Az elmúlt évekre visszatekintve nem is lehet kérdéses, hogy a horror műfaja újra reneszánszát éli. Új listánkban most arra teszünk kísérletet, hogy összegyűjtsük az ezredfordulót követő legjobb horrorokat!
A mozikban egymást érik a rebootok (Chucky), a könyvadaptációk (Az, Kedvencek temetője), horror franchise-ok (Démonok között) épülnek és természetesen időnként egy-egy kimondottan eredeti produkció is beesik (Vonat Busanba, Örökség). Legyen szó zombifilmről, kínzásos vagy démonos horrorról, úgy látszik, hogy a filmesek képzelőereje kifogyhatatlan, a múlt pedig bőven tartogat klasszikusokat, melyek kifogyhatatlan inspirációt jelenhetnek a rendezők újabb generációinak.
Természetesen az alapvető információk mellett minden esetben feltüntettük az előzetest is, de azt is megtudhatod, hogy épp melyik itthonról is elérhető streaming szolgáltató kínálatában tudod megnézni az adott filmet.
Listánkban tehát ezúttal az utóbbi évek legjobb horrorfilmjeiből válogattunk, beleértve azokat a zsánerfilmeket is, melyek a thrillerek vagy épp a vígjátékok jegyeit viselik magukon. A listát a hazai nézők értékelései alapján állítottuk össze. Görgess a több mint 50 remek modern horrorért! Neked melyik a kedvenced?
59 A nappali boszorkány (2016)
(3)
Max
A film története szerint Eliska és lánya új életet kezdenek egy elhagyatott házban, miközben "apa éppen üzleti úton van," vagy legalábbis Eliska állítása szerint. Amikor fény... több»
Szereplők: Anna Geislerová, Daniela Kolářová, Karolína Lipowská, Zdenek Mucha, Jirí Strébl
48 Örökké Nina (2015)
(4)
dráma | erotikus | horror | romantikus | vígjáték
Holly szereti Robot, és megpróbál enyhíteni a gyászán, még ha ez azt is jelenti, hogy versengenie kell annak halott barátnőjével, Ninával, aki minden egyes alkalommal visszatér,... több»
Szereplők: Cian Barry, Abigail Hardingham, Mandeep Dhillon, Katharine Bennett-Fox, Barry Castagnola
30 Pontypool - A zombik városa (2008)
(7) (9)
Pontypool egy álmos kis kanadai város, ahol soha semmi rendkívüli nem történik. Egy hideg napon azonban a békés emberek megvadulnak és egymásra támadnak. A katonaság lezárja a... több»
Szereplők: Lisa Houle, Rick Roberts, Daniel Fathers, Georgina Reilly, Stephen McHattie
49 Slow Creep (2015)
Otter alig várja, hogy testvérével megnézhesse a legmenőbb horrorfilmet, azt azonban nem is sejti, hogy egy sötét árnyék követi őt. több»
Szereplők: Jacques Colimon, Nya Garner, Tyrell White, Amanda Haiker, Rockie Juarez
65 The Loved Ones (2009)
(3)
Brent (Xavier Samuel – Alkonyat Napfogyatkozás) máig nem tudta túltenni magát az autóbaleseten, melyben apja életét vesztette, a baleseten, melyért egyedül ő a felelős. Egyetlen... több»
Szereplők: Xavier Samuel, Jessica McNamee, Robin McLeavy, John Brumpton, Richard Wilson
66 The Love Witch (2016)
(1)
horror | romantikus | thriller | vígjáték
A modern idők boszorkánya varázslatait arra használja, hogy férfiakat csavarjon az ujjai köré , ám mágiájának szörnyű ára van, amit az áldozatoknak kell megfizetniük. A film... több»
Szereplők: Samantha Robinson, Gian Keys, Laura Waddell, Jeff Parise, Jared Sanford
66 Engedj be! (2010)
(9) (25)
dráma | fantasy | horror | misztikus | thriller
Owennek sok nehézséget kell kiállnia az iskolában, ahol folyamatosan bántják, gúnyolják. Egyik este megismerkedik egy rejtélyes kislánnyal, akiről hamarosan kiderül, semmiben sem... több»
Szereplők: Chloë Grace Moretz, Richard Jenkins, Dylan Minnette, Ronald Reagan, Cara Buono
65 Southbound (2015)
(5)
A Southbound című thrillerben öt fiatal élete legnyomasztóbb rémálma válik valóra, amikor az éjszaka folyamán autójukkal egy elhagyatott sivatagi útszakaszon haladnak át...
Szereplők: Larry Fessenden, Kate Beahan, Hannah Marks, Dana Gould, Matt Bettinelli-Olpin
72 Gyerekjáték (2019)
(13) (15)
A Kaslan Corporation Buddi babái igazi játszótársai lehetnek kis tulajdonosaiknak. Nagyszerű megfigyelők, gyorsan tanulnak, remekül kiegészítik a gyártó cég egyéb termékeit.... több»
Szereplők: Mark Hamill, Aubrey Plaza, Tim Matheson, Brian Tyree Henry, Gabriel Bateman
73 Nyers (2016)
(13) (12)
Miután egy vegetáriánus fiatal lány részt vesz egy iskolai húszabáló véres rituálén, az új íz iránti mohóság egyre inkább eluralkodik rajta... több»
Szereplők: Laurent Lucas, Bouli Lanners, Ella Rumpf, Rabah Nait Oufella, Sophie Breyer
65 Halállista (2011)
(5) (4)
dráma | horror | krimi | thriller
Nyolc hónappal utolsó megbízása után egy bérgyilkos ismét elvállal egy munkát két társával. De az egyszerűnek induló feladat egyre bizarrabbá és nyugtalanítóbbá válik,... több»
Szereplők: Michael Smiley, Alice Lowe, Neil Maskell, MyAnna Buring, Ben Crompton
69 Valami követ (2014)
(64) (15)
Cinego
Egy tizenkilenc éves lány számára az ősznek az iskoláról, a fiúkról és a hétvégi szórakozásról kéne szólnia, de Jayt egy látszólag ártatlan szexuális aktus után... több»
Szereplők: Maika Monroe, Jake Weary, Keir Gilchrist, Daniel Zovatto, Lili Sepe
77 Slither - Féltél már nevetve? (2006)
(6) (16)
Nem messze valamitől, ami leginkább egy meteor maradványaira emlékeztet, Grant (Michael Rooker) és Brenda (Elizabeth Banks) nyálkás és visszataszító "valamibe" botlik. Egyszer csak... több»
Szereplők: Elizabeth Banks, Nathan Fillion, Michael Rooker, Jenna Fischer, Rob Zombie
68 A barlang (2005)
(28) (21)
Hat barátnő, hogy társukat felvidítsák egy tragikus baleset után, amelyben elvesztette családját, vakációra indul a hegyekbe. A kalandtúra során egy barlangban ragadnak, amiről... több»
Szereplők: Craig Conway, Shauna Macdonald, Alex Reid, MyAnna Buring, Nora-Jane Noone
72 Ideglelés (1999)
(47) (30)
1994-ben egy októberi napon három egyetemista elhatározza, hogy filmet készítenek a hírhedt Blair-i boszrokányról, azonban nyom nélkül eltűnnek az erdőben. A kézkikamerájuk egy... több»
Szereplők: Heather Donahue, Joshua Leonard, Michael C. Williams, Bob Griffin, Sandra Sánchez
67 Freaky (2020)
(15) (5)
Telekom TVGO
Testcserés horrorral jelentkezik az utóbbi évek legnagyobb horrorsikereit szállító Blumhouse, melynek főhőse egy kamaszlány, aki testet cserél egy kegyetlen gyilkossal. Millie... több»
Szereplők: Vince Vaughn, Kathryn Newton, Alan Ruck, Dana Drori, Uriah Shelton
71 Idegen arcok (2011)
(8) (6)
akció | sci-fi | thriller | vígjáték
London egyik szegény negyedét földönkívüli szörnyetegek támadják meg, akik ellen csak egy utcagyerekekből álló banda tudja felvenni a harcot. Miközben a vagány tinédzserek az... több»
Szereplők: John Boyega, Nick Frost, Luke Treadaway, Jodie Whittaker, Franz Drameh
76 Ház az erdő mélyén (2012)
(51) (11)
Cinego
Öt egyetemista srác úgy dönt, hogy egy vidéki házikóban tombolják ki magukat egy hétvége erejéig. Az éjszaka azonban egy rémálommá válik, amikor félelmetes természetfeletti... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Chris Hemsworth, Bradley Whitford, Richard Jenkins, Amy Acker
64 Éjjel érkezik (2017)
(13) (8)
horror | misztikus | sci-fi | thriller
Egy házaspár és fiuk befogad egy rászoruló családot. Ezt követően a házat egy természetfeletti erő kezdi terrorizálni. A két család próbál minél jobb viszonyt fenntartani,... több»
Szereplők: Joel Edgerton, Riley Keough, Carmen Ejogo, Christopher Abbott, Kelvin Harrison
70 Kiéhezettek (2016)
(36) (7)
dráma | horror | sci-fi | thriller
A történet a közeli jövőben játszódik, amikor az emberiséget kis híján kiirtotta egy mutálódott gombás fertőzés, mely megsemmisíti a szabad akaratot, és az áldozatokat... több»
Szereplők: Glenn Close, Gemma Arterton, Paddy Considine, Daniel Eghan, Anamaria Marinca
76 Ördöggerinc (2001)
(8) (3)
1939, Spanyolország: a véres polgárháború végén Franco tábornok fasiszta csapatai felszámolják a maradék köztársasági erőket. A tízéves Carlost (Fernando Tielve), egy... több»
Szereplők: Eduardo Noriega, Federico Luppi, Marisa Paredes, Andreas Muñoz, Fernando Tielve
64 Farkasnász (2016)
dráma | horror | krimi | thriller
Vicki Maloney-t hirtelen az utcáról rabolja el egy furcsa pár, akik egy kissé zavartnak tűnnek. A lány hamar rádöbben, ha meg akar menekülni fogvatartóitól, akkor éket kell... több»
Szereplők: Emma Booth, Harrison Gilbertson, Susie Porter, Ashleigh Cummings, Stephen Curry
69 A Babadook (2014)
(23) (16)
Hét év telt el a baleset óta, amelyben Amelia elveszítette a férjét, és amely során éppen a szülészetre tartottak, hogy világra az asszony világra hozza első közös... több»
Szereplők: Essie Davis, Hayley McElhinney, Barbara West, Benjamin Winspear, Chloe Hurn
72 A zátony (2016)
(68) (27)
A zátony című minimalista thrillerben egy gyászoló fiatal nő úszni indul az óceánban. Azonban a könnyed úszkálás rémálommá változik, mikor egy cápa tűnik fel a... több»
Szereplők: Blake Lively, Óscar Jaenada, Brett Cullen, Angelo Josue Lozano Corzo, Joseph Salas
76 You're Next (2011)
(9) (8)
Crispian és Erin, a barátnője, útnak indulnak, hogy megünnepeljék a szülei házassági évfordulóját, és azt tervezik, hogy a hétvégét a családjukkal töltik. A békés... több»
Szereplők: Amy Seimetz, Barbara Crampton, Larry Fessenden, Kate Lyn Sheil, Sharni Vinson
74 Pokolba taszítva (2009)
(26) (20)
Christine Brown (Alison Lohman) adóügyintéző. A súlyosan eladósodott Mrs. Ganush (Lorna Raver) haladékot szeretne kérni a házára felvett hitel törlesztésére. Christine, hogy... több»
Szereplők: Octavia Spencer, Justin Long, Adriana Barraza, David Paymer, Alison Lohman
74 Hang nélkül (2018)
(92) (36)
Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Ismert világunkat rejtélyes és vérszomjas idegen lények szállták meg, amelyek a legkisebb neszre is felfigyelnek, így csapva le áldozatukra. Egy leleményes családnak azonban úgy... több»
Szereplők: Emily Blunt, John Krasinski, Noah Jupe, Millicent Simmonds, Cade Woodward
77 Halloween (2018)
(33) (16)
Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen... több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Judy Greer, Will Patton, Haluk Bilginer, Jefferson Hall
75 A meghívás (2015)
(24) (1)
dráma | horror | misztikus | thriller
Will és Eden egykoron boldog párt alkottak. Miután egy tragédia elragadta tőlük fiukat, Eden eltűnt. Két évvel később a nő felbukkan a semmiből új férjével. De mintha már... több»
Szereplők: Logan Marshall-Green, Michiel Huisman, Tammy Blanchard, Toby Huss, John Carroll Lynch
75 Két nővér (2003)
(11) (10)
Két nővér, Su-mi és Su-yeon elmegyógyintézetből térnek haza. Rögtön világossá válik, hogy valami nincs rendjén. Természetfeletti erők nehezítik a két lány... több»
64 Csadoros vérszívó (2014)
(4) (2)
Az iráni vámpír-western egy szellemvárosban, Bad City-ben játszódik, ahol egy magányos vámpír lesi áldozatait a város szerencsétlenjei között...
Szereplők: Mozhan Marnò, Dominic Rains, Pej Vahdat, Sheila Vand, Arash Marandi
77 Kinek a háza? (2020)
(6)
Egy fiatal párnak sikerül elmenekülni Dél-Szudán háborús övezetéből, hogy egy angliai kisvárosban új életet kezdhessenek. Ez az új élet azonban nem sok jóval kecsegtet,... több»
75 Parajelenségek (2007)
(19) (23)
A fiatal pár, Katie és Micah beköltöznek új San Diegó-i otthonukba. Katie, aki hisz a természetfeletti jelenségekben, szokatlan eseményekre lesz figyelmes, de Micah ostobaságnak... több»
Szereplők: Katie Featherston, Micah Sloat, Mark Fredrichs, Amber Armstrong, Ashley Palmer
78 Az ördög háza (2009)
(5) (3)
Az egyetemista Samanthának pénzre van szüksége, hogy kibérelhesse első albérletét. Így jelentkezik az Ulman házaspár hirdetésére, akik bébiszittert keresnek. Csak a helyszínen... több»
68 Zöld szoba (2015)
(21)
Egy punk zenekar tagjai egy brutális bűncselekmény tanúi lesznek. Mivel ők az egyedüli szemtanúk, a bűntettet elkövető neonácik célpontjaivá válnak, akik minden terhelő... több»
Szereplők: Patrick Stewart, Anton Yelchin, Imogen Poots, Mark Webber, Alia Shawkat
77 A láthatatlan ember (2020)
(55) (12)
horror | misztikus | sci-fi | thriller
Max | Telekom TVGO
Amikor Cecilia Kass (Elizabeth Moss) rájön, hogy a férfival, akivel kapcsolatban él, nincs minden rendben, már késő a szakításhoz. Megunva párja zsarnokoskodó, agresszív... több»
Szereplők: Elisabeth Moss, Oliver Jackson-Cohen, Storm Reid, Aldis Hodge, Harriet Dyer
78 Cloverfield Lane 10. (2016)
(67) (12)
dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller
A 10 Cloverfield Lane című sci-fiben egy fiatal lány egy nap egy idegen férfi lakásában tér magához, egy autóbalesetet követően. A férfi azt állítja, hogy megmentette az... több»
Szereplők: Bradley Cooper, John Goodman, Mary Elizabeth Winstead, John Gallagher Jr., Suzanne Cryer
78 Adsz vagy kapsz (2007)
(15) (10)
Október 31-e, Halloween a boszorkányok és szellemek ünnepe. A felnőttek töklámpásokat faragnak, a gyerekek maskarába öltözve járják a házakat és azt mondogatják: Adsz vagy... több»
Szereplők: Anna Paquin, Brian Cox, Richard Harmon, Lauren Lee Smith, Leslie Bibb
77 Ne nézz vissza! (1973)
(5) (8)
John és Laura Baxter Velencében élnek és dolgoznak. Megpróbálják túltenni magukat kislányuk tragikus halálán. Két spiritiszta vénkisasszony felajánlja, hogy segítenek nekik... több»
Szereplők: Donald Sutherland, Julie Christie, Hilary Mason, Leopoldo Trieste, Clelia Matania
78 Az (2017)
(109) (54)
Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek. Csupán megcsonkított testrészek és szervek maradnak utánuk. Derry gyászol, azután elfeledkezik a tragédiáról, csak hét gyerek... több»
Szereplők: Jaeden Martell, Bill Skarsgård, Finn Wolfhard, Jack Grazer, Javier Botet
81 A köd (2007)
(55) (17)
David Crayton (Thomas Jane) és családja egy átlagos amerikai kisvárosban lakik, ahol egyik éjszaka egy hatalmas vihar kicsavarja a kert fáit, betöri a ház galériáját, és... több»
Szereplők: Thomas Jane, Melissa McBride, Andre Braugher, Marcia Gay Harden, Toby Jones
84 Haláli hullák hajnala (2004)
(46) (16)
Shaun a Winchester Pubban múlatja az idejét, az élete kész csőd, az anyjával folyamatosan veszekednek, a barátnőjét is elhanyagolja. Amikor Liz szakít vele, Shaun elhatározza,... több»
68 Démonok között 3 - Az ördög kényszerített (2021)
(27) (11)
Telekom TVGO
Egy hátborzongató történet egy nem e világi gonoszról, mely még a sokat látott és tapasztalt, paranormális ügyek felderítésével foglalkozó házaspárt, Ed és Lorraine Warrent... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, John Noble, Ingrid Bisu, Steve Coulter
73 A félelem utcája 2. rész: 1978 (2021)
(14) (6)
Netflix
Egy rejtélyes haláleset rázza meg a ohiói Shadyside városka lakóit. Senki sem érzi magá biztonságban, hiszen a gyilkos köztük járhat. A Fear Street R.L. Stine könyvsorozatának... több»
Szereplők: Sadie Sink, Gillian Jacobs, Matthew Zuk, Ryan Simpkins, Emily Brobst
80 28 nappal később (2002)
(39) (10)
dráma | horror | sci-fi | thriller
28 napi kóma után Jim (Cillian Murphy) egy üres kórházban ébred. A kongó folyosókról kiérve egy néptelen, kihalt városban találja magát. Az utcákon sehol senki. A rémült és... több»
Szereplők: Cillian Murphy, Brendan Gleeson, Naomie Harris, Christopher Eccleston, Luke Mably
76 Ne hallgass rájuk! (2020)
(12) (3)
Daniel és Sara egy kisvárosba költöznek, hogy új életet kezdjenek, új otthonuk azonban különös titkot rejteget. A helyiek úgy tudják, hogy hangokat hallani odabent, amire... több»
Szereplők: Javier Botet, Ana Fernández, Ramón Barea, Rodolfo Sancho, Nerea Barros
79 Fuss (2020)
(32) (6)
Telekom TVGO
Úgy tartják, hogy egy anya szeretete mindennél erősebb kötelék, de Chloe számára ez a legkevésbé sem megnyugtató. Sőt, éppen ez jelenti számára a legnagyobb fenyegetést. Van... több»
Szereplők: Sarah Paulson, Tony Revolori, Kiera Allen, Erik Athavale, Pat Healy
79 [Rec] (2007)
(42) (16)
horror | katasztrófafilm | misztikus | thriller
Egy merész riporter (Manuela Velasco), és hasonlóan bátor operatőre a legújabb valóságshow elkészítésén dolgozik. Feladatuk, hogy kövessék a tűzoltókat, és filmre vegyék... több»
Szereplők: Javier Botet, Manuela Velasco, Ferran Terraza, Claudia Silva, Jorge-Yamam Serrano
78 Engedj be! (2008)
(34) (8)
dráma | horror | romantikus
Max
A 12 éves Oskar Eriksson (Kåre Hedebrant) magányos gyerek, aki Stockholm külvárosában tengeti napjait valamikor az 1980-as évek elején. Élete csendes, igyekszik elkerülni az... több»
Szereplők: Kåre Hedebrant, Lina Leandersson, Per Ragnar, Henrik Dahl, Karin Bergquist
84 Trancsírák (2010)
(29) (11)
Egy csapat fiatal elutazik hétvégére a tó mellé. Rájönnek, hogy nem messze tőlük két furcsa külsejű, szakadt fickó is tanyázik, akik leginkább sorozatgyilkosnak tűnnek a... több»
79 Árvaház (2007)
(26) (12)
dráma | horror | misztikus | thriller
Laura harminc év múltán tér vissza az árvaházba, ahol egykor nevelkedett. Azzal a céllal érkezik meg családjával együtt, hogy felújítsa a régi, elhanyagolt épületet, amely a... több»
Szereplők: Geraldine Chaplin, Belén Rueda, Mabel Rivera, Roger Príncep, Montserrat Carulla
81 Vaksötét (2016)
(103) (18)
A történet szerint tinédzserek egy csoportja abban a hiszemben tör be egy vak háborús veterán házába, hogy véghezvihetik a tökéletes, jó anyagi kilátásokkal kecsegtető... több»
Szereplők: Törőcsik Franciska, Jane Levy, Stephen Lang, Dylan Minnette, Daniel Zovatto
80 Vonat Busanba: Zombi expressz (2016)
(44) (19)
akció | horror | katasztrófafilm | thriller
Cinego | Telekom TVGO | TV-ben (Film Mánia, csütörtök 01:33)
Seok-Woo nem egy mintaapa. Elhanyagolja a lányát, csak a munkájával foglalkozik, és ügyet sem vet szeretteire. Többek között ezért is vált el tőle a felesége. Hogy legalább... több»
81 Tűnj el! (2017)
(70) (23)
horror | misztikus | szatíra | thriller
Most, hogy Chris (Daniel Kaluuya, Sicario – A bérgyilkos) és a barátnője, Rose (Allison Williams, Csajok) elértek a kapcsolatukban ahhoz a ponthoz, hogy megismerjék egymás... több»
Szereplők: Bradley Whitford, Catherine Keener, Jordan Peele, Daniel Kaluuya, Keegan-Michael Key
76 Hang nélkül 2 (2020)
(32) (11)
dráma | horror | sci-fi | thriller
Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Senki sem tudja, honnan jöttek, de amint megszállták a bolygót, egyből a tápláléklánc tetejére kerültek. Minden apró kis neszre reagálnak, és azonnal megsemmisítik a... több»
Szereplők: Emily Blunt, Cillian Murphy, John Krasinski, Djimon Hounsou, Noah Jupe
82 Gyilkos kilátások (2008)
(45) (6)
TV-ben (M2, csütörtök 01:33)
Egy fiatal pár, Jenny (Kelly Reilly) és Steve (Michael Fassbender) elhatározzák, hogy a hétvégét mindentől távol, kettesben töltik az Eden-tónál. Steve szeretné megkérni Jenny... több»
Szereplők: Michael Fassbender, Jack O'Connell, Kelly Reilly, Thomas Turgoose, James Burrows
84 Kokszongi sirató (2016)
(11) (2)
Egy idegen érkezése után nem sokkal rejtélyes betegség söpör át a kis falu lakóin. Egy rendőrnek hamarosan személyes üggyé válik a dolog, mikor a kislánya is megbetegedik, és... több»
Szereplők: Jun Kunimura, Jeong-min Hwang, Mi-nam Jeong, Yong-nyeo Lee, Do Won Kwak
84 Zombieland (2009)
(82) (20)
horror | kaland | road movie | sci-fi | vígjáték
Max
Columbus és Tallahassee egymás szöges ellentétei, mégis együttes erővel próbálják túlélni az egész világot ellepő zobmi hordák támadásait. Útjuk során megismerkednek két... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Emma Stone, Bill Murray, Jesse Eisenberg, Amber Heard
83 Démonok között 2. (2016)
(60) (23)
A paranormális jelenségek feltárásával foglalkozó Ed és Lorraine Warren ezúttal Angliában próbál pontot tenni egy megmagyarázhatatlannak tűnő ügy végére. Egy egyedülálló... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, Javier Botet, Franka Potente, Bonnie Aarons
84 Szomjúság (2009)
(5) (3)
dráma | horror | romantikus
Egy félresikerült kísérlet következtében egy papból vámpír válik.
87 Démonok között (2013)
(129) (15)
Netflix | TV-ben (RTL, csütörtök 01:33)
Ed és Lorraine Warren feljegyzéseiből ismert annak a családnak a története, akik egy világtól elzárt, tanyasi házban éltek, és egyre félelmetesebb paranormális eseményeknek... több»
86 Under the Shadow (2016)
(4)
dráma | háborús | horror | thriller
Anya és lánya a lázadás után fellépő nehézségekkel igyekszik megbirkózni a nyolcvanas évek Teheránjában, amikor otthonukat egy titkos gonosz erő szállja meg. több»
Szereplők: Narges Rashidi, Avin Manshadi, Bobby Naderi, Arash Marandi, Aram Ghasemy
87 Más világ (2001)
(56) (7)
TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)
Grace (Nicole Kidman) férje nem tért vissza a második világháborúból, így a nő egyedül él két gyermekével, akik különös betegségben szenvednek – nem érheti őket... több»
Szereplők: Nicole Kidman, Fionnula Flanagan, Christopher Eccleston, Michelle Fairley, Elaine Cassidy