Elysia Kova

Nem volt rossz, de jó sem...
Most fejeztem be, és elég vegyes érzéseim maradtak utána. Nem volt rossz, egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, de az a tipikus sorozat, ami után nem ültem percekig a kanapén a plafont bámulva. A történet alapja kifejezetten érdekes, és időnként tényleg képes volt beszippantani. Voltak benne izgalmas részek, főleg amikor elkezdtek összeállni az apró mozaikdarabok, és rájöttem, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. Viszont néha picit vontatottnak éreztem — mintha túl sokáig tartogatta volna a sorozat a valódi feszültséget. A színészi játék korrekt volt: senki nem rontotta el, de nem is volt olyan alakítás, ami igazán emlékezetessé vált volna. Olyan „rendben van” kategória — működött... több»

Nem hittem volna, hogy ennyire jó...
Vannak sorozatok, amiket megnézel, élvezed... majd pár hét múlva már alig emlékszel rájuk, és vannak azok, amik ennek a konkrét ellentétei. Az Üdvözöl az Éden! nálam egyértelműen a második kategória volt. Tipikusan az a sorozat, amikor elindítasz egy részt, aztán azon kapod magad, hogy már eszedbe sem jut megállítani. Az alapsztori nagyon egyszerűnek indul: néhány fiatal kap egy titokzatos meghívást egy exkluzív bulira egy távoli szigetre. Az ígéret csábító — különleges élmény, új barátok, szabadság és boldogság. Csakhogy hamar kiderül, hogy ez a hely nem egy hétvégi fesztivál... hanem valami egészen más. És innen válik igazán érdekessé a sorozat. Ami különösen jól működik, az a hangulat. A ... több»

Örök klasszikus
Még kb. 16 éves voltam, amikor először láttam a Született feleségeket. Nem streaming, nem online… hanem DVD-n. A barátnőmnek az összes évad ki volt írva, és gyakorlatilag napokon át csüngtem a TV-n, várva: na, most vajon mi fog történni. Akkor még csak egy izgalmas, pletykás, néha vicces sorozatnak tűnt… de ma már teljesen mást látok benne. Azóta megszámlálhatatlan alkalommal újranéztem, és minden egyes alkalommal más tanulságot vettem észre benne. Nem csak egy könnyed dráma — hanem valójában életleckék gyűjteménye: barátságról, házasságról, családról, titkokról és arról, hogy minden tökéletesnek tűnő élet mögött mennyi küzdelem van. A Lila akác köz valójában nem egy idilli lakóutca, hanem e... több»

Borzalom! Nem a sorozat, hanem maga a sztori!!!
Az utóbbi napokban újra előkerült a Jeffrey Epstein-ügy, ezért újranéztem a sorozatot, és őszintén mondom: nehéz feldolgozni, hogy ilyen dolgok valóban megtörténhetnek emberekkel, gyerekekkel. Bizonyított létezése a tiszta gonoszságnak. A legijesztőbb talán nem is maga az ügy, hanem az érzés, hogy a világban vannak emberek, akik teljesen elveszítették az együttérzésüket. Én nem összeesküvéseket akarok terjeszteni, hanem emlékeztetni: a gyerekek védelme mindennél fontosabb. Több figyelemre, több felelősségre és több bátorságra van/lenne szükség. A rossz létezik — itt a bizonyíték. Többször utalnak a kiszivárgott e-mailekben kannibalizmusra, kisbabákra (amit nem is írok le, mert nem tudja az a... több»

Tudod, hogy igaz, mégsem akarod elhinni, hogy ez valóban megtörtént...
A Gyilkos csodaszer (Painkiller) tipikusan az a true crime minisorozat, ami után az ember csak ül pár percig a stáblista alatt, és próbálja feldolgozni, hogy ez tényleg megtörtént. Korábban rengeteg drogokról szóló filmben és sorozatban hallottam már az Oxy nevét, de fogalmam sem volt, milyen háttér áll mögötte, és hogyan indult el az egész. A sorozat nagyon jól bemutatja, hogy nem egy klasszikus „utcai drog” történetéről van szó, hanem egy orvosi köntösbe csomagolt, rendszerszintű tragédiáról. Kifejezetten erős volt, ahogy párhuzamosan látjuk a gyógyszercég működését, az orvosok manipulálását és a hétköznapi emberek teljes lecsúszását. A sorozat legnagyobb ereje szerintem az, hogy nem egyet... több»