/ vígjáték
Kenya Barris és családja luxusban éli az életét, de a siker és a gazdagság nem minden esetben simul bele a fekete identitásba, melyet amellett, hogy nem is tudnák, de eszük ágában sincs takargatni. A Rashida Jones és Kenya Barris főszereplésével forgatott nyolc epizódos fergeteges vígjáték sorozat, a #blackexcellence kizárólag a Netflix kínálatában érhető el április 17-től, magyar nyelven is.
Hét év telt el azóta, hogy a világ egy hatalmas gleccserré változott. A természeti katasztrófák sorozatát átvészelő kisebb tömeg a Snowpiercer nevű vonaton húzta meg magát, amely soha nem áll meg, örökmozgóként szeli át az egész bolygót. A 101 vasúti kocsin szigorú hierarchia uralkodik. Az elülső, elsőosztályú kocsik luxus életet garantálnak utasaiknak, akik az egykori társadalmi elit képviselői. A vonat hátuljában a szegényebb rétegek kaptak helyet, ám az ő helyzetüket tovább keseríti a helyhiány és az állandó éhezés. Nem csoda hát, hogy a hátsó kocsikban gyakoriak a zavargások. A Snowpiercer - A túlélők viadala bepillantást enged egy olyan világba, ahol a kizsákmányolás és zsarnokság tettekre sarkallja az embereket, és megpróbálnak megálljt parancsolni az igazságtalanságnak.
Az The Oppenheim Group Los Angeles egyik legelitebb ingatlanértékesítő vállalkozása. Az ott dolgozó csapat életét azonban teljesen felforgatja egy új ügynök érkezése.
Két gyerekkori barátnő alig várja, hogy együtt kezdhessék el a középiskola első évét, ám rövidesen azzal kell szembesülniük, hogy sokkal nehezebb beilleszkedni az új közegbe, mint ahogy azt várták, pedig ez lenne a legfontosabb.
A hetvenes évek New Yorkjának hangulatát áthatja a szervezett bűnözés, a város világszerte hírhedt klánok irányítása alatt áll. Az FBI nagy erőkkel ered a gengszterek nyomába, a legjobb ügynökök dolgoznak az öt legveszélyesebb család leleplezésén. Összehangolt és sikeres akciójukkal nemcsak az alvilág jól szervezett hálózatán sikerül rést ütniük, hanem egy klánháborúkkal, veszéllyel és rettegéssel teli időszakot is felszámolnak. A New York-i maffia fénykorának és hanyatlásának története a nagy sikerű Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra (2019) producereitől izgalmas időutazást ígér egy lassan feledésbe merülő korba.
Katherine Ryan, a kanadai komika a fiatalabb férfiakkal való randizási tapasztalatairól és a szokatlan párkapcsolatairól beszél.
A lehengerlő humorral és fellépői vénával megáldott Jim Norton a televízión keresztül is sugározza egyedi nézeteit a szerelemről, a romantikáról, a szexről és egyéb hétköznapi jelenségekről.
/ dokumentum | rövidfilm
Az intim és valósághű stílusban forgatott dokumentumfilm olyan egészségügyi dolgozók munkáját követi nyomon, akik az élet és a halál mezsgyéjén mozognak, hogy megváltoztassák a felfogásunkat mindkettőről egyaránt.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy neurotikus, naiv, zenében tehetséges muszlim lelkész legidősebb fia egy előre elrendezett házasság áldozatává válik, annak ellenére, hogy őrülten szerelmes egy ausztrál származású libanoni lányba.
Egy munkamániás lányt az oltárnál hagy faképnél vőlegénye. Nem akarja hagyni kárba veszi a nászutat, így magával viszi teljesítménykényszeres apját, aki annak idején azért hagyta el őket, mert a családja hátráltatta a karrierjét.
/ dráma | romantikus
A küszködő, de tehetséges fotós egy régi adventi naptárat örököl, ami megjósolja a jövőt. De vajon a szerelemhez vezető utat is megmutatja?
Az amerikaiak iraki megszállásának idején egy csapata katona megpróbál megvédeni egy kis falut.
/ dráma | romantikus | thriller
A 17 éves Zachary szabadul a börtönből, ám anyja látni sem akarja, így jobb híján Marseilles kemény utcáin köt ki. Itt találkozik Sheherazade-val.
Bo valamiért azt hiszi, barátjának egyáltalán nem tetszik az ő karácsonyi ajándéka. Épp ezért elindul, hogy felkeresse a Mikulást, hogy segítséget kérjen egy jobb ajándék elkészítésében. Útja során pedig megtapasztalja, mi is a karácsonyi igazi szelleme.
Betekintés a Sötét kristály kulisszái mögé.
Hét görhokis csaj és új edzőjük elszántan harcolnak, hogy megmentsék saját sportklubjukat.
Ismerkedj meg a frontvonalban harcolókkal, akik minden nap azért dolgoznak, hogy megakadályozzák a következő világjárványt!
Sergio Vieira de Mello, az ENSZ emberjogi főbiztosa Irakban egy terrortámadásban vesztette életét. A szívbemarkoló dokumentumfilm a karizmatikus vezetőnek állít emléket.
/ dokumentum | dráma | életrajzi | történelmi
A történelmi dokumentumfilm-sorozat főszereplője Commodus római császár, aki a birodalmi trónt és a hadsereg vezetését apjától, Marcus Aurelius-tól örökölte meg pont akkor, amikor a birodalom fénykorát élte és terjeszkedő külpolitikát folytatott. Megismerhetjük a férfi magánéltét is - kapcsolatait, érdeklődését, jellemét.
Egy rejtélyes barlangban Grizzy és a lemmingek varázslatos játékot találnak. A társasjáték mezőin megjelenő események megelevenednek a lépések nyomán. Ám amikor Grizzy és a lemmingek rájönnek erre, már túl késő abbahagyni a játékot. Hatalmas, mint egy medve. Erős, mint egy medve. Okos, mint egy medve. Semmilyen más állat nem mer szembe szállni vele. Kivéve a lemmingeket, a legártalmatlanabb és legszórakoztatóbb emlőscsaládot.
Egy városban, melynek lakóit a hét minden napján 24 órán át megfigyelik, egy technikusnak ki kell játszania a drónokat, hogy közelebb jusson egy gyilkossági ügy megfejtéséhez.
Kevin Hart felidézi azokat a történéseket az elmúlt évből, amelyek örökre megváltoztatták az életét.
Egy spanyol gyerekbanda, a Parchis felemelkedésének és bukásának története.
/ dokumentum | dráma
A rendezőnp, Kirsten Johnson és idős édesapja többször eljátsszák a férfi halálát, hogy így kerüljenek közelebb egymáshoz és az elkerülhetetlen elmúláshoz - és a férfi egyre súlyosabb memóriazavarának elfogadásához.