A Nightbitch Amy Adams mozija. Ő áll a történet középpontjában, ő viszi el a narratív feszültséget érdekes helyekre, és az ő színészi játéka emeli meg a film nem túl komplikált történetét. Az előzetes nagyjából elmondja a cselekményt, az anyaság elhallgatott oldalát ismerjük meg, enyhe szürrealitással fűszerezve.
Természetesen mindenki kicsit máshogy fog reagálni a történetre; akinek ismerősebb ez az élethelyzet, valószínűleg jobban bele fogja tudni élni magát a filmben felvetődő dilemmákba és érzésekbe. A rendező olykor elég szájbarágósan tolja elénk az átadni kívánt üzenetét, mégis a főszereplő játéka és a film tempója szépen eteti a történetet.
Amy Adams névtelen karaktere egyedül tölti mindennapjait hároméves, örökmozgó kisfiával. Férje a hét nagy részében utazik munkája miatt, így csak pár éjszakát tölt otthon. Főszereplőnk tipikus anyukás programokat csinál nap mint nap, ugyanazt a reggelit süti, játszóterek között ingázik, gyerekeknek szóló éneklős előadásokra jár, folyamatosan játszik, és megpróbálja időben ágyba tenni kisfiát.
A film első fele szinte csak erről szól, Amy Adams karaktere pedig felőrlődik a mindennapi terhek alatt, érzi, hogy régi művészi karrierje felszívódik, hogy egyre unalmasabbá válik az egyedül töltött élete, és egyre mélyebbre csúszik a kilátástalanságba.
Ezek az érzések a filmben fizikailag is manifesztálódnak, a nő mindenféle álomjelenetek közben egy domináns, életerővel teli kutyává változik, és ebben a formában önfeledten rohangál a kertekben. Éjszakai metaforikus kalandjai a valóságba is átcsúsznak, először csak kisállatokat, majd a macskájukat is megöli, öntudatlanul. Férje – bár érzékeli, hogy valami nincs rendjén – nagyrészt fel sem fogja ezt a változást.
Főszereplőnkben ezalatt folyamatosan nő a feszültség, a felgyülemlett frusztráció végül több kirohanásba torkollik, melyekben Amy Adams remekül láttatja, miért ő az egyik legjobb kortárs színésznő. Számos szálat dob be a film: bár eleinte nem akar a többi anyukával közösködni, mégis azok mágnesként vonzódnak hozzá.
Itt derül ki, hogy mindegyik anyuka ugyanazt a maszkot viseli, csak legtöbbjükben nem volt meg az az erő, ami főszereplőnkben, hogy kimondja, hogy anyukának lenni nem mindig fenékig tejfel. Egy ponton találkozik régi iskolatársaival, ám az anyaság miatt úgy érzi, élete nem elég érdekes, hogy ebbe a csoportba tartozzon.
Dúró Dóra nyilván ledarálná a filmet, mondván, hogy az besározza az anyaság szentségét, de ennél mélyebb a történet itt. A narratíva inkább a társadalom által generált képet kritizálja, és az emiatt az anyaságot vakon magasztaló embereket célozza meg. A férj karakter remek példa erre, bár a filmben több ponton megpróbálja megérteni és támogatni feleségét, nem látja párja belső vívódásait és mindennapi nehézségeit, nem azért, mert nem akarja, egyszerűen csak nem látja a problémát.
Viszont a film itt jobban kibonthatta volna ezt a szereplőt, hogy ez a konfliktus ne legyen teljesen egyoldalú. A többi anyuka karakterének megnyílása talán a film érzelmi katarzisa, hisz itt válnak sablonos figurák valódi szereplőkké, és ez fontos eleme főszereplőnk karakterfejlődésének és útkeresésének is.
Az Éjszakai szuka története nem komplikált, mondhatni apróbb pillanatok gyűjteménye, mely egy kevésbé tárgyalt problémakört jár körül. A fantasztikus elemek minimálisan vannak csak jelen, mégis megvan benne az a humorfaktor, mely egyszerre emberközeli és valóságos.
Pár problémán, például a pénzügyi helyzeten kissé nagyvonalúan átsiklik a sztori, és főszereplőnk anyukájának életét mesélő visszaemlékezések nem mutattak elég újdonságot, a férj és feleség konfliktusa érdekesebb dilemma volt. A túl limitált narratíva miatt nem ez lesz Adams Oscar-filmje, és témaköre valószínűleg nem mindenkinek lesz érdekes.
