Hatalmas felháborodást keltett a 19 éves Ben Hassi letartóztatása, noha a pontos okai most sem ismertek, arról mindenki meg van győződve, hogy rendőri túlkapás történt. Mike és társa éppen járőröznek Svalegården gettójában, amikor Hassi halálhíréről értesülnek, az utcákon pedig rövidesen elszabadul a pokol.
Adrien egy harmincöt éves férfi, aki épp egy családi összejövetelen ül, és rettenetesen unatkozik: soha semmi nem változik, minden éppen úgy zajlik, ahogy már előtte vagy százszor. De az unalom lenne a legkisebb gondja, ugyanis miután jövendőbeli sógora megkéri, hogy mondja ő a beszédet az esküvőn, Adrient elfogja a pánik. És ha ez még nem lenne elég, a barátnője a közelmúltban tette ki az útját, őt azonban semmi más nem vezérli, csak hogy újra összejöhessen a nővel, akit továbbra is feltétel nélkül szeret. Laurent Tirard legújabb vígjátéka, A beszéd az év meglepetésfilmje lett Franciaországban. Izgalmas vizualitása, fordulatos cselekménye és összetéveszhetetlen humora nézők százezereit vette le a lábáról, a Mozinetnek köszönhetően pedig a magyarországi közönség sem marad le a produkcióról, mely 2020. decemberében érkezik a hazai mozikba Benjamin Lavernhe, Sara Giraudeau, François Morel és Sarah Suco főszereplésével.
/ dráma | történelmi
Ljudmila már a második világháborúban is a sztálini eszmékért harcolt, a hatvanas évek Szovjetuniójában pedig párttitkárként meggyőződéses kommunistának számít. A helyi gyárban azonban váratlanul sztrájk tör ki, Ljudmila pedig szemtanúja lesz, ahogy a hatóságok a tüntető tömegbe lőnek, ráadásul a lánya is váratlanul eltűnik. A korábban minden szovjetellenes érzést elutasító nő most komoly felismeréssel néz szembe, ahogy a vezetőség megpróbálja eltusolni a vérengzést. Ljudmila egyre elkeseredettebben kutat a lánya után.
/ dráma | romantikus
A holland Störr kapitány és felesége, Lizzy viharos szerelme tárul elénk. Egy fájdalmas, Ezeregyéjszaka-szerű történet egy végletekig becsületes férfiról, akinek szemszögéből megismerhetjük az élet törékeny és titokzatos szépségeit. Az Oscar-díjra is felterjesztett Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb filmje, amely Füst Milán azonos című regényét dolgozza fel. A film főszerepeiben az Adéle életéből ismert Léa Seydoux és Gijs Naber látható, illetve olyan további nagyszerű színészek bukkannak fel a történetben, mint Hajduk Károly, Romane Bohringer, Jasmine Trinca, Luna Wedler, Rujder Vivien és Josef Hader. A feleségem története a tervek szerint 2022 elején debütál, a filmet jelölték a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába is.
/ romantikus | sci-fi | vígjáték
A berlini Pergamon Múzeumban ókorkutatóként dolgozó Alma egy nap különös ajánlatot kap főnökétől. A férfi biztosítja az egyik kutatásához szükséges összeget, ha a nő hajlandó három hétig együtt élni egy humanoid robottal. Kissé vonakodva, de végül elfogadja az ajánlatot, így magával viszi otthonába a rendkívül sármos robotot, Tomot, akinek – úgy tűnik – az az egyetlen célja, hogy boldoggá tegye Almát. Alma azonban nem olyan férfira vágyik, aki mindenben kiszolgálja őt. Tom reagál a reakciókra, így rövidesen önálló, autonóm személyiséggé fejleszti önmagát. Maria Schrader legújabb filmjének főbb szerepeiben Dan Stevens, Sandra Hüller, Henriette Richter-Röhl, Maren Eggert, Hans Löw, Jürgen Tarrach és Monika Oschek láthatóak. Az Én vagyok a te embered 2021. december végén érkezik a hazai mozikba a Cirko Film jóvoltából.
Amikor az egyedülálló anya Charlotte (Sandrine Kiberlain) találkozik a házas Simonnal (Vincent Macaigne), szinte azonnal szerelembe esnek egymással, rövidesen pedig mindkettőjük számára egy új élet veszi kezdetét. Persze eredetileg úgy tervezték, hogy csak a szórakozás kedvéért találkoznak, az érzéseket pedig teljesen mellőzik kapcsolatukból, azonban hamar fordítva sülnek el a dolgok. A felismerés, hogy a szerelem és a szenvedély csak nagy nehézségek árán választható szét, nem várat magára sokáig. Ettől kezdve az érzelmek hullámvasútja egyre bonyolultabbá válik, kapcsolatukat pedig egyre nehezebb titokban tartani. Az Emmanuel Mouret rendezésében készült Egy röpke románc naplója főszerepeiben Sandrine Kiberlain, Vincent Macaigne, Georgia Scalliet, Maxence Tual, Stéphane Mercoirol és Eric Wrembel láthatók.
Ballyfermot, Írország, 1960. Egy Dublin külvárosában élő, keményen dolgozó közösség élete a hűség, a hit és az összetartozás hagyományaiban gyökerezik. A ballyfermoti nőknek azonban egyetlen álmuk van: megízlelni a szabadság ízét, és kiszabadulni a családi élet börtönéből. Ehhez részt kell venniük a zarándokúton a franciaországi Lourdes szent városába. Pimasz és lázadó papjuk jóindulatú beavatkozásával négy barátnő, Lily, Eileen, Dolly és Sheila nyerik meg az ehhez szükséges jegyet a tombolaesten.
/ dráma
Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalomórákat tart, pozitív kapcsolatot ápol diákjaival és munkatársaival egyaránt, így megbecsült pedagógusi pozíciót tölt be a gimnáziumban. Váratlanul egyik szülője ellene foglal állást, amikor kifogásolja, hogy egy olyan filmet ajánl, amelynek középpontjában a 19. századi francia költők, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine élete áll. Ez a kritika a két férfi közötti bensőséges érzelmi és fizikai kapcsolat ábrázolása ellen irányul. A tanárnő ezt követő fellebbezése olyan eseménysorozatot indít el, amely fokozatosan ellene fordítja kollégáit, sőt még az iskola igazgatóját is. Ez a növekvő ellentét, amely egyre tarthatatlanabb munkahelyi környezetet eredményez, nemcsak Ana személyes identitását kérdőjelezi meg, hanem minden emberi kapcsolatát is veszélyezteti.
Mindenki a saját kiméráját hajszolja, anélkül, hogy valaha is képes lenne megragadni azt. Egyeseknek a könnyű pénzről való álom, másoknak egy elmúlt szerelem keresése. A fiatal angol régész, Arthur a Tirrén-tenger partján fekvő kisvárosban, ahol él, rátalál a tombaroli nevű bandájára, az etruszk régészeti csodák illegális kereskedőire. Arthurnak van egy adottsága, amelyet bandita barátai szolgálatába állít: ürességet érez. A föld ürességét, amelyben egy elmúlt világ maradványai hevernek. Ugyanazt az ürességet, amelyet elveszett szerelme, Beniamina emléke hagyott benne.
Három generáció él együtt, de mint család már teljesen széthullottak. Gloria, gyógyszerfüggő és meg kell küzdenie családtagjaival: férje, Antonio egy másik nőbe szerelmes, egy korosodó énekesnőbe; a nő anyósa üzletel, méghozzá csapvizet árusít; anyja nem lát másban örömet, csak szeretet leguánjába; Gloria egyik fia heroinárus, még a másik homoszexuális és egy pedofil fogorvossal kezd kapcsolatot...
/ dokumentum | zenés
Johan Grimonprez 2024-ben bemutatott dokumentumfilmje az 1960-as évek eleji kongói válságot és Patrice Lumumba miniszterelnök meggyilkolását tárja fel. A film archív felvételek és jazz-zenék, például Miles Davis, John Coltrane és Nina Simone műveinek felhasználásával mutatja be a korszak politikai és társadalmi feszültségeit. A történet középpontjában Lumumba meggyilkolása áll, amelyet a belga gyarmati hatalom és a CIA közreműködésével hajtottak végre, hogy megakadályozzák a Kongó függetlenségére irányuló törekvéseket. A film bemutatja, hogyan használták fel a jazz-zenét az amerikai külpolitika eszközeként a hidegháború idején, miközben a zenészek, mint Louis Armstrong és Nina Simone, saját dilemmáikkal szembesültek a faji szegregációval küzdő hazájuk képviselete során. A „Soundtrack to a Coup d'État” elnyerte a legjobb belga dokumentumfilmnek járó díjat a DOCVILLE fesztiválon, és számos más elismerést is kapott nemzetközi filmfesztiválokon.
/ dráma
Hajdu Szabolcs filmje az egymástól eltávolodott rokonok újra találkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket. Szarkasztikus humorú, finom rajzolatú portré a mai Magyarország hétköznapjairól. (Forgalmazza: Big Bang Media)
A Nosferatu, az éjszaka fantomja című horrorban a legendás sötét lény, Drakula életre kel és szörnyű, gyilkos lelkének egy egészen emberi oldalát is megismerhetjük: a félelmet, amiért képtelen meghalni...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Salam, a fiatal és tapasztalatlan palesztin férfi egy népszerű szappanopera írója lesz, ami egy izraeli katonáról szól. Kreatív karrierje felívelőben van - ám amikor a katona és a sorozat pénzelői nem értenek egyet abban, hogyan végződjön a történet, Slama két tűz közé szorul.
Peggy Guggenheim a 20. század képzőművészetének megkerülhetetlen alakja. Óriási vagyon örököseként teljes odaadással hódolt hobbijának, a műkincsgyűjtésnek, s egy idő után passzióját az alkotások mellett az alkotókra is kiterjesztette. Így lett többek közt Samuel Beckett, Max Ernst, Jackson Pollock, Alexander Calder, Marcel Duchamp legodaadóbb támogatója s egy felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény tulajdonosa. A műremekek, melyekkel berendezte az életét, halála után a velencei palotában leltek méltó otthonra.
A kínai származású Billi New Yorkban töltötte gyermekkora nagy részét, ezért sokkal erősebben kötődik Amerikához, mint a továbbra is a kínai szokások szerint élő szülei. A nagymama Kínában maradt, érthető módon kizárólag a helyi tradíciók szerint rendezte be az életét. Amikor azonban az idős hölgynél halálos betegséget diagnosztizálnak, megmutatkoznak a generációk és kultúrák közti etikai eltérések. A családon belül is vita tárgyát képezi, hogy tudassák-e a nagymamával a megrendítő hírt, vagy inkább adjanak neki esélyt, hogy boldogan, családja körében tölthesse hátralévő idejét.
/ dráma | történelmi
Agniesza Holland egy kivételes ember magával ragadó drámájával jelentkezik. A történetet Ján Mikolášek élete ihlette, akit a hozzá tanácsért forduló ezrek mellett politikusok és közéleti személyiségek garmadája keresett fel, hogy a segítségét kérje. Mikolášek ugyan nem rendelkezett egészségügyi képesítéssel, mégis megmagyarázhatatlan tehetséggel kezelt ritka, az orvosoknak is fejtörést okozó betegségeket is gyógynövények segítségével. Mindig akadtak azonban olyanok, akikben a különös gyógyító tudása gyanút ébresztett, ezért a 20. század valamennyi politikai rendszere megtalálta a módját, hogy megnehezítse tevékenységét.
/ dráma
Az ambiciózus energiacég-közvetítő Steve Butler és társa egy pénzügyi gondokkal küzdő pennsylvaniai farmvárosba érkezik azzal a céllal, hogy a helyieket rávegyék a földjük alatti földgáz kitermeléséhez szükséges jogok eladására. A könnyű pénz ígéretével próbálnak meggyőzni mindenkit, de Butler egyre inkább szembesül azzal, hogy a kisváros lakóinak földhöz, közösséghez és jövőhöz fűződő kötődése sokkal erősebb, mint amire számított, miközben saját múltja és a fejében egyre növekvő kételyek is próbára teszik.
Nick, az elvált, karrierista édesapa munkája nem könnyű: népszerűsítenie kell a dohányzást. A dohányipari cégek azonban már érzik, hogy a reklámtevékenységüknek befellegzett, valamint újabb és újabb tudományos kutatások igazolják a dohányzás veszélyeit. Ráadásul Marlboro Man is haldoklik, és arra készül, bevallja, hogy tüdőrákos. Nicknek nem csak lobbistaként, de apaként is helyt kell állnia.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Adél egy magyarországi kórházban dolgozik radiológusként, miközben ikertestvére, Éva remek anyagi körülmények között neveli pár hónapos gyermekét. Éva férje vállalkozó, így az élet is sokkal könnyebb számukra. A két nő telejesen más nézőpontból látják az életet, és úgy gondolják, hogy a másiké a könnyebb. A testvérpár kapcsolata tele van konfliktusokkal, Ákos váratlan felbukkanása viszont hatalmas fordulatot hoz. Bár elsőre úgy tűnik, hogy a férfi csak még nagyobb távolságot hoz az ikrek közé, a későbbiekben viszont egyre nyilválvalóbbá válik, hogy egyre jobban odafigyelnek egymásra. A kamaszkor vége, A csatárnő lába életveszélyes és a Minden vonal című rövidfilmek rendezője, Szilágyi Fanni ezúttal egy egyészestés produkcióval jelentekezik, amely humroban és varázslatban is bővelkedik. A Veszélyes lehet a fagyi főszerepeiben Patkós Márton, Stork Natasa, Máté Szabó, Bódi Magdi, Marica Tárnok, László Balkay, Can Togay és Hesna Al Ghaoui láthatók.
/ dráma | történelmi
Pomme segít Suzanne-nak az abortusza végrehajtásában, de rövidesen szem elől veszítik egymást. Tíz évvel később újra találkoznak, s megpróbálják megtalálni az identitásukat.
/ dráma | erotikus | romantikus
Alexandre, az egyetemista az idősebb "mamánál" él. Az erotikusságát nem takargató nő anyáskodik felette. Mikor a fiú beleszeret egy ápolónőbe, bemutatja egymásnak a két nőt. A találkozó nem sikerül túl jól, mindenki össze-vissza beszél. Ezután elhatározzák, hogy együtt fognak élni. Így jutnak el addig, hogy belevágjanak egy hármas közösülésbe.
/ dráma
Miután elveszítik az otthonukat, Ray (Gillian Anderson) és Moth (Jason Isaacs) csak a legszükségesebb holmikat viszik magukkal, és egy életre szóló útra indulnak: közel ezer kilométeres gyalogtúrára a lélegzetelállító délnyugat-angliai partvidéken. Az időjárás szeszélyeivel és saját fizikai határaikkal folyamatosan megküzdve a múlt fájdalmai helyett inkább a jövőbe vetett reményt választják. Az út nemcsak új barátságokat hoz számukra, hanem több évtizednyi házasság után is még szorosabbra fűzi köztük az érzelmi köteléket.
Edith negyvenes éveiben járó újságíró, aki úgy dönt, hogy egyedül válik anyává spermadonor segítségével. Azt reméli, hogy így végre saját szabályai szerint élhet – egyedül, de szabadon. Ahogy azonban kisfia cseperedik, Edith-ben egyre erősebben ébred fel a kérdés: vajon elegendő lesz‑e ő egy személyben szülőként? A sors különös fordulata, hogy kiderül: a spermadonor nem más, mint egy sikeres férfi, aki saját gametechnológiai cégét vezeti Norvégiában. Edith-et kíváncsisága arra készteti, hogy interjút kérjen tőle – ám a találkozásból hamar egyre mélyülő kapcsolat alakul ki. Az érzelmek viszont egyre szorosabbra fonják kettejüket, és ezzel együtt Edith élete is egyre bonyolultabbá válik. Meddig lehet titkolni az igazságot? És lehet‑e egy gondosan felépített világban helye az őszinteségnek?
A film a Németországból Amerikába emigrált filozófusnő, Hanna Arendt életének egy fontos korszakát dolgozza fel. A hatvanas években az izraeli titkosszolgálat elfogta a náci háborús bűnöst, Adolf Eichmannt, akit Jeruzsálemben bíróság elé állítottak. A perről Hannah Arendt tudósította a New Yorker című folyóiratot. A filmből azt a különleges nőt ismerhetjük meg, aki a holokausztról szóló beszámolóiban az egész világot megrázta újszerű gondolataival. Megjelent írásai botrányt okoztak, de kitartóan tűrte, hogy ellenségei és barátai egyaránt támadják nézetei miatt. Hannah Arendt személyes sorsa is feltárul, amint erős, de sebezhető személyisége az emigráns lét mélyen elfojtott fájdalmaival küzd.
Fitzcarraldo elhatározza, hogy a megközelíthetetlensége miatt eddig ki nem használt kaucsuklelőhelyet "meghódítja". A vállalkozásból remélt milliókat egy operaház építésére fordítaná a dzsungelban, hogy rávegye Carusót, lépjen fel az őserdei Iquitosban...
/ dráma | misztikus | romantikus
Julieta Madridban él lányával, Antíával. Mindketten rettenetesen szenvednek az apa, Xoan elvesztésétől. S az idő, ahelyett, hogy begyógyítaná a sebeket, csak eltávolítja egymástól a két nőt. 18. születésnapja után Antía szó nélkül lelép otthonról, magára hagyva anyját. Julieta kétségbeesetten próbálja megtalálni a lányát, ám egyre csak azzal szembesül, milyen keveset is tudott róla idáig. A JULIETA egy a bizonytalanságtól szenvedő anya drámája. Történet végzetről, lelkiismeret-furdalásról és arról megfejthetetlen rejtélyről, hogyan vagyunk képesek kilépni egy szeretettünk életéből, mintha az soha nem is jelentett volna számunkra semmit. Mintha soha nem is létezett volna. Pedro Almodóvar, a filmművészet élő legendája huszadik nagyjátékfilmjében ismét női sorsokról mesél, ahogy tette azt többek között a Mindent anyámról vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című remekműveiben. A JULIETA a The Guardian és a Newkritikusa szerint a spanyol rendező legjobb munkája az elmúlt tíz évben. Tavaly ez volt a Spanyol Filmakadémia Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film díjáért. A forgatókönyvet Almodóvar az irodalmi Nobel-díjas Alice Munro elbeszélései alapján írta. (Cinetel)
A film három kilátástalan helyzetbe került rendőr pokoljárását követi végig, akik Brooklyn legsötétebb körzetében néznek szembe erőszakkal, korrupcióval és a saját démonaikkal. A boldogtalan házasságában vergődő Eddie (Richard Gere) az alkoholban és egy fiatal prosti karjaiban remél megváltást. Sal (Ethan Hawke) büszke, 5 gyermekes családapa, aki családja szebb jövőjének reményében, a kábítószerosztályon lehúzott 12 évnyi kemény munkáját teszi kockára egy veszélyes magánakcióval. Tango (Don Cheadle) 3 éve dolgozik beépített zsaruként drogdealerek, gyilkosok között és még 9 hónap börtönt is bevállalt a tökéletes álcázás kedvéért. Eddie-nek, Sal nak és Tangonak sosem kellett volna találkozniuk, de döntéseik és egy szervezett rendőrségi drograzzia ugyanarra az elátkozott bűnügy helyszínére sodorja őket.
Qohen Leth (Christoph Waltz) egy visszahúzódó számítógépzseni, aki egy elhagyatott templomban dolgozik. Minden nap várja a telefonhívást, ami szerinte majd választ ad majd nagy kérdéseire. A Vezetőség (Matt Damon) nagy munkával bízza meg. Azt a feladatot kapja, hogy derítse ki az élet értelmét, vagy bizonyítsa be annak nemlétét. A férfi munkáját Bainsley (Mélanie Thierry) és Bob (Lucas Hedges) igyekszik segíteni. Qohen a kutatásai során megismeri a szerelmet is. A férfit megrendíti az új tapasztalat, mely magyarázatot nyújt saját életének értelmére.