaró és fordulatokkal teli film igazán figyelemre méltó, ami nagyrészt Blake Lively felejthetetlen alakításának köszönhető.

Simon és Meret volt kémek megpróbálják megmenteni a házasságukat, miközben bérgyilkosok, orosz ügynökök, a BND, volt szeretők és régi ellenségek elől menekülnek.

Minden kisgyermek tudja, hogy a karácsonyi szünidõ az izgalmas kalandok és a csodálatos meglepetések ideje. A hatéves Susan Walker azonban már azt is tudja, hogy csodák nincsenek, az ajándékokat nem a Mikulás hozza és az õ gyermekien praktikus világában mindenre van ésszerû magyarázat. Így az idei Karácsony sem tartogat számára különösebb meglepetést. Vagy mégis? Vajon egy áruházi játék Mikulás képes fenekestül felforgatni Susan elképzelését a világról? Igen. Mert csodák márpedig vannak...

Harry Styles először adja elő új albumát, a "Kiss All The Time. Disco, Occasionally"-t egy különleges, egyszeri manchesteri koncerten, amelyet március 6-án vettek fel.

Dump Matsumoto, egy profi birkózó, aki kultikus népszerűségével a női profi birkózás boomját indította el, és az 1980-as években viharszerűen meghódította Japánt.

Nagy téttel rendelkező kvízműsor, amelyben csapatok mérik össze erejüket a popkultúra ismeretéről. A zenétől a filmekig mindent magában foglaló kérdésekben a játékosok a díjakért és a dicsőségért versenyeznek. A generációkon átívelő szakértelem kulcsfontosságú a győzelemhez.

A csapatot bezárták egy bankba, és már több mint 100 órája ott rostokolnak. Megmentették Liszabont, viszont elvesztették egy társukat. A professzort elkapta a Sierra, és fogalma sincs, hogyan meneküljön a szorult helyzetből. Amikor a dolgok kezdenének jobbra fordulni, feltűnik a hadsereg, ami a legveszélyesebb ellenfél, amivel eddig szembenéztek. A legnagyobb rablás a végéhez közeledik, és nyílt háborúba torkollhat.

Joshua és Benny Safdie izgalmas bűnügyi thrillere egy New York-i ékszerész, Howard Ratner  (Adam Sandler) kockázatos manőveréről szól. A férfi folyton azt lesi, honnan szakíthat nagyot, s végre eljön a várva várt alkalom, amely megoldást kínálhat számos problémájára. Élete nagy lehetősége azonban veszélybe sodorja a megélhetését és a családját is.

Aldovia lakói igazán emlékezetes karácsonynak néznek elébe, hamarosan ugyanis megérkezik a királyi baba. Amber és Richard egy távoli királyságból érkező uralkodópárt lát vendégül, akik azért jöttek, hogy megújítsák a fegyverszünetet. A szerződésnek azonban nyoma veszik, ezért veszélybe kerül a béke, ráadásul  és egy ősi átok is fenyegeti a családot. 

Egy négy csillagos tábornokot azzal bíznak meg, hogy állítsa fel az Egyesült Államok katonaságának legújabb hivatalát, az Űrhadosztályt. A férfi külön tudósokkal az oldalán belevág a történelmi feladatba! Az Űrhadosztály egy fergeteges humorú munkahelyi vígjáték-sorozat a kultikus A hivatal alkotóitól olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint John Malkovich, Steve Carell, Lisa Kudrow, Jane Lynch, Fred Willard és Ben Schwartz. A széria május 29-től magyar nyelven is csak a Netflix műsorán!

A modern kori indiai zsaruknak fel kell venniük a harcot az évszázados brit hadsereg zombi tisztjeivel.  Patrick Graham Az élőhalottak serege című horrorsorozata május 24-től csak a Netflixen.

Enola Holmes (Sherloch Holmes tizenéves húga) édesanyja eltűnik, és mivel most nem számíthat bátyja segítségére, egyedül kezd nyomozásba. Egy hatalmas politikai összeesküvésre bukkan, melynek középpontjában egy rejtélyes, fiatal Lord áll. Minél többet tud meg, annál veszélyesebbé válik a helyzet, Enola nem adja fel, míg az ügy végére nem jár.

Amikor az előkelő család feje meghal, az örökösök között megkezdődik a harc, hogy ki vegye át az elhunyt imádott focicsapatát, a The Czervos of Nuevo Toledo-t.

Wael, az egykori utcagyerek Párizs külvárosában él, ahol kisebb stikliket követ el Monique-al, egy nyugdíjas hölggyel. 

Charlie, a küszködő DJ és örök agglegény kap még egy esélyt az élettől, amikor hirtelen az ő nyakába szakad egy híres barátja problémás kislánya. 

A dokumentumfilm Sam Cooke váratlan halálának rejtélyes körülményeit járja körül.

1992-ben a kamasz Sandi Tan és barátai elkészítik Szingapúr első független road-movieját, amit Sandi írt, és amiben ő játssza főszerepet is. Ebben segítséükre van egy karizmatikus amerikai, Georges Cardona - aki a forgatás után rejtélyes módon eltűnik az összes anyaggal. 

A sorozat középpontjában egy iőutazó áll, akit Rip Hunter néven ismernek. Hősünk egy ütős csapat felállításán dolgozik, amelybe szuperhősöket toboroz, különösebb válogatás nélkül. Céljuk, hogy megmetsék a Föld és a világ sorsát.

2008 végén lezártak egy erőművet Ohioban. 2014-ben egy kínai milliárdos vásárolta fel, és autóüveg gyártásba kezdett, ami 2016-ra 2000 munkahelyet jelent a környékbelieknek.

Egy fiatal vállalkozó egy hotelszobában ébred, szeretője holtteste mellett. Az ország egyik legjobb ügyvédjét fogadja fel a védelmére, és együtt próbálják meg kideríteni, mi is történet valójában.

A filmkészítő Brian Knappenberger egy nyolcéves kaliforniai kisfiú tragikus halálának körülményeit vizsgálja, valamint azt a kérdést feszegeti, miért nem kapott védelmet, miközben az anyja és annak élettársa rendszeresen bántalmazta.

Eljött az idő, hogy te is csatlakozz Borsszem Bheemhez, és együtt ünnepeljetek a színek fesztiválján. Kacagtató fellépések és közös festés vár.

Száz évvel a legendás Kirk kapitány és csapata előtt Jonathan Archer kapitány csillagközi felfedező útra indul az Enterprise NX-01 nevű űrhajóval és annak legénységével. Archer határozott és tettre kész kapitány, és kíváncsisága olyan helyekre sodorja, ahol korábban még egyetlen ember sem járt.

Ma
16:30
RTL+
Ma
16:30
RTL+

Brazília két meghatározó elnökének életútja és persze politikai törekvéseinek lebilincselő dokumentációja.

Két középiskolás jóbarátot évekkel később újra összehoz a sors New Yorkban.

A 4 éves Gregory meggyilkolása hatalmas döbbenetet váltott ki, a szülők pedig fáradhatatlanul harcoltak azért, hogy előkerüljön a gyilkos.

Kusuo és barátai visszatértek néhány újabb pszichés kalandhoz. Ha eddig nem voltak gondok, akkor most lesznek!