Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 13700  | 

Top Streaming

A családfő, karácsony éjszakáján tragikus balesetben életét veszti. Fia, Nate épp az ünnepekre érkezik, azonban nem csak édesapja halálával, hanem anyja lelkiismeret-furdalásával is foglalkoznia kell. Anyja ugyanis bevallja, hogy megcsalta férjét, de a helyzet csak bonyolódik, amikor kiderül, hogy Nate húga drogozik, bátyja pedig homoszexuális. A fiú egyetlen mentsvára szenvedélyes barátnője, Brenda, akivel a hazafele vezető úton ismerkedett meg. Azonban csakhamar kiderül, hogy Brenda családja sem különb, mint a sajátja.

A Drót minden idők egyik legnépszerűbb televíziós produkciója. A történet egy baltimore-i kábítószeres gyilkossági nyomozást göngyölít fel, mindkét fél, a rendőrség és a kábítószerkereskedők szemszögéből mutatva be az eseményeket. Mindkét világnak megvannak a maga szabályai és értékrendje, azonban a történet előrehaladtával egyre inkább összemosódik a határ jó és rossz, bűn és büntetés között.

A nyolcrészes krimisorozat középpontjában Camille Preaker újságírónő áll, aki a pszichiátriai kezelését követően visszatér szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy felderítse két kislány meggyilkolásának körülményeit. Nyomozását nehezíti, hogy saját múltjával és anyjával (az Oscar-jelölt Patricia Clarkson) is szembe kell néznie, miközben akaratlanul is azonosul az áldozatokkal. (HBO)  

Lebilincselő, ellentmondások sokaságát tartalmazó epizódokból rajzolódik ki az Orosz Birodalom egyik legnagyobb uralkodójának története, aki ambícióktól vezérelve érkezett az országba, ám Péter cár feleségeként kénytelen volt szembesülni a birodalmat sújtó áldatlan állapotokkal.  

Úgy tűnik, hogy egyszer minden szuperhőst utolér a végzete. Miután közös erővel Homokembernek, Doctor Octopusnak, Electronak, Kravennek és a Keselyűnek sikerült legyőzniük Peter Parkert, alighanem minden remény elveszhetett az emberiség számára. Szerencsére azonban itt van nekünk Miles Morales, akit szintén megcsípett egy génmódosított pók, és aki újból felveszi a harcot a bűnözéssel szemben. Ráadásul van néhány újabb trükk, na meg képesség is a tarsolyában.

Péntek
13:35
AMC
Péntek
13:35
AMC

A különc feltaláló meg akarta alkotni magának a tökéletes teremtményt, ám mielőtt befejezhette volna, meghalt, és Edward hiába érez, gondolkodik, mégsem képes beilleszkedni a társadalomba. Torzszülöttnek látják, mivel keze helyén ollók vannak. A jószívű Peg talál rá egy lakatlan kastélyban, és felneveli a fiút. Idővel még feladatot is találnak neki, ő gondozza  ugyanis a város kertjeit. Amikor viszont Edward beleszeret Kimbe, szembesülnie kell azzal, ami: csak egy torz, rémisztő figura, akinek nem járhat ugyanaz az élet, mint a többieknek… 

85 1976

/ horror

Robert Thorn diplomata feleségével örökbe fogad egy gyereket, miután saját gyermekük nem élte túl a szülést. Egy darabig minden rendben halad, azonban ahogy Damien egyre idősebb lesz, egyre több baljós eseményre kerül sor. Robert utána akar járni a dolgoknak, az egyháztól megtudja, a fiú alighanem maga az Antikrisztus. A férfinak szembe kell szállnia vele a világ jövőjéért.

A századfordulós Párizsban egy tehetséges fiatal író, Christian belecsöppen Toulouse-Lautrec bohém körébe. A festő vezeti be a Montmartre művésztársaságba, ahol Christian beleszeret Párizs leghíresebb mulatójának legünnepeltebb csillagába, Satine-be.

Négy mindenre elszánt jamaicai sportoló úgy dönt, hogy a négyes bobban indulnak a téli olimpián, Calgaryban. Semmi nem állhat az útjukba, nem ismernek lehetetlent és szereznek maguknak egy amerikai edzőt. Irv azonban egy cseppet sem boldog, amikor kiderül, hogy négy teljesen kezdő atlétával áll szemben, ám rájön, itt a soha vissza nem térő nagy lehetőség: bebizonyíthatja ország-világ előtt, mire is képes ő valójában. Az ötük előtt álló út ugyan rögös egy picit, de elszántságban, kitartásban és lelkesedésben nincs hiány. Az álom valóra válik.

A klónok háborúja 3 éve tart, és a köztársaság egyre inkább elfárad a harcokban. A félelmet kihasználva Palpatine szenátor egyre növeli hatalmát, míg végül sikerül feloszlatnia a szenátust, és létrehozza a Galaktikus Birodalmat. Terveit segíti az ifjú Anakyn Skywalker, aki Palpatine segítségében bízik, hogy megmentse szerelmét, Amidalát. Anakyn egyre többet tud meg az erő természetéről, de megpróbál ellenállni a sötét oldal csábításának. Mikorra feliseri tettei következményét, már túl késő, a néhány életben maradt Jedinek azonban sikerül elrejtenie Anakyn és Amidala közös gyermekeit.

Az ügyész, Robert Dean boldog házasságban él, neveli két gyermekét és tisztességesen végzi a munkáját. Ez nap azonban az Egyesült Államok hivatalos én nem hivatalos szervei is hajtóvadászatot indítanak ellene, a férfinek pedig nincs más választása, mint menekülni az életéért, miközben fogalma sincs, miért akarják megölni. 

A kissé furcsa természetű, ábrándos Mia (Anne Hathaway) csupán tizenöt éves, amikor megtudja, hogy ő Genovia trónörököse. Nagyanyja látogatást tesz nála San Franciscóban, s megpróbálja a lányt felkészíteni az uralkodói életre. A meglehetősen makrancos újdonsült hercegnőnek cseppet sincs ínyére a sok új szabály és elvárás. Miának döntenie kell, hogy életét Európában folytatja, vagy marad szeretett városában a fiúja és a sportkocsija mellett.

Ariel egy kíváncsi fiatal sellőlány, akit többre vágyik a tenger nyújtotta szabadságnál. Apja, Triton király birodalma nem képes mindent megadni a lánynak, aki a felszínre vágyik. Szerelmével csak annak árán lehet együtt, ha a szárazföldre lép. A sellőlány üzletet köt Ursulával, a tengeri boszorkánnyal. Ariel a hangjáért cserébe emberi lábakat kap, azonban ha a fiú három napon belül nem csókolja meg őt, akkor Ariel örökre Ursula rabszolgája lesz. Az ősz Triton mit sem tud lánya tervéről, és aggódni kezd, amikor Ariel nem tér haza. A meggondolatlan hableány eközben a felszínen azon igyekszik, hogy elcsattanjon végre az első csók.

J. M. Barrie történetének adaptációja egy fiúról, aki soha nem nőtt fel. A Darling család három gyermeke meglátogatja Pán Pétert, aki elviszi őket a Sohaországba, hogy együttes erővel szálljanak szembe a gonosz kalózzal, Hook kapitánnyal és bandájával.

35 év után ismét találkozhatunk a kissé bárgyú és lassú, nagy pocakú, mézimádó mackóval és barátaival: a neurotikus Nyuszival, a félénk Malackával, az okoskodó Bagollyal, a kelekótya Tigrissel és a mesevilágot a valósággal összekötő kisemberrel, Róbert Gidával.

A hatvanas évek Amerikájában járunk, közeleg a kubai rakétaválság. Két különös képességekkel rendelkező fiatalember megismerkedik egymással. Míg egyikük képes a gondolatok olvasására, másikuk a fémek felett rendelkezik hatalommal. A többi mutánssal karöltve szembenéznek az emberiségre leselkedő veszéllyel, de a küzdelem során Magneto és Xavier is ellenségekké válnak.

Nina (Natalie Portman), a visszafogott, ám anyja zsarnoksága alatt sínylődő balett-táncos megkapja a Hattyúk tava címszerepét, ám a hozzá tökéletesen igazodó fehér hattyú mellett a feketét is el kéne táncolnia. A társulat vezetője, Leroy (Vincent Cassel) és egy újonnan érkezett táncos, Lily (Mila Kunis) próbál neki segíteni, hogy feloldódjon, de Nina mindenben csak veszélyt és ellenséget lát. Ahogy közeledik a premier, úgy lesz egyre feszültebb a légkör, és már Nina sem tudja eldönteni, hogy miben higgyen.

Az springfieldi atomerőműben dolgozó Homer véletlenül mérgező anyagot önt a város folyójába, ezért Arnold Schwazenegger kormányzó veszélyes övezetnek nyilvánítja a várost, és üvegbúrát húz fölé. Homer közellenséggé válik, de mindent megtesz, hogy megmentse családját és szülőföldjét a pusztulástól.

Johnny Cash életrajzi filmjében végigkísérhetjük, miként vált a  vézna gitárosból a 20. század meghatározó zenei ikonja. A történet 1955-ben kezdődik, amikor egy fiatal srác besétált a Sun lemezstúdió ajtaján. Ahogy mondani szokták, a többi már történelem.

Edward Lewis, a sikeres és jóképű üzletemben Los Angelesbe utazik, és az egyik este megismerkedik egy örömlánnyal, Viviannel, aki még új a szakmában. A férfi másnap minden hátsó szándék nélkül felajánlja a nőnek, hogy legyen a partnere az üzleti héten, Vivian pedig örömmel fogadja el az ajánlatot. A nő varázsának a jégszívű üzletember sem tud ellenállni.

Lucy (Sandra Bullock) élete eléggé magányos, pedig szemrevaló lány. A metrón árulja a jegyeket, egyedüli boldogsága egy kedves fiú, aki minden nap elrobog előtte. Lucy véletlenül megmenti a vágányok közé esett fiú életét. Peternek (Peter Gallagher) hívják és ájultan talán még helyesebb: szerelem ez második látásra. Azonban a gond súlyosabb, Peter kómába esik. Lucy meglátogatja őt a kórházban, ahol a nővér Peter barátnőjeként mutatja be őt a családnak. Rögtön befogadják Lucyt, aki életében először érzi a család melegét. A családdal töltött idő alatt rájön, hogy beleszeretett Peter bátyjába, Jackbe (Bill Pullman). Mi fog történni, ha Peter végre felébred a kómából?

Joan Wilder (Kathleen Turner), a félénk és álmodozó regényírónő élete unalmasan telik. Egyre-másra írja romantikus kalandregényeit, míg egy nap a fantázia valósággá válik és egy életveszélyes kaland közepén találja magát. Amikor hírt kap arról, hogy nővérét elrabolták, Joanna azonnal Dél-Amerikába utazik. A repülővel egy egzotikus világba érkezik, ahol hamarosan összehozza a sors Jack Coltonnal (Michael Douglas), azzal a fickóval, aki akár valamelyik regényéből is előléphetett volna. Jack jóképű kalandor, igazi szerencselovag, aki segít Joannának, hogy élve ússza meg ezt a kalandot.

Egy szorgos hangyákból álló boly rettegésben él: a rendre visszatérő sáskahad letarolja és elszedi mindenüket. Szökken és csapata azonban felajánlja segítségét és védelmi kvótáért cserébe megóvja a hangyákat az inváziótól, viszont a hangyák által összegyűjtött élelemből tömik meg sáskapocakukat. Fürge egy nap megelégeli a rajtuk dagonyázó szöcske védővonalat és fellázad ellenük. Elindul, hogy bátor harcosokat kutasson fel, de pechére egy artistákból álló cirkuszi bagázsba botlik.

Hallie és Annie egy nyári táborban találkoznak, ahol rájönnek, a kettejük közti megdöbbentő hasonlóság oka az, hogy ikertestvérek, akiket még születésükkor elválasztottak egymástól. Egyikük az anyjukkal él Londonban, a másik apjukkal, Kaliforniában. A két lány úgy dönt, helyet cserél, és újra összehozza szüleiket. Tervükbe azonban bonyodalom csúszik, mikor kiderül, Hallie és Annie apja újra nősülni készül.

John Smith sok társával együtt a pénz reményében érkezik az Újvilágba, és fel van készülve rá, hogy ha kell, megküzdjön a barbár vademberekkel, akik ellenük szegülnek. Nem számít azonban arra, hogy mikor találkozik az indián törzsfőnök gyönyörű lányával, Pocahontasszal, át kell értékelnie, kinek az oldalán is áll.

Geppetto az öreg fafaragó egy nap úgy dönt, farag magának egy fabábút, mivel nincs igazi gyereke. Egy tündér azonban megszánja az öreget és életre kelti neki a Pinocchio nevű bábút. Az engedetlen Pinoccio azonban nem akar jó kisgyerek módjára viselkedni, hanem helyette veszélyes és meggondolatlan kalandokba keveredik, amiktől még jó barátja, a Tücsök sem tudja visszatartani.

Aron Ralston (James Franco) 2003-ban egyedül nekivág egy kanyontúrának a Utah állambeli Nemzeti Parkban. A férfi egy szerencsétlen mozdulat miatt lezuhan egy sziklahasédkba, és beszorul a karja. Először még próbál segítségeért kiabálnil, de a hasadék elnyeli a hangját, kimerülve igyekszik kitalálni, hogyan élhetné túl a helyzetet. A film Aron fogságának127 óráját dolgozza fel.        

Elsa királynő mágikus képességének köszönhetően véletlenül örök télbe borítja a birodalmat, majd elmenekül, hogy többé ne árthasson senkinek. Azonban testvére, Anna pontosan tudja, hogy ő az egyetlen, aki véget vethet a varázslatnak, és megmentheti királyság lakóit. Elindul hát, hogy megkeresse testvérét, és megmentse a birodalmat. Útitársaival, Kristoffal és rénszarvasával, Svennel, na meg a bolondos hóemberrel, Olaffal megannyi varázslatos kalandon mennek keresztül a céljukhoz vezető úton.

Mikor a bátor, fantáziadús lány (Sophie Nélisse) német nevelőszüleinél megtanul olvasni, egy új világ tárul fel előtte. Végre van hova elmenekülnie a második világháború borzalmai elől, amelyek nap mint nap körülveszik őt. A család által bújtatott zsidó kamasz fiú () barátságát megszerezve együtt indulnak kalandokra a szavak világába.

Két szellem fogadást köt egymással: vajon Joaquin vagy Manolo nyeri el a szépséges Maria szívét? Amikor egyikük vesztésre áll, cselhez folyamodik és száműzi a nyerésre álló Manolót a holtak világába. Manolo találkozik őseivel és segítségükkel sikerül visszatérnie az élők világába, s kedvese életét is megmenti. Gyermekkori barátja, későbbi ellenfele, Joaquin végül belátja, hogy barátságuk fontosabb, mint ellenségeskedésük.

Szerda
10:55
HBO 2
Szerda
10:55
HBO 2