/ dráma
Daniel egy nevelőintézetben tengeti fiatal éveit. A bent töltött idő alatt egyre erősödik benne a vonzalom a papi hivatás iránt, kihágásokkal teli múltja miatt azonban nem nyerhet felvételt a papi szemináriumba. Szabadulása után egy falucskába kerül, ahol a helyi fafeldolgozó műhelyben kellene munkába állnia. A sors iróniája, hogy az egyházközségnek nincs plébánosa, s miután a falusiak egy félreértésnek köszönhetően papnak nézik őt, egy percig sem vonakodik, és elfoglalja a megüresedett pozíciót. Arról azonban sejtése sincs, hogy a konzervatív közösség még mindig életben tartja egy régi tragédia emlékét, s az ő lendülete és az általa kínált perspektíva nem feltétlen illik bele merev életszemléletükbe. Nem kell hozzá sok idő, hogy a fiatal tiszteletes rosszakarók és támogatók kereszttüzében találja magát. Jan Komasa filmje 2019-es bemutatója után mindössze negyed év alatt 34 nívós filmdíjat kapott. Nemzetközi film kategóriában Oscar-díjra is jelölték, főszereplője, Bartosz Bielenia pedig a 2020-as Shooting Star és a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál jelöltje.
/ dokumentum | életrajzi
Egy száműzött és elidegendített testvér halálának körülmémyeit járja körül a dokumentumfilm. Kim Dzsongnamot Észak-Korea vezetőjének, Kim Dzsongun testvérét váratlanul megyilkolják egy repülőtéren. A nyomok egy nőhöz vezetnek, a letartóztatását követően pedig szinte minden részletét megismerhetjük a bírósági tárgyalásának. Mindenközben nem csupán egy gyilkossági esetet, hanem egy ország sorsát és egy dinasztia történetét is megismerhetjük.
Samet, a középkorú őslakost és családját a lelkipásztor a megkeseredett háborús veterán szomszédhoz, Harryhez küldi kisegítőnek. A két férfi kapcsolata annyira elmérgesedik, hogy Sam önvédelemből kénytelen lelőni Harryt. Samre és feleségére vérdíjat tűznek ki, ezért a kíméletlen ausztrál vadonba menekülnek a törvény emberei elől. Ahogy a gyilkosság részleteire fény derül, a közösség tagjai úgy bizonytalanodnak el az üldözés létjogosultságáról és követelnek valódi igazságszolgáltatást a két őslakosnak. (ADS Service)
/ dráma | életrajzi | romantikus
A szerető című filmben egy gazdag kínai férfi meglát egy kompon egy tizenötéves lányt. A lányt magával viszi Saigonba, az internátusba. A fiatal lány meglepő könnyedséggel megy bele, hogy a férfi szeretője legyen.
/ dráma
Két évvel felesége váratlan halála után Yusuke Kafuku, az elismert színész és rendező felkérést kap, hogy rendezze meg a Ványa bácsi című előadást egy hirosimai színházi fesztivál alkalmából. A helyszínre érve megismerkedik Misaki Watarival, egy rendkívül hallgatag fiatal nővel, akit a fesztivál szervezői azzal bíztak meg, hogy legyen Yusuke sofőrje a rendezvény ideje alatt. Ahogy közeledik a produkció premierje, a szereplők és a stáb között egyre csak nő a feszültség, nem utolsósorban Yusuke és Koshi Takatsuki tévésztár között, aki korábban nemkívánatos kapcsolatban állt Yusuke néhai feleségével. Yusuke kénytelen szembenézni a múltjából felszínre bukkanó fájdalmas igazságokkal, sofőrje segítségével pedig csakugyan elkezd szembenézni a kísértő titkokkal, amelyeket felesége hagyott maga után. Ryûsuke Hamaguchi rendezésének főszerepeiben Hidetoshi Nishijima, Masaki Okada, Tôko Miura, Reika Kirishima, Yoo-rim Park, Dae-Young Jin, Sonia Yuan és Satoko Abe láthatók. A Vezess helyettem 2022 márciusában érkezik a hazai mozikba a MoziNet jóvoltából.
Erőss Zsolt hegymászó 2013-ban bekövetkezet halálán megdöbbent az egész ország, majd szinte minden figyelem feleségére, a frissen megözvegyült Sterczer Hildára irányult, aki egyedül maradt két gyermekükkel. Csoma Sándor rendező alkotása nem csupán az élet nehézségeit dolgozza fel, hanem Sterczer Hilda küzdelmét a gyásszal és fájdalommal, élethűen ábrázolva a házaspár kapcsolatát egy-egy felbukkanó emlékképben. A film készítői a hiteles ábrázolásért Nepálba látogattak, ahol 5300 méter magasságban, a Mount Everest alaptáborában napokat töltöttek el tapasztalatszerzéssel. Csoma Sándor drámája a dokumentumfilm igényével tárja fel a hegymászók világát, egyúttal a média nyomását is érzékeltetve. A film főszerepeiben az erdélyi származású Pál Emőkét és a Nemzeti Színáz színészét, Trill Zsoltot láthatjuk.
Ádám egy 22 éves pásztorfiú, aki beszédhibája miatt az emberektől elzárva, magányosan él Borsodban, mígnem óriási felfedezést tesz: rappelés közben nem dadog. Stílusával és szókimondó dalszövegeivel Larry néven sikerül meghódítania a YouTube-ot. Amikor azonban szemtől szemben áll az emberekkel, újra akadozik a beszéde, ezért nem tud élő koncertet adni, míg le nem küzdi belső korlátait, és nem sikerül teljesen azonosulnia virtuális önmagával. Ráadásul basáskodó édesapjával is szembe kell szállnia.
A Furcsa pár című krimiben Georg, Anna és kisfiuk egy tóparti házban nyaral. Hirtelen feltűnik egy fehér golfruhás férfi, majd egy másik is, s hamarosan a család a két idegen fogságában találja magát...
Tina, aki nemet változtatott, szülei válása után apjával maradt, majd később annak szeretője lett. A kapcsolatuk miatt Tina teljesen meggyűlölte a férfiakat. Testvére, Pablo élete is romokban hever, ugyanis elhagyta párja, Juan. A férfi megismerkedik Antonioval, aki teljesen beleszeret Pabloba és mindent megtesz érte.
Az édesanyja után vágyakozó fiatal Mahito egy olyan birodalomban találja magát, ahol az élők és a holtak világa közötti határok elmosódnak. Itt az élet és a halál körforgása összefonódik, és egy olyan helyet jelöl ki, ahol a halandóság megáll, és új kezdetek születnek. Hayao Miyazaki legújabb animációs alkotása, amely olyan korábbi műveire emlékeztet, mint a Chihiro Szellemországban és A vándorló palota, részben önéletrajzi ihletésű fantáziaképként bontakozik ki. Az élet, a halál és az alkotás témáit járja körül, miközben szívből jövő tisztelgés a barátság jelentősége előtt.
Tudják-e, hogy milyen volt a szexuális felvilágosítás a szocializmusban? Hogy mit jelentett Boros Lajos számára a pol-beat? Hogy hány kilót emelt Bodrogi Gyula öltönyben? Hogy nézett ki Miskolc, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged a 60-as években? És hogy hogyan énekeltük a Himnuszt az iskolai évnyitókon?
/ dráma | romantikus
Edward és Grace hosszú évtizedek óta házasságban él. A pár egy nap meglátogatja egyetlen gyermeküket, Jamie-t, azonban az életük egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, mikor Edward közli, hogy el szeretne válni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szenvedélyes indulatoknak semmi sem szabhat gátat... Az inkább lennék özvegy című, sötét humorú brit vígjáték főszerepeiben két színészóriást, Bill Nighy-t és Anette Beninget láthatjuk.
/ dráma
Olivier-nek elég baja van a munkájával és az élet igazságtalanságailval, de még a felesége is elhagyja, és magára marad 6 és 9 éves fiaival. A férfi eleinte abban bízik, hogy csak átmeneti állapotról van szó, de idővel be kell látnia, hogy végérvényesen egyedül maradt.
Egy békés tisztáson váratlanul félbeszakad egy piknik. A falatozás maradékai felbecsülhetetlen értéket képviselnek a tisztás hatlábú lakói között. A maradékokra a fekete és a vörös hangyák is pályáznak. Úgy tűnik, hogy az összecsapás elkerülhetetlen. Egy apró katicabogár valahogy a két csapat között találja magát, és lepaktál egy fekete hangyával. Talán együttes erővel sikerül megmenteniük a fekete hangyák bolyát a kegyetlen vörös hangyák pusztító támadásától.
Benedeknek mindene a foci. A fiatal ultra csak a meccsekért és a szombati balhékért él, bajtársai jelentik számára a világot. Számára mindez szenvedély, mások számára azonban puszta erőszak. Egy napon azonban Benedeknek is döntenie kell, hogy egész életén keresztül a csapatnak él, vagy a saját útját kezdi követni.
/ dráma
Claire szülésznőként dolgozik, és imádja a munkáját. Egy nap hosszú idő után felbukkan életében egy rég nem látott ismerős, Beatrice, aki édesapja egykori szeretője volt és szinte mindenben a megfontolt és visszafogott Claire ellentéte. A különös találkozás teljesen felforgatja a nő mindennapjait. Szembe kell néznie a régi sérelmekkel, ugyanakkor Ő az egyetlen, aki támaszt nyújthat a súlyos betegséggel küszködő egykori mostoha anyjának. (ADS Service)
Van egy kis falu Magyarországon, ahol Éva és családja él. 16 éves fia nemrég bejelentette, hogy transznemű. Először mindenki meglepődik, de végül a család úgy dönt, támogatja őt. Viszont Éva csendesen szenved a tudattól, hogy elveszíti a lányt, akit felnevelt. Tobi eltökélt szándéka, hogy biológiailag is férfivá válik. Éva mindent megtesz, hogy jó anya legyen, Tobi pedig a határokat feszegeti, amelyeket transzgenderként magának állított. Egy történet az elengedésről és elfogadásról.
Egy mexikói pár álomesküvője tragikus fordulatot vesz, amikor körülöttük polgárháború tör ki. A menyasszony mindent megtesz, hogy megmentse a családját, mindeközben pedig egy új világrend van megszületőben. Michel Franco rendezése nem csupán komor és baljóslatú alkotás, figyelmeztetés egyben a társadalom számára, az egyenlőtlenségek okozta belső feszültségre hívja fel a figyelmet.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Felesége halálát követően a profi séf, Cheng fiával egy világtól távol eső finn faluba utazik, hogy találkozzon egy régi barátjával, akivel még Shanghaiban ismerkedett meg. Csakhogy, a megérkezésük után úgy tűnik, senki sem hallott a férfiről. Egy helyi kávézó tulaja, Sirkka biztosít szállást a számukra, cserébe Cheng segít neki a konyhában, szakácsmesterségével megörvendeztetve a falu lakóit. Cheng hamarosan a közösség közkedvelt tagjává válik, azonban a vízumának lejárati dátuma egyre közeleg. A falubeliek mindent elkövetnek, hogy segítsenek neki a maradásban.
A Blancos Básculas gyárban és annak környékén mindennek mindig rendben kell lennie, hiszen itt mindenféle méretű és formájú mérlegeket gyártanak. A látszólag jóindulatú főnök, Blanco ugyan felkészíti a dolgozóit egy hamarosan sorra kerülő ellenőrzésre, amelyet egy helyi vállalkozásokat felkereső csoport tart, hogy kiválasszon egyet egy rangos díjra, ebben a látogatásban azonban nem lesz köszönet. A feszültség nőni kezd az alkalmazottak között, miután a nemrég kirúgott Jose megjelenik két gyermekével, és követeli a régi állását. Amikor Blanco ezt elutasítja, az alkalmazott egyszemélyes keresztes hadjáratot indít, hogy lejárassa Blancót, és megakadályozza, hogy volt főnöke elnyerje a hőn áhított díjat. Az Escobar rendezőjének, Fernando León de Aranoának legújabb filmje egyszerre szatirikus és mulatságos történet. A jó főnök főszerepeiben Javier Bardem, Óscar Zafra, María de Nati, Manolo Solo, Francesc Orella, Almudena Amor és Óscar de la Fuente láthatóak.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Amikor a szerelme is elhagyja, Zsuzsi önként bevonul a Pánik Klinikára. Itt a terapeuta Dr. Berger Berta veszi kezelésbe. Úgy tűnik, hogy a klinika falain túl sem mindenki teljesen normális. Zsuzsi anyja, Elli és barátnője, Ilona leküzdhetetlen vásárlási- és kalandlázban ég, Ilona lánya betegesen félti a kisgyermekét, Zsuzsi öccse pedig szeretne az anyján segíteni.
/ családi | dokumentum
A dokumentumfilm Franciaország egy vidéki iskoláját mutatja be, ahol a gyerekek (4 és 11 év között) egy osztálytermen osztoznak, és egyetlen tanár tanítja őket.
Gunther 13 éves, a nagyanyja házában él apjával és három nagybátyjával. A férfiaktól csak rossz példát lát: ivás, nők, semmittevés. Nagy a valószínűsége, hogy Gunther is erre a sorsra jut. De talán van még számára remény.
/ animáció
A lengék a Nádtenger apró, de bátor, zöldbőrű őrei. A gyerekeket csak akkor avatják őrzővé, amikor bebarnul a hajuk. Addig viszont unalmas az élet, mivel zöldhajúként tilos nádirigón repkedni, vízre szállni, sőt még a békaderbin sem vehetnek részt. Füttyös Vilkónak legnagyobb álma, hogy végre ő is őrző lehessen, ám a kíváncsisága folyton bajba sodorja. Amikor azonban a Nádtenger ellenségei, a harácsok, a hattyúkkal szövetkeznek, az egész tó veszélybe kerül. Az őrzők tehetetlenek, de Vilkó vakmerő tervet eszel ki, hogy megmentse otthonát és fogságba esett barátját, Táltost. Szerencsére nincs egyedül, mert Nagyapó, a vízisiklók és a békák is a segítségére sietnek… (Forglmazza: Vertigo Media)
/ dráma | romantikus | thriller
Egy férfi, két személyiség. Harry Caine történeteket, forgatókönyveket ír. Eredeti neve azonban Mateo Blanco, ilyen néven filmeket rendez. 14 évvel ezelőtt egy szörnyű autóbaleset áldozataként elveszítette a látását és élete szerelmét is, Lenát. Amikor nem rendez, olyan képzetekkel próbálja túlélni sorsát, hogy Mateo Blanco 14 évvel ezelőtt meghalt imádottjával, Lenával együtt.
A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton egy évtizedes történelmet egy egész estés filmbe sűrítve exkluzív tartalmakat, interjúkat és az MVM Dome koncert kiemelt pillanatait mutatja be a nagyvásznon. A filmes utazás a pop, a rock és a folk elemeket zökkenőmentesen ötvöző zenekar fejlődését követi nyomon az erdélyi kezdetektől a nagyszabású jubileumi budapesti koncertig. A magával ragadó zenével, lenyűgöző koncertjelenetekkel és a zenekar tagjaival készített, a hátterüket feltáró, mélyreható interjúkkal teletűzdelt film páratlan moziélményt ígér. A film nemcsak a rajongóknak szól, hanem azoknak is, akik újonnan ismerkednek a győri kvintett zenei világával. A zenebarátok számára egyedülálló csemegét kínáló dokumentumfilm eddig soha nem látott felvételeket tár elénk, és lebilincselő betekintést nyújt a zenekar lebilincselő történetébe a kulisszák mögé.
A történet középpontjában Mathyas áll, egy kiégett montreali reklámszakember, aki hátat fordít városi életének, hogy pásztorként új életet kezdjen Provence-ban. A vidéki idill helyett azonban kemény fizikai munkával és a pásztorélet kihívásaival szembesül. Útja során találkozik Élise-zel, egy hivatalnokkal, aki szintén feladta korábbi életét. Ketten együtt vállalják, hogy 800 juhot terelnek át a hegyeken egy nyári transzhumancia során, miközben új értelmet keresnek életüknek és kapcsolatuknak.
/ dráma
Alice egy bíróval áll szemben, és tudja, hogy nem hibázhat. Meg kell védenie gyermekeit, mivel a felügyeleti joguk forog kockán. Vajon képes lesz megvédeni őket az apjuktól, amíg nem késő?
/ dokumentum | horror
Lichter Péter és Máté Bori filmje Noël Carroll filmelméleti könyvének egyes tételeit sorra véve tesz kísérletet annak megfejtésére, miért kedvelik sokan a horrorfilmeket annak ellenére, hogy azok olyan negatív érzéseket és reakciókat váltanak ki a nézőkből, melyek elől jellemzően igyekszünk kitérni. Az ellentmondás feloldásához a rendezők két horrorklasszikus, a Rémálom az Elm utcában és a Rémálom az Elm utcában 2: Freddy bosszúja felvételeit vették elő. Művészi effektusok alkalmazásával, a műfaji határok megbontásával próbálják bemutatni azt a sokak által keresett iszonyatot, ami igazán jóvá és kedvelhetővé tesz egy horrorfilmet.
/ dráma | romantikus
Mumbai egyik különlegessége az ételhordó dobozok körforgása. Az ebédszállítók munkája családi alapon öröklődik, egy hatalmas, zárt közösség foglalkozik ezzel. Minden nap ötezer "dabbawallah" indul útnak a zsúfolt helyi vonatokon és a kaotikus utcákon át, hogy a háziasszonyok konyhájából eljuttassák a meleg ételt a férjek munkahelyére. Mivel azonban a legtöbb dabbawallah írástudatlan, egy sajátos, bonyolult kódrendszer alapján találják meg a címeket Mumbai labirintusában. A rendszer olyan pontos és tökéletes, hogy a Harvard Egyetem ezzel foglalkozó kutatói szerint elvileg csak minden négymilliomodik ételdoboz mehet valaha rossz címre. A film története erre a hajszálnyi hibalehetőségre épül. Ila konzervatív háziasszonyként éli az életét férjével és kislányával. Házasságuk kihűlőben, férje eltávolodott tőle. Szomszédasszonyával tervet készítenek a férfi visszahódítására. Ila egy csipet varázslat, egy különleges fűszer segítségével szédítő ebédet készít. Ám a várt eredmény elmarad, mivel a ételhordó rossz címre érkezik. Egy megkeseredett, magányos, nyugdíj előtt álló hivatalnok, Saajan asztalán landol a gondosan elkészített ebéd, aki döbbenten ugyan, de elfogyasztja. Ila, amikor rájön a hibára, üzenetet küld az ételhordóban, majd hamarosan valódi levelezésbe bonyolódnak az ismeretlennel. Egy apró tévedésnek hála, a hatalmas nagyvárosban két boldogtalan, elmagányosodott ember szép lassan barátra talál. A figyelem és a törődés új reményt, a változtatás lehetőségét hozza mindkettejük életébe.